Szabad Földműves, 1961. január-július (12. évfolyam, 1-53. szám)
1961-03-29 / 26. szám
£ nagyüzemi termelés gyorsabb fejlesztésével négy év alatt teljesítsük az ötéves tervet! fizetésével állandóan növelni kell a szövetkezeti dolgozóknak a termelés növelésétől és gazdaságosságától függő anyagi érdekeltségét. A prémiumozással igen jő tapasztalataink vannak. Például a slavoníni szövetkezetben (olomouci járás) és a récai szövetkezetben (galántai járás) a jókor és jól elvégzett munkálatokért fizetett prémiumok annyira kibontakoztatták a szövetkezeti dolgozók kezdeményezését, hogy a rendkívül fontos munkálatokat brigádsegítség nélkül a tervezett határidőre elvégezték. A slavoníni szövetkezet például 20 ár cukorrépa agrotechnikai határidőben elvégezett kiegyeléséért 50 korona prémiumot fizetett. A récai szövetkezetben a lóHere gyors és jó minőségű betakarításáért hektáronként 20 koronát, s az EFSZ az egy hektárra elegendő jó minőségű komposzt készítéséért 30 korona prémiumot adott. A szilárd bérezés A kongresszus előtti második vitaanyag megtárgyalásakor a szövetkezeti dolgozók nagy érdeklődést tanúsítottak a szilárd bérezés iránt, amelyet 1960-ban 71 szövetkezetben alkalmaztak, Ez év március 1-ig pedig több mint 700 szövetkezet határozta el a szilárd bérezés bevezetését. A 71 szövetkezet tapasztalatai azt mutatják, hogy a szilárd bérezésnek döntő hatása van a termelés növelésére, továbbá a munkatermelékenység emelkedéséhez és a termelési költségek csökkentéséhez vezet. Például a hradeckoi szövetkezet (Plzenészaki járás) a szilárd bérezés bevezetésével egyidejűleg a növénytermesztésben 6 %-kal. az állattenyésztésben 18 %-kal, az .építkezési munkálatokban pedig 15 %-kal- szilárdította meg a teljesítménynormákat. A szövetkezet gazdálkodásának elemzése alapján termelési és pénzügyi tervet dolgoztak ki, s ezt hónapok és termelési egységek szerint elosztották. A szövetkezet utólagosan elegendő.pénztartalékkal töltötte fel az üzemi tartalékalapot, megjavította a termelés és a munka szervezését, az év folyamán tüzetesen ellenőrizte a termelési feladatok teljesítését. Az említett intézkedések a szilárd bérezés bevezetése után 1960-ban hozzájárultak a munkafegyelem megszilárdításához, növelték az elvégzett munkálatok minőségét és javulást hoztak a termelési feladatok teljesítésébe. A szilárd bérezés bevezetése megkívánja, hogy a szövetkezet gazdálkodása bizonyos szintre emelkedjék. Elsősorban azokban a gazdaságilag erős szövetkezetekben bevezetni a szilárd bérezés rendszerét, amelyek jó gazdasági eredményeket érnek el, helyesen megállapított normáik vannak, továbbá a tervezett szintre feltöltő tték a szövetkezeti alapokat, s elsősorban az üzemi tartalékalap jó feltöréséről gondoskodtak. Az átlagosan gazdálkodó szövetkezetekben is fokozatosan bevezethetjük a szilárd bérezést. Az a döntő, hogy a szövetkezetek elegendő tartalékkal és az egyes hónapokban esedékes - fizetések fedezésére szükséges pénzkészlettel rendelkezzenek. Nem szabad azonban azt gondolni, hogy a prémiumok és a szilárd bérezés megoldja a szövetkezetben előforduló összes hiányosságokat. A szilárd bérezés bevezetése megköveteli, hogy kialakítsuk a kongresszusi vitaanyagokban részletezett összes feltételeket. Az alapeszközök felújítása és kiszélesítése Szocialista államunk főleg az alapeszközök felújítására és kiszélesítésére fordított költségek fedezésével, jelentős mértékben hozzájárul a szövetkezetek gazdálkodásának fejlesztéséhez, Szövetkezeteink például 1959-ben 4,8 milliárd korona értékben új gépekkel, épületekkel és építkezésekkel gazdagították termelési alapjukat. A költségek 46,1 %-át szövetkezeteink saját eszközeikből fizették ki, s a többit kölcsönökből_ és állami segélyekből fedezték. Államunk a harmadik ötéves tervben is jelentősen támogatja a szövetkezetek anyagi és technikai alapjának további szélesítését. Ebben az évben például a beruházási építkezésekre fordított közvetlen állami segély csaknem eléri az egymilliárd koronát, az állam szövetkezeteinek előnyös beruházási kölcsönök formájában 2 és % milliárd korona támogatást nyújt. A gazdaságilag mindinkább szilárduló szövetkezetek egyik legfőbb feladata, hogy egyre több pénzt fordítsanak saját eszközeikből a szövetkezet alapeszközeinek létesítésére. Szövetkezeteink legnagyobb része ezt már teljes mértékben megértette. így szövetkezeteink 1960- ban a pénzbevételek 17,8 %-át a közös szövetkezeti alapokra helyezték, holott 1953-ban a pénzbevételeknek csak a 9,6 %-át fordították erre a célra. Emellett az egy hektár mezőgazdasági terület után az oszthatatlan alapra fordított összeg az 1956-ban elért 72 koronáról 1960-ban 43Ö koronára emelkedett. Az oszthatatlan alap feltöltésére az eddigi 7 % helyett, 12 %-ot fordítottunk. Az oszthatatlan alap feltöltése Az általános leltározás megmutatta, hogy sok szövetkezetben a termelési eszközök bővített újratermelésének fedezésére nem elegendő az az összeg, amit eddig az oszthatatlan alap feltöltésére fordítottak. Például 1959-ben szövetkezeteink harmada még annyi pénzt sem helyezett az oszthatatlan alapra, amennyi elegendő lenne az • alapeszközök amortizálására, vagyis csökkentette a saját termelési alapját. Ilyen helyzetet találunk a benesovi járás szövetkezeteiben, ahol 1959-ben az egy hektár mezőgazdasági területre eső leírások értéke átlagban 342 korona volt, de a járás szövetkézetei az oszthatatlan alapra átlagban csak 330 koronát juttattak. Igaz, hogy a járási átlagban az oszthatatlan alapra juttatott'összeg a? egész évi pénzbevétel 11,8 %-ának fejel meg, de ennek ellenére ez az összeg nem tudta fedezni az elhasználódás által okozott veszteségeket. A petroupini szövetkezet példáján láthatjuk, hogyan kellene a benesovi járás szövetkezeteiben feltölteni az oszthatatlan alapokat. A petroupini szövetkezet tagjai 1959-ben minden hektár mezőgazdasági területről 631 koronát juttattak az oszthatatlan alapra, ezzel szemben a leírások 491 koronát tettek ki. Az oszthatatlan alapra helyezett saját pénzeszközök állandó emelkedésének és az összes alapeszközök gazdaságossági hatékonysága növelésének fontos kérdéseivel szövetkezeteinkben továbbra is foglalkoznunk kell. Ezzel összefügg a mezőgazdasági termékek és a pénzbevételek elosztásának új módja is, amelynek javaslatát a kongresszus előtti második vitaanyagban közöltük. Az új módszer előnyös, mert az általános leltározás eredményeire támaszkodva megállapítja az alapeszközök amortizálásához és további újratermeléséhez szükséges összeg nagyságát. A pénzbevételek elosztásának új módja tehát lehetővé teszi, hogy az egyes szövetkezetekben — a szövetkezet szükségleteivel és egyúttal az egységes társadalom érdekeivel összhangban — egyénileg állapítsuk meg az alapeszközök szélesítéséhez szükséges pénzforrások növekedésének ütemét. A közvetlen állami segítség jelentősége gyenge szövetkezetekben. A harmadik ötéves terv számol azzal, hogy szövetkezeteink az előnyös kölcsönökön kívül 7 milliárd korona értékben közvetlen állami segélyt kapnak. Ebből több mint 4,6 milliárd koronát új beruházások fedezésére fordítunk, közel % milliárd koronát azoknak a szövetkezeteknek juttatunk, amelyek megszabadítják állatállományukat a gümőkórtól és a fertőzéses elvetéléstől. Több mint 700 millió koronát kapnak a hegyvidéki és hegyaljai körzetek szövetkezetei, hogy minél hamarabb áttérhessenek a gazdálkodás helyes rendszerére és növelhessék a termelés főleg a szarvasmarhatenyésztés színvonalát. Elvárjuk, hogy szövetkezeteink szocialista államunk e nagy segítségére a termelési és beadási feladatok teljesítésével és túlszárnyalásával válaszolnak. A közvetlen segítség hatékonysága attól függ, hogyan használják fel ezt a fontos e'szközt járási nemzeti bizottságaink és szövetkezeteink a mezőgazdasági termelés növelésére. A legnagyobb hibát abban látjuk, hogy szövetkezeteink ezeket az eszközöket még most is helytelenül a munkaegységek fedezésére fordítják, hogy ezzel eltussolják az irányításban és a mezőgazdasági termelés fejlesztése iránti gondoskodásban elkövetett mulasztásokat, vagy pedig a segélyt egyáltalán nem fordítják arra a eélra, amire kaptád. Nincsenek előre meghatározott feltételek, amelyek megszabnák, mire fordíthatják szövetkezeteink a pénzsegélyt és gyakran tapasztalhatjuk, hogy a járási nemzeti bizottságok megvárják a szövetkezetek gazdál-A melléktermelés jellegéről és nagyságáról A szövetkezetek legfőbb célja és küldetése: a mezőgazdasági termelés fejlesztése. Némely szövetkezet azonban a mezőgazdasági termelés mellett különféle melléktermelési ágazatokat is létesített. A szövetkezetek vezetői gyakran kérdezik, hogyan tájékozódjanak ebben a kérdésben, szükséges-e a melléktermelés szervezése és milyen méretben. A mi álláspontunk ebben a kérdésben világos; a melléktermelésnek a mezőgazdasági üzemekben csak akkor van létjogosultsága és csak olyan mértékben, amennyiben támogatja a fő feladatot képző mezőgazdasági termelés fejlesztését. A legtöbb szövetkezetben a melléktermelés nagysága összhangban áll az említett elvekkel. Erről tanúskodik a mellék- és kiegészítő termelésből származó jövedelem nagysága is. Országos méretben szövetkezeteink jövedelme a melléktermelésből és a megrendelőknek nyújtott szolgáltatásokból 1960-ban az összes pénzjövedelmek 5,8 %-át képezte. Igaz, hogy egyes kerületekben, s főleg az egyes járásokban a melléktermelés aránytalanul nagy méreteket öltött, így például a közép-szlovákiai kerületben a szövetkezetek pénzjövedelmeinek 15 %-a a melléktermelésből származik. Az észak-csehországi kerület hegyvidéki körzeteiben a pénzjövedelmek 45,2 %-át a melléktermelés szolgáltatja. Ilyen helyzet alakult ki elsősorban a jabloneci járásban, ahol a szövetkezetek asztalos és bádogosmunkával, kefekészítéssel, villámhárítók szerelésével, tetőfedéssel, villanyszereléssel, szállítással, házak A szövetkezeten belüli demokrácia elveit alkalmazzuk a társadalom és a szövetkezetek szükségleteivel összhangban Az EFSZ-ek fejlődésével és gazdasági megszilárdulásával együtt tovább kell fejleszteni a szövetkezeten belüli demokráciát és növelni kell á tagok önfegyelmét. Sok esetben a szövetkezeten belüli demokrácia elveinek alkalmazásában és a tagok fegyelmezetlenségében mutatkozó hibák sokkal inkább idézik elő a rossz gazdálkodást, mint a szövetkezet elégtelen anyagi és műszaki megalapozottsága. Nem véletlen, hogy ezekkel a kérdésekkel a harmadik ötéves terv feladataiban és az EFSZ-ek további fejlődésével kapcsolatban a járási konferenciákon igen sok felszólaló foglalkozott. De milyen szövetkezeti demokrácia is az sok földművesszövetkezetünkben, ahol nem teljesítik a társadalom iránti kötelességeiket, nincs elekodásánák eredményeit, hogy azután a rossz gazdasági eredményeket felmutató szövetkezeteknek lehetővé tegyék a munkaegység értékének növelését, vagy a ráfizetés kiegyenlítését. Például a közép-csehországi kerületben tavaly szeptember végéig az 1960-ra tervezett közvetlen segély 49 %-át nem merítették ki. A közvetlen segély ilyen értelmű alkalmazása nem járul hozzá a termelés növeléséhez, mivel a pénzeszközöket az év folyamán nem fektetik be célszerűen a termelésbe, hanem csak akkor szabadítják fel őket, amikor már mit sem változtathatnak a szövetkezet egész évi termelési eredményein. A „mikulási csomag" rendszere nem hoz tartós eredményeket sem a szövetkezetnek, sem pedig az államnak, amely a segítséget nyújtja. A közvetlen segéllyel úgy kell gazdálkodnunk, hogy teljesítse azt a feladatot, amelynek érdekében létrehozták, tehát a szövetkezetek között a szükségleteknek megfelelően oszszuk el és összhangba hozzuk azzal, hogyan teljesítik az egyes szövetkezetek az állam és a társadalom iránti kötelességeket. A jövőben azt is meg kel fontolnunk, hogyan használhatnók ki a leghatékonyabban a közvetlen segély eszközeit, elsősorban a kölcsönök feladatainak támogatására. Ügy véljük, hogy elkerülhetetlenül ezen az úton kell haladnunk, ha azt akarjuk, hogy a segélyre szánt hatalmas eszközök egész éven át teljesítsék feladatukat és az egyes szövetkezetek ne éljenek vissza a segítséggel, mint ahogyan ezt eddig néhány szövetkezetben tapasztaltuk. építésével, csatornázással és összeszerelhető fészeristállók készítésével foglalkoznak. Ez a tevékenység a helyi üzemek és a termelési szövetkezetek feladatkörébe tartozik. Helyes, ha a szövetkezetek többsége saját építkezési csoportokkal önerőből végzi el a beruházási építkezéseket. Azzal is egyetértünk, ha segítenek a szomszédos szövetkezeteknek. Azzal azonban nem érthetünk egyet, ha az építkezés nagy mértéket öít, s a mezőgazdaság keretén kívül, mint ahogyan azt gyakran tapasztaljuk. Ismerünk olyan eseteket is, amikor a szövetkezetek építkezéseket vállalnak az egész köztársaság területén és munkaerőket alkalmaznak, így történhet meg, hogy a szövetkezetek a melléktermelés segítségével javítják a prágai templomokat és ebben az időszakban éppen a Lőpor-kapu javításával foglalkoznak. Ezek közé a szövetkezetek közé tartozik a Novy Liptov EFSZ is, (Liptovsky Mikuls-i járás), amellyé! a Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának februári határozata is foglalkozott. E szövetkezet összbevételének a V* része a melléktermelésből származik. Ezek a megengedhetetlen jelenségek összeütközésbe kerültek a szövetkezetekről intézkedő törvénynyel. Az említett helyzetet erélyesen fel kell számolnunk szövetkezeteinkben. Szükséges tehát, hogy a melléktermelés csak olyan mértékben egészítse ki a mezőgazdásági termelést, hogy a szövetkezeti dolgozók figyelmét és erejét ne vonja el a szövetkezet fő feladataitól. gendő takarmányuk az állattenyésztés céljaira, s emellett a természetbeniek rendkívül nagy mennyiségét osztják el a munkaegységekre. így például a Plzen-dél járásban a Nová Ves-i EFSZ természetbeni juttatás címén 663 mázsa gabonát osztott szét s a takarmányalapot csupán 138 mázsával töltötte fel. Az elmúlt évben például a Banská Bystrica-i járás szövetkezeteiben munkaegységekre 160 vagon gabonát osztottak szét természetbeniként és a takarmányalapban csupán 220 vagont hagytak meg. A svitavi járás borusovi EFSZ-e az évi kimutatás szerint búzatermését úgy osztotta szét, hogy a természetbeniekre a termés 48 százalékát, a takarmányalapba pedig 16 %-át, burgonyából természetbeni juttatásként 39 %-ot és a takarmányalapba csupán alig valamivel többet mint 5 %-ot adtak. A termés ilyen szétosztása s a szövetkezet szerveinek ehhez hasonló eljárása teljesen felelőtlen, megkárosítja mind a szövetkezetét, mind pedig a szövetkezeti tagokat is. Ezért ennek nem szabad az idén megismétlődnie. • A háztájiról A kongresszus előtti vitában gyakran beszéltek a háztáji gazdaságok további fejlődéséről. Sok szövetkezetben arra a megállapításra jutottak, hogy a háztájit és a háztáji gazdaságokban tartott teheneket be kell vonni a közös gazdaságokba. A kérdés ilyen elbírálásánál a társadalmi termelés további gyors fejlődésének szükségletéből, a mezőgazdaság és az ipar közötti különbségek fokozatos kiküszöbölésének fontosságából, a szövetkezeti tagok és az ipari dolgozók munkája és életszínvonala közötti különbségek eltávolításából indultak ki. Az ilyen szövetkezeteknek száma, ahol ezt a kérdését az említett módon oldották meg, már több mint kétszáz, és nem véletlen, hogy köztük a kiváló eredményeket elért szövetkezetek vannak túlsúlyban. Sorainkban felemlíthetjük a knezévesi, chabryi, cerhenicei, velenkai és más szövetkezeteket. Amint a tapasztalatok bizonyítják a háztáji földek és tehenek bevonása a közös gazdaságba, valamint a háztáji gazdaságok felszámolása az egyetlen helyes út. A háztáji gazdaságok a kistermelés hagyatékai és jelenleg, amikor a szövetkezetek többsége gazdaságilag már megszilárdult nemcsak a szövetkezetek további fejlődését, hanem a szövetkezeti tagok munka- és életfeltételeinek további javulását Is fékezik. Némely szövetkezetben, mint például Dohalicében, Vinariban, Praskacban a Hradec Králové-i járásban és sok más szövetkezetben is ezt a kérdést a közös háztájival oldják meg. Ez ugyan lehetővé teszi, hogy a tagok eredményesebb munkát fejtsenek ki a közösben, a szövetkezeteseket nem terheli háztáji földjük egyéni megművelése, de a kérdés lényegét mégsem oldja meg, mert ez a módszer ellentétben áll a szövetkezetben végzett munka mennyisége és minősége szerinti jutalmazás elvével. Emellett pedig a szövetkezetben a természetbeniek kétféle elosztása alakul ki, egyrészt a munkában való részvétel, másrészt pedig a háztáji föld nagysága szerint. S ezen felül még több más kérdés is felmerül. Egyáltalán nem helyeselhetjük egyes EFSZ-ek olyan eljárását, amelyek tagjaiknak háztáji gazdaságuk megmunkálásának lényeges részét is megtérítik, éspedig az egész szövetkezeti gazdálkodás rovására, mint ahogy azt az opavai járás zlatníkyi EFSZ-e, a Hradec Králové-i járás tresovicel szövetkezete és sok más szövetkezet teszi, amelyek például elhatározták, hogy szövetkezetük tagjainak 0,5 ha háztáji föld megműveléséért 250,— Kcs-t fizetnek és a megművelésre fordított költségek kisebb-nagyobb részét is a szövetkezet fedezi. Emellett mindenki tudja, hogy 0,5 hektáron a gabonatermesztés költsége szövetkezeteinkben átlagosan 900—1000 Kcs-t tesz ki, nem számítva azt, hogy növényeknél a költségek még magasabbak. A nyugat-csehországi kerületben a nezvésticei EFSZ a háztáji gazdaságok költségeit a vezető és ültetőanyagon kívül teljes egészében fedezi s ezen kívül „állandó“ hektárhpzamot is ígér, például 180 mázsa burgonya és 25 mázsa gabona hektárhozamot. A kérdésnek ilyen megoldását nem ajánlhatjuk és alkalmazását nehezen képzelhetjük el olyan EFSZ-ekben, ahol a szilárd pénzjutalmazást, a szilárd bérezést vezetik be. A háztájiból eredő bevételek jelenleg a szövetkezeti tagok össz-bevételeinek még mindig jelentős részét képezik és a háztáji földeken 370 000 tehenet tartanak. Ez azt jelenti, hogy a szövetkezetek előjáróságának, ha ismerik is a háztáji gazdaságok felszámolásának előnyeit, e kérdés megoldásához a jó gazda teljes felelősségének tudatában kell hozzálátniuk A háztáji nélküli gazdálkodásra való áttérést fokozatosan és úgy kell megvalósítani, ahogyan erre a legkedvezőbb feltételek alakulnak ki az egyes szövetkezetekben. E kérdés megoldásánál biztosítani kell a szövetkezeti tagoknak a közös gaz■ Már hangsúlyoztam, hogy a szövetkezetek alapeszközei bővített újratermelésének biztosításához közvetlen segéllyel az állam is hozzájárul. Ennek azonban sokkal szélesebb körű a jelentősége. A közvetlen segély megkönnyíti a termelési nehézségek leküzdését azokban a szövetkezetekben, amelyek rosszabb természeti feltételek között gazdálkodnak, elsősorban a hegyvidéki és a hegyaljai körzetekben, továbbá az újonnan alakított vagy lényegesen megnövekedett és a gazdaságilag