Szabad Földműves, 1961. január-július (12. évfolyam, 1-53. szám)

1961-04-30 / 35. szám

A Párt zászlaja alatt

Pártunk 40 éves fennállásának dicső évfordulójára készülődünk. Sajtónk hasábjain és az öreg kommunista párttagoknak a fiatalokkal folytatott beszélgetéseikben újra felelevenednek azoknak a nagy küzdelmeknek az emlékei, amelyeket hazánk dolgozói a kommunista párt vezetésével győzelmesen vívtak meg. Pártunk, Csehszlovákia Kommunista Pártja fennállása folyamán mindenkor nagy figyelmet szentelt a földmunkások harcának, a falusi szegénység osztályküzdelmének.

Amikor ma, 40 év távlatából visszatekintünk a harcokkal és győzelmekkel teli útra, fölelevenednek emlékezetünkben e viharos időszak eseményei, amelyek Kladnón, Moston, Galántán, a zselizi járásban, Ipolyság vidékén, Szepsiben vagy Bodrogközben lobbantak lángra, s ellenállhatatlan sodrásukkal hatalmas, hömpölygő áradattá nőttek.

lyen az úri lakok udvarába vonultak tiltakozni az ehetetlen kenyér és gyenge élelmezés miatt. Az aratásért nagyobb részt harcoltak ki, s elismertették a maguk által választott bizalmiakat.

A Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatására a földbirtokosok földjeinek felosztását is, az orosz példa követéseként, napirertdre tűzték.

Az 1919-es forradalmi időben Dél- Szlovákia határmenti területein a szlovák, magyar és ukrán dolgozók bizonyságot tettek nemzetközi együvétartozásukról, testvériségükről. A szlovák proletariátus a Magyar Tanácsköztársaság segítségére sietett, amikor azt a csehszlovák burzsoázia megtámadta, és harcolt a proletárdiktatúra kiterjesztéséért egész Csehszlovákiára. Ugyanakkor a magyar proletariátus, a Tanácsköztársaság vörös hadseregének ellentámadása

Az ipolyságl május elseje 1926-ban

Ahogy az új Csehszlovák Köztársaság munkásosztálya, az ipar dolgozói, így a földmunkások sem nyu'godhattak bele, hogy a tőkések a maguk részére sajátították ki a cseh és a szlovák nép harcának eredményeit, az 1918. október 28-án alakult * köztársaságot és azt a kapitalista fejlődés útjára terelték. A földbirtokosok és a bérlők farkasétvággyal láttak hozzá a kapitalista állam által nyújtott kizsákmányolás lehetőségének kihasználásához. A burzsoá államapparátus lábbal tiporta a munkások jogait a gyülekezésre, szervezkedésre, a munkaidő csökkentésére és a sztrájkra. A 14 — 16 órás munkanap pirkadattól a sötét éjszakáig nyúlott. Alig jutott idő arra, hogy a munkások a sovány élelmüket elfogyaszhassák, s ezért a robotért a napi munkabér csupán 6 — 8 koronát tett ki.

A cselédek évi 14 — 16 mázsa gabonát, 70—90 korona havi fizetést kaptak. Lakásaik penészes odúknak voltak nevezhetők, s ezekben több család összezsúfolva élt. A rosszul táplált gyermekek ruhahiány miatt nem tudtak iskolába járni, gyakran dolgozniuk kellett, hogy így a családfenntartó szűkös keresetéhez hozzájáruljanak.

A kis- és középgazdák élete sem volt irigylésre méltó. Sőt sok esetben ezek jobbnak vélték a majori cselédek, napszámosok és aratók nyomorúságos életét a sajátjuknál. A bérelt föld dija, amellyel kiegészítették törpegazdaságukat, magas volt, s az elviselhetetlenül sok bankkölcsön, valamint az adó súlyosan terhelte kicsiny gazdaságukat. Ezért voltak napirenden a végrehajtások. Sok eset tanúskodik arról, amikor a kis- és középgazdának elárverezték a házát, az utolsó tehenét vagy a feje alól a párnát. A földmunkások és a falusi szegénység, ha kezdetben ugyan csak ösztönösen, de egyre harciasabban és szervezettebben szállt szembe a földbirtokosok embertelen kizsákmányolásával.

Szlovákiában 1918 —19-ben a munkásmozgalom a Nagy Októberi Szocialista Forradalom és a szomszédos magyar munkásosztály harcainak hatása alatt forradalmi átalakulások irányában fejlődött. A földmunkásharcok példáinak egész sorával találkozunk már a köztársaság megalakulásának kezdetén. A hlohoveci járásban a földmunkások sztrájkba" léptek és követelték munkaviszonyaik megjavítását. Elkergették az intézőt és hozzákezdtek a termés elosztásához, Szécsénkén a falu népe egységes fellépésével kiharcolta, hogy a helybeli földbirtokos örök használatra legelőt adjon az „aprókörmű“ állatok részére. Mind itt, mind számos más he-4

1961. április 30.

folytán, nemzetközi kötelességét teljesítve segítette a Szlovák Tanácsköztársaság megalakulását. Dél-Szlovákiában a szlovák és a magyar proletariátus közösen vívott fegyveres harcait, az elesett hősök sírjai bizonyítják. Egyedül az ipolysági temetőben 60 fejfa tanúskodik egy-egy ilyen véres harc proletár hőseinek áldozatkészségéről.

A Magyar és a Szlovák Tanácsköztársaság á nemzetközi politikai helyzet következtében ugyan elbukott, de hatása tovább megmaradt és élt a csehszlovákiai és a magyar forradalmi munkásosztályban.

Különösen kiéleződött az osztályharc az egész Csehszlovák Köztársaságban az 1929. évben bekövetkezett Világgazdasági válság miatt. Újabb támadások indultak a munkások bérei ellen. A burzsoázia a gyárak, az üzemek leállításával és a bérek nagyarányú csökkentésével akart kilábalni a gazdasági válságból. A munkások tízezrei vándoroltak ki aZ országból.

családjuk megmentését remélve. Ez azonban nem csökkentette az osztályfeszültséget az elnyomó burzsoázia államapparátusa és a dolgozók között. Az alacsony bérért robotoló munkások és az elbocsátott munkanélküliek szolidaritást vállaltak egymással. A városok és falvak utcái ebben az időben hangosak voltak a forradalmi proletariátus küldöttségeinek és a demonstráló munkások követeléseitől.

A burzsoázia és az államapparátus a legbrutálisabb eszközök igénybevételével lépett fel e forradalmi jelenségekkel szemben.

1930. március 20-án a Prága melletti Radotín községben sortüzet nyitottak a békésen menetelő munkásif jakra. Kusner Rita, a pionírok vezetője hasiövést szenvedett és ugyanez a sors érte a 13 éves Martincová Ruzenát. A 14 éves Breichová Jirina térdlövést kapott, a 12 éves Reich Tildát és a 16 éves Törd Máriát pedig súlyos kéz- és láblövéssel szállították a korházba.

1931 januárjában Ipolyságon ugyancsak csendőrök lőttek a tömegre. A kelenyei Koncz Lajos fejét kardlappal zúzták össze, s a járásbíróság börtöne megtelt letartóztatottakkal. 1931 májusában Kosúton dördült el az ismert, véres csendőrsortűz. 1935 márciusában pedig a certiznéi és a haburai parasztok keltek fel a végrehajtás ellen, félreverték a község harangjait és így mozgósították arra, hogy az agrárbank által foganatosított végrehajtást Dimun Iván földművesnél megakadályozzák, s megmentsék utolsó tehenét. Kétszáz főből álló tömeg tüntetett a csendőrlaktanya előtt Dimun letartóztatása ellen és a végrehajtások beszüntetéséért. Ezért 1935 március 18-án 85 parasztot bilincsbe verve szállították a kassai törvényszék fogházába.

A járási hivatalok ebből az időből megtalált iratai tele vannak a csendőrparancsnokságokra és jegyzőségekre küldött sürgős figyelmeztetésekkel, amelyek „következetes elnyomást" követelnek a kommunista párt által szervezett/ harcok és demonstrációk megtorlásaként.

Negyvenedik évfordulóját ünneplő kommunista pártunk volt tehát hazánk munkásainak és dolgozó parasztjainak egyetlen reménysége, vezette az összes elnyomott dolgozók harcát, nem tántorította meg a vezetők bebörtönzése és nem riasztották meg a sortüzek, amelyek a burzsoázia szolgáinak fegyvereiből eldördültek. De nem lankadtak az üldöztetés miatt elbocsátott dolgozók sem, egyre többen csatlakoztak a harchoz a falvak földmunkásai, szegényparasztjai. Az áldozatokat követelő harcok tüzében érlelődött a munkás-paraszt szövetség szocialista társadalmunk fundamentuma.

Major Sándor

lágy ünnepen

TT'rúfkyban is virágba borultak a

' fák. A természet is méltón fogadja az év legszebb hónapját. A francia partizánokról elnevezett utcában beszélgetünk a párt egyik veterán harcosával a vrútkyi május elsejékről. A virágos fák sok május elsején köszöntötték az utcákon vonuló munkásokat. Az emlékezés sorozatiból csak egyet ragadunk ki. Azt a május elsejét vetjük papírra, amelyik a legjobban fájt a kapitalistáknak.

Előttem ül Juraj St a s t ny elvtárs, a krónikás. Haja már fehér, arca fáradt. Emlékezése azonban friss. A harcokat nem lehet elfelejteni. Eényképét már láttam a kommunista sajtó vrútkyi múzeumában az 1920-as decemberi sztrájk résztvevői között. A hatalmas sztrájkot a többi elvtárssal együtt siervezték. A bratislavai és illavai börtönben öt évet ült érte. De a párt tántoríthatatlan harcosát a szenvedés sem törte meg. Kiszabadulása után újra szervez, vezeti a munkásokat a bérharcban. Megválasztják a pártszervezet elnökének. Sokat töri a fejét, hogy milyen módon lendíthetnék fel a munkásmozgdlmat. A pártbizottság többi tagjával \együtt elhatározza, hogy felépítik a munkásotthont. Persze a kapitalisták sem alszanak. Azonnal hozzáfognak egy kultúrház építéséhez nagy állami segítséggel. A kommunisták azonban nem hátrálnak meg a nehézségek elöl. Ötszáz taggal megalakítják a munkásotthont építő szövetkezetét. Minden tag 1000 koronát fizet a közös alapra. A lelkesedés óriási. A tagság fáradságot nem ismerve dolgozik otthonuk felépítésén, s 1932. május 1-re már kiásták az alapokat. Ekkor rendezték azt a hatalmas felvonulást, amelyre a kápitalisták még évek múlva is rettegve gondoltak.

Mindenki örömmel készült a nagy napra. A vas- és fémmunkások és vasutasok mellet büszkeség feszítette.- Hej, az volt szép május elseje! — emlékezik Stastny elvtárs. - Már reggel 6 órakor a 40 tagú fúvószenekarunk járta az utcákat. Ébresztette a város lakosait a nagy ünnepre. A városban többezres tömeg gyűlt össze a környékről. A mi munkásmozgalmunk sohasem korlátozódott a városra. Ott voltunk a párt bölcsőjénél Lubochnán, ahol megválasztottak az akciós bizottság elnökének, Krompachyban a kommunista vértanúk temetésén; segítettünk ahol kellett. A munkásotthon alapkövének letételét is felhasználtuk a környék munkásmozgalmának fellendítésére. A menet élén haladt a sportoló munkásifjúság. A hatalmas tömeg énekelve ment utánuk. A kapitalisták és bérenceik gyáván meghúzódtak a függönyök mögött.

Stastny elvtárs valósággal izzik a lelkesedéstől, amint beszél.- A munkásotthon alapjai körül gyűltünk össze. Alig tudtam szóhoz jutni az éljenzéstől. Elvtársak! Eljött a nagy pillanat, mondottam, amikor

elhelyezzük az emlékkövet otthonunk alapjában. Lesz otthonunk, ahol beszélgethetünk, olvashatunk, gyülésezhetünk, sportolhatunk. Ez a ház megadja az alapot, műveltséget a további harcra.

A fúvószenekar indulója mellett helyezték az alapba az otthon építőinek névsorát. A „Ceskoslovenské telezni Listy" a következőkét írja erről a május elsejéről:

MEGJEGYZÉS AZ 1923-AS VRÚTKYI MÁJUS ELSEJÉHEZ

Vrútkyban, mint 1920 decemberében, most is államfordulatot akartak élőkészíteni. Többezer résztvevő tüntetett a munkásotthon alapkövének letételénél. Ez a ház nagy vészélyt jelent számunkra.

A kapitalista sajtó jóslása beteljesedett. A munkásotthon nevelte a környék kommunistáit, dolgozóit, a proletár összefogás jelképe lett. Aki ide belépett, a jövőbe lépett, amint Juhász Gyula is megénekelte költeményében. A munkásotthonban tanultak az elvtársak harcolni az új, a szabad május elsejékért.

Beszédünk fonalának a végefelé közeledünk. A virágos fákkal körülvett házban megilletődve nézem ezt a törhetetlen harcost. Már a 75. évét tapossa. De még mindig fiatalosan dolgozik. A toll fürgén jár a kezében, írja a krónikát a vrútkyi munlcásmozgalom dicső. napjairól. A küzdelmet, a raboskodást, győzelmes harcokat, sztrájkokat. Előtte a kommunista sajtó példányai, amelyek a harmincas években Vrútkyban jelentek meg. Fotókópiák, fényképek a gyűlésekről, felvonulásokról. A képeken végeláthatatlan sorokban vonulnak Vrútky utcáin a május elsejét ünneplő munkások. Sokan közülük már nem élnek. A küzdelmek során többen meghaltak, de nevüket a szabad májusokat ünneplő ifjúság fölírja annak a munkásotthonnak a homlokára, amelynek alapkövét 1923. május elsején tették le. ' BÁLLÁ JÓZSEF

Az első szabad május 1.

rán reggel megteltek emberekkel, s a Főtér olyan volt, mint egy zsongó méhkas. A frissen betemetett bombatölcsérek között embercsoportok beszélgettek. Sokan a szovjet katonákat vették körül, nézték egyenruhájukat, hallgatták a szláv nyelv lágy zenéjét és beszélgetéseket kezdtek velük. A fő téma a háború volt. Mikor lesz már vége, 'hol állnak a frontok, mikor vonulnák be Berlinbe?

ütásból, internáló és koncentrációs táborokból kiszabadult, sápadtképű, de ragyogó szemű emberek. Ott voltak a partizánharcok kopott egyenruhájú résztvevői is, és néhányan már az új csehszlovák hadsereg egyenruháját viselték. Mögöttük sorakoztak a város dolgozói, öregek, fiatalok. Kevés volt a zászló és a transzparens, de a külső díszt bőven pótolta a lelkesedés. Rögtönzött jelszavak

Kilené óra tájban kiürült a Főtér, üresek lettek az utcák; mindenki a páftház elé sietett. Ott már karszalag nélküli szorgos rendezők formálták a menetet, intézkedtek, utasításokat adtak. A menet élén ismerős arcok bukkantak fel. Régi harcosok, illegahangzottak el, és a tömeg minden jelszóra dörgő visszhanggal felelt.

Fél tízkor indult el a menet a Főtéren át a sporttelep felé. De milyen menet! A lelkesedés nem ismert határt. Régi ismerősök vagy alig ismerősök ölelkeztek össze önfeledten, és

ezer kérdés tódult az ajkakra. Dörögtek a jelszavak; Éljen a Vörös Hadsereg! Éljen a Szovjetunió! Éljen a szabad Csehszlovákia! Éljen Csehszlovákia Kommunista Pártja! Éljen a munkások és a parasztok egysége!

Igen. Az egység volt ennek a napnak a legszebb, legigazabb jelszava. Csak néhány nappal azelőtt egyesült ünnepélyesen a kommunista és a szociáldemokrata párt, de az egység ezen a szenvedésekből fogant május elsején mutatkozott meg a legragyogóbb valóságában.

Az út két oldalán szovjet katonák álltak sorfalat, ütemesen tapsolva és jelszavakat ismételve. A jelszavak cserélődtek. Az orosz jelszavakat átvette a felvonuló tömeg, a szlovák és magyar jelmondatokat pedig, ha hibás kiejtéssel is. ismételgették a szovjet harcosok. Ilyen ösztönösen, egyenesen a szívekből robbant ki az első szabad május elsején a népek barátságának eszméje a romváros napfényben fürdő utcáin.

A menet elérte a városi sporttelepet és felsorakozott a rögtönzött tribün előtt. A lelkesedés és ováció csak sokára csillapodott le annyira, hogy a szónokok elmondhatták beszédeiket. Oszvald és P.álenyík elvtárs méltatta a nap jelentőségét, a szovjet hadsereg világraszóló győzelmét, a Szovjetunió önfeláldozó segítségét és a szeretett haza felszabadulását.

A gyűlés után az egész tömeg újra átvonult a városon, vissza a pártházig, ahol még sokáig együtt maradtak a résztvevők beszélgetve, énekelve, önfeledten örülve a felszabadult új életnek.

Ilyen volt az első szabad május 1. Nővé Zámkyban 1945 tavaszán.

Aki ott volt, nem felejti el soha.

Petri Endre

Csodálatos nap volt. Felejthetetlen, i 1945. május 1. Nővé Zámkyban. ;

Ragyogott a napfény, az ég kék 1 selyemkárpitján apró bárányfelhők * úsztak és a Simogató szellő gyengé- £ den bodrozta a fák serkenő leveleit. ' A gyász és a szomorúság ugyan még I küzdött a felszabadulás feltörő örö- * mével, de az emberek, ha kissé szó- 1 rongva is, csillogó szemekkel rótták 1 a kisváros utcáit. Még frissek voltak * a sebek, nem múlt el még teljesen a félelem szorongása és még vízióként visszhangzott a bombák robbanása, az ágyúk és puskák döreje. Még nem hervadtak el a bombatámadás áldozatainak sírjain a gyász virágai, de az új békés élet reménye már megcsillant a meggyötört arcokon.

Az öldöklés még folyt. A fasiszta fenevad még ezután 9 napig dühöngött és pusztított, tízezer számra kergette a halálba értelmetlenül a fiatal embereket. De itt, a dél-szlovákiai kisvárosban, már befejeződött a háború. A csend és a feléledt utcai forgalom már a béke nyugalmát ígérte. Pedig szomorú volt a kép. amely a járókelők elé tárult. A város kétharmada romokban hevert, az utcákon, kertekben 12 — 20 méter széles bombatölcsérek. A fő útvonalakat vcsak néhány napja állították helyre az önkéntes brigádosok százai.

Május 1. fénye azonban még a romokat is beragyogta. Már az előző napon megkezdődött az ünnepi díszítés. Zászló ugyan kevés volt, annál több azonban a virág, főképpen a tavasz patyolathirnöke; a gyöngyvirág és az orgona. Ott pompáztak az üveg nélküli ablakokban. Az utcák már ko-