Szabad Földműves, 1961. január-július (12. évfolyam, 1-53. szám)

1961-03-29 / 26. szám

£ nagyüzemi termelés gyorsabb fejlesztésével négy év alatt teljesítsük az ötéves tervet! fizetésével állandóan növelni kell a szövetkezeti dolgozóknak a terme­lés növelésétől és gazdaságosságától függő anyagi érdekeltségét. A pré­miumozással igen jő tapasztalataink vannak. Például a slavoníni szövet­kezetben (olomouci járás) és a récai szövetkezetben (galántai járás) a jó­kor és jól elvégzett munkálatokért fizetett prémiumok annyira kibon­takoztatták a szövetkezeti dolgozók kezdeményezését, hogy a rendkívül fontos munkálatokat brigádsegítség nélkül a tervezett határidőre elvé­gezték. A slavoníni szövetkezet pél­dául 20 ár cukorrépa agrotechnikai határidőben elvégezett kiegyeléséért 50 korona prémiumot fizetett. A ré­cai szövetkezetben a lóHere gyors és jó minőségű betakarításáért hek­táronként 20 koronát, s az EFSZ az egy hektárra elegendő jó minőségű komposzt készítéséért 30 korona pré­miumot adott. A szilárd bérezés A kongresszus előtti második vita­anyag megtárgyalásakor a szövetke­zeti dolgozók nagy érdeklődést ta­núsítottak a szilárd bérezés iránt, amelyet 1960-ban 71 szövetkezetben alkalmaztak, Ez év március 1-ig pe­dig több mint 700 szövetkezet ha­tározta el a szilárd bérezés beve­zetését. A 71 szövetkezet tapasztalatai azt mutatják, hogy a szilárd bérezésnek döntő hatása van a termelés növelé­sére, továbbá a munkatermelékeny­ség emelkedéséhez és a termelési költségek csökkentéséhez vezet. Pél­dául a hradeckoi szövetkezet (Plzen­­északi járás) a szilárd bérezés beve­zetésével egyidejűleg a növényter­mesztésben 6 %-kal. az állattenyész­tésben 18 %-kal, az .építkezési mun­kálatokban pedig 15 %-kal- szilár­dította meg a teljesítménynormákat. A szövetkezet gazdálkodásának elem­zése alapján termelési és pénzügyi tervet dolgoztak ki, s ezt hónapok és termelési egységek szerint el­osztották. A szövetkezet utólagosan elegendő.pénztartalékkal töltötte fel az üzemi tartalékalapot, megjaví­totta a termelés és a munka szer­vezését, az év folyamán tüzetesen ellenőrizte a termelési feladatok teljesítését. Az említett intézkedések a szilárd bérezés bevezetése után 1960-ban hozzájárultak a munkafe­gyelem megszilárdításához, növelték az elvégzett munkálatok minőségét és javulást hoztak a termelési fel­adatok teljesítésébe. A szilárd bérezés bevezetése meg­kívánja, hogy a szövetkezet gazdál­kodása bizonyos szintre emelkedjék. Elsősorban azokban a gazdaságilag erős szövetkezetekben bevezetni a szilárd bérezés rendszerét, amelyek jó gazdasági eredményeket érnek el, helyesen megállapított normáik van­nak, továbbá a tervezett szintre fel­töltő tték a szövetkezeti alapokat, s elsősorban az üzemi tartalékalap jó feltöréséről gondoskodtak. Az átlagosan gazdálkodó szövetkeze­tekben is fokozatosan bevezethet­jük a szilárd bérezést. Az a döntő, hogy a szövetkezetek elegendő tar­talékkal és az egyes hónapokban ese­dékes - fizetések fedezésére szüksé­ges pénzkészlettel rendelkezzenek. Nem szabad azonban azt gondolni, hogy a prémiumok és a szilárd bé­rezés megoldja a szövetkezetben elő­forduló összes hiányosságokat. A szilárd bérezés bevezetése megkö­veteli, hogy kialakítsuk a kongresszu­si vitaanyagokban részletezett összes feltételeket. Az alapeszközök felújítása és kiszélesítése Szocialista államunk főleg az alap­eszközök felújítására és kiszélesíté­sére fordított költségek fedezésével, jelentős mértékben hozzájárul a szö­vetkezetek gazdálkodásának fejlesz­téséhez, Szövetkezeteink például 1959-ben 4,8 milliárd korona érték­ben új gépekkel, épületekkel és épít­kezésekkel gazdagították termelési alapjukat. A költségek 46,1 %-át szövetkezeteink saját eszközeikből fizették ki, s a többit kölcsönök­­ből_ és állami segélyekből fedezték. Államunk a harmadik ötéves terv­ben is jelentősen támogatja a szö­vetkezetek anyagi és technikai alap­jának további szélesítését. Ebben az évben például a beruházási építke­zésekre fordított közvetlen állami segély csaknem eléri az egymilliárd koronát, az állam szövetkezeteinek előnyös beruházási kölcsönök formá­jában 2 és % milliárd korona támo­gatást nyújt. A gazdaságilag mindinkább szilár­duló szövetkezetek egyik legfőbb feladata, hogy egyre több pénzt for­dítsanak saját eszközeikből a szö­vetkezet alapeszközeinek létesítésé­re. Szövetkezeteink legnagyobb ré­sze ezt már teljes mértékben meg­értette. így szövetkezeteink 1960- ban a pénzbevételek 17,8 %-át a közös szövetkezeti alapokra helyez­ték, holott 1953-ban a pénzbevéte­leknek csak a 9,6 %-át fordították erre a célra. Emellett az egy hektár mezőgaz­dasági terület után az oszthatatlan alapra fordított összeg az 1956-ban elért 72 koronáról 1960-ban 43Ö ko­ronára emelkedett. Az oszthatatlan alap feltöltésére az eddigi 7 % he­lyett, 12 %-ot fordítottunk. Az oszthatatlan alap feltöltése Az általános leltározás megmutat­ta, hogy sok szövetkezetben a ter­melési eszközök bővített újraterme­lésének fedezésére nem elegendő az az összeg, amit eddig az oszthatat­lan alap feltöltésére fordítottak. Például 1959-ben szövetkezeteink harmada még annyi pénzt sem he­lyezett az oszthatatlan alapra, amennyi elegendő lenne az • alap­eszközök amortizálására, vagyis csökkentette a saját termelési alap­ját. Ilyen helyzetet találunk a bene­­sovi járás szövetkezeteiben, ahol 1959-ben az egy hektár mezőgazda­­sági területre eső leírások értéke át­lagban 342 korona volt, de a járás szövetkézetei az oszthatatlan alap­ra átlagban csak 330 koronát juttat­tak. Igaz, hogy a járási átlagban az oszthatatlan alapra juttatott'összeg a? egész évi pénzbevétel 11,8 %-ának fejel meg, de ennek ellenére ez az összeg nem tudta fedezni az elhasz­nálódás által okozott veszteségeket. A petroupini szövetkezet példáján láthatjuk, hogyan kellene a benesovi járás szövetkezeteiben feltölteni az oszthatatlan alapokat. A petroupini szövetkezet tagjai 1959-ben minden hektár mezőgazdasági területről 631 koronát juttattak az oszthatatlan alapra, ezzel szemben a leírások 491 koronát tettek ki. Az oszthatatlan alapra helyezett saját pénzeszközök állandó emelke­désének és az összes alapeszközök gazdaságossági hatékonysága növelé­sének fontos kérdéseivel szövetkeze­teinkben továbbra is foglalkoznunk kell. Ezzel összefügg a mezőgazda­­sági termékek és a pénzbevételek elosztásának új módja is, amelynek javaslatát a kongresszus előtti má­sodik vitaanyagban közöltük. Az új módszer előnyös, mert az általános leltározás eredményeire támaszkod­va megállapítja az alapeszközök amortizálásához és további újrater­meléséhez szükséges összeg nagy­ságát. A pénzbevételek elosztásának új módja tehát lehetővé teszi, hogy az egyes szövetkezetekben — a szö­vetkezet szükségleteivel és egyúttal az egységes társadalom érdekeivel összhangban — egyénileg állapítsuk meg az alapeszközök szélesítéséhez szükséges pénzforrások növekedésé­nek ütemét. A közvetlen állami segítség jelentősége gyenge szövetkezetekben. A harma­dik ötéves terv számol azzal, hogy szövetkezeteink az előnyös köl­­csönökön kívül 7 milliárd korona értékben közvetlen állami segélyt kapnak. Ebből több mint 4,6 milliárd koronát új beruházások fedezésére fordítunk, közel % milliárd koronát azoknak a szövetkezeteknek jutta­tunk, amelyek megszabadítják állat­­állományukat a gümőkórtól és a fer­­tőzéses elvetéléstől. Több mint 700 millió koronát kapnak a hegyvidéki és hegyaljai körzetek szövetkezetei, hogy minél hamarabb áttérhessenek a gazdálkodás helyes rendszerére és növelhessék a termelés főleg a szar­vasmarhatenyésztés színvonalát. Elvárjuk, hogy szövetkezeteink szocialista államunk e nagy segítsé­gére a termelési és beadási felada­tok teljesítésével és túlszárnyalásá­val válaszolnak. A közvetlen segítség hatékonysága attól függ, hogyan használják fel ezt a fontos e'szközt járási nemzeti bizottságaink és szövetkezeteink a mezőgazdasági termelés növelésére. A legnagyobb hibát abban látjuk, hogy szövetkezeteink ezeket az esz­közöket még most is helytelenül a munkaegységek fedezésére fordítják, hogy ezzel eltussolják az irányítás­ban és a mezőgazdasági termelés fejlesztése iránti gondoskodásban el­követett mulasztásokat, vagy pedig a segélyt egyáltalán nem fordítják arra a eélra, amire kaptád. Nincse­nek előre meghatározott feltételek, amelyek megszabnák, mire fordít­hatják szövetkezeteink a pénzse­gélyt és gyakran tapasztalhatjuk, hogy a járási nemzeti bizottságok megvárják a szövetkezetek gazdál-A melléktermelés jellegéről és nagyságáról A szövetkezetek legfőbb célja és küldetése: a mezőgazdasági terme­lés fejlesztése. Némely szövetkezet azonban a mezőgazdasági termelés mellett különféle melléktermelési ágazatokat is létesített. A szövet­kezetek vezetői gyakran kérdezik, hogyan tájékozódjanak ebben a kér­désben, szükséges-e a mellékterme­lés szervezése és milyen méretben. A mi álláspontunk ebben a kérdés­ben világos; a melléktermelésnek a mezőgazdasági üzemekben csak ak­kor van létjogosultsága és csak olyan mértékben, amennyiben támo­gatja a fő feladatot képző mező­­gazdasági termelés fejlesztését. A legtöbb szövetkezetben a mellékter­melés nagysága összhangban áll az említett elvekkel. Erről tanúskodik a mellék- és kiegészítő termelésből származó jövedelem nagysága is. Országos méretben szövetkezeteink jövedelme a melléktermelésből és a megrendelőknek nyújtott szolgálta­tásokból 1960-ban az összes pénz­jövedelmek 5,8 %-át képezte. Igaz, hogy egyes kerületekben, s főleg az egyes járásokban a melléktermelés aránytalanul nagy méreteket öltött, így például a közép-szlovákiai kerü­letben a szövetkezetek pénzjövedel­meinek 15 %-a a melléktermelésből származik. Az észak-csehországi kerület hegy­vidéki körzeteiben a pénzjövedel­mek 45,2 %-át a melléktermelés szolgáltatja. Ilyen helyzet alakult ki elsősorban a jabloneci járásban, ahol a szövetkezetek asztalos és bádo­gosmunkával, kefekészítéssel, villám­hárítók szerelésével, tetőfedéssel, villanyszereléssel, szállítással, házak A szövetkezeten belüli demokrácia elveit alkalmazzuk a társadalom és a szövetke­zetek szükségleteivel összhangban Az EFSZ-ek fejlődésével és gaz­dasági megszilárdulásával együtt to­vább kell fejleszteni a szövetkezeten belüli demokráciát és növelni kell á tagok önfegyelmét. Sok esetben a szövetkezeten belüli demokrácia elveinek alkalmazásában és a tagok fegyelmezetlenségében mutatkozó hibák sokkal inkább idé­zik elő a rossz gazdálkodást, mint a szövetkezet elégtelen anyagi és műszaki megalapozottsága. Nem vé­letlen, hogy ezekkel a kérdésekkel a harmadik ötéves terv feladataiban és az EFSZ-ek további fejlődésével kapcsolatban a járási konferenciákon igen sok felszólaló foglalkozott. De milyen szövetkezeti demokrácia is az sok földművesszövetkezetünk­ben, ahol nem teljesítik a társada­lom iránti kötelességeiket, nincs ele­kodásánák eredményeit, hogy azután a rossz gazdasági eredményeket fel­mutató szövetkezeteknek lehetővé tegyék a munkaegység értékének növelését, vagy a ráfizetés kiegyen­lítését. Például a közép-csehországi kerü­letben tavaly szeptember végéig az 1960-ra tervezett közvetlen segély 49 %-át nem merítették ki. A köz­vetlen segély ilyen értelmű alkalma­zása nem járul hozzá a termelés növeléséhez, mivel a pénzeszközöket az év folyamán nem fektetik be cél­szerűen a termelésbe, hanem csak akkor szabadítják fel őket, amikor már mit sem változtathatnak a szö­vetkezet egész évi termelési ered­ményein. A „mikulási csomag" rend­szere nem hoz tartós eredményeket sem a szövetkezetnek, sem pedig az államnak, amely a segítséget nyújtja. A közvetlen segéllyel úgy kell gaz­dálkodnunk, hogy teljesítse azt a feladatot, amelynek érdekében létre­hozták, tehát a szövetkezetek között a szükségleteknek megfelelően osz­­szuk el és összhangba hozzuk azzal, hogyan teljesítik az egyes szövet­kezetek az állam és a társadalom iránti kötelességeket. A jövőben azt is meg kel fontol­nunk, hogyan használhatnók ki a leghatékonyabban a közvetlen se­gély eszközeit, elsősorban a kölcsö­nök feladatainak támogatására. Ügy véljük, hogy elkerülhetetlenül ezen az úton kell haladnunk, ha azt akar­juk, hogy a segélyre szánt hatalmas eszközök egész éven át teljesítsék feladatukat és az egyes szövetkeze­tek ne éljenek vissza a segítséggel, mint ahogyan ezt eddig néhány szö­vetkezetben tapasztaltuk. építésével, csatornázással és össze­szerelhető fészeristállók készítésével foglalkoznak. Ez a tevékenység a helyi üzemek és a termelési szövet­kezetek feladatkörébe tartozik. He­lyes, ha a szövetkezetek többsége saját építkezési csoportokkal önerő­ből végzi el a beruházási építkezé­seket. Azzal is egyetértünk, ha se­gítenek a szomszédos szövetkeze­teknek. Azzal azonban nem érthe­tünk egyet, ha az építkezés nagy mértéket öít, s a mezőgazdaság ke­retén kívül, mint ahogyan azt gyakran tapasztaljuk. Ismerünk olyan eseteket is, amikor a szövetkezetek építkezéseket vállalnak az egész köz­társaság területén és munkaerőket alkalmaznak, így történhet meg, hogy a szövetkezetek a melléktermelés se­gítségével javítják a prágai templo­mokat és ebben az időszakban ép­pen a Lőpor-kapu javításával fog­lalkoznak. Ezek közé a szövetkeze­tek közé tartozik a Novy Liptov EFSZ is, (Liptovsky Mikuls-i járás), amellyé! a Csehszlovákia Kommunis­ta Pártja Központi Bizottságának februári határozata is foglalkozott. E szövetkezet összbevételének a V* része a melléktermelésből szár­mazik. Ezek a megengedhetetlen je­lenségek összeütközésbe kerültek a szövetkezetekről intézkedő törvény­nyel. Az említett helyzetet erélyesen fel kell számolnunk szövetkezeteink­ben. Szükséges tehát, hogy a mellékter­melés csak olyan mértékben egé­szítse ki a mezőgazdásági termelést, hogy a szövetkezeti dolgozók figyel­mét és erejét ne vonja el a szövet­kezet fő feladataitól. gendő takarmányuk az állattenyész­tés céljaira, s emellett a természet­­beniek rendkívül nagy mennyiségét osztják el a munkaegységekre. így például a Plzen-dél járásban a No­­vá Ves-i EFSZ természetbeni jutta­tás címén 663 mázsa gabonát osz­tott szét s a takarmányalapot csupán 138 mázsával töltötte fel. Az elmúlt évben például a Banská Bystrica-i járás szövetkezeteiben munkaegy­ségekre 160 vagon gabonát osztottak szét természetbeniként és a takar­mányalapban csupán 220 vagont hagy­tak meg. A svitavi járás borusovi EFSZ-e az évi kimutatás szerint bú­zatermését úgy osztotta szét, hogy a természetbeniekre a termés 48 százalékát, a takarmányalapba pedig 16 %-át, burgonyából természetbeni juttatásként 39 %-ot és a takarmány­alapba csupán alig valamivel többet mint 5 %-ot adtak. A termés ilyen szétosztása s a szövetkezet szerveinek ehhez ha­sonló eljárása teljesen felelőtlen, megkárosítja mind a szövetkezetét, mind pedig a szövetkezeti tagokat is. Ezért ennek nem szabad az idén megismétlődnie. • A háztájiról A kongresszus előtti vitában gyak­ran beszéltek a háztáji gazdaságok további fejlődéséről. Sok szövetke­zetben arra a megállapításra jutot­tak, hogy a háztájit és a háztáji gazdaságokban tartott teheneket be kell vonni a közös gazdaságokba. A kérdés ilyen elbírálásánál a társa­dalmi termelés további gyors fejlő­désének szükségletéből, a mezőgaz­daság és az ipar közötti különbsé­gek fokozatos kiküszöbölésének fon­tosságából, a szövetkezeti tagok és az ipari dolgozók munkája és élet­­színvonala közötti különbségek el­távolításából indultak ki. Az ilyen szövetkezeteknek száma, ahol ezt a kérdését az említett módon oldották meg, már több mint kétszáz, és nem véletlen, hogy köztük a kiváló eredményeket elért szövetkezetek vannak túlsúlyban. Sorainkban fel­említhetjük a knezévesi, chabryi, cerhenicei, velenkai és más szövet­kezeteket. Amint a tapasztalatok bizonyít­ják a háztáji földek és tehenek be­vonása a közös gazdaságba, valamint a háztáji gazdaságok felszámolása az egyetlen helyes út. A háztáji gazdaságok a kisterme­lés hagyatékai és jelenleg, amikor a szövetkezetek többsége gazdasá­gilag már megszilárdult nemcsak a szövetkezetek további fejlődését, ha­nem a szövetkezeti tagok munka- és életfeltételeinek további javulását Is fékezik. Némely szövetkezetben, mint pél­dául Dohalicében, Vinariban, Pras­­kacban a Hradec Králové-i járásban és sok más szövetkezetben is ezt a kérdést a közös háztájival oldják meg. Ez ugyan lehetővé teszi, hogy a tagok eredményesebb munkát fejt­senek ki a közösben, a szövetkeze­­teseket nem terheli háztáji földjük egyéni megművelése, de a kérdés lé­nyegét mégsem oldja meg, mert ez a módszer ellentétben áll a szövet­kezetben végzett munka mennyisége és minősége szerinti jutalmazás el­vével. Emellett pedig a szövetkezet­ben a természetbeniek kétféle el­osztása alakul ki, egyrészt a mun­kában való részvétel, másrészt pe­dig a háztáji föld nagysága szerint. S ezen felül még több más kérdés is felmerül. Egyáltalán nem helyeselhetjük egyes EFSZ-ek olyan eljárását, ame­lyek tagjaiknak háztáji gazdaságuk megmunkálásának lényeges részét is megtérítik, éspedig az egész szö­vetkezeti gazdálkodás rovására, mint ahogy azt az opavai járás zlatníkyi EFSZ-e, a Hradec Králové-i járás tresovicel szövetkezete és sok más szövetkezet teszi, amelyek például el­határozták, hogy szövetkezetük tag­jainak 0,5 ha háztáji föld megmű­veléséért 250,— Kcs-t fizetnek és a megművelésre fordított költségek kisebb-nagyobb részét is a szövet­kezet fedezi. Emellett mindenki tud­ja, hogy 0,5 hektáron a gabonater­mesztés költsége szövetkezeteinkben átlagosan 900—1000 Kcs-t tesz ki, nem számítva azt, hogy növényeknél a költségek még magasabbak. A nyu­gat-csehországi kerületben a nezvés­­ticei EFSZ a háztáji gazdaságok költ­ségeit a vezető és ültetőanyagon kí­vül teljes egészében fedezi s ezen kívül „állandó“ hektárhpzamot is ígér, például 180 mázsa burgonya és 25 mázsa gabona hektárhozamot. A kérdésnek ilyen megoldását nem ajánlhatjuk és alkalmazását nehezen képzelhetjük el olyan EFSZ-ekben, ahol a szilárd pénzjutalmazást, a szi­lárd bérezést vezetik be. A háztájiból eredő bevételek je­lenleg a szövetkezeti tagok össz-be­­vételeinek még mindig jelentős ré­szét képezik és a háztáji földeken 370 000 tehenet tartanak. Ez azt je­lenti, hogy a szövetkezetek előjáró­­ságának, ha ismerik is a háztáji gazdaságok felszámolásának előnyeit, e kérdés megoldásához a jó gazda teljes felelősségének tudatában kell hozzálátniuk A háztáji nélküli gazdálkodásra való áttérést fokozatosan és úgy kell megvalósítani, ahogyan erre a legkedvezőbb feltételek alakulnak ki az egyes szövetkezetekben. E kér­dés megoldásánál biztosítani kell a szövetkezeti tagoknak a közös gaz­■ Már hangsúlyoztam, hogy a szö­vetkezetek alapeszközei bővített új­ratermelésének biztosításához köz­vetlen segéllyel az állam is hozzá­járul. Ennek azonban sokkal széle­sebb körű a jelentősége. A közvet­len segély megkönnyíti a termelési nehézségek leküzdését azokban a szövetkezetekben, amelyek rosszabb természeti feltételek között gazdál­kodnak, elsősorban a hegyvidéki és a hegyaljai körzetekben, továbbá az újonnan alakított vagy lényegesen megnövekedett és a gazdaságilag

Next

/
Thumbnails
Contents