Szabad Földműves, 1961. július-december (12. évfolyam, 54-104. szám)

1961-09-17 / 75. szám

Nagy jelentőségű tanácskozás (Az ENSZ-közgyűlés XVI. ülésszaka elé) A váltakozó erejű szeptemberi szellő már lengeti a New York-i East River partján elterülő ENSZ-palota homlok­zatán annak a 99 országnak a zászla­ját, amelynek képviselői 19-én össze­ülnek, hogy megkezdjék a világszer-Ha egy mondatban próbáljuk össze­foglalni az elmúlt hét külpolitikai eseményeit, azt mondhatjuk, hogy le­csillapodott a nyugati hatalmak által előidézett háborús feszültség hulláma és mindinkább a józanabb mérlege­lések hangneme kerül előtérbe. A szovjet külpolitika békés szándé­kait az elmúlt napokban több hivata­los nyilatkozat is kifejtette. Ezek kö­zül külön ki kell emelnünk Hruscsov elvtárs válaszát Kennedynek és Mac­­millánnek a nukleáris fegyverkísérle­tek ügyében, valamint a Nehru indiai miniszterelnök és Dortleos kubai el­nök moszkvai látogatása alkalmából kiadott közleményt. E megnyilatkozások nagy visszhan­got váltottak ki a nyugati diplomá­ciai körökben. Főleg a szovjet mi­niszterelnöknek a sztálingrádi vízi­­erőmű felavatásán elhangzott szavait úgy értékelték, mint tárgyalásokra szólító felhívást a német békeszerző­désről, valamint az általános és tel­jes leszerelés megvalósításáról. A szovjet miniszterelnök beszédében vezérfonálként húzódott végig az a meggyőződés, hogy megcsillant a re­mény a jelenlegi vitás nemzetközi kérdések békés tárgyalások útján történő rendezésére, amennyiben a nyugati államférfiak kijelentései mö­gött őszinte elhatározás áll. Itt említjük meg, hogy Sukarno indo­néziai elnök és Kelta, a Mali Köztársa­ság elnöke Washingtonban tárgyaláso­kat folytatott Kennedy elnökkel, majd átnyújtották a belgrádi értekezleten résztvevő államok felhívását. A Fehér Ház által kiadott közlemény leszö­gezi, hogy Kennedy elnök behatóan foglalkozott a vitás nemzetközi kér­dések tárgyalások útján való rende­zésének lehetőségeivel. Hruscsov elvtárs rendkívül nagy jelentőségű üzenetet intézett az In­terparlamentáris Unió Brüsszelben ülésező ülésszakához. A szovjet mi­niszterelnök újból leszögezte, hogy kormánya kész bármikor tárgyaló­­asztalhoz ülni a nemzetközi helyzet problémáit rendezni óhajtó államok­kal, ha arra megvannak a lehetősé­gek. Hruscsov elvtárs felhívja a gyű­lés résztvevőit, tegyenek meg min­den erőfeszítést a vitás nemzetközi kérdések békés úton történő rende­zésének ügyéért. Washingtonban kétnapos értekez­letre jöttek össze a nyugati nagy­hatalmak külügyminiszterei, hogy megtárgyalják a nyugat-berlini hely­zet és a német kérdés problémáját. Ezzel kapcsolatban figyelemreméltó Kennedy elnök kijelentése, amely szerint az ENSZ-közgyűlés módot ad­hat arra, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok külügyminiszterei behatóan megtárgyalják a jelenlegi nemzetközi helyzetet. Az elnök ezzel nem hivatalosan beleegyezését adta a kelet —nyugati tárgyalások külügy­miniszteri szinten történő megkezdé­séhez. A hét eseményei között fontos he­lyet foglal el a kongói helyzet is. Nyugati hírügynökségek egybehangzó jelentései szerint az ENSZ-csapatok átvették az ellenőrzést a szakadár Katanga-tartomány felett. Ezzel vé­gei ért Katanga különállása, s most már a leopoldwille-i központi kor­mány fennhatósága alá tartozik ez a tartomány is. Csőmbe, Katanga szakadár „elnöke“ legközelebbi mun­katársaival együtt megszökött a vá­rosból. Adoula, 'a jelenlegi törvényes kongói miniszterelnök rendkívüli ál­lapotot hirdetett ki Katangában. A Koreai Munkapárt IV. kongresz­­szusának munkája nyugati sajtókö­rökben is nagy visszhangot keltett. A Központi Bizottság beszámolójában ugyanis olyan adatok kerültek nap­világra, amelyek ékesen bizonyítják: a Koreai Népi Demokratikus Köztár­saság erős országgá fejlődött és szá­mos termelési ágban utolérte, sőt megelőzte Japánt. Ezzel kapcsolat­ban több amerikai lapban kommentár jelent meg a jelenlegi dél-koreai helyzet tarhatat!an%ágáról. 2 téiPkifötf 1961. szeptember 17. vezet szokásos őszi közgyűlésének munkáját. Elöljáróban szükséges meg­említenünk, hogy az ENSZ minden évben szeptemberben tartja évi köz­gyűlését, amelyen napirendre kerül­nek mindazok a nemzetközi kérdések - akár politikai, gazdasági, kulturális, tudományos vagy egyéb jellegűek is legyenek —, amelyek az év folyamán felhalmozódnak. Szükséges továbbá említést tennünk arról, hogy a tavalyi XV. közgyűlés történelmi jelentőségű és a legfonto­sabb volt a világszervezet másfél év­tizedes fennállása óta. Amint ismere­tes, a Szovjetunió küldöttsége, ame­lyet személyesen Hruscsov elvtárs vezetett, a szocialista országokkal tel­jesen összhangban előterjesztette az általános és teljes leszerelés tervét, amely az egész közgyűlés munkájá­nak központi témája lett. A nyugati hatalmak akadékoskodó álláspontja miatt azonban nem született meg­felelő döntés e rendkívül fontos kér­désben. Most, amikor újból összeülnek a tagállamok képviselői, elengedhetet­lenül szükséges, hogy felmérjük a nemzetközi helyzetet, amely nagy mértékben befolyásolja az egész köz­gyűlés munkáját. Tavaly ősz óta a szocializmus erői további győzelmei­nek vagyunk tanúi. A Szovjetunió vezette szocialista tábor gazdasági, politikai, erkölcsi és nem utolsósorban védelmi ereje ma már a nyugati ha­talmak szempontjából sem csupán számításba vett tényezőként szerepel, hanem döntő fontosságú a világpoli­tika kérdéseiben. Az erőviszonyok bal­ra tolódtak, éspedig az erőknek a béke és a szocializmus javára történt óriási méretű megnövekedésével egyetem­ben. A Szovjetunió Kommunista Párt­ja XXII. kongresszusa, amely egybe­esik a világszervezet közgyűlésének munkájával, a kommunizmust építő szovjet emberek hitvallása lesz az örök béke és a nemzetek közötti bé­kés együttélés mellett. Az eltelt év alatt a gyarmati rend­szer felbomlása lavinaként indult meg a vég felé és nincs az az erő, amely feltartóztathatná ezt a folyamatot. Keserű pirula lesz a nyugati hatalmak számára az a tény, hogy a szabadsá­gukat elnyert államok gazdasági és kulturális fejlődéséről éppen ezen a fórumon szerez tudomást a világ. Végül, de nem utolsósorban hatás­sal lesz a világszervezet egész mun­kájára a jelenlegi nemzetközi helyzet is. A világ népei békét akarnak és mindent elkövetnek egy új háború kirobbantásénak megakadályozásáért. Ez a szilárd elhatározás jellemző ma száz- és százmilliók gondolkodására. Hogy bizonyos mértékben mégis fe­szült nemzetközi helyzet áll fenn, an­nak gyökerét abban kell látnunk, hogy egyes nyugati reakciós körök, külö­nösen a bonni militaristák esztelen hada, nem mondott le a szocializmus világméretű győzelmének erőszak út- • ján történő megfékezéséről. Nyugaton háborús hisztéria kereke­dett felül. Az USA katonai célokra fordított kiadása eléri a 47,5 milliárd dollárt. Ez az összeg a legmagasabb amerikai költségvetés a második vi­lágháború befejezése óta. Adenauer és de Gaulle nyíltan elutasítják a tár­gyalások lehetőségét. Macmillan a szi­getország' rendkívül zilált gazdasági helyzetének nyomasztó állapotában egyelőre nem tud átütő erejű nyugati politikát kezdeményezni. Joggal mondhatjuk, hogy az Egye­sült Nemzetek Szervezetének idei köz­gyűlése nemcsak tartalmát tekintve, hanem egyébként is igen felelős kor­ban veszi kezdetét. A szocialista or­szágok továbbra is az általános és teljes leszerelés kérdését jelölik meg elsőrangú feladatként. Napjainkban ez a legfontosabb kérdés, amelynek ked­vező és mielőbbi rendezését várja a világ. Szükséges továbbá, hogy a közgyű­lés eredményes munkát végezzen az új tagállamok felvételének ügyében is. A vílágSzervézet addig nem tölt­heti be igazi küldetését, amíg a 7ÖÓ milliós népi Kína képviselői nem vesz­nek részt az ENSZ munkájában. Ta­valy óta megnövekedett ennek az igazságos ügynek az ereje, egyre több állam követeli, hogy a Kínai Népköz­­társaság elfoglalhassa az őt megillető helyét a világszervezetben. Sok egyéb természetű kérdés sze­repel még az idei ENSZ-közgyúlés munkatervében. Mindehhez azonban elengedhetetlenül szükséges, hogy a nyugati hatalmak véget vessenek há­borús készülődéseiknek, s homok he­lyet olajat öntsenek a közös megegye­zést szolgáló tárgyalások csapágyaiba. A béke és a szocializmus ügye vég­érvényesen gyökeret vért az emberek többségének tudatában. Aki ez ellen próbál véteni, önmagát taszítja sírba. Ennek Kell visszatükröződnie a világ­szervezet most, kedden megnyíló ülésszakán is. (tg) Választási had­járat a bonni államban így keltek ver­senyre egymással Adenauer és Brandt a kancellári székre pályázó ellenfelek. (Nicolae Nicolescu rajza a romániai ,,Előré“-ben.) A belga gyarmatosítás összeomlá­sa jelentősen gyöngíti Belgium nemzetközi pozícióit. Belgiumnak a XIX. század második felétől gyarmat­­birodalma révén aránytalanul nagy befolyása volt a kapitalista világban. Kongó gazdag természeti kincsei le­hetővé tették, hogy a belga tőke sikeresen versengjen az erősebb im­perialista államokkal. A háború utáni években például a kongói urán, ko­balt, réz és ritka fémek igen fontos helyet foglaltak el a kapitalista vi­lágpiacon. Elmondhatjuk, hogy Kongó hosszú éveken át lehetővé tette a belga tőkéseknek, hogy kiváltságos helyet foglaljanak el a nemzetközt porondon. Nem nehéz megérteni te­hát, hogy mit jelent a belga uralko­­dőkörök részére Kongó elvesztése. Meg kell mondani, hogy a kongói tömegek, miután hazájuk elnyerte függetlenségét, azt hitték, hogy Bel­gium meg tudná adni a fiatal állam­nak a szükséges segítséget és támo­gatást. Ennek az a magyarázata, hogy amikor erősödött a kongói független­ségi harc, a belga imperializmus meg­kísérelte, hogy új gyarmatosítási módszerekkel oldja meg a kongói problémát. A durva megtorlásokról történt lemondás és a belga kor­mánykörök hirtelen megjött tárgya­lási készsége olyan ilúziókat ébresz­tett a kongói nemzeti felszabadító mozgalom vezéreiben, hogy a belga gyarmatosítók keresik a kölcsönös megegyezés lehetőségét. Mindez azonban csak látszat volt. A belgáknak eltökélt szádékuk volt, hogy megtartják uralmukat és ellen­őrzésüket Kongó gazdasági élete és A Német Demokratikus Köztársaság ipari üzemeiben munkafelajánlásokkal készülnek az októberi 7-i államünnep­re. Képünkön Paul Wicher szerelő, aki több egyéni jelajánlással köszönti a nagy ünnepet. (Foto: Zentralbild) Szégyenletes ítélet Az angol hatóságok kéthőnapi fog­ságra Ítélték Bertrand Russel lordot, az ismert angol filozófust. Russel az űn. „Százak tanácsa" vezető személyi­sége. Ez a szervezet tudvalevőleg az atomfegyverek ellen vezet elkesere­dett kampányt. Az ítéletet azért hoz­ták. mert a 89 éves filozófus elutasí­totta azt az ajánlatot, hogy hagyja abba a békéért folytatott harcát, mert az állítólag összeütközik a törvények­kel. A „Százak tanácsa" további hét tagját egyhónapi szabadságvesztésre ítélték. (Ctk) Kerti munka csendőrsegédlettel Egy észak-olaszországi zöldségter­melő csak most mesélte el általános derültséget keltő „vétkét", amikor annak elévülése folytán már nem vonhatják felelősségre. A háború alatt front szolgálatot tel­jesítő kertész levelet kapott feleségé­től, aki arról panaszkodott, hogy kép­telen egyedül jelásni kőkeményre aszott kis földjüket. A leleményes férj - ismerve a fasiszta kormány állan­dó pénzzavarát - azt válaszolta le­velében, hogy csak óvatosan ásson, mert a krumplijöldben rejtette el az abesszíniái hadjáratból „emlékül“ ha­zahozott ékszereket. Jól számított az aggódó férj: a harc­térről. érkező levelet cenzúrázó fekete­­inges jelfigyelt a hírre és visszatar­totta a „kincset érő" sorokat. A levél helyett másnap egy csomó csendőr érkezett a kis faluba, akik se szó, se beszéd, olyan alaposan fel­ásták a veteményeskertet, hogy az asszonyka nem győzött csodálkozni a Mussolini-kormány „önzetlen" segít­ségén. K. E. Kongó problémái Kongó sorsa elválaszthatatlan egész Afrika sorsától. Az afrikai föld­részt elárasztó nemzeti fölszabadító mozgalom hatalmas hulláma .az egykori belga gyarmaton magas gátba ütközött, amelyet a gyarmato­sítók emeltek. Ez nemcsak azért történt, mert az imperialista Belgium számára a Kongó feletti uralom rendkívül fontos, hanem azért is, mert itt dől el, mi lesz a sorsa Afrikában az új gyarmatosítás politikájának. A fiatal kongói államra tragikus következményekkel járó események forgatagát bonyolult nemzetközi és belső okok váltották ki. Ezért a kongóiak harca hazájuk függetlenségéért nemzetközi szempontból is nagy jelentőségű. pénzügyei felett. A fiatal államnak nyújtandó „segítségről" szóló egyez­mények tervezetét annyira imperia­lista szellemben állították össze, hogy még a tapasztalatlan kongói vezetők is átlátták a belgák szándékán. Kü­lönösen az azóta meggyilkolt Lumum­ba miniszterelnök látta az első pilla­nattól, hogy hazájára a belga újgyar­matosítás nem kevésbé veszélyes, mint a „klasszikus" gyarmatosítás, és hogy harcolni kell ellene. A balsikerek arra késztették a gyar­matosítókat, hogy durvábban avatkoz­zanak be Kongó ügyeibe. Semmitől sem riadtak vissza, igyekeztek meg­vásárolni egyes kongói vezetőket, s nyíltan kezdték támogatni az általuk alakított politikai csoportosulásokat, hogy biztosítsák maguknak a többsé­get a parlamenti választásnál. Ez azonban nem segített: a választások eredményeként a kongói parlament­ben igazi hazafias többség alakult ki. A belga gyarmatosítók azonban nem mondtak le arról sem, hogy erőszak­kal oldják meg a kongói kérdést. Felhasználták ürügyül a kongói had­seregben keletkezett zavargásokat, s arra hivatkozva, hogy meg kell vé­deni az európai lakosság érdekeit, csapatokat küldtek az anyaországból Kongóba. De amint hamarosan ki­derült, a belga politikusok lebecsül­ték a világközvélemény erejét, a bel­ga nép ellenállását az intervenciós politikával szemben, nem vették szá­mításba a megnövekedett afrikai szo­lidaritást és túlságosan bíztak impe­rialista NATO-partnereikben. Az események már ismertek a vi­lág előtt. A belga gyarmatosítók kon­gói politikája zsákutcába jutott. Ed­dig egyetlen módszerük sem vezetett az óhajtott célhoz, hogy megőrizzék kizárólagos ellenőrzésüket Kongó fe­lett. A történelem még nem mondta ki az utolsó szót a kongói kérdésben, de ha történelmi nézőpontból tesszük fel a kérdést, kétségtelen, hogy vég­eredményben a kongói nép igaz ügye Szeptember 17-én választásokat tartanak Nyugat-Németországban. A nyugatnémet választók ezúttal ne­gyedszer választják meg a szövetségi törvényhozó testületet. Már hetekkel ezelőtt tetőfokra hágott a választási hadjárat. A két legesélyesebb jelölt, Adenauer kancellár és Willy Brandt, Nyugat-Berlin főpolgármestere, a szo­­ciáidemokarta párt jelöltje, mindent elmondtak egymásról, ami csak jel­lemző a nyugati választási propagan­­da-hadjáratra. A levitézlett Aderiauer-féle Keresz­ténydemokrata Unió vezérei, a 85 éves kancellárral az élen, mindent elkövettek, hogy a leghatásosabban támadják a szociáldemokratákat. Ade­nauer például azt vetette szemére a nálánál jóval fiatalabb, de ugyanolyan revansista politikát hirdető Brandt­­nak, hogy a nácizmus uralomrajutása után emigrált, és azáltal hazaárulóvá lett. Az agg kancellár attól sem riadt vissza, hogy Brandtot törvénytelen gyermeknek minősítse. Természetesen, a szociáldemokraták sem ültek tétlenül. Brandték felhány. torgatték Adenauernek az 1927-30- as években elkövetett gazdasági Uzel­­melt, amelyeknek kétmilliós deficitt­jét a kancellár még a mai napig sem fizette meg. A legutóbbi nyugat-ber­lini eseményekkel kapcsolatban pádig ugyancsak az Adenauer-korminyra hárították a felelősséget. Brandt azt mondotta, hogy a kudarcért Adenauer a felelős. Választási komédia ez a javából! Jól ismert amerikai módszerek és el­járások bonni változatban. így volt ez az Eisenhower-Kennedy őrség­váltás idején Is. Nyugat-Németországban Is, akár­csak az Amerikai Egyesült Államok­ban, mindakét legerősebb párt egy politikát folytat: a hidegháborús po­litikát, a nemzetközi helyzet feszült­ségének politikáját. A többi párt természetesen nem nagyon szólhat bele Adenauer és Brandt párharcába. A Szabad Demo­kratapártnak ugyan még van némi reménye, hogy egypár képviselővel részt vegyen az újonnan választott parlament munkájában, de a fasisz­­taeilenes Német Békeszövetség kép­viselőinek, valamint a volt kommu­nista képviselőiknek Adenauer orszá­gában jelenleg kevés lehetőségük nyí­lik arra, hogy beleszólhassanak a nyugatnémet gazdasági és politikai élet irányításába, mivelhogy a mind­jobban fasizálódó Nyugat-Németor­­szág uralkodó körei, élükön a Hitler nyomdokain járó Adenauer kancellár­ral, mindent elkövetnek, a német nép érdekeit védő, a béke és a szociális haladás szolgálatában álló mozgalom elfolytása céljából, összegezve az elmondottakat: a nyugatnémet polgároknak nincs mi között választaniuk. Akár Adenauer, akár Brandt foglalja el a kancellári bársonyszéket, egyelőre nem válto­zik meg Nyugat-Németország gazda­sági és politikai élete, mert mind a két párt egy úton halad. Ez az út pedig egyre járhatatlanabb. M. Smolík diadalmaskodik. A kongói felszabadí­tó mozgalom sikerei sokban a nem­zetközi támogatás lendületétől és ha­tásosságától függnek. A nemzetközi szolidaritás, és elsősorban az a támo­gatás, amelyet a világ proletariátusa nyújt a kongói nemzeti felszabadító mozgalomnak, olyan hatalmas erő, amelyet Kongó ellenségei nem hagy­hatnak figyelmen kívül. Ez a szolida­ritás páratlan méreteket öltött, kü­lönösen Patrice Lumumba gyalázatos meggyilkolása után. A kongói nép pártján állnak a szo­cialista tábor országai és többségük­ben a semleges országok. A szocia­lista tábor gazdasági és politikai ere­je lehetővé tette, hogy a kongói nem­zeti felszabadító mozgalom vezetői hozzálássanak a legfontosabb feladat megoldásához, hazájuk függetlensé­gének megszilárdításához és gazdasá­gának fejlesztéséhez. A kongói felszabadító mozgalom erejének egy másik forrása az afri­kai országok szolidaritása, különösen azoké az országoké, amelyek követ­kezetesen haladnak előre a független fejlődés útján. A kongói nép harca szervesen összefügg Afrika népeinek általános antikolonialista harcával. Ma nyugodtan elmondhatjuk, hogy a kongói felszabadító mozgalom alap­jai olyan szilárdak, hogy lehetetlen megingatni, még kevésbé megsemmi­síteni azokat. Az új gyarmatosítás nem arathat győzelmet Kongóban, nincs jövője. A nemzetközi szolida­ritásra támaszkodó, egységét erősítő kongói nép hathatós cselekvése az az erő, amely meg tudja oldani Kongó problémáit. J. X.

Next

/
Thumbnails
Contents