Szabad Földműves, 1961. január-július (12. évfolyam, 1-53. szám)
1961-02-08 / 12. szám
A MEZŐGAZDASÁGI DOLGOZOK LAPJA Bratislava, 1961. február 6. Ara 40 fillér XII. évfolyam, 12. szám. Mindnyájunk feladata A harmadik ötéves tervben komoly feladat vár szocialista mezőgazdaságunkra, s pártunk és kormányunk minden segítséget megad a feladatok sikeres teljesítéséhez. KibővítjUk a mezőgazdasági gépgyártást, sokoldalú Intézkedés történik a talaj termőerejének fokozása érdekében, gyáraink újabb és újabb fajta műtrágyákat készítenek. Ennek ellenére a mezőgazdaságban eddig elért eremények nagyon különbözők. Ennek egyik oka a szakkáderek hiánya. A mezőgazdasági dolgozók átlagos életkora magas, ezenkívül a nagyüzemmé fejlődött szövetkezetek a legtöbb helyen nem rendelkeznek megfelelő szakképzettségű vezetőkkel. Mindkét hiányosságon segítenünk kell. A szakkáderhiány a kapitalista társadalmi rendszer öröksége. A fiatal utánpótlás hiányát pedig azzal indokolhatjuk, hogy népgazdaságunk rohamosan fejlődő ipara egyre több és több fiatal foglalkoztatását tette lehetővé. Az ipartelepek kulturális élete magasabb színvonalú, mint falvaink szövetkezeteié. Sokan, maradi módon, úgy gondolkoztak, hogy középiskolai végzettséggel nem maradhatnak meg mezőgazdasági dolgozónak. A téves nézeteket sürgősen ki kell küszöbölnünk. A szakkáder-kérdés megoldásában és a mezőgazdasági dolgozók sorainak fiatalokkal történő feltöltésében nagy segítségünkre van iskolarendszerünk, amely kiszélesítette a mezőgazdasági szakiskolák hálózatát és új típusokat is létesített. Ezekbe a szakiskolákba eddig nem jelentkezett elegendő számú tanuló. Ennek oka talán abban rejlik, hogy az általános műveltséget nyújtó iskolákban a tanuló ifjúságnak eddig nem volt alkalma megismernie és megszeretnie a mezőgazdaságot. A tudomány fejlődése természetszerűleg megköveteli az elmélet és a gyakorlat szorosabb egybekapcsolását. Ennek érdekében az általános iskolákba is bevezették a gyakorlati mezőgazdasági oktatást. Az új tantárgy (A termelés alapjai) megköveteli, hogy a tanulók biológiai és részben vegytani elméleti tudásukat a gyakorlatban is hasznosítsák. A politechnikai nevelés eredményessége érdekében szükséges, hogy EFSZ-eink nagyobb földterületet (4 — 6 hektárt) engedjenek ét az iskoláknak megművelésre. A tanulók, tanítóik felügyelete alatt, a szövetkezet vezetőségével együttműködésben végzik és tanulják meg a mezőgazdasági munkákat, megismerkednek a gépesítés, a nagyüzemi termelés módszereivel. Ne csak a növénytermesztéssel, hanem az állattenyésztéssel is ismertessük meg diákjainkat. Hasznos lenne, ha gondos felügyelet és vezetés mellett néhány állat gondozását bíznánk rájuk. Ezenkívül a vezetőség néhány alkalommal ismertethetné a szövetkezet vezetésének problémáit is. A tanulók elméleti tudásának a gyakorlattal történő összekapcsolása, valamint a termelés terén elért sikereik megszerettetik velük a mezőgazdaságot, sokan hivatásuknak választanák, akár mint szövetkezeti dolgozók, akár pedig a mezőgazdasági szakiskolákon tanulhatnának tovább. Mindnyájunk feladata, hogy minél több szakképzett fiatalt nyerjünk meg a mezőgazdaság számára. Biztosítsuk részükre falvainkon is a kulturális lehetőségeket, ami elősegíti szakmai és eszmei fejlődésüket. így a termelés vonalán jobb eredményt érhetünk el. Köteles János, iskolaigazgató (Sahy A smolenicei EFSZ- ben gyors ütemben végzik a talaj javítási munkákat. Anton UoroviS gépkezelő segédjével, Vlado Madarral naponta 300 méter árkot mélyít ki. Rudolf Marik és Ián ZáviS az alagcsöveket rakja le. A szovjet tudomány újabb győzelme • 6483 kg a szputnyik önsúlya «Többlépcsős tökéletesített rakéta vitte pályájára Moszkvából jelentik (XASZSZ): A Szovjetunióban 1961. február 4-én a kozmikus hajók építésének és fejlesztésének terve alapján egy tökéletesített, többlépcsős rakéta segítségével újabb mesterséges bolygót lőttek ki. A szputnyik súlya 6483 kg, a hordozó rakéta utolsó lépcsőjén kívül. A szputnyikba a konstrukicós elemek, valamint a repülés pályájának mérésére szolgáló ellenőrző rádiótelemetrikus berendezéseket szereltek. Mindezek a berendezések mind a szputnyik kilövésekor, mind pedig a világűrben megtett pályáján teljesen hibátlanul működnek. A földön elhelyezett mérő és kiszámítási berendezések útján eddig rendelkezésünkre álló adatok szerint a szputnyik 89,8 perc alatt kerüli meg a földet, perigeuma (földközel) 223,5 km, apogeuma (földtávol) 327,6 km. A szputnyik pályája az egyenlítő síkjával 64,57 fokos szöget zár be. A szputnyik pályájának eddig megállapított adatai csaknem teljesen egyeznek az előre tervezettel. így e szputnyik fellövése tökéletesen teljesítette a számára kijelölt tudományos és műszaki feladatokat, A szovjet őriásszputnyik fellövésének visszhangja A világ közvéleménye csodálattal kommentálja az új szovjet óriásszputnyik felbocsátását. A szovjet tudomány képviselői egymás után szólalnak meg, hogy értékeljék a nagy eseményt. Nyikoláj Barabasov nyilatkozatában kijelentette, hogy az új szputnyikűrhajó sokkal nagyobb az előzőnél, ami azt bizonyítja, hogy nagyobbak a lehetőségek a világűrrepülés megvalósítására. Kortársaink még megélik, hogy az ember eljut a Holdra, a Vénusra és a Marsra. A szovjet mezőgazdaság új irányítása HRUSCSOV ELVTÁRS A SZOVJET MEZŐGAZDASÁG TOVÁBBI FEJLŐDÉSÉNEK NÉHÁNY FONTOS KÉRDÉSÉRŐL Nyikita Szergejevics Hruscsov felszólalt Ukrajna Kommunista Pártja Központi Bizottságának plenáris ülésén, s többek között hozzászólt: • a Mezőgazdasági Minisztérium átszervezésére, • a tudomány és a mezőgazdaság együttműködésének megjavítására, • az állami terményfelvásárlási rendszer tökéletesítésére, • a mezőgazdasági dolgozók anyagi érdekeltségének .növelésére és • a járások vezető dolgozói feladatainak növelésére irányuló intézkedésekhez. A Mezőgazdasági Minisztérium átszervezése A minisztérium a jövőben főleg a tudományok fejlődésével, a tudományos megfigyelések gyakorlati alkalmazásával, magnemesítéssel és szaporítással, valamint az állategészségügyi szolgálatokkal foglalkozik. A mezőgazdasági üzemek ellátása már nem tartozik a minisztérium feladatkörébe. Ehelyett olyan társulások alakulnak, amelyek gépekkel, trágyával és a legkülönfélébb anyagokkal látják el a kolhozokat és szovhozokat. A társulások járási szervezeteinek tagjai elsősorban a kolhozok elnökei és a szovhozok igazgatói lesznek. A tudomány és a mezőgazdasági termelés együttműködéséért A kolhozokat és szovhozokat a gyakorlatban kell új módszerekre tanítani, ami megköveteli a kísérleti mintagazdaságok létesítését. A tudósok és szakemberek ezekben a kísérleti mintagazdaságokban főleg azt tanulmányozzák majd, hogy az egyes szovhozok és kolhozok körzeteiknek megfelelő vetömagvakat használnak-e, hol termesztették a vetőmagot és milyen a minősége, továbbá a járás feltételeinek megfelelő állatfajtákat tenyésztenek-e. A tudományos dolgozók közvetlenül nem felelnek a vetőmag szaporításért és a tenyészállatok tartásáért. Ez a magnemesítő és tenyészgazdaságok feladata lesz. A kísérleti mintagazdaságok azonban a legjobb vetőmagvak vetésével, az állatok mesterséges megtermékenyítésével és más intézkedések alkalmazásával szemléltető példát mutatnak a környező gazdaságoknak. A termények felvásárlásának rendszeréhez A mezőgazdasági termelés irányításának egyik legfontosabb kérdése: a mezőgazdasági termények felvásárlásának helyes szervezése. A felvásárlás rendszerének a mezőgazdasági termelés növelését kellene szolgálnia. Eddig azonban sok volt a felvásárló szerv és kevés a rend. .A felvásárló szervek elve eddig az volt: eljöttünk, vásároltunk, s utánunk akár a fű se nőjjön! Ez azonban nem szocialista elv. A felvásárlási rendszert alapvetően át kell építeni. A felvásárló szerv tulajdonképpen a termelés szervezője. Ha szerződést köt a mezőgazdasági üzemmel, ceruzával a kézben ki kell számítania: ennyi és ennyi terményre lesz szükség, amelyet ilyen és ilyen intézkedések alapján lehet kitermelni. A mezőgazdasági dolgozók anyagi érdekeltségéhez A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága és a szovjet kormány határozata szerint minden köztársaságban külön kidolgozzák a pótjutalmazás rendszerét. Ukrajna egy időben helyes kezdeményezéssel jelentkezett. Az egyes mezőgazdasági terményeknél bevezette a kínálat rendszerét, amelyet a jövőben jó lesz érvényesíteni £ kolhozokban és szovhozokban mint gazdasági egységekben is. A mezőgazdasági dolgozók munkájának bérezésekor az erkölcsi (Folytatás a 2. oldalon.) A TRYBUNA LUDU lengyel hírlap kommentárjában kiemeli, hogy az óriásszputnyik Jelentősen tökéletesebb biotechnikai berendezést tartalmazhat és biztonságossá teheti az első űrhajósok útját. A SCINTEA, a román munkáspárt lapja azt írja, hogy az óriásbolygó felbocsátásának nagy pontossága és az előre pontosan meghatározott keringési pálya garantálják az ember világűrrepülésének biztonságát. A NÉPSZABADSÁG megállapítja, hogy az őriásszputnyik új fejezetet nyitott a világűrkutatásban, művel súlyában és arányaiban két-háromszemélyes kabinok beépítését teszi lehetővé. A NEUES DEUTSCHLAND hétfői vezércikkében kiemeli a szovjet űrkutatás egyre szembetűnőbb fölényét. Az USA bizonyos körei abban reménykedtek, hogy sikerül utólérniök a Szovjetuniót, és ezért hihetetlen öszszegeket fordítottak rakétakísérletekre. ék a pénz hatalmát tartják döntőnek a tudományos haladás problémáinak megoldása szempontjából. A Szovjetunió kommunista építésének sikerei nap nap után megmutatják, hol található a tudomány és a tech— A szövetkezetekben milyen eredménnyel vitatják meg a közzétett anyagot? — Elmondhatjuk, hogy szövetkezeteinkben a vitaanyag alapján lényegesen megjavítják a gazdálkodást, feltárják a rejtett tartalékokat és áttérnek a haladóbb gazdasági formákra. — Az idei termelési tervek azonosak-e az ötéves terv első évének mutatóival ? — A szövetkezetek a viták során elhatározták, hogy a termelési nutatókat túlszárnyalják. Járásunkban eddig 50 szövetkezetben tartották meg az évzáró taggyűlést. Ezek bizonyítják a legjobban, hogy a vita termőtalajra talált. A kissallói szövetkezet évzáró gyűlésén például elhatározták, hogy terven felül 30 000 tojást adnak a közellátás számára, Fegyverneken a fejők 4000 literrel toldották meg az évi egyéni termelési tervüket, s a többi évzáró gyűléseken is hasonló jó javaslatok és kötelezettségvállalások születtek. — Hány szövetkezetben vezetik be a szilárd jutalmazást? — Szövetkezeteinkben a munka 'bérezésére kibocsátott legutóbbi vitaanyagot is eredményesen használják fel. A munkafegyelem megjavítására szigorú házirendet dolgoztak ki. Eddig 14 szövetkezetben határozták el, hogy áttérnek a szilárd jutalmazásra. A járásban az évzáró gyűlések tovább folynak. A szövetkezeti tagok megértik a kongresszus jelentőségét, s mindenütt újabb vállalások születnek a termelés fokozására. A horváti és tompái szövetkezetek például már együtt tartják az évzáró gyűlést, mert egyesülni fognak. B. J. nika rendszeres fejlesztésének forrása. Ez a forrás a felsőbbrendű szocialista társadalmi rendszer. A NEW YORK TIMES és a NEW YORK HERALD TRIBUNE amerikai lapok megjegyzik, hogy az orosz rakéták óriási ereje önmagában is nagy siker és ennek sem katonai, sem tudományos jelentőségét nem szabad lebecsülni. A párizsi FIGARO csodálattal hasonlítja össze az egyes szovjet szputnyikok és űrhajók súlyát. Az Aurore című lap égi elefántnak nevezi az új óriásszputnyikot és azt írja, hogy a Szovjetunió gyorsan és meggyőzően válaszolt az amerikaiaknak a csimpánzzal végrehajtott legutóbbi kísérletére. ★ ★ ★ Rakétát küldenek a Föld mélyébe — A -szovjet geológusok elsőrendű feladata, hogy rakétát bocsássanak a Föld mélyébe — jelentette ki Dmitrij Nalyivkin akadémikus. — A világűrbe a tudósok már megtették az első lépéseket, de még ma sem tudjuk, mi játszódik le 10 — 20 kilométerre a Föld kérge alatt. Rendkívül fontos az emberiség számára, hogy minél előbb föltárjuk a Föld titkait. A geológiai rakéta az űrhajók útjával ellenkező irányban a Föld mélye felé vesz irányt. Lehetővé teszi, hogy az ember a Föld mélyébe hatoljon. A feladat igen bonyolult, és csak különleges, néhány száz tonna súlyú műszerek segítségével oldható meg. A szovjet tudósok már meg is tették az erre irányuló első lépéseket. ★ ★ ★ A téli hónapok alatt az eperjesi járásban 2125 szövetkezeti tag 128 szövetkezeti munkaiskolában szélesíti tudását. Az előadásokat a mezőgazdasági szakiskolák tanárai, valamint a kísérleti üzemek dolgozói tartják. Brazília új utakon A Buenos Aires-i v„Nacion“ jelenti: J. Quadros, Brazília új köztársasági elnöke utasítást adott a külügyminiszternek, hogy tegye meg a szükséges lépéseket a diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatok felújítására Magyarországgal, Romániával és Bulgáriával. legnagyobb szputnyik a világűrben Kongresszusra készülnek A lévai járásban nagy igyekezettel készülnek a ;; szövetkezetek V. kongresszusára. A vitára bocsátott ;j anyagok alapján a terveket máris módosították. A napokban felkerestük a járási nemzeti bizottság mezőgazdasági osztályán Kazlov elvtársat, s néhány kérdést intéztünk hozzá. ;l