Szabad Földműves, 1961. január-július (12. évfolyam, 1-53. szám)

1961-04-30 / 35. szám

♦ A kommunista bíró Krupa József, a Sókszelőcei Nem­zeti Bizottság elnöke is azok közé tartozik, akik a kommunista párt megalakításábán részt vettek Szelő­­cén. — A Nagy Októberi Szocialista For­radalom győzelme után egyre több hadifogoly került haza a falunkba is — emlékszik vissza Krupa elvtárs. - Ök mondották el, hogy mit is akar­nak az orosz kom­munisták, s hogy a munkásember boldogulásáért har­colnak. A közsé­günkhöz tartozó Báb pusztán még 1921-ben megala­kult a kommunista párt a cselédek soraiból. Egy kicsit elhallgat, mintha talán nem emlékezne jól vissza a 40 év előtt történtekre. De ez csak egy röpke percig tart, s máris tovább fonja a beszéd fonalát. — A Magyar Tanácsköztársaság le­verése után Vircsik Mihály, magyar kommunista vörös katona a falunkban talált menedéket a fehér terror elől. Mi, fiatalok gyakran eljártunk hozzá, ő pedig a kommunistákról, azok har­cairól, céljairól beszélt. Napokig el­hallgattam volna, olyan szépen tudott beszélni mindezekről. Egyszer aztán, 1923-ban elhatároztuk, hogy megala­kítjuk mi is a kommunisták pártját, mert láttuk, hogy ilyen forradalmi pártra van szükségük a proletárok­nak, a munkásosztálynak. Ekkor let­tem én is a párt tagja. Nemsokára bevonult katonának, de a pártnak továbbra is hű tagja ma­radt. Teltek az évek, egymást ker­gették az események. Strájkokat, tüntetéseket szerveztek, s az egyik nevezetes eseményre így emlékszik vissza: — Báb-pusztán történt, 1930-ban. A munkanélküliség nagy volt, akik pedig dolgozhattak, azokat a munka­adóik látástól vakulásig hajtották. Összefogtunk és elkergettük Elek Béla bérlőt, s a munkát mi szervez­tük meg. Aztán jöttek a csendőrök, letartóztattak bennünket, s a nyitrai bíróság három-három hónapi fogházra ítélt bennünket. A válság egyre erősödött. Egyre több lett a munkanélküli. De hát' mit törődtek ezzel az urak! Ha valaki nagyobb darab kenyeret követelt, az szemükben máris kommunista volt. — Tűrhetetlen volt a szegénység élete — folytatja Krupa elvtárs. — Harminckettőben a járás kommunis­tái éhségfelvonulást szerveztek. Mi is, szelőceiek elindultunk Vágsellyére, a járási székhelyre, de csak a hídig jutottunk el. Itt hatsoros csendőr­kordon puskára tűzött szuronnyal fogadott bennünket. A járási főnök elénk jött és ezt mondotta: ,,A vá­rosba nem engedlek benneteket, küldjétek el hozzánk képviselőiteket, s azokkal tárgyalok majd". A küldöttek között volt Krupa elv­társ is, így hát jól emlékszik a járási főnök szavaira, aki így fogadta őket: „Szemtelen, aljas kommunista banda! Mért szítjátok a tömeget? Megpa­rancsolom, hogy úgy, ahogy ide ve­zettétek, vezessétek őket vissza, mert ha nem, csendőreink zavarnak szét benneteket.“ Mi pedig azt feleltük: „Mi a dolgozókkal mint dolgozók jöt­tünk, követeléseink pedig jogosak. Nem ősziünk föl!“ Az első sorban magasra emelkedett egy puska, s Bucsík Béla fején ütés csattant... Serkent a munkásvér ... — Bucsíkkal és néhány elvtárssal együtt menekültünk a csendőrök elől. Az egyik csendőr bennünket vett üldözőbe. Le akart tartóztatni, de mi kőzáporral fogadtuk. Megkapta a ma­gáét; az egyik kő fején találta. Este Bucsík Bélát letartóztatták, bíróság elé állították és hat hónapra elítélték. Krupa elvtárs 1932-től 1938-ig a kommunista párt képviselőjeként a bírói funkciót töltötte be. S amikor Horthyék megszállták az ő községét is, újból, s még jobban üldözték. El­kobozták a rádióját, mert Moszkvát hallgatta, s a hírekről tájékoztatta a többi elvtársat is. — A felszabadulás első napjaiban újraszerveztük a pártot. Munkához fogtunk. A Februári Győzelem után, 1949-ben már több elvtárs, akik a földosztás által földhöz jutottak, közösen kezdte művelni a földet, s 1950-ben már megalakítottuk a szö­vetkezetei és 1953-ban egészközségi szövetkezettel dicsekedhettünk. A felszabadult ország építéséből Krupa elvtárs is méltóan kivette s kiveszi részét. Hosszabb ideje a járáson dolgozott, majd saját kéré­sére falujába helyezik, ahol a helyi nemzeti bizottság elnökének tisztsé­gét tölti be. A sókszelőcei kommu­nisták, s velük Krupa elvtárs is jó munkát végeztek a múltban s jó munkát végeznek ma is. A szövetke­zetük egyre gyarapszik, erősödik. Nemrég bevezették a szilárd bérezést, s normánként 32 koronát állapítottak meg. Harcuk tehát nem volt hiába­való, mert amiért egykor harcoltak, ma mindazt valóra is váltják. N. J. M Önzetlen harcosa a pártnak Negyven éves a párt. Veterán har­cosai, hű katonái — őszhajú nagy­apák, nagymamák — harcokkal, küz­delemmel, s hozzátehetjük, örömmel teli negyven esztendő távlatából ku­tatják elő emlékeiket. Bezzeg meglepődött Dinga néni, amikor meglátogattuk, hát még ami­kor arra kértük, hogy harcos múlt­járól beszéljen. ő? Mit tett ő? A párt szerény ka­tonája volt! A párt, a párt tette. — Mi csak a kötelességünket tel­jesítettük! — mondja határozottan Dinga néni. Jellemző ez a szerénység, ez az önzetlenség a párt régi harcosaira. Semmit, még a legkisebb érdemet sem vallják magukénak. Az emlékek sorából mégis sikerült egyet kiragad­ni, amelyből élesen domborodik ki Dinga néni alakja. — Huszonháromban vagy huszon­négyben történt... Várjunk csak... Igen. Dinga néni a vörös szakszerveze­tek funkcionáriusa volt. Egy szép na­pon a gyár vezetősége elé hivatták. Béremelés végett. — Béremelés? Meglepődtem. No ezek valamit akarnak tőlem. Tudtam, jó nem lehet, biztos megint spekulál­nak. Jól érezte Dinga néni. Amint az rögtön kiderült, a többi munkás bé­rét csökkenteni akarták, s a vezető urak úgy gondolták, jó lesz, ha le­­kenyerezik a funkcionáriusokat, a munkásság vezetőit, talán könnyeb-Méltóan megiinneplik Az egész ország népe ünnepre, a párt megalakulása 40. évfordulójának megünneplésére készül. Ez alkalom­ból felkerestük Papanek elvtársat, a CSEMADOK galántai járási titkárát, hogy tőle afelől érdeklődjünk, hogyan készülnek a nagy ünnepre a járás CSEMADOK-csoportjai. — Hány irodalmi, illetve könyv­vitát tartanak a helyi csoportok? — Mindössze 16-ot. Tízet Olbracht „Anná“-járói, hatot pedig Zápotocky elvtárs „Vörös fény Kladnó fölött" című könyvéről. Eddig már hatot meg is tartottak helyi csoportjaink. — Hol sikerültek a legjobban? — A legsikerültebb könyvvita Hegy­­súron volt, ahol virágokkal köszön­tötték a párt veterán harcosait. Ma­tus elvtársat, aki nem tudott eljön­ni az estre, a pionírok a lakásán keresték föl, s meleg szavakkal, vi­rággal köszöntötték. — A kultúrcsoportok hogyan ké­szülnek az ünnepre? — Csoportjaink tíz helyen önálló kultúrműsorral lépnek fel, de a já­rás többi községében is tevékenyen kiveszik részüket a kultúrműsor ösz­­szeállításából, megszervezéséből. Mű­soraikon forradalmi és munkásdalok, valamint jelenetek szerepelnek majd. Egyébként meg kell mondanom, hogy a nagy évforduló jegyében zajlanak le járási és körzeti CSEMADOK-nap­­jaink is. — Hol és hányat tartanak? — A terv szerint két körzetit, Pe­reden és Szelőcén, a járásit pedig Taksonyban tartjuk meg júniusban. — A helyi csoportok tagsága ho­gyan emlékezik meg az évforduló­ról? — Ez idő tájban tagsági gyűléseket tartanak, s úgy tervezzük, hogy ezekre a gyűlésekre meghívjuk a veterán kommunistákat is. Kosúton és Tar­­nócon pedig velük külön beszélgetést rendeznek. — Az évforduló tiszteletére tet­­tek-e vállalásokat a helyi csoportok? — Igen. Jelenleg azon fáradozunk, hogy ezeket összegezzük, de így is megmondhatom, hogy a legszebb vál­lalások Taksonyban, Nagymácsédon, Kosúton és Alsószecsén születtek. — Az előbb Kosútot említette. Ho­gyan készülnek az itt megtartandó ünnepségekre? — Kosúton öt helyi csoportunk szerepel; a jókai, nagymácsédi, tak­­sonyi, deáki és a kajali kultúrcsopor­tok lépnek fel, valamint a galántai énekkar. Természetesen több község­ből is közreműködnek a helyi csopor­tok tagjai, ki szavalattal, ki pedig énekkel. — né-Az édes,mostoha, édes unokájával A haját már belepte a dér. A gondok barázdát szántottak hom­lokán, kissé megtörte a nehéz élet. De ha szemébe nézel, feléd csillan lelkének örök ifjúsága. — Nincs sok mesélnivalóm — szólal meg szerényen —, átéltem ugyan egyet-mást, de annak ide- * i £z édes mostoha jén a magamfajta prolik százával sínylődtek így. Nem tud ellenállni, megszállják az emlékek, az apró mozaikokból szemed elé tárul egy küzdelmek­ben gazdag, nemes élet. Már zsenge gyermekkorában megismerte a nyomor kegyetlen karmait. Először szülőfalujában, Libádon kóstolta meg a cselédek keserű kenyerét majd egy kis ba­tyuval a kezében elindult a városba szerencsét próbálni. Végül Brati­­slavában horgonyozott le. Megis­merkedett egy ifjú munkással, beleszeretett, feleségül ment hoz­zá. Így került a mozgalomba, a párt soraiba. — Nem volt olyan május elseje vagy tüntetés - mondja lelke­sedve — , amelyen ne vettem volna részt - jön tűzbe az emlékek nyomán — , ne árultam volna vörös szegfűt. Majd amikor lángba borult Eu­rópa ege, ö is a fasizmus ellen emelte szavát. Minden erejét latba vetve harcolt, teljesítette a párt parancsát. Rábízták a bebörtönö­­zöttek gyermekeit.- Nagyon szeretem a gyereke­ket, s úgy örültem — szólal ymeg lágy hangján -, hogy ezt a meg­bízatást kaptam a párttól. Takarítani és mosni járt, hogy nagyobb darab kenyeret keressen. Éjjelét is nappallá tette, hogy mi­nél melegebb családi otthont te­remtsen.- Olyan volt hozzánk — mon­dotta egy alkalommal Belica Klári —, mint az anyánk, ö volt az igazi édes mostoha. S ha Kardoséknál, Vozneréknél vagy sok más családnál beszélsz róla, mindenütt úgy emlegetik az immár négyszeres nagymamát. Mackó Juliska nénit, mint ahogy találóan Belica Klári nevezte: az édes mostoha. -g A nap csillog-villog az égen, — '* olyan, mint a megkopott arany­tallér. Szórja sugarát, minden csupa fény, csupa tűz tőle. Az út, a fák, s az autónk mellett elsuhanó egész határ olyan, mint egy gyöngykaláris. A répaföldeken hajladozó lányok, asszonyok szemébe is huncut nevető­csillagokat varázsol. El sem lehetne szebb májusi ruhát képzelni, mint ezt a mindenféle csillogó zöldet. A ter­mészet tehát készül, várja az ünne­pet, a szépet. De nemcsak a természet csinosítja magát, hanem a lányok, fiúk, asszo­nyok, emberek, s minden és minden­ki, aki csak él. A Vágsellyei Mezőgazdasági Mes­teriskolában már több mint egy he­te, hogy megkezdték a készülődést május elsejére. Csinos is minden, az iskola udvara, a veteményes kertek, s a gyümölcsösük pedig egészen me­sébe illő. — Kertészek vagyunk — jegyzi meg Srábelt Károly igazgató —; az lenne csak a szép, ha még mi sem tudnánk rendben tartani gazdaságun­kat! Meg aztán most külön is igye­keztünk, hiszen itt van május elseje, s nagyon széppé akarjuk tenni kör­nyezetünket. i Az iskolának 44 tanulója van, fő­képp olyanok, akik kertészkedéssel foglalkoztak szövetkezetükben, de nem lévén megfelelő szakképzettsé­gük, most igyekeznek pótolni Vág­­sellyén, az iskolában. Gömörből és Kassa vidékéről is tanulnak itt, de nemcsak férfiak, hanem lányok is. Összesen 18 kislány tanul az iskolá­ban, s mindnyájan tűzről pattantak. — Csak úgy ég kezük alatt a mun­ka! — mondja Paál József tanító. — De szeretnek tanulni is. A terme­lési gyakorlaton mindig kitűnnek jő és pontos munkájukkal. Hát bizony, ez már így van vala­hogy. A nőknél talán ősi eredetűnek számít ez a rendszeretet. Ök azok, akik mindig mindenre gondolnak. MÁJUSI LÁZ Például az iskolában ök végzik, ők készítik a május elsejei díszítéseket, s az ő javaslatuk volt az is, hogy piros szegfűkkel vonuljanak fel. Az iskola tanítóinak aggodalmaskodására kacagva válaszoltak: — Majd mi készítünk mindenkinek papírból. jainkat önállóságra neveljük. Már most is sok gondot vesznek le vál­­lunkról, de azért még mindig marad bőven. Most például a tanonctobor­­zással v-gyünk megakadva. Aztán megtudom tőle, hogy már annyiféleképpen próbálkoztak fiata­lokat toborozni, hogy a módszerek ben megússzák a dolgot. Persze más történt. — Kirohantam az irodából, ki a munkások közé és beszélni kezdtem: „Elvtársak! Be akarnak csapni ben-Készül a májusi szegfű — S a fiúk segítenek? — Eleinte mindenféleképpen volt velük, de aztán ők is hozzáfogtak a munkához, a transzparensek készíté­sét egészen magukra vállalták — mondja Paál elvtárs. — Ők már ön­állóan is tudnak dolgozni. — Ez is az egyik célunk — szól közbe Srábelt elvtárs —, hogy fiatal­számát sem tudják, s eddig nem va­lami nagy sikerrel, hisz még csak mindössze 8 biztos jelentkezőt tud­nak felmutatni. Pedig küldtek a szö­vetkezeteknek körlevelet, hirdették újságban, a diákok, s maguk a taní­tók is járják a falvakat, hogy után­pótlást szerezzenek, de eddig kevés eredménnyel, önkéntelenül is felme­neteket! Csökkenteni akarják a bé­reket!" — szónokol Dinga néni tüzes hévvel, s mintha most újra az a keserűség, elszántság fojtogatná a torkát. A béreket nem csökkenthették. A munkások sztrájkba léptek, s győzött a sztrájk.- Engem persze elbocsátották — folytatja a történetet Dinga néni, de hangjába nem vegyül szomorúság, büszke rá, hogy „valamit“ áldozha­tott. — Nem féltem a munkanélküli­ségtől, tudtam, velem vannak az elv­társak, segítségemre lesznek. A pártba vetett hitét nem rendít­hette meg semmi. Dinga néni tovább harcolt. Többször lezárták, házkuta­tást tartottak nála, figyelték, de ő nem rdttent vissza. Közeledik a negyvenedik évforduló. Dinga néni a párttal együtt ünnepel, s párttagságának a 30. évfordulóját üli majd meg otthonában, jókedvben, jó egészségben. (áki) <30SKK«C8OH2j|0SOH3K^ TÖTH ELEMÉR: ZÁSZLÓK Májusi zászlók lengnek a szélben tűzben és lázban remeg a föld. Jólesik látnom, jólesik néznem emberek, égre, égbe törők. ököl-dzsungelek Napot riasztók merednek: sűrű emberi rács. Májusi zászlók lengnek s tavasz-szót, tavasz-dalt pattog a kalapács. rül a kérdés: hol hát a hiba? Semmi esetre sem a fiatalokban, azok ugya­nis tanulnának, de a szövetkezetek vezetői érthetetlenül elzárkóznak, s nem engedik ki fiataljaikat az isko­lába (pedig kellene a szakember). Ilyen a helyzet például Alistálon, is. — No de nem adjuk meg magun­kat — mondja Paál elvtárs —, hisz minden faluban legalább 4-5 fiatal akad, aki szeretne hozzánk jönni ta­nulni. Az iskola gazdasága 150 hektáros 1 területen fekszik, s fel van szerelve a legkorszerűbb gépekkel, úgyhogy a diákok az elméletben tanultakat el­lenőrizhetik egyenesen a gyakorlat­ban. Ez s a még szemléltetőbb esz­közök sokkal könnyebbé teszik a ta­nulást. De nemcsak tanulni, meg dolgozni lehet itt, hanem szórakozni, műve­lődni is. Hetente van filmvetítés, ott a televízió, s 1250 kötetes szépiro­dalmi és mintegy 4500 kötetes szak­­irodalmi könyvtár áll állandóan a ta­nulók rendelkezésére. Persze a fiata­lok élnek is a lehetőséggel, s minden szabad percüket gyümölcsöztetik va­lamiképpen. Az iskolának van egy tánccsoportja is. — Május elsejére külön készül­nek - mondja az iskola igazgatója —, de tervbe vettük, hogy műsorunk­kal bejárjuk a környező falvakat is. Többek között Hosszúfalura, Peredre és Szélire szeretnénk ellátogatni. Van hát terv, megvalósításra váró feladat elég. S amilyen kedvvel és odaadással végzik munkájukat a Vág­sellyei Mezőgazdasági Mesteriskola tanífóí; bizonyára nem maradnak el a várt eredmények sem. Minden és mindenki lázasan készül májusra. Szépek leszünk. Tóth Elemér jiiPMUi/er 5 1961. április 30.

Next

/
Thumbnails
Contents