Szabad Földműves, 1960. július-december (11. évfolyam, 53-104. szám)

1960-12-07 / 98. szám

A kongresszus előtt Hodyban A hodyi szövetkezet tagjai örömmel vették kezükbe az EFSZ-ek V. kongresszusa előtti vita­anyagot. К u b í к István, a szövetkezet elnöke így nyilatkozott a vitaanyag­ról: — örülünk, hogy megismerkedhe­tünk ezzel az anyaggal, amely vilá­gosan megmutatja, hogyan haladha­tunk előre, s miként teljesíthetjük négy év alatt a harmadik ötéves ter­vet. Kubík elvtárs nagy érdeklődéssel tanulmányozta a vitaanyagot. Meg­kértük tehát, válaszoljon pár kérdé­sünkre. — Mi érdekli legjobban a vita­anyagból? — Őszintén szólva, minden. De nem titkolom, hogy az állattenyésztéssel kapcsolatos dolgok érdekelnek a leg­jobban. Főleg a takarmánykérdés és a termelékenység emelése. Az állo­mányok további emelése sem lehet közömbös az ember számára. — Tudomásunk szerint Hodyban elég magasak az állományok? — Hát... 100 hektáronként 79 szarvasmarhát, abból 34 tehenet tar­tunk. Ezt tulajdonképpen 1965-ben kellett volna elérnünk. No mi nem Jól dolgoznak az állattenyésztésben A svodovi szövetkezetben a nö­vénytermesztés mellett szép eredmé­nyekkel dicsekedhet az állattenyész­tés is. Az állatgondozók versenyez­nek egymással, s ennek eredménye­ként, egyre-másra születnek harma­dik ötéves tervünk előestéjén a szebbnél szebb felajánlások. Buda János és társai például el­határozták, hogy az egy tehénre eső évi fejési átlagot 3000 literről 3250 literre emelik. Hronec György bácsi meg 64 dekagrammos napi súlygya­rapodást ér el az előhizlaldában. De a többi gondozó sem hagyja magát. Ezekre a szép eredményekre szük­ségük is van, mert a svodovi szövet­kezetesek növelni akarják hektáron­kénti hústermelésüket. Marhahúsból 56,8 kg-ról 89,9 kg-ra, sertéshúsból pedig 92,2 kg-ról 106 kg-ra hektá­ronként. A svodoviak dolgos, szorgalmas emberek. De a kitűzött feladatok elérésében az egymással folytatott szocialista munkaverseny is hatéko­nyan segíti őket. Andriskin József, 2eliezovce elégedünk meg ezzel sem. Tovább növeljük az állományt: 1964-ben minden 100 hektárra 85 szarvasmar­hát, s abból 36 — 38 tehenet szeret­nénk tartani. — A vitaanyagban sok hasznos ta­nács van a takarmányalap biztosítá­sára, hogy csinálják ezt a hodyiak? — Ha magasabb termelékenységet akarunk elérni, akkor sok jó minő­ségű takarmáayra van szükségünk. Számításom szerint ennek 7 százalé­kát a silókukorica teszi ki, amelyet másodnövényként, őszi keverék után fogunk vetni. — Az a hír járja, hogy egyesülnek a galántai szövetkezettel? — A területi átszervezés óta közös a helyi nemzeti bizottság is. Szeret­nénk, ha 1961-től kezdődőleg a szö­vetkezet is eggyé olvadna. Természe­tesen, mindnyájan jól értjük, hogy nagyobb szövetkezetben jobban, ész­szerűbben lehet gazdálkodni. Krajcsovics Ferdinánd, Galanta Jó munka, szép eredmények A határban már lassan elhal a traktorok pöfögése. Befejeződnek az őszi munkálatok. így van ez a Dőlné Saliby-i szövetkezetben is. A gaz­dasági udvarban, a sertésólak körül azonban annál nagyobb a zaj. Slapovsky Pavel nedveshizlalással napi átlagban 40 — 45 dkg-os súly­­gyarapodást ér el. Továbbá Szabó Imre jó munkája érdemel említést, aki már most eléri anyakocánként a 13 darabos malacszaporulatot. Célja, hogy 1964-ben elérje a 15 — 16 darabos átlagot. Ennek elérése érdekében az anyakocákat vemhességük szerint több csoportba osztotta, a kismala­cok részére pedig kellő meleget, szááraz és tiszta környezetet s — ami a legfontosabb — bőséges eledelt biztosít. A szép eredményektől felbuzdulva, a Dőlné Saliby-i szövetkezetesek vállalták, hogy sertésbeadási kötelezettségüket minden évben túlteljesí­tik. Hogy szavukat igazolják, már ez évben 820 mázsa sertéshússal adnak többet közellátásunknak. Száz Tibor, Dőlné Saliby Bűsás volt a paprikatermés Paprikaszedők A madari szövetkezetesek har­minc hektáron termeltek paprikát, ebből 15 hektáron, az Uherské Hradiste-i konzervgyárral kötött szerződés értelmében, paradicsom­­paprikát. A jól előkészített talajon hatal­mas mennyiségű paradicsompapri­ka termett. A gyár nem győzte a feldolgozását, az idő meg sürge­tett. A leleményes madariak, hogy mentsék, ami még menthető, le­szedték a paprikát és a villany­szárítóban helyezték el.-Cseh Vilmos és Boldizsár István kertészek szerint nagyon jó lenne egy konzervgyár a 2000 hektáros madari határba. Ők aztán termel­nének annyi paprikát meg más egyebet a gyárnak, hogy csak győzné feldolgozni. Trenka Tibor, Modrany Ma csúcs, holnap átlag A Vel'ké Kosihy-i Állami Gazda­ságban a „cukorrépa“ szót csak elé­gedett mosollyal tudják kimondani. Igaz, nemrégtől, csak amióta 499 má­zsás hektáronkénti átlagtermést ér­tek el belőle. János bácsi, az állami gazdaság legöregebb dolgozója szerint nagy sora van ennek a szép eredménynek. — Még a múlt év őszén kezdődött — mondja öreges komolysággal —, amikor alapos trágyázás után, idejé­ben elvégeztük a mélyszántást. S az­tán tavasszal folytatódott, amikor az agrotechnikai határidő pontos betar­tása mellett kezdtük meg a répa ve­tését. Nagy munka volt, megérte. Vel'ké Kosihyban ugyanis még nem volt rá példa, hogy valaki olyan termést ért volna el cukorrépából egy hektáron. Hiszen Ödov Sándor 720 mázsás, Nagy Imre 765 máaeés és Koncz Erzsiké 799,56 mázsás hektárhozamot ért el. De még szebbé és értékesebbé teszi ezt a kiváló eredményt az a tény, hogy ezek az adatok már a cukor­gyár által megszázalékolt mennyisé­get fejezik ki. örülnek is a szép eredménynek valamennyien, s már most elhatározták, hogy harmadik ötéves tervünk első esztendejében túlszárnyalják idén elért rekordter­mésüket. Ezzel az erős elhatározással fogtak hozzá a talaj lehető legjobb előké­szítéséhez is. Mert — most újra Já­nos bácsit idézzük —, ha meg van az alap, akkor már lehet rá építeni. S ahogy a fentiek is bizonyítják, a jó munka után jó eredmény vári­­ható. Molnár Ferenc, Dun. Strpda A látszat csal!.. < A barátsági hónap tiszteletére Egyre több hír érke-* zik arról, hogy egyes üzemek és szövetkeze­tek dolgozói számos felajánlást tettek a csehszlovák-szovjet ba­rátsági hónap alkalmá­ból. Ezek közé a köz­ségek közé tartozik Blahová, Hoste és Reca. A blahovói szövetke­zetesek elhatározták, hogy négy év alatt tel­jesítik a harmadik öt­éves tervet. Hogy az indulás zavartalan le­gyen, december 20-ig minden beadási kötele­zettségüknek eleget tesznek. Hoste község lakosai a barátság hónapjában 200 gyümölcsfát ültet­nek el, hogy szebbé tegyék falujukat. Az állattenyésztés dolgozói pedig terven felül 30 mázsa hús beadására kötelezték magukat. Ugyanígy tettek Reca községben is, ahol — átvizsgálva a lehetősé­geket — a szövetkezet állatgondozói terven felül 30 mázsa hús ter­melését és beadását vállalták. Vadovics József (Galanta) Erdélyi parasztdráma a szlovákiai magyar színpadon A komáromi Magyar Területi Szín­ház kilencedik évadját erdélyi pa­rasztdrámával nyitotta meg: Simon Magda „Százházas lakodalom“ című háromfelvonásos játékával. Azóta a társulat több magyarlakta városban és faluban is színre hozta a darabot, amely mindenütt szép sikert aratott. Mindenesetre a színház a darab bemutatásával jő szolgálatot tett, mert közelebb hozta a romániai ma­gyar színkultúrát a szlovákiai magyar dolgozókhoz. De a darab bemutatá­sának azért is jelentőséget kell tu­lajdonítanunk, mert „az én földem“ problémáját boncolgatja. Bár nálunk a nagyüzemi mezőgazdasági termelés kérdése már végképp megoldódott, ám még mindig akadnak szövetkezeti tagok, akiket kísértenek a múlt csö­­kevényei. Nem árt tehát, ha olyan kérdések megvitatása kerül színpad­ra, amelyekből főleg az elavult né­zeteket vallók tanulhatnak sokat. Simon Magda prózai munkáit már ismerjük, de mint színdarabíróval most találkoztunk vele első ízben. Darabjában a maradiak ragaszkodása a „nehezen összekuporgatott földhöz“ ütközik össze a tisztultabb, szabadon szárnyaló közösségi életformával. Ez a bonyodalom nem új szocialista szín­padaikon, de az sem újdonság, hogy a kistermelés és a nagyüzem szembe­állításakor szót kér a szerelem is, már csak a cselekvény lírai aláfesté­sének érdekében is. A szerző meg­kísérelte, hogy a régi recept alapján holmi új orvosságot keverjen ki, s ez sikerült is, nem is. Valamilyen kettősséget érzünk a darabban: he­lyenként a paraszti élet mélyébe markol, másutt viszont, főleg az I. felvonásban, vezércikk-ízű. Jól tud­juk, hogy milyen fontos a vezércikk, de hát ennek újságban a helye. A színpadtól mást várunk. Ezt a mást imitt-amott meg is kapjuk, s a szer­ző a jelenetek némelyikében őszintén meggyőz bennünket. Komáromi színházunk épp ezeket a meggyőző részeket hangsúlyozta ki, s ezáltal nagyot emelt az előadás színvonalán, ugyanakkor a darab ki­sebb fogyatékosságait is elkendőzte. Különösen Hatvani László és Kon­­rád József alakítása tetszett; mind­kettő húsból-vérből formált figura, az előbbi egy magángazdát, az utóbbi pedig egy szövetkezeti elnököt tes­tesít meg. Mellettük Nádasdy Otti­liát, Szentpétery Arankát, Gyurkovics Mihályt, Palotás Gabit és Lelkes Mag­dát kell megemlítenünk. Fellegi István rendezői munkáját bizonyára jócskán megkönnyítette a színészek tehetséges és lendületes játéka. Nagyon hangulatosak Rózsás János színpadképei. Mártonvölgyi László ■ A tudósok szerint belátható időn belül egyetlen eredetileg szőkehajú nő sem lesz. A századforduló elején száz angol nő közül hatvan volt sző­ke, ma már csak 25 szőkehajú. A szőke nőkről híres többi országban is hasonló a helyzet. ■ A kifejlett ember csontjainak összes súlya testsúlyának egyheted része. ■ Vannak tücskök, amelyek élet­tartama 13 — 17 év. ■ A rozs gyökérszőrei igen véko­nyak: egy milliméteres szélességben 20-25 is elfér. ■ Egy szabó ruhavarrás közben óránként 1300 — 1400 öltést végez. ■ Irán délkeleti részén a hőmér­séklet július és augusztus hónapok­ban ritkán száll 40 fok alá. ■ A moszkvai Lomonoszov Egye­temnek a megalapításakor 1755-ben, 10 tanára volt, most pedig a profesz­­szorok száma meghaladja az 520-at. H Ha a napkorong alsó pereme szinte érinteni látszik a látóhatárt, sugarainak az ereje a delelő Nap sugarai erejének a harmincötöd ré­szére csökken. A daigói rózsaliget Kemény csaták helyén kora ta­vasztól késő őszig gazdag pompával bontja szirmait a dargói rózsaliget. Hőseink súlyos szenvedé­seinek színhelyét sokan felkeresik, hogy hálával és kegyelettel adózzanak azoknak, akik életüket adták szabad­ságunkért. Eljönnek ide, hogy napról napra szebbé tegyék ezt az áhitatos helyet. A rózsaliget négyötöde már tele van rózsával s a hátralevő egyötödét most ültetik be. A liget gyökérnemes rózsáiból 1500 csemetét nyertek tő­osztással, a másik 1500 csemetét ker­tészek, Micsurin-körök nevelték erre a célra. Ide hozzák rózsaoltványaikat a Kosicei Pedagógiai Intézet másod­éves növendékei és ők fogják gon­dozni azután is. A liget végleges ki­alakítása a Szlovák Nemzeti Felkelés 20. évfordulójára történik meg. Terv­be vették egy emléképület építését is, amely az emlékműtől mintegy 500 méter távolságban lesz az erdőben. Ebben helyezik majd el a Dargói­­hegy domborművű térképét, amelyen megjelölik a csaták pontos helyeit. Itt lesz a látogatók könyve s fogadó­termet, valamint büfét rendeznek be a látogatók és küldötségek részére. Jelenleg tárgyalások folynak a Had­történeti Múzeummal a dargói csaták történelmi anyagának ideszállításáról. A rózsaliget fölött kilátót építenek és rendbehozzák a környező térséget. Az egész akciót a Kosicei Népműve­lődési Otthon irányítja Hraboveczky elvtárs vezetésével. A rőzsaliget tel­jes beültetését kissé nehezíti az a kö­rülmény, hogy a még be nem ültetett részen magas a talajvíz és a föld szerkezete egyelőre nem felel meg a rózsa igényeinek. Ezért a környék­beli szövetkezetek jó minőségű trá­gyával gazdagítják a talaj összetéte­lét. Cs. J. Biztató formában a VB előtt A közelgő kézilabda VB előtt va­sárnap Bratislavában bemutatkozott közönségünknek a csehszlovák női és férfi válogatott. A mintegy 1600 néző előtt mindkét csapat jó teljesítményt nyújtott s a románok elleni mérkő­zéseket biztosan megnyerte. Női csa­patunk 14:7, férfi válogatottunk pe­dig 21:12 arányban győzött. A szak­emberek és a megfigyelők elégedet­tek mindkét csapatunk játékával s ez jó előjel a közeledő világbajnokság előtt. Kantorek harmadik lett Vasárnap immár tizennegyedszer bonyolították le Fukuóban a hagyo­mányos maratoni futást. A japán versenyzőkön kívül néhány külföldi, közöttük dr. Kantorek is rajthoz állt. A győztese az újzélandi Barry Magee lett. Kantorek 2:20:04 óra alatt ért célba s harmadik lett. Kantorek si­kere egyben a csehszlovák atlétika sikere is. Csehszlovákia nyerte a prágai röplabda-tornát Prágában befejeződött a napok óta folyó nemzetközi röplabda-torna, amelyen hét ország főiskolás váloga­tottjai vettek részt. A legjobb telje­sítményt a selejtezők során Cseh­szlovákia és Lengyelország váloga­tottja nyújtotta. Már akkor világos volt, hogy az elsőség e két csapat között dől el. A nagy érdeklődéssel várt döntő találkozón a csehszlovák főiskolás válogatott nagyon jó telje­sítményt nyújtott s biztosan győzte le a jó képességű lengyel válogatot­tat. (Összeállította: Cz. M.) Egészséges fák adhatnak csak sok jó gyümölcsöt. A Ihenicei EFSZ (Dél- Csehország) gyümölcskertészei idejé­ben permetezik fáikat, hogy megaka­dályozzák a kártevők, főképp a bim­­bólikasztó bogár garázdálkodását. Kiadja a Mez6-, Erde. és Vtzgazdaságl Minisztérium a Mezőgazdasági Kiadóvállalatban - Megjeleníti hetente Kétszer • Szerkeszti a szelkesztőblzcttság - Főszerkesztő: Major Sándor — Szerkesztőség és kladőhlvatal: Bratislava Suvorovova 16. - Telelőn; főszerkesztő. 515-58. titkárság: 501-00 - Telefonközpont 543-91.611-10. 550-93 - Belső vonalak; főszerkesztő helyettese: 636, mezőgazdasági osztály: 632. aglt-prop. >sztály: 634, szakmelléklet: 313 — Nyomja a Polygraflcké závody n. p„ Bratislava, ul. Februárového vlíazstva 6/d - Terjeszti a Posta Hfrlapszclgálata - Megrendelhe‘6 minden postahivatalnál és kéz­besítőnél — Előfizetési díj évente 36. 36,40 Kős. ‘ K-10*01414 — Halászok?- Dehogy, a répáról beszélnek.

Next

/
Thumbnails
Contents