Szabad Földműves, 1960. július-december (11. évfolyam, 53-104. szám)
1960-08-03 / 62. szám
A nyitottan istállózott állatok A nyitott istállózásnak eddig nem eléggé figyelembe vett haszna is van: felveti a legeltetés kérdését. Számolni kezdünk azzal, hogy ha a zöldtakarmányt nem kell lekaszálni, beszállítani, szecskázni, etetni stb., mennyi munkamegtakarítást érünk el, illetve mennyivel csökken az önköltség. Száz számosállat naponta 40 — 70 mázsa zöldtakarmányt fogyaszt el. A takarmánymennyiség függ a minőségtől, tehát minél rosszabb a takarmány, annál több munkát igényel a takarmánybetakarítás, mert a rosszabb takarmányból több kell az állatnak. Van egy másik hátránya is a bekészitett takarmány etetésének, hogy egyszerre nem lehet belőle sokat felhalmozni, ha pedig nedves az időjárás, még nehezebb beszállítani a földről, mint a szárított takarmányt, mert sokkal súlyosabb. Azonkívül a befülledt takarmányban sok az izék, és amit a jószág belőle megeszik, az sem táplálja úgy, mint amit lelegel. Ha csak a naponkénti kaszálást, fuvarozást, takarmányelőkészítést és etetést számítjuk is fel, már ez is igen nagy munkát jelent. A legeltetéssel mindez elkerülhető, amellett az állat töb hasznot hajt, egészségesebb lesz, egyszóval a nyitott istállózáshoz nemcsak legelős kifutót, hanem kiadós legelőt is létesíteni kell. Mégsem olyan egyszerű a dolog, hogy egyik napról a másikra áttérjünk a legeltetésre, mert jó legelő és jó legeltetési terv nélkül nem érhetünk el kellő eredményt. Természetes, hogy szarvasmarhának való gyeplegelő kevés van, mert ami bővebb termésű volt, azt már régen szántóvá alakították. Nálunk nagyon nehéien szánnák magukat arra a szövetkezet dolgozói, hogy szántóföldből állandó legelőt létesítsenek. Különösen nem a cukorrépa- és a kukorica termesztési körzetekben, hiszen a legnagyobb termésű gyeplegelő még szakaszos legeltetéssel is csak felen: • marhát képes táplálni, mint azonos ti '.etű herefűves föld. De még ennél is sokkal nagyobb takarmányérték érhető el, ha azon a területen cukorrépát vagy silókukoricát termelünk. így aztán nehéz csak azért állandó gyeplegelő részére kisajátítani akkora területét, hogy a szarvasmarhaállomány április közepétől ősz végéig legelőn éljen. Ez a probléma azonban mégsem teszi lehetetlenné a korszerű legeltetést. Nemcsak a herefüveseket és a tiprást bíró fűféléket lehet legeltetni, hanem jóformán majdnem minden takarmánynövényt, persze szakaszos legeltetéssel és villanypásztor segítségével. De hogy a legelő az egész legeltetési időszakban kiadós legyen, terv szerint kell bevetni a földeket szántóföldi legelőnek. Ahogy ezelőtt zöldtakarmány etetésére tervbe vették a zöld futószalagot, ugyanígy kell megoldani a legelő létesítésének kérdését is. Ezért már most időszerű foglalkozni a jövő évi szántóföldi legelők létesítésével, mert az első legeltethető területeket tavaszra kettős termésre már a nyár végén elő kell készíteni, illetve be kell vetni. Sőt módunkban van a téli takarmányozást egy kicsit kitolni a még ősszel legeltethető közbeszúrt vetéssel is. Első feladat az, hogy kettős termésre A ketreces tyúktenyésztés alapja Az obíanyi EFSZ-ben (Csehország) a ketreces tenyésztésben tartott tyúkokra idén 176 tojást terveztek darabonként. Az eddigi eredmények azt bizonyítják, hogy tervüket feltétlenül teljesítik. A mi tyúktenyésztőink csodálkoztak rajta és és Rhode-Island egyszerű keresztezéséből származó egyedeket használnak fel erre a célra. Ezek a tyúkok aránylag nyugodt vérmérsékletűek, akárcsak a Rhode-Island fajta, de olyan jól tojik, mint a Leghorn. De a további kereszteazt mondogatták, hogy a Leghorn-tyúkok nem valók ketrecbe, ha pedig mégis oda zárják őket, keveset tojnak, a tojást megeszik, esetleg el is pusztulnak, mert alaptermészetük az idegeskedés és örök mozgás. Ez így is van, s ezt a cseh baromfitenyésztők is jól tudják. Éppen ezért nem tiszta fajtát, hanem Leghorn zés már nemhogy fokozná a termelékenységet, hanem sok esetben túlságosan is lerontja, ezért az EFSZ külön tart magának ellenőrzött tiszta vérű Leghorn és Rhode-Island fajtát, amelyeknek a keresztezését maguk végzik. Képünkön az utóbbi fajta látható legelős kifutóban. legeltetése olyan növényféleségeket válasszunk, amelyeket szívesen eszik a jószág. Ezek lehetnek sarjazók és nem sarjazók, vagyis amelyeket egyszeri ráhajtás után rögtön felszántunk vagy megtárcsázzuk új vetés alá, és amelyeket hosszú időn át többször is végiglegeltethetünk. A zöld legelőszalagban mind a kétféle növényre szükség van. Az egyszer legeltethető fű után vethetünk többször legeltethetőt; ugyancsak a többször legeltethető növény után vethetünk olyan nagytömegű takarmányt, amely csak egyszer legeltethető. Д legelőszalagot könnyen összeállíthatjuk. hisz annyi növény féleség megfelel eríSy a célra. Például őszi rozs sűrűn vetve- íehér mustár, rozsos repce, rozsos bíborhere, rozsos bükköny, aztán árpás, őszi bízas bükkönykeverék, rozsos őszi borsó' zabos tavaszi borso, zabos tavaszi bükfe?ny. biborhere, szudánifű muhar költl^’ kukoricacsalamádé, baltacím, nyúlszapü'43 fhh. Az a legfontosabb, “°9У már most készítsük elő a talajt, gondoskodjunk vetőmagról az olyan szántóföldi legelők bevetésére, amelyek koía tavasztól késő őszig bőven ellátják a rij*í0ttan ist'húzott legelő állatokat a jöví évben. • Lósy Béla Patkányirtás gipsszel A patkányok egyre nagyobb kárt tesznek a mezőgazdaságban: elsősorban a sertések élelmét vámolják meg és nagymértékben pusztítják a baromfit. Országszerte nagy az érdeklődés az iránt, hogyan lehetne véget vetni a kártételnek. Ennek a csúnya kártevőnek nem minden fajta irtása vezet célhoz. Különösen vigyázni kell a mérgezéssel, mert az elhullt patkányokat a sertések megeszik és maguk is megdögölnek tőle. Csapdával pedig már nem győznénk kiirtani, mert annyi van belőlük. Régi, de nagyon jó módszer a gipszszel történő patkányirtás. A gipszes csalétket a következőképpen készítjük el: Tepsiben 5 kg rozslisztet és 4 kg gipszet jól összekeverünk, de nem kézzel, hanem füstölt fakanállal,'hogy az ember kezének a szagát meg ne érezze a patkány, mert akkor nem eszik belőle. A lyukak közelében szépen elhelyezünk belőle, s körülbelül egy méter távolságra ivóvizet is készítünk a patkányoknak. Amikor a patkánycsalád jóllakik a keverékből, pokoli szomjúsága támad. Mohón nekilát a víznek. Teleissza magát, de éppen vesztére, mert a viz hatására a keverék megkeményedik a patkány belében és az rövid időn belül elpusztul. Ha fehéres patkányszékletet találunk az ólban, akkor a patkányok ettek a keverékből, de nem sokat, vagy pedig még nem ittak rá vizet, és csak azután következik végpusztulásuk. Meidlik Kálmán (Nána) 1960. augusztus 3.
