Szabad Földműves, 1961. július-december (12. évfolyam, 54-104. szám)

1961-12-20 / 102. szám

Az Eichmann-ügynek még nics vége... A múlt hét péntekén a szokottnál forgalmasabbak voltak Izrael főváro­sának utcái. Az igazságügyi palota hatalmas márványtermében a közön­ség számára fenntartott karzat zsú­folásig megtelt. A Jeruzsálem! bíró­ság ítéletet hirdetett Adolf Eichmann tömeggyilkos felett, akinek a nürn­bergi per folyamán üres volt a helye. A rossz szerelme CSŐMBE, az USA kedvence Adenauer nyugatnémet kancellár Angliában tett hivatalos látogatása során négyszemközti megbeszélést folytatott Macmillan angol minisz­terelnökkel ... (A Daily Wolker karikatúrája) Szeretik akultűrmimkát Az érsekújvári CSEMADOK he­lyi csoportjának kulturális mun­kájáról sokat lehet hallani. A nem­régiben rendeltetésének átadott kultúrotthon még nagyobb lehe­tőségeket biztosít számukra. El is határozták, hogy a jelenlegi ÍO tagú énekkart még ez évben 70 tagra emelik. Az énekkaron kívül az érsek­újváriak 3 tánccsoporttal, szín­játszócsoporttal és egy irodalmi körrel is dicsekedhetnek. Felvéte­leinken: fent: a tánccsoport egyik fellépése közben, lent: Tyúkos Rózsa fellépésre készül a kultúr­otthon korszerű öltözőjében, (n) Levelezőink írják • Ebben az évben Egyházbáston nem működtek úgy a tömegszerve­zetek, mint ahogyan azt a falu la­kossága — a múlt esztendő szép eredményei után - várta volna. El­lenben az új vezetőségek, amelyek az évzáró közgyűlések után a szer­vezetek élére kerültek ígéretet tet­tek, hogy hamarosan fellendül a kul­turális élet. Nos, az ígéret szép szól... (Pál Gyula, Fülek) e Üj köntöst kapott a középtúri népművelődési otthon. A CSISZ fia­taljainak az érdeme ez, akik nagyon kezdeményezően láttak hozzá a mun­kához, s a bizony már kissé meg­kopott népművelődési otthonból ta­karos, meleg hajlékot varázsoltak. (Matyis István, Szepsi) • Népművelődési otthon után vá­gyakoznak a madariak is. Az építést ugyan már megkezdték, de az na­gyon lassan halad előre. Pedig meny­nyire szükség lenne a falunak klub­termekre, korszerű szórakozóhe­lyekre. A madariak remélik, hogy már nem kell soká várniok. (Tóth István, Madar) • Nem lehetünk elégedettek az alsószecsei CSEMADOK munkájával. Legalább is az év folyamán végzett munkájával nem. Mert tagsági gyű­lés és vezetőségi gyűlés aligha volt. A szervezet elnöke nagy elfoglaltsá­gára hivatkozott; azért nincs ideje törődni a dolgokkal. Reméljük, hogy az évzáró közgyűlés után (ha ugyan volt) javult a helyzet Alsószecsén is. (Kúcs Gyula, Alsőszecse) • Üj tantermekkel, irodával, szép, világos folyosóval bővült a hetényl iskola épülete. Az építkezésnél ösz­­szefogott a falu apraja-nagyja. De az iskola sem marad adós. A tanító elvtársak kiveszik a részüket a falu kulturális életének az irányításából. (Kurucz Nándorné, Izsa) • Üj kilencéves középiskola épült Pozsonyeperjesen. Az új iskola épí­tésébe nagy mértékben bekapcso­lódtak a tanulók, de a szülők is. S íme, a falu most örül az új isko­lának, amely a gyermekeknek ké­nyelmesebb és elmélyültebb tanulást tesz lehetővé. (Berecz Géza, Pozsonyeperjes) Engedje meg uram...- Hát hogy vagy Jozko — kérdezte apám — szótfogadsz anyádnak? — Perszehogy — úgye édesanyám — pillantot­tam anyámra, de szemem közben a másik, isme­retlen férfi fekete szemének a pillantását is. el­fogta. Az ismeretlen férfi — aki nagy szakállat hordott - már éppen elköltötte a vacsoráját. Fe­hér köpeny volt átdobva a vállán. Amikor észre­vette csodálkozó pillantásomat, elmosolyodott.- Nuzs csto, málscsik, szmatris, szmatris, da? (No mi az fiacskám, nézel, nézel, igen?) — Eeto moj szin — (Ez a fiam) — mondotta apám és ekkor történt... Odakint néhány lövés dördült el és az ismeret­len férfi a földre vetette magát. Kivágódott az ajtó és elsőnek a német géppisztolyokra esett pillantásom. A géppisztolyok csövei ránk mere­­deztek. A géppisztolyosok mögött egy magas ka­tonatiszt állt és pisztolyával apámra célzott. (Ez a katona volt ön Schültz úr.)- Hände auf (kezeket fel) ordította el magát és a legközelebb álló német katonák az apámra rohantak. Hátratekerték a kezét, alaposan össze­kötözték és ledobták a földre. A többit már nem láttam. A szemeim megteltek könnyel és egész testemben remegve anyám karjaiba vetettem ma­gamat. Távolról jövőnek tűnő súlyos ütéseket hal­lottam, majd apám kiáltását és a végén valaki nyersen üvöltötte:- Vek (kifelé). Amikor felemeltem a fejemet, láttam amint anyám kéri ezeket a bestiális katonákat: enged­jék meg, hogy legalább elbúcsúzhassunk apámtól. — Sehova az nem szabad. Halt! — üvöltötte az egyik katona, aki anyám mellének szögezte a gép­pisztolyát. — Én fogok az lőni - törte tovább nyelvünket... A további események hihetetlen gyorsasággal peregtek le. Teherautóval Banská Bystricára vit­tek bennünket. Reggelig kihallgatás ... verés ... verés és kihallgatás ... szörnyű körforgásban. Fél­tem, hogy nem fogom kibírni. Ugyanazok a ha­nyagul szétvetett lábak, azok a kiglancolt csiz­mák, folyton azok az egyforma üvöltések: — Te disznó! Hol volta a tied fater hm? Hol van a partizán? Beszílni, beszílni, beszílni...! Szemeim előtt emelkedik a rövid pálca, aztán le­sújt, a börkesztlüs kéz újra felemeli és újra le­sújt, a bórkesztyűs kéz újra felemeli és újra fe­zeim lennének szabadok ... nem bírom ... megint ütés... újra meg újra .. Felszakadt szemhéjam­ból szivárog a vér, bele a számba, érzem sós izét. Már csak vergödök, gyengülnek a lábaim... le­­esek. Szemeim előtt körök. Sárgák, kékek, vörö­sek, zöldek... nem is tudom ... szédülök, forog velem a szoba ... Kibírtam. Két nappal később Milkával a nővéremmel ott álltunk az egyik téren. „Terhelő bizonyítékok híján" - mint mondotta nagykegyesen a „civili­záció egyik pillére"! Ma már pontosan nem is tudom, kik vettek bennünket védő szárnyaik alá, kik adtak enni, kik adtak ránk ruhát, cipőt és arra sem emlékszem pontosan hány nap telt el, míg meghallottam ezt a drága szót: SZABADSÁG". A mély értelmét még akkor persze nem értettem úgy, mint ma, de láttam a boldog embereket, amint örömköny­­nyekkel a szemükben ölelkeztek, táncoltak. Lát­tam a németeket is, amint lehorgasztott fejjel vonultak a szovjet katonák előtt. Ekkor találkoz­tam anyámmal. Ott fügött valahol tudatunk hom­lokterében állandóan az a szó: apánk. A nővérem nem bírta tovább:- És édesapánk? — Édesapátok, az édesapátok — mondotta las­san anyám — ö már nem jön vissza soha többé. Elment... nagyon messze ment... Az idő lassan behegesztette a vérző sebeket. Mi gyerekek felnőttünk és édesanyám arcán pedig szaporodtak a ráncok ... * * * Élénken emlékszem ma is egy délelőttre, amikor a rádióból a következőkét hallom:- A, köztársaság nevében... — A hazaáruló cselekedetekért.... a gyilkossá­gokért ..., a kremnickai, a nemeckei barbárságo­kért ... Nem tudtam végighallgatni! Táviratot kaptam a Banská BystHca-i kerületi bíróságtól: azonnal utazzam fel. Hiivös, nagy bírósági terem fogadott. Előttünk méltóságteljesen, talárba öltözötten a törvény em­berei, jobbra pedig ... ők ... a teremben sok ember, sok vádoló szempár, amely mind rájuk szegezödik. Az asztalon sok papír, fekete betűk­kel. Minden betű mögöt egy-egy emberi arc, egy boldog, átszellemült csók, egy drága apa arca, érettségi, egykori boldog utazások a vakáció alatt, harc a kenyérért, minden betű mögött egy-egy emberi élet, amelyről ma már csak az emlékek és az irattári adatok beszélnek: Jean Falsett..., Mac Teilor ..., Szergej Michalkov ..., Jan Turcan, Ste­fan Krsko, Jozef... Joz... apám! Drága édes­apám! Jozef Bánik, született 1905, partizán és mellette egy kereszt ... * * * Van nekem is egy fiam Schültz úr, körülbelül öt évvel fiatalabb, mint a maga Hans fia. Minden este amikor aludni megyek, megállók az ágyánál és hosszan nézem szép rózsaszín arcsocskáját, amint pihen a puha párnák között... Hogy miért emlékszem minderre? Hát azért Schültz úr, hogy az én fiam soha, de soha ne olvassa irattári, nyilvántartó lapokról: apám élt... Ennek aztán soha többé nem szabad megtörténnie Schültz úr. Mondja ezt el Globke úrnak is. Jozef Bánik fia soha nem fogja háborúban elveszíteni édesapját! Elnézését kérem, de csak ennyit akartam ... Véget ért a CSISZ szlovákiai kongresszusa ozonioacon a orausiavai Kuitura es Pihenés Parkjában befejeződött a CSISZ IV. szlovákiai kongresszusa. A kongresszuson mintegy 500 küldött és 250 vendég vett részt. A kong­resszusi beszámolót Daniel Futej elvtárs tartotta meg, amelyben töb­bek között ismertette azokat az eredményeket, amelyeket ifjúságunk az 1953-ban megtartott III. szlovákiai kongresszus óta elért. Az első nap délutáni tanácskozá­son részt vett Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának kül­döttsége is Karol Bacílek elvtárs vezetésével. Bacílek elvtárs a vita­felszólalása után felolvasta az SZLKP KB-nak a kongresszushoz intézett levelét. Bacílek elvtárs szavait a kül­döttek kitörő lelkesedéssel fogadták. A vitában összesen 28-an szólaltak fel. A vitát záróbeszédében Daniel Futej elvtárs a CSISZ Szlovákiai Bi­zottságának elnöke foglalta össze. A záróbeszéd után a kongresszus küldöttei jóváhagyták a CSKP és az SZLKP Központi Bizottságához kül­dött levelet. A levél hangsúlyozza: „A fiatalok tapasztalt, idősebb elv­társak segítségével minden új és forradalmi megmozdulás élére állnak, s az új módszerek úttörőivé válnak. Ma már 2028 ifjúsági munkacsoport küzd a szocialista munkabrigád cím elnyeréséért, 323 csoport e büszke cím viselője. Az új történelem alkotói vagyunk és tudjuk, hogy mind igényesebb fel­adatok megoldása vár ránk. Mi eze­ket teljesítjük. Megteszünk mindent, hogy a CSKP XII. kongresszusát újabb hőstettekkel üdvözölhessük. Ez I a mi ígéretünk, amelyet elvtársi üd- ! vözletünkhöz csatolunk!" A levelek jóváhagyása után a kongresszus megválasztotta a CSISZ szlovákiai Központi Bizottságának 81 tagját, 27 póttagját, valamint 13 tagú revíziós bizottságot. A kongresszus befejezése után összeült a CSISZ Központi Bizottsága, amely megválasztotta az elnökséget. Elnökké ismét Daniel Futej elvtársat választották, A titkárok: Helena Suchovská, Juraj Varholík és Ha- , m'sko Eugen elvtársak. A kongói tanácskozó bizottság ülé­sén foglalkoztak Kongó katonai hely­zetével. Anglia, Görögország, Belgium a Malgas Köztársaság és a Kongói Köztársaság (Brazzaville) tűzszünetet követeltek. Ezzel akarják megmen­teni Csőmbe báburalmát, mivel aligha játszhatja tovább a „katangai köz­­társasági elnök" szerepét. Egyesek azt akarják, hogy Csombét vegyék fel a központi kongói kormányba. Az USA kormánya támogatja a tűzszü­netet, a központi kormány és Csőmbe tárgyalásának gondolatát. Értésére adja a központi kongói kormánynak, hogy szívesen látná Csombét a köz­ponti kormány tartományügyi minisz­terének tisztségében. így érintetle­nek maradnának a gyarmattartók ka­tangai érdekei. U Thant, az ENSZ ügyvivő főtitkára kijelentette, hogy egyetért a tárgya­lás szükségességével. Hangoztatta, hogy „mindenkor kész volt megvitat­ni minden elfogadható tűzszüneti javaslatot azzal a feltétellel, hogy az ENSZ eléri céljait". • • • Eichmannt, mint Ismeretes, múlt éi májusában fogták el Argentínában Ez év áprilisában kezdődött a Jeru­zsálem! bírósági per és augusztus 14-ig tartott. Tehát 114 nap kelleti ahhoz, hogy a történelem egyik leg­nagyobb perében kihallgassák a ta­núkat, elmondja beszédét a főügyész a gyilkos védője és végül maga a vádlott. Mindjárt a per elején világossá vált, hogy milyen irányban halad a tárgyalás. Leginkább Hausner fő­ügyész szavaiból lehetett ezt meg­ítélni: „Ez a bírósági eljárás nem lehet a történelem tragikus esemé­nyei elemzésének színhelye, azt meg kell hagyni a történetíróknak, — itt most Adóit Eichmannt kell elitélni." A bírósági tárgyalás az idézett mondat szellemében folyt le. Kitűnt, hogy az egész tárgyalást beárnyékol­ja Izrael és a Nyugat-Németország közötti kapcsolatok viszonya. Aden­auer jóval a per megkezdése előtt félreérthetetlenül leszögezte, hogy az Eichmann-per Jeruzsálem és Bonn mindennemű kapcsolatainak próba­köve lesz. Ez nem más, minthogy a kancellár burkoltan megfenyegette Ben Guriont: visszavonja izraeli fegy­vermegrendeléseit, ha a per folyamán nyilvánosságra kerülnek mai legkö­zelebbi munkatársainak, Globkének és a többinek gaztettei. Servatius dr., Eichmann nyugat­németországi védőügyvédje, aki rend­kívül gyakran szólalt fel, cinikus „érveket" hozott fel a vádlott védel­mére. Az ítélethirdetés előtt például azt állította, hogy a halálbüntetés nem lenne nevelő hatású, mert a náci ideológia már kihalt, nincs kit és miért halálra ítélni. A bíróság végül is döntött: Adolf Eichmannt kötéláltali halálra ítélte. Az ítélet jogerősségéhez egy pillanat­ra sem fér kétség. Az indokolásban ugyan van említés valami olyanról, hogy a náci gépezetre úgy kell nézni, mint az egészre, de hangneme olyan, mintha ezt mondaná: ez volt az utol­só, bár jelentős láncszem. Itt meg kell állnunk és hozzátenni az igazsá­got: távolról sem elintézett a dolog Eichmann halálra ítélésével: Az Eich­­mannok százai és ezrei futnak még a világban. Fontos helyeket töltenek be a mai nyugatnémet politikai élet­ben. Erről nem beszélt az ítélet, de a világ tudja, és beszél róla. Adenauer elégedett lehet a jeru­­zsáleml per lefolyásával. Számára ez nem végződhetett volna kedvezőb­ben. Hiszen megmaradt Globke, Heu­­singer, Speidel és a többiek, akik éppúgy hiányoztak a jeruzsálemi perben, mint velük együtt Eichmann a nürnbergi perben. Eichmannt halálra ítélték. A vád­lott fellebbez. De végül mégis ki­­végzik. Ebben egy pillanatig sem ké­telkedhetünk. Jeruzsálemben azonban be akarták csapni a világot. Itt van Eichmann feje, és kész. Távolról sem! Elchmannak ezer feje is van. Eichmann Globke is, Heusinger, Spei­del és a többi náci gyilkos is. Az Eichmann-ügynek még nincsen vége. (tg) 2 \tn0uu 1961. december 20. L. Kukula: Kopogtatás nélkül jöttem be, elnézését kérem. Való igaz, hogy nem illik zavarkodni az ebéd utáni pihenő alkalmával. De azért ne zavartassa magát! Csak nyugalom ... így ni! Ne heveskedjen kérem, ne is fordítson hátat, üljön csak nyugodtan tovább. - Megengedi a re­­kamét? hm, jó puha, kényelmes. Nyilván ezen szokot dönteni élet és halál felett! - Hogyan kérem...? Hogy még nem mutatkoztam be? Kérem azonnal" Jozef Bánik vagyok, annak a Bániknak _a fia, akit 1944-ben ön végeztetett ki. — Ne dühöngjön kérem, véletlenül fel talál éb­redni fiacskája, a kis Hans és még sírni talál! — Hogy minek köszönheti a látogatásomat? Az em­lékeknek Schültz úr... Szemtől szembe apám gyilkosával akartam emlékezni a múltra. - De mi az kérem...? Üljön csak nyugodtan tovább! — Parancsol egy cigarettát . . .? Tessék! Ezek a mi jó csehszlovák cigarettáink. Parancsoljon! Ahogyan most elnézem magát, valami nemigen hasonlít egy SS főhadnagyra. Hát így van ez Schültz úr, öregszik, öregszik. Amikor tizenhat évvel ezelőtt pisztollyal a kezében ott állt ajtónk előtt bizony másként festett! Akármi legyen lie­fern, de ... hogyismondjam ... szóval az a monokli remekül illett magának akkor. — Micsoda,' talán csak nem? Utöbbis nem emlékezne...? * * * * Kilenc éves lehettem, éppen karácsony felé közeledtünk. A karácsony nálunk mindig igen mozgalmas volt. Édesapánk nem volt odahaza és anyánk arról az ismeretlen szép vidékről mesélt, ahol apánk dolgozott. A mesét azonban nem hall­gathattam végig, mert oly édesen ringatott, hogy a vége felé elaludtam. Most már arra sem em­lékszem hány óra lehetett, amikor erősen zörögtek az ajtón. Majd hallottam az anyám hangját: szabad. Erre kiugrottam az ágyból. — Jó estét! — Zdrasztvujte. — Jozef! - kiáltotta anyám - majd a másik férfi felé fordulva: legyen üdvözölve! Foglaljanak helyet — mondotta anyám örömmel. Már azt hit­tem nem is jönnek. Eltettem a vacsorát, várjanak, rögtön megmelegítem. Biztosan megéheztek a hosszú úton ... — Nyicsevó - mondotta a férfi, aki apámmal jött. Hogy mit mondott még, azt már nem hal-' lottam, mert apám karjába vetettem magamat. Többször is körülfogtam a nyakát és jó erősen megszorongattam, ahogyan azt ő mindig szerette. — Hagyd legalább enni apádat - intett anyám — hisz úgyis csak olyan rövid időre jött. Édesapám bólintott és hozzálátott az evéshez. Valami különös uniformisba volt öltözve. A ka­bátja szíjjal volt átfogatva és a szíjon fekete kis tokok függtek.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents