Szabad Földműves, 1960. július-december (11. évfolyam, 53-104. szám)
1960-08-03 / 62. szám
A méhek ölik a heréket Ez a jelenség a méhészetben olyan, mint mezőgazdaságban a tarlóhántás: az aratás befejezését és egy új gazdasági év kezdetét jelenti. A szövetkezeti dolgozók a jövőre gondolnak, amikor a tarlóhántást végzik, a méhoket pedig ősi ösztönük hajtja egy cél felé. Mi a kötelessége ilyenkor a méhésznek? Az, hogy segítse a méheit. Igen nagy baj származhat belőle, ha az ellenkezőjét teszi, mint amire a méhek igyekezete irányul. A méhek már telelik magukat; a fiasítás körül szélesebb mézkoszorút hagynak, mint eddig, és le is pecsételik; a heresejtekben már mézet gyűjtenek, s az anya még véletlenül sem petézi be őket (ha igen, annak más az oka; öreg vagy hibás anya, álanya van a családban, esetleg még nagyon erős a család, ha pedig általánosan megtűrik a heréket, akkor ott még jó a hordás vagy jó hordás várható); a méhek öldösik a heréket, a potya mézfogyasztókat; egyre több virágport tárolnak a fiasításos lépek mellé; a szélső kereteket mézzel telítik meg, s egyre kevesebbet gyűjtenek a mézkamrába vagy egyáltalán semmit, esetleg a mézkamrából is leviszik a mézet a költőtérbe; stb. Ez mind a természet rendje Szerint történik. Ha a család elég erős és elegendő az élelme, jó az anyja, megfelelő építmények vannak a költőtérben, akkor a méhész legjobban teszi, ha a méheket sorsukra bízza. Abban az esetben pedig, ha kevés az élelem, etesse őket. Ha a lépek nem megfelelőek, például olyan fiatal lép van a fészek belsejében, amelyik ugyan ki van építve, méz is van benne, de még kisméliek nem keltek ki belőle, ezt ki kell venni és a' fészek szélére, illetve a virágporos keretek mellé kívülről kell tenni. Fiatal méhész koromban egyszer bent hagytam abból a célból, hogy kora tavaszkor ezen kezdje meg a petézést az anya, arra gondolva, hogy egészséges méhek kelnek ki ebből a lépből, nem olyan satnyák, mint a bábingesekből. Tavaszkor az első átvizsgálás idején nagy csalódás ért; az új lép teljesen érintetlen volt és attól balra még egy méhet sem találtam a lépőkén. Megdöbbentem miatta,' mert először azt hittem, hogy az egész család elpusztult. Ugyanis ezen az oldalon Jrezdtem meg a kaptárbontást. A fészek másik oldala viszont olyan volt, mint az új esztendő, az. élet-A napraforgó elősegíti a méhek téli élelmének biztosítását tői nyezsgött, tele volt mél iekkd éa Bz anya már három lépet befiasított. A fiatal lép tehát úgy elrekesztette a fészket, mint valami választődeszka. Hallottam olyan esetről is, hogy a fiatal lép miatt a méhcsalád az egyik oldalon éhenpusztult, a másik oldalon pedig bőven volt méz. A telelő fürt mindig csak egy irányba húzódik a méz után. Visszafelé sohasem, tehát ez okozta a pusztulását. Azóta csak zsemleszínű lépeket hagyok a fészek közepében az idősebb lépeken kívül, vagyis olyanokat, amelyekből legalább két-háromszor keltek ki méhek. A méhcsalád ott kezdi tavaszkor a kisméhek nevelését, ahol ősszel abbahagyta. Ha tehát a lépek ősszel megfeleltek erre a célra, tavaszkor is jók lesznek. Nincs értelme a fölösleges beavatkozásnak. De könnyű olyankor betartani a szakszempontokat, amikor jó az „aratás“, vagyis elegendő mézet pergettünk. A rossz esztendő idegessé teszi a méhészt, még azután is pergetni szeretne, amikor a méhek a fölösleges méz gyűjtéséről már lemondtak. Ilyenkor a méhész rendszerint kivesz egy-két keretet a fészekből és helyér^műlépet ad, azt gondolva, hogy most már csak kiépítheti, hisz a herék nem fogyasztják a mézet, dolgozó méh pedig van bőven, még a mézűrben is. Legtöbb esetben az ilyen műlépek kiépítetlenül maradnak. De nemcsak a herék kiölése után nem épít a költőtérben a mézcsalád, amikor mézkamra van rajta, hanem azelőtt sem, ha a főhordás már elmúlt. A mi vidékünkön viszont ilyenkor nemcsak egy-két lépet vesznek el egyes méhészek, főképpen a kezdők, hanem mesterséges rajokat is készítenek, rajállapotba helyezik a családot és anyanevelőket telepítenek be az elvett költőtéri keretekből. Az ilyen beavatkozás nagy kockázattal jár. Könnyen tönkremehet a törzscsalád és a raj is. A kárt csak úgy lehet elkerülni, ha ezekhez a munkákhoz hozzá sem kezdünk, vagy pedig mind az öreg családot, mind a rajt kiadósán etetjük, és az öreg családról mindjárt levesszük a mézkamrát. A mézkar^.rás család ilyenkor nem épít в költőtérben, még akkor sem, ha az idő jóra fordul. A mézűrbe elraktározza a fölösleges mézet, de a műlépre nem gondol. A hereölés tehát figyelmeztet bennünket, hogy vége van a méhek aratásának is, készüljünk fel a jövő évre. Folyamatosan leszedhetjük a mézkamrákat a méhcsalád erejéhez és a mézhordáshoz mérten. Ahol pedig nem gyűjtenek a méhek, ott serkentsünk vagy etessünk, egyszóval segítsük méheinket a betelelésben. Csurilia Gábor (Dvorniky) Nyárvégi teendők a méhek körül A gyengére sikerült mesterséges rajokat nagyrészt födött fiasításos lépekkel. segítsük. Hordáskor a lépeket a rajtuk ülő méhekke! adjuk oda, különben biztosabb méhek nélkül. Az anyákat még a tisztesfű jó mézelésekor se korlátozzuk. A fiasítás csökkenését tűzdeléssel akadályozzuk meg. A fészek szélén megtelt mézes, virágporos lépeket helyezzük távolabbra és a helyükre petézésre alkalmas lépeket adjunk. A nyárvégi hordást még kihasználhatjuk építtetésre és viasztermelésre is. Ha pörgetni lehet, a család évi szükségletéről is bőségesen gondoskodjunk. A dús mézkészletből sem fogyaszt többet a család, mint amennyire szüksége van. így télen nem éri meglepetés, és erős családokkal kezdjük az évet. Hordástalan időben egészítsük ki a családok élelemkészletét, a népesség megtartása végett pedig serkentsünk. A serkentés sokkal fontosabb a nyári hordástalan időszakban, mint tavasszal, mert ez a jövő évi mézeltetés alapja. Napi 2 — 3 dl cukorsziruppal elérhetjük, hogy az anya nem szünteti be a petézést. A télire készülődő család, ha anyját elég erősnek érzi, a hordás megszűntével megkezdi a herék kiűzését a kaptárból. Gyanús annak a családnak az anyja, amely az általános hereüldözéskor is megtűri a heréket. Az ilyen család anyját vizsgáljuk meg, és ha petézése nem kielégítő, haladéktalanul cseréljük ki. Gondoskodjunk a méhek vízellátásáról. A hordás megszűnésével szűkítsük a kijárókat, nehogy alkalmat adjunk a rablásra. A szövetkezeti és állami gazdasági méhészeknek fontos feladata ebben az időszakban a vöröshere, lucerna és napraforgó jó megporoztatása. A lucerna és a vöröshere maghozamának növelésére nagyon hatásos az irányítás, szoktatás, éspedig illatosított sziruppal. A családokat lehetőleg a tábla szélén vagy a táblában helyezzük el. Szobahőmérsékletre hűtött, 1:1 arányú cukorszörpbe a megporzandó here vagy lucernavirág szirmait beáztatjuk. Egy liter szörphöz 2 — 2,5 dl sziromra van szükség. A virágokat a zöld részektől alaposan tisztítsuk meg. A sziromlevelet este áztatjuk be a cukros vízbe, és az így illatosított szörpöt hajnalban, a méhek megindulása előtt, megszűrve adjuk be a családnak. Családonként 1 dl-t adunk 8-10 napig. A hatás rendszerint az 5 — 6. napon jelentkezik s a 10-12. napon a legnagyobb. Akkorra a virágok látogatottsága megsokszorozódik. így sokkal nagyobb termésre lehet számítani. Ne feledkezzünk meg lépkészletünk rendezéséről sem. Távolítsuk el a fészekből az öreg, hibás vagy félig kiépített lépeket. Készítsünk zsúpszalmát a szalmapárnák varrásához. A növények permetezésére és porozására még csaknem mindenütt számíthatunk, ezért tartsunk kapcsolatot az illetékes szervekkel, hogy időben kapjunk tájékoztatást. A telelést gondosan végezzük, mert ez az alapja a jövő évi mézgyűjtésnek. Hiába lenne jó legelő, ha a családokat gyengén teleltük be; a tavaszi etetés nem pótolja az őszit, mert nem mindig engedi meg az idő, hogy a föletetett cukorsziruphoz a méhek elegendő virágport is gyűjtsenek a fiasítás táplálására. 1960. augusztus 3.
