Szabad Földműves, 1961. január-július (12. évfolyam, 1-53. szám)
1961-03-22 / 24. szám
az EFSZ-ek kongresszusa küszöbén i)imniimiiiif!inliiniim!iit!l:niiii!nT.riiii!iimii'.ii!i!in>)riiiiiiii!iiniii:iini;!>tniiiiiiii!i::rniiniiiii:iiiiUMiiiimiMUiimtniiimiiitimiiimiim< l',llll!'i>llll",t|j)|j|jj]!]||jjj{{l|||j|||||[|i!|jJ|!ij[!|||||!]j|||||j||!!!|[!!|||||j|||||[||||ijj||||{||]||[j| Levelekből röviden Örömök és gondok Buzitán A 730 hektáron gazdálkodó buzitai szövetkezet megalakulásának első éveiben szép eredményeket ért el. Amikor a munkaerők nagy része az iparba ment dolgozni, a szövetkezet súlyosan megérezte. Most a helyzet teljesen megváltozott, mert a buzitai EFSZ rátért a szilárd bérezésre. Az emberek látják, hogy megélhetésük teljesen biztosított otthon is, s így lassan visszatérnek a szövetkezetbe dolgozni. Az utolsó napokban is ketten jelentkeztek. Vajányi László, az EFSZ elnöke tapasztalt kommunista, aki szívén viseli a szövetkezet, ügyét. Mindenütt jelen van, ahol segítő kézre mutatkozik szükség. A harmadik ötéves terv nagy feladatokat tűzött ki a buzitai EFSZ elé is. Négy év alatt teljesítik kenyérgabonából, sörárpából és repcéből az előírt termelési mutatókat. Vajányi elvtárs többek között elmondotta, hogy a harmadik ötéves terv első két hónapjában marhahúsból 103 %-ra, tojásból pedig 137 %-ra teljesítették a termelési tervet. Nehézségeik vannak a tejtermelés körül. A rossz eredményeket nagyban befolyásolta a múlt évi esős nyár. Takarmánykészletük sem a legjobb. — Az lenne a legjobb megoldás — folytatta Vajányi elvtárs gondterhelt arccal —, ha szabályoznák a Kanyapta patakot, amely télvíz és esőzések idején elönti a rétet. Szeretnénk, ha ehhez a munkához hozzájárulnának az illetékes szervek. — Miben látja a szövetkezet megszilárdulását? — Január 1-től rátértünk a szilárd bérezésre. Ennek következtében a falu népe örömmel dolgozik a szövetkezetben, sőt még az iparból is visszaszivárognak a munkások. Egy munkaegységre 18 koronát fizetünk. Egy a sok közül Csaknem tizenegy évvel ezelőtt alakult meg a hody-i EFSZ, s az első szövetkezeti tagok közé tartozott K u b í k István is. Jó gazda volt, s nagyon megszerette a község lakossága. Később könyvelőként dolgozott a szövetkezetben, majd 1952-ben a szövetkezet elnökévé választották a kezdeményező szellemű könyvelőt. Már kilencedik éve vezeti a szövetkezetét. Fiatal kora ellenére a járás legrégibb szövetkezeti elnökei közé tartozik. A tavalyi eredmények is azt bizonyítják, hogy jól irányítja a közös gazdaságot. Hektáronként 29,6 mázsa búzát, több mint 50 mázsa árpát értek el, s a többi termények hozama is elég magas volt. Az elmúlt év végén 100 hektáronként 74 szarvasmarhát, s ebből 31 fejőstehenet tartott a szövetkezet. A tejhozam sem volt alacsony. Naponta több mint 6 liter, ami magasnak ugyan nem mondható, de elfogadható átlagot jelent. Az év elején a hodyi szövetkezet egyesült a galántaival. Ebben a nagy szövetkezetben újból Kubík István tölti be az elnöki tisztséget. Megkedvelték a galántaiak is, s örülnek annak, hogy szövetkezetüket Kubík elvtárs képviseli Prágában, az EFSZ- ek V. kongresszusán. Krajcsovics Ferdinánd (Galánta) Kubík István, — Kik a szövetkezet legeredményesebb dolgozói?- Szövetkezetünk tagságát jórészt nők alkotják. Talán Árvái Margit, Árvái Emma, Sirilo Ilona és Sztupen Emma tartoznak a legszorgalmasabbak közé. Kertészetünk 4,5 hektáron gazdálkodik. Ez a csoport a múlt évben 147 000 korona jövedelmet biztosított a szövetkezetnek. Idén a kertészetből 180 000 koronás jövedelemre számítunk. Reméljük, hogy Kerekes István és Kmecko Mihály vezetésével a kertészeti csoport ezt el is éri. Már megkezdtük a tavaszi munkákat és szeretnénk ezt az évet eredményesen és sikeresen lezárni — fejezte be beszélgetésünket Vajányi elvtárs. Máté László (Buzita) A kongresszus jegyében Szövetkezetünk traktorosait újra a földeken találjuk. A tavaszi munkákat VOZÁR Gyula mezőgazdász és GAÄL János, a traktorosbrigád vezetője irányítja. A vetést BARTÓK Gyula és BÁLINT traktorosok végzik a műtrágyát pedig Amrik traktoros szórja. Ügy terveztük, hogy a vetést, ha az időjárás is kedvez, 12 nap alatt elvégezzük. De nemcsak a szepsi szövetkezetben folyik serényen a tavaszi munka, de a környező EESZ-ekben is. Szövetkezeteseink a tavaszi munkákat a földművesszövetkezeteK V. kongresszusának jegyében végzik. Radácsi László Elindult ígéretes útjára a Béke EFSZ A galábocsi-zombori EFSZ a járási földművesszövetkezeti konferencia idején tartotta egyesülő tagsági gyűlését. Az egyesített szövetkezet a „Béke“ EFSZ nevet kapta. Az újonnan egyesített szövetkezet a losonci járás segítségével kidolgozta a közös pénzügyi tervet, amelynek alapján rátért a szilárd bérezésre. Mindkét szövetkezet .biztosította a vetőmag-, illetve a takarmányalapot. Már a terv kidolgozásánál szembetűnt a kiadások csökkenése, ami részben azzal magyarázható, hogy a két szövetkezet gépparkjának egyesítésével eltűntek a szövetkezeti gépesítés hiányosságai. A tavasziak vetésekor a helyi viszonyokat kihasználva osztották föl a tervezett vetésterületeket. Az állattenyésztés terén is jelentős szerepe van az egyesítésnek. Több munkaerővel, nagyobb jövedelem mellett korszerűbb és teljesen gépesített istállókat és egyéb mezőgazdasági épülfeteket építhetnek. Az egyesített szövetkezetnek megvan minden lehetősége, hogy az előirányzott árutermelésnek eleget tegyen, amit az is bizonyít, hogy a tej beadását már a téli hőnapok alatt is jól teljesítette. Minden szövetkezeti tag azzal a tudattal végzi a rábízott munkát, hogy ez a házasság meghozza kellő gyümölcsét és a „hozomány“ hamarosan háromszorosára nő mind a két szövetkezet részéről. Reméljük, hogy ez a családi kapocs újabb erőt ad a további sikerek eléréséhez. Gubáni Imre (Galábocs) Gondosan ápolják a dohánypalántákat Az ozsgyáni EFSZ-ben idejében megkezdték a vetést. A 150 hektár tavaszi árpa vetésének a végén járnak. Ezzel egy időben serény munka folyik a gyümölcsösben és a kertészetben is. A szövetkezet ez évben is 5 hektáron termel zöldségféléket, 10 hektáron pedig dohányt. A dohánytermelő csoport jókor gondoskodott a melegágyak elkészítéséről, s így néhány melegágyban már szépen fejlődik a dohánypalánta, amely egy hónap múlva kiültetésre kerül. Horváth Károly (Ozsgyán) <§> Az utolsó dűlő Ebben a dűlőben fejezték be a tavaszi árpa vetését a dvornikyi szövetkezetesek. A zsák száját Miliczky Lajos csoportvezető oldja meg. A traktor nyergében Molnár Sándor traktoros ül, az Ösztökélést pedig Smajda Margit és Kusztván Gizella végzik. Naponta átlagosan 20 hektárt vetettek be ezzel az egy traktorral. Sikereik titka a bőséges takarmányaiap A ciglai EFSZ tagjai a múlt évben 22 koronát osztottak munkaegységenként. Legnagyobb bevételük az állattenyésztésből volt; egyedül az eladott borjúkért 140 000 koronát kaptak. A prerovi kiállításon pedig egyik üszőjük ezüstérmet nyert. De nemcsak a szarvasmarhaállományuk érdemel dicséretet, hanem sertésállományuk is. A múlt évben átlag 15 malacot választottak el anyakocánként, míg a hizlaldában 0,60 kg átlagsúlygyarapodást értek el. Továbbá 47 580 liter tejet, 45 mázsa húst és 14 000 tojást adtak az államnak terven felül. Kovács Zoltán (Zemplén) Dicséretei érdemel BOHOLY Mártont, a rozsnyói szövetkezet alapító tagjaként emlegetik. A fürgemozgású Marci bácsi 68 éves korát meghazudtoló frisseséggel szorgoskodik az állatok körül. Negyven tehenet gondoz. Szorgalmas munkájáért nemcsak a tagok dicsérik, hanem az eredmények is mellette tanúskodnak. Nagy része van abban, hogy a szövetkezetben 100 tehén után a tervezett 80 borjú helyett 85 db-ot választottak el. Tekintettel magas korára, semmi sem készteti arra, hogy dolgozzék. Az idős szövetkezeti tagok megérdemelt nyugdíját kellene élveznie. Megkérdeztük, hogy miért nem pihen. Válasza a munka szenvedélyes szeretetéről vall. Öreges kimértséggel árulja el, hogy nincs ó a munkára ráutalva, de nem tud anélkül élni. — Nem tartozom a pénzhajszolók közé, de akkor vagyok a legboldogabb, ha munkámnak látszata van, ha eredményes és hasznos, amit végzek. RÉDVAY] ALADÁR (Rozsnyó) Boholy Márton Jutányosán eladó 12 MÉHCSALÁD (rakodó-kaptárakban, kiépített mézűrökkel, keretméret 40X25 cm) és egy balkaros Singer cipészvarrógép. Cím: Liska Ferenc, Svodov 30., p. Zeliezovce. Az asszonyok a dohánypalánták gyomlálását végzik Q — Itt terem majd a tömött bugyelláris... — Hogyhogy? — Ide négyzetesen vetjük a kukoricát! A hét sportja Meglepetések sorozata jellemezte a csehszlovák futballisták I. ligájának második tavaszi fordulóját. A két bratislavai csapat megint kikapott, a CH Prágában a Spartak Sokolovótól (0:1), a Slovan pedig itthon a Bánik Ostravától (2:3). Főként a Slovan Bratislava veresége megdöbbentő, hiszen a nemrég még bajnoki álmokat szövögető csapat fokozatosan lejjebb kerül a táblázaton. De szurkolóinak nagy tábora nem is várhat tartós javulást, amíg a csapat munkáját nem irányítja szakavatott edző, s amíg a már sokszor csődöt mondott egy-két játékos még mindig helyet kap a csapatban. Kikapott a Dukla Praha is, éspedig a kladnőiaktól (0:1). Kellemes meglepetést szerzett híveinek a Tátrán Presov, amely Trencsénben is győzni tudott (2:1), s talán még szebb az őszi sereghajtó nyitraiak győzelme, akik Prágában fektették két vállra a Dynamőt (1:0). Otthon szenvedett vereséget az RH Brno (0:1), amely a bajnok hradeciektől kapott ki. Nagyszombatban a Spartak Trnava és a Spartak Praha Stalingrad megosztozott a pontokon (1:1). A hét eseményei közé tartozik az Európai Bajnokok Kupájának prágai mérkőzése a Hradec Králové és az FC Barcelona közt. A hradeciek tiszteletre méltó döntetlent értek el ugyan (1:1), no de ez mind kevés, mert Barcelonában egy héttel előbb a spanyolok 4:0 arányban győztek. Véget értek a női kosárlabda-liga győzelmei. A bajnokságot a prágai Slovan Orbis nyerte, a Lokomotíva Bratislava ötödik, a Slovan Bratislava hatodik, a négy kieső pedig: Lokomotíva Kosice, Tátrán Ostrava, Lokomotíva Liberec és Jednota Kosice. ♦ Mozgalmas a peredi határ. A peredi földművesszövetkezet munkaiskolájának a tél folyamán 150 hallgatója volt, ebből 50 asszony külön iskolázásban részesült a magyar tannyelvű iskola tanítónőinek lelkes közreműködésével. Február utolsó napjai óta megélénkült a Óeredi határ. A traktorosok éjjeli műszakban is dolgoztak, hogy a vetőmag minél előbb a földbe kerüljön. Gépcsoportok segítségével gyorsan haladt a gabonafélék vetése, így március közepéig minden mag a földbe került. (Mészáros András, Pered) ♦ A kalásziak is serénykednek. Bállá István, a kalászi EFSZ elnöke kitűnő munkaszervező, jól irányítja a tavaszi munkálatokat. Az asszonyok is meg akarják mutatni, hogy kitesznek magukért. Az élen akarnak haladni a tavaszi munkák sikeres elvégzésében. A traktorosok sem akarnak lemaradni, s két váltásban dolgoznak. Ha ilyen jól halad a munka, Időtlen befejezik a kora tavasziak vetését. (C z a k 6 Géza, Gerencsér) ♦ Gépesítik a növénytermesztést. A zselízi EFSZ-ben a munkaerőhiányon úgy segítenek, hogy teljesen gépesítik a növénytermesztést. A tavaszi munkákat két műszakban végzik. Négy gépcsoporttal javában folyik a tavasziak vetése. Helyet kapnak a haladó módszerek is. Négyzetesen vetik a kukoricát 80 hektáron, a napraforgót pedig 8 hektáron. A 30 hektár őszi keverék mellé 120 hektáron lucerna alávetésével bővítik a takarmányalapot. (Andriskin József, Zselíz) ♦ A szőlőre is gondjuk van. A mokcsakerészi földművesszövetkezetben a munkacsoportok között szocialista munkaverseny folyik. Március 6-ig elvetettek 20 hektár tavaszi búzát, műtrágyáztak 100 hektár lóherét, s fogasolják az őszi búzát is. A tavaszi árpa vetését is befejezték. Nyolc hektár dohánypalántára a melegágy készen áll, a korai káposztapalánta pedig már szépen zöldell. A szőlőben megkezdték a trágyázást és a nyitást. (Gy üre József, Mokcsakerész) ♦ Négyzetesen vetik a kukoricát. A kukorica vetésének agrotechnikai határideje még nem sürget, de a nagykaposi szövetkezetesek már most előkészítik a négyzetes kukorivavetőgépeket. A kukorica felét tavaly is négyzetesen vetették és túlszárnyalták az előbbi évek hektárhozamait. Idén pedig már az összes kukoricát négyzetesen akarják elvetni annyi géppel, mint amennyi tavaly volt. Érthető tehát, hogy miért szorgoskodnak ilyen korán a gépek előkészítésével a nagykaposiak. Both Frigyes, Nagykapos) ♦ Fiatal szövetkezet, jelentős eredmények. A tajti EFSZ nemrég alakult meg, de ennek ellenére már jelentős eredményeket mutathat fel. Mindez a tagság szorgalmas munkájának köszönhető. Teljes iramban halad a szántás-vetés a szövetkezet hegyes-dombos határában. Ebben az évben — amint a szövetkezet elnöke, Pál István mondotta — még nagyobb eredményeket akarnak elérni. Január elején elkészült az új tehén- és sertésistállő, tehát nem lesz már gondjuk az állatok közös istállőzásával. (Nagy László, Tajti) ♦ Serény munka a kertészetben. Kicsikolev Demeter, a dunaszerdahelyi EFSZ 10 hektáros kertészetének vezetője, jő szervezőnek bizonyult. A melegágyi saláta ültetését már befejezték, 12 000 melegágyi sárgarépát és retket vetettek el. További 40 000 korai káposztát, 30 000 karfiolt és 35 000 salátát tűzdeltek át. Jelenleg 50 000 karalábé áttűzdelése vár még a kertészeti csoportra. Rövidesen megkezdik a korai karfiol kiültetését is. (Nagy Lajos, Dunaszerdahely) ♦ A korai burgonya ültetésére készülnek. A vezekényi földművesszövetkezetben serényen készülnek a korai burgonya ültetésére. Ezért már 140 mázsát előcsíráztattak. Szorgalmasan ápolják a 230 hektárt kitevő évelő növényeket is. , (Tóth Károly, Zselíz) FffLPMffVÍf fcztäly 634. szakmelléklet 632 - Nyomj. . Polygraf leké zévody n o Br.tl5l.ra. ut F.hruérovéhc 5/d - Terjeszti . Pct. Hlrl.pszclgSl.t. - Megr^elhey^mlíden’ TMuM.. “n «> ®. ill besttonei —- Előfizetési alj évente. 36.40 Kcs.