Szabad Földműves, 1960. július-december (11. évfolyam, 53-104. szám)
1960-08-07 / 63. szám
Bratislava, 1960. augusztus 7. Ara 30 fillér XI. évfolyam, 63. szám. Minden erőt о gnbonnbetnkaritás gyors befejezésére 62,9 %-át arattuk le, s ebből — a kombájnokkal együtt — a termény 29,5 %-át csépeltük ki. A cséplésben sokkal jobb eredményekről is beszámolhatnánk, ha a kévekötőkkel aratott gabonát nem hagyjuk a földön kévékben (vagy jobb esetben keresztekben), hanem aratás után egyenesen asztagokba hordjuk. Az idei szeszélyes nyár a továbbiakban is arra késztet, hogy a kévekötőkkel aratott gabonát azonnal asztagoljuk, mert csak így teljesíthetjük pártunk ama felhívását, hogy egy-egy cséplő (nagyságától függően) 100 — 400 mázsa gabonát csépeljen ki naponta. Egy-egy kombájnra 100 hektár gabona aratását, cséplését terveztük, Ezt azonban augusztus 2-ig csak 31,4 százalékra teljesítettük. Ez olyan országos átlag, amelyen még sokat lehet és kell javítani. A kombájnok után tarlón maradt szalma kazalozásával azért nem lehetünk megelégedve, mert az említett időig a szalmának csak 44,6 százalékát gyűjtöttük össze. Természetes, hogy a tarlóhántás gyors elvégzését, a kéveösszehordással és asztagolással együtt, ez is befolyásolta. Ebből pedig az következett, hogy szlovákiai méretben a tarlótakarmányok tervezett területének csak 71,1 %-ába vethettük el a magot, annak ellenére, hogy erre az időre, de legkésőbb augusztus 8-ig, minden tervezett tarlókeveréket földbe kell tenni. Ebben leginkább a kelet-szlovákiai kerület maradt el, amely még mindig csak 50 % körül áll a tarlótakarmányok vetésével. Még ott is bőven akad tennivaló, ahol a gabonabetakarítással együtt járó munkák a befejezéshez közelednek, hiszen a napokban már a talajelőkészítés is sürget az ősziek vetéséhez. Ezzel pedig szintén nem lehet huzavonáskodni, mert idén az ősziek vetésével már a harmadik ötéves terv első esztendejére előirányzott termelési mutatók elérésének és túlszárnyalásának alapjait rakjuk le. Nagyüzemi módszerekkel Amint megjavult kissé az időjárás, Jöldmüveseink, még nagyobb ütemben fogtak hozzá az aratáshoz. Szlovákia területén eddig 353 000 hektárról vágták le a gabonát, tehát az egész terület 62,9 %-ról. Jelenleg az a legfontosabb feladat, hogy a levágott, keresztekbe rakott gabonát asztagokba hordjuk, mert így az esetleges kedvezőtlen időjárás esetén is csépelhetjük a száraz gabonát. Tisztelt Elvtársak! Megtárgyaltuk Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága és a Szlovák Nemzeti Tanács felhívását az idei termés megmentésére. Elhatároztuk, mindent megteszünk, hogy a betakarítást lerövidített határidőben végezzük el. Ennek biztosítása érdekében július 31-én 500 tagú brigádot szerveztünk községünk lakosaiból. Tudatjuk Veletek, hogy az aratási munkálatokat Sahyban július 20-ig, a cséplésl munkálatokat augusztus 3-ig és a felvásárlást augusztus 1-ig befejeztük. Elvtársi üdvözlettel: Az SZLKP helyi szervezetének vezetősége, Sahy „Az oszthatatlan alap kiegészítése olyan mértékű legyen, hogy fedezze a szövetkezet állóeszközei (épületek, gépek stb.) elhasználódásának értékét és megfelelő mértékben biztosítsa az állóeszközök további bővítését. (Az EFSZ-ek mintaalapszabályának 14. cikkelyéből.) Jó minőségű, száraz magot az állam magtárába. Ez szövetkezeteseink jelszava. A dobrohosfi szövetkezeti tagok az országúton szárítják a gabonát-. A gabonatáblákról Kerületi szerkesztőnk jelentése A kerület legjobb kombájnosa Az első váltás 120 mázsa Gemer Józseffel, a Vel'ky Krtis-i gépállomás kombájnosával a sklabinai EFSZ gabonatábláin találkozunk. Ebéd előtt épp az utolsót kerüli. Líska elvtárs, a közép-szlovákiai kerületi nemzeti bizottság dolgozója nevetve kiált rá:- Álljon meg, egy kis meglepetés... Gemer mosolyogva száll le a gépről. Líska elvtárs átnyújtja neki a 300 korona jutalmat. Mint a kerület legjobb kombájnosa már 90 hektár gabonát vágott le. Bizakodva mondja, hogy a vállalt 150 hektárt teljesíti. Már az EFSZ-ek IV. kongresszusát megelőző országos vitában sok szó esett arról, hogyan tudnék valóban nagyüzemivé tenni a szövetkezeti termelést. A vitázók többsége pártunknak abból a határozatából indult ki, hogy mielőbb döntő fordulatot kell elérnünk a mezőgazdasági termelés emelésében, azaz nagyüzemi módon kell gazdálkodnunk. A szövetkezeti gazdálkodás megerősítésének egyik legfontosabb követelménye a szövetkezeti alapok állandó kiegészítése és növelése, mert az EFSZ-ek fejlődése és megerősödése azon alapszik, hogyan növelik alapeszközeiket, azaz mit tesznek a szántóterület kibővítése, a talaj termőerejének fokozása, a korszerű gazdasági épületek, gépi berendezések és az alapállomány állandó bővítése érdekében. Hogy ezeket a korszerű nagyüzemi gazdálkodásnak megfelelő szintre emelhessék, ahhoz természetesen bizonyos pénzalapra van szükség. A mintaalapszabályok 14. cikkelye előírja, hogy az említett célok megvalósítására az évi pénzjövedelem 10 — 12 %-át kell az oszthatatlan alapra helyezni, mert legalábbis ilyen mennyiség szükséges az elhasználódott berendezések pótlására, s a bővített újratermelés megvalósítására. Ha például valamelyik szövetkezet azt tűzte ki célul, hogy 1965-ig 35 százalékkal növeli a termelést, akkor valószínű, hogy a jelenlegi termelési eszközökkel ezt nem érhetné el, hanem a termelés növekedését a kisebb-nagyobb befektetésekkel hasznosítható tartalékokra alapozza. Mindebből világosan következik, hogy az oszthatatlan alap feltöltésére nagy súlyt kell helyezni. Helytelen az olyan nézet, hogy a jelenleg gyengébb szövetkezetekben az alapok alacsonyabb kiegészítése is elegendő. A gyakorlat ennek éppen az ellenkezőjét kívánja. Hiszen ilyen módon a gyengébbek soha nem érhetnék el az élenjárók színvonalát, mert azok a nagyobb jövedelemből nagyobb befektetéssel még csak növelhetik előnyüket. Az is helytelen lenne, ha az alapok kiegészítését csupán az oszthatatlan alapra értelmeznök, hiszen tudvalevő, hogy a szövetkezeti gazdálkodás politikai és gazdasági megszilárdítása szempontjából nem kevésbé fontos a jóléti és kulturális alap feltöltése, hiszen a szövetkezeti tagokról való szociális gondoskodás, valamint a tagok politikai és szakmai nevelése, kulturális és szórakoázsi igényeinek kielégítése szintén jelentős tényező a munkafegyelem meg-Négy járás a célban A gabona 33,4 o/0-a az állam raktárában • A felvásárlásban a nyugatszlovákiai kerület vezet • A közép-szlovákiai kerület eddig 3,5 %-ra, a kelet-szlovákiai kerület pedig 2,7 %-ra teljesítette a gabonafelvásárlás tervét • Augusztus 1-én Bratislava város földművesei örömmel jelentették az esti órákban, hogy 100,2 %-ra teljesítették a gabona felvásárlásának tervét. Másnap, a kora reggeli órákban a komáromi járás földművesei szintén jelentették, hogy 100,7 %-ra teljesítették az állammal szemben kötelességüket. Eredményeiket a széleskörű szocialista munkaversenynek köszönhetik. Ezután Dunaszerdahelyről érkezett örömhír. A járás földművesei szorgos, odaadó munkájukkal 100,07 %-ra teljesítették a beadást. Ugyancsak augusztus 2-án Galántáról is jelentették, hogy célba értek. A járásban 4 állami gazdaság és 47 szövetkezet teljesítette, illetve túlszárnyalta a gabonabeadást. A járás összes szövetkezetének megvan a lehetősége a beadás teljesítésére, túlteljesítésére, mivel igen szép hektárhozamokat értek el. A stefánikovói szövetkezet gabonából 35 — 40 mázsás átlagos hektárhozamot ért el, a vízkeleti szövetkezet pedig árpából 37 mázsát. A Bratislavai Felvásárlási Üzem dolgozói augusztus 1- én az esti órákban vették át a körzet szövetkezeteitől az utolsó gabonaszállítmányt. A racai szövetkezetesek láthatók képünkön, akik az elsők között teljesítették, sőt 19 Vo-kal túlteljesítették beadási kötelezettségüket. A MEZŐGAZDASÁGI DOLGOZÖK LAPJA A döntő fordulatért q mezőgazdaságban A sahyi pártszervezet levele az SZLKP Központi Bizottságához és vasárnap 77 433-an vettek részt az aratási munkákban, s ebből 19657 volt a brigádos. De ez még mindig nem jelenti azt, hogy most már úrrá Iahet rajtunk a kényelmeskedés. Vegyük számításba, hogy a gabonabetakarításban előttünk álló párnapos munka rég mögöttünk lehetne, ha kezdettől úgy megszerveztük volna a védnökség! üzemek, valamint az ifjúsági és üzemi brigádok segítségét, mint az elmúlt szombati és vasárnapi országos műszakban. így augusztus 2-án be kellett érnünk azzal a szerény eredménnyel, hogy Szlovákiában az összes gabonának Augusztus 2-án szlovákiai mé. retben a gabonának még 37,1 százaléka lábon állt. Igaz, hogy az SZLKP Központi Bizottsága és a Szlovák Nemzeti Tanács felhívása óta eresen meggyorsult a gabonabetakarítás üteme, mert az üzemi munkások és az ifjúsági brigádok segítségével azóta sokszáz hektárról biztonságba helyeztük a gabonát. Például a felhívásra a trencíni járásban 11680 brigádos több mint 84 000 órát dolgozott az aratásnál. A közép-szlovákiai kerületben 80 000 ember dolgozott a gabonabetakarításч meggyorsításán, Kelet-Szlovákiában szombaton Az ípoiyviski neiyi nemzeti Dizottság és a szövetkezet'vezetősége alaposan megszervezte a vasárnapi brigádot. Vasárnap már a kora reggeli órákban a határban dolgoztak a szövetkezeti tagok Bartal Lajos szövetkezeti elnökkel végigjárjuk a határt. A szőlők alatti táblán épp utolsót fordul Baltazár és Bartal kombájnos. Baltazár már több mint 50 hektárt aratott le. A szőlő feletti táblában Csala Ignác csoportvezető megelégedetten újságolja, hogy két váltásban napi 250 mázsa teljesítményt érnek el. A gyengébb búzából is 30 mázsás hektárhozamot várnak. A másik táblában Balla József, az első csoport vezetője, az első váltás eredményét összegezi. Délig 120 mázsát csépeltek ki. Árpából 35, búzából pedig 32 mázsás hektárhozamot várnak. A szövetkezet földjein mindenütt dolgoztak. A CSISZ-brigád Báli János vezetéseve takarmányt gyűjtött. A szövetkezeti tagok munka közben még frissítőket is kaptak. Virtus A falu közepén búgó cséplőgép tisztítja a gabonát. Szalai Péter, az ellenőrző bizottság elnöke büszkén mondja, hogy az aratást már befejezték. A cséplőgép is az utolsó kévéket nyeli. Az aratási munkák idején már két vasárnapi brigádot szerveztek. javítására, s egyúttal a termeiéi emelésére. A harmadik ötéves terv mutatóinak maradéktalan teljesítése szempontjából hasonlóképpen fontos a: üzemi tartalékalap létesítése és feltöltése. Rosszul cselekszik annak < szövetkezetnek a vezetősége, amelj a következő év terhére, vagy az alapok feltöltésének rovására, túlhajszol ja a munkaegységekre fizetett pénzmennyiséget. Ilyen esetekben sollt nem valósulhat meg a „nagyüzem módon a nagyüzemi gazdaságban' jelszó, mert nem jut elegendő pénzeszköz a gazdálkodás megszilárdítására. Az említett alapok mindegyike fontos. Mégsem véletlen, hogy az utóbbi időben a saját takarmányalapról beszélnek legtöbbet szövetkezeteseink, Az alapszabály azt is előírja, hogy takarmányokból legalább 10-15 %-os tartalékalapot kell teremteni ahhoz hogy szövetkezeteink magabiztosan indulhassanak az új gazdasági esztendőbe. Az idei gazdag termés minden lehetőséget megteremt ahhoz hogy az alapszabályban előirányzót! mennyiséget valóban tartalékoljuk, Kalászosokból általában több termeti a tervezettnél, tehát a szerződéses eladás és a szükséges vetőmagvak tartalékolása mellett jut bőven a tartalék takarmányalapba is. Persze a szemestakarmány még nem minden. Elegendő mennyiségű és jó minőségű szálastakarmányra is feltétlenül szükség van. Az időjárás úgy mutatja, hogy évelő takarmányokból a harmadik, illetve a negyedik kaszálat sem lesz kevesebb az előbbieknél. Sarjúszénára is számítani lehet. Silókukoricából és csalamádéból bő termésre van kilátás. Ha jól felkészülünk a silózásra, bőséges takarmányalappal indulhatunk a télnek, sőt a tervezett tartalékalapot is megvalósíthatjuk. Ez pedig azt jelenti, hogy az állattenyésztési termékek mennyiségét még a tervezettnél is többre növelhetjük, azaz megteremthetjük a szilárd alapokat a harmadik ötéves terv termelési mutatóinak idő előtti eléréséhez.