Szabad Földműves, 1960. július-december (11. évfolyam, 53-104. szám)
1960-10-05 / 80. szám
Itt az őszi munkák dandárja Az idő még néha nyarat játszik. De már minden, amit az ember a természetben lát, tapasztal, azt mutatja, ősz van a javából. A luceneci járásban sincsen ma fontosabb feladat, mint az őszi munkák ütemének a meggyorsítása. Van mit behozniuk a vetés terén a fülekpüspöki szövetkezeteseknek. A rozsot, árpát és az őszi keverékeket ugyan már elvetették, de a búza vetésével kissé lemaradtak, pedig 65 hektárt kell bevetniük. Jó munkaszervezéssel persze még behozhatják a lemaradást. S ez irányban megtörtént az összes intézkedés. A helyi nemzeti bizottság is azonnal a szövetkezet megsegítésére sietett. Jól halad a burgonya betakarítása. Beadási kötelezettségüket már teljesítették; 240 mázsát szállítottak be. Újabb munka jelentkezik. Küszö★ ★ ★ ÖRVENDETES KEZDET Ebben az évben immár hatodszor nyílt meg a Bárcai Mezőgazdasági Technikumon az állatorvosi szak. Az ünnepi megnyitón jelen voltak pártunk kerületi és járási bizottságának küldöttei. Az iskola növendékei hasznosan töltötték el a nyári szünidőt. Egy részük kötelező gyakorlaton vett részt, míg a többiek szövetkezeteinknek segítettek a csúcsmunkák idején, összesen 5000 órát dolgoztak le a termés betakarításánál. Persze államunk sem feledkezett meg az iskoláról. A nyári szünidő alatt 30 000 koronát költött az iskolára. A tanévnyitás annál örvendetesebb volt, mivel a hallgatók ebben az évben ingyenesen kapják a tanszereket. Bárcán is, mint mindenütt, ez volt az összes közül á legörvendetesebb tanévnyitó. Andreas Sándor (Kosice) Jó úton haladnak Tízéves múlt áll a mikolai szövetkezet dolgozói mögött. Tíz év tapasztalata, amelynek folytán munkájuk évről évre eredményesebb. Az eredmények és a tapasztalatok serkentően hatnak a dolgozókra, akik — látva munkájuk nyomán fejlődő szövetkezetüket, életszínvonaluk emelkedését — örömmel, lelkesedéssel végzik munkájukat. Ez meglátszik az őszi munkák menetén is. Az árpát agrotechnikai határidőben vetették el, s úgyszintén földbe kerültek az őszi keverékek is 20 hektáron. Megkezdték a trágya leszántását is. Eddig 15 hektáron végezték el a trágyázást. Megkezdték 30 hektáron az őszi búza vetését. Reméljük, ezt is időben elvégzik. Nem szeretnének lemaradni a mélyszántással sem, amely 70 hektáron már megkezdődött. Ugyancsak megindult a cukorrépa kiszántása; a terméssel meg lehetnek elégedve, 400 mázsán felül mutatkozik. Soron levő feladat a kukoricatörés. A szövetkezet mezőgazdásza 70—80 mázsára becsüli a hozamot. A mikolai szövetkezetések tehát jó úton vannak. Mindennél ékesebb bizonyíték erre az egyes terményekből elért hektárhozam. A. J., Zeliezovce bőn a kukoricatörés. Erre szintén alaposan felkészültek. S ezekkel még mindig nem értünk a dolgok végére. Műsoron kell tartanunk a silózást, s ez is szépen halad a szövetkezetben. Ebben az évben 6 hektáron vetettek silókukoricát, összesen 600 m3 silóra számítanak. Bő termést ígér a cukorrépa. Ennek a kiszántását is hamarosan megkezdik. S utána? A szántások. Remélhetjük, hogy a püspökiek itt is megállják a sarat. Időben elvégzik ezt a munkát is. Csaba Zoltán (Radzovce) Friss vért! Sok helyen még ma is problémákat okoz a szövetkezeteknek a fiatalok toborzása. Majdnem így van ez a topol'canyi járásban is. A fiatalok mintha idegenkednének a szövetkezet Kerfek alaft vän már a fél... Ez a mondás járja felénk Vjktóberben. Ez munkára serkenti a szövetkezeteseket. E hónapban be kell fejezni a kapásnövények betakarítását. A vetésekkel sem lehet lemaradni. Pár nap múlva nyakunkban van a búza vetésének az agrotechnikai határideje. Mindezt tudják jól a Dolná Sec-i szövetkezet tagjai is. A határban lázas munka folyik. Éjjel is szántanak, mert ugyebár ez is nagyon fontos feladat. Ennek meg is látszik az eredménye, 70 hektáron már elvégezték a mélyszántást. S ez említésre méltó tény. Vermekben van már a siló is; pontosan 1500 tonna. A cukorrépa kiszántásával sem vallunk szégyent — eddig 80 vagonnal vándorolt belőle az oroszkai cukorgyárba. Megkérdeztem a szövetkezet elnökét, milyen hektárhozamra van kilátás cukorrépából. — Nagy eredményre nem számíthatunk — feleli Haszics Mihály elnök —, ugyanis a cukorrépa kétharmad részét elöntötte az árvíz. Ha ez nincs, úgy biztosan elérjük az 500 mázsát. így' bizony 100 mázsával kevesebbre számíthatunk csak. Sok kárt okozott az árvíz. A burgonyatermést is a felére apasztotta. Az őszi munkák nagyon jól haladnak. Ezt már a fenti eredményekből világosan láthatjuk. A munkákat agrotechnikai határidőben végzik el. Jól tudják, elsősorban ez a jövő évi bő termés alapja. Gondolnak a talajerőfokozásra is. Nem sajnálják az istállótrágyát, sem a vegyi anyagokat. A harmadik ötéves tervet ugyanis négy év alatt szeretnék teljesíteni, erre szavukat adták. S ez mindennél többet jelent. Becsülete csak egy van az embernek, nem lehet eljátszani. Kúcs Gyula, Dolná Sec A Spacincei Állami Gazdaság dolgozói ugyancsak igyekeznek a cukorrépa betakarításával. A répát a földekről autókkal és keskeny vágányú vasúttal szállítják a trnavai cukorgyárba. (Foto: ŐTK) gondolatától. Valóban így van ez? Korántsem. Kérdés, hogy elég meggyőző-e a szervezés, s egyáltalán törődnek-e, ha pedig igen, hogyan törődnek a fiatalokkal. Természetesen az iskolában kell kezdeni. Tanítóinkra hárul az a nagy feladat, hogy fiatalságunkkal már az iskola padjai között megszerettessék a mezőgazdaságot. Semmi hiba sincsen, ha valóban jól működik a faluban a CSISZ-szervezet. Ezt bizonyítja a Hajná Nová Ves-i példa is. S e 1 e с k у Jóska ügyes fiú, jó szervező. Kiérdemelte a falu bizalmát; a járási nemzeti bizottság képviselője. A szövetkezet nem szenved hiányt fiatalokban. Megszerették, megkedvelték a szövetkezetét, lelkesednek érte. Más a helyzet Saigovcében. A fiatalok húzódoznak a szövetkezettől. A szomszédos városkában keresnek foglalkozást. Pedig a szövetkezet jól működik. Koviarovcét az első helyen kellett volna említeni. Nagyon sok a fiatal tag. A tagság 25 %-a 16 — 22 év közötti ember. Főleg a dohánytermesztésben dolgoznak. Nyolc csoportot alakítottak s mind a nyolc a „szocialista munka brigádja“ megtisztelő címért áll versenyben. A trebisoviak is elégedettek lehetnek. Fiatal van a szövetkezetben, szeretik a szijvetkezetet, sajátjuknak érzik, mégis aránylag sokan hagyják el a falut, őket szintén otthon lehetne tartani. Végezetül: a fiatalok toborzásában lemaradás mutatkozik a topolcanyi járásban. Minden eszközt meg kell ragadnunk, hogy ifjúságunk megkedvelje a mezőgazdasági munkát. Hisz ma már nagyon kevés a különbség falu és város között, s ami van, annak az eltűnése csak napok kérdése. » Szabó Lajos (Senec) Levelekből röviden • A volt KAMENINI Járási Nemzeti Bizottság épületében Mezőgazdasági Technikumot rendeztek be. A tantermeken kívül különböző gyakorlótermekre és laboratóriumokra is futotta a helyből. (R. § t у b a r, Kosice) • A KVETNAl szövetkezetesek is kötelezettségvállalást tettek, hogy négy év alatt teljesítik a harmadik ötéves terv irányszámait. Vállalásukat komolyan veszik. Hetente összeül a szövetkezet vezetősége, közösen a helyi nemzeti bizottsággal és a párt helyi szervezetének vezetőségével, s kiértékelik az elért eredményeket, megtárgyalják a további tennivalókat. Az őszi munkák idején nagyon jól látja el feladatát a szövetkezet vezetősége. A vetéseket úgyszólván már elvégezték. De még a búza is földben van már 110 hektáron s ezen a héten befejeződik a vetés. Elegendő silója van a szövetkezetnek. A cukorrépa betakarítása is teljes ütemben folyik. Előreláthatólag 400 mázsa átlagtermésre számítanak. (Bernét Gyula, Kvetná) • Az átszervezett Déméndi Állami Gazdaság dolgozói kötelezettséget vállaltak, hogy négy év alatt teljesítik a harmadik ötéves terv által előírt Irányszámokat. Versenyre hívták a bratislavai kerület összes állami gazdaságát. Feltétel: az őszi munkákat agrotechnikai határidőben kell elvégezni, a munka minőségének figyelembevételével. A gazdaság dolgozói így kívánják elősegíteni az őszi munkák menetét. Tudják, most rakják le a jövő évi termés, valamint harmadik ötéves tervünk határidő előtti teljesítésének alapjait. (Kovács János, Demandice) • A bardejovi járás úttörői ebben az évben, amely egyébként a „pionírtettek éve“ 128136 brigádórát dolgoztak le. összesen 56 000 kiló paprikát szedtek le, 302 106 kiló ócskavasat gyűjtöttek össze és 124 kiló gyógynövényt adtak be. Ezenkívül 1000 facsemetét ültettek ki. (R. §., Koáice) Szép sikerek Kosiéiul Baltában Gazdagodnak a petrovceiek Az idei aratás sikeres befejezése nemcsak a szövetkezetek tagságát, de a nemzeti bizottságok funkcionáriusait is komoly feladat elé állította. Próbaköve volt tehát a Kostolná Basta-i nemzeti bizottság felkészültségének is. Meg kell mondanunk: a baitaiak jól vizsgáztak. A Rimavská Sobota-i járásban az elsők között végeztek az aratással. Ez lehetővé tette az őszi munkák jókori megkezdését. Nagy István elnök és Adám Gyula titkár nemcsak a mezőgazdasági munkák. terén kezdte el ténykedését. A terv többi pontjai sem kerülik el figyelmüket. — A helyi nemzeti bizottság mellett „kisüzemeket“ szerveztünk — mondotta Adám elvtárs. — Elsőként a kőműves-csoport kezdte meg munkáját. A kőbányába zúzógépeket szeretnének vásárolni. Hamarosan megkezdik a kultúrház építését. A helyi nemzeti bizottság funkcionáriusai minden igyekezetükkel azon vamjak, hogy bebizonyítsák választóiknak, érdemesek voltak bizalmukra. Agócs Vilmos, Hajnácka Bár a petrovcei szövetkezet határa nem tartozik a legjobbak közé; gyengébb, kevésbé termékeny a talaj (legalább eddig), a tagság helyzete mégis napról napra javul. A munkaegység értéke sem valami nagy, no de kezdetnek ezzel is meg lehetnek elégedve; 10 koronát tesz az előleg. Természetesen, a szövetkezet tagsága többet, jobban szeretne termelni. A szövetkezetnek jelentős támogatást nyújt a helyi nemzeti bizottság, a fiatal Illés Béla elnök elvtárssal az élen. Segítik a szövetkezetei, ahol csak lehet. Főleg a szervezési feladatok teljesítésénél. A falu még nem tartozik azok közé, ahol már a lakosság mind egy szálig megértette a ♦ Egy kis török városkában meghalt Kumru Demír Nine asszony 173 éves korában; ő volt ez idő szerint a föld legöregebb embere. ♦ A szoba levegője többet nyom, mint gondolnánk. Egy 5 méter hosszú, 4 méter széles és 4 méter magas szobában levő levegő súlya 104 kg. ♦ A Vaskapu-szorosban a Duna helyenként több mint 82 méter mély. Egyetlen más európai folyóban sem mértek hasonló medermélységet. ♦ A XV. század végén VIII. Ince pápa indította meg a legborzalmasabb „boszorkányüldözést“, amelynek csak Spanyolországban 341000 halálos áldozata volt. ♦ A mély hangok messzebb elhallatszanak, mint a magasak, mert az utóbbiak erőssége terjedés közben sokkal nagyobb arányban csökken, mint a mélyeké. ♦ A baglyok nagy tömegben pusztítják a kártékony rágcsálókat. Egy bagoly naponként átlagosan négy egeret fog. ♦ Hivatalos közlések szerint az Amerikai Egyesült Államokban ki- ■ lencmillió idegbeteg ember él. ♦ A moszkvai egyetemen 61 féle nemzetiségű diák tanul. tJTarka, őszi gúnyájában tündö-L kői a táj. Nyugvóban a nap. Rőt sugarai színpompás fényeket lopnak a sárguló, barnás-vöröses, itt-ott még zöldellő lombokra. Elkészült a lugas. Megszokott helyén, a Kiserdő lankás tisztásán állították fel a legények. A bokrok mögül előbukkan a szövetkezet elnöke. — No, ezt szépen elkészítettétek'. — dicséri a fiatalokat. — Most már el kell ismernem, hogy legények vagytok. Összeverődik a falu népe. Ma senki sem alszik. Szüretelnek. Tus, rövid beszéd, tréfás mondókük, taps; végül: — Azt mondta az öreg Kiss ... — ... igyunk is! Hát igyunk. Koccintsunk. Van mire! Búzában, borban bővelkedik a falu. Koccintsunk. Békénkre, boldogságunkra, további munkánk sikerére. Mindenki feláll. Összecsendülnek a poharak. * * * — Nem fázol Marika? Nagyon vékonyan öltöztél. Ez a szilen... — Nem fázom. Egészen a tó partjáig hallatszik a szüretelők nótázása. Károly belesimít szeretője dús, barna hajába. — Meddig tűrjük még ezt? — sóhajt a fiú. - Táncol, vigad a falu, mi meg... De tulajdonképpen mi közünk hozzá, hogy apáink... Веке Márton vagy Csűri József; nem egyre megy? Egyik is, másik is nyögött az ekeszarvánál. — Azt mondják, nem azért járattak iskolába, hogy parasztasszony maradjak. Jót akarnak, csak rosszul gondolják. Kicsit még a múltban élnek. Azt gondolják ma is ... — Én is ugyanúgy járhattam volna iskolába. Járok is. Csakhogy dolgozom mellette. Jövő ilyenkor agronómus vagyok. Egyenlő, sőt több az érettséginél. Szakmát jelent. — Ertlek, Károly! Magyaráztam eleget otthon. Tudod jól. — Hát mit tegyek, ha nem értik. Pedig apád értelmes ember. — Mi is hibásak voltunk. Elhamarkodtuk az eljegyzést. — Mit kell ahhoz annyi ceremónia! Felhúztuk a gyűrűt és megvolt. — Jó, jó. Ők másképp akarták. A tieid is. Talán azért is ... — Nyugodtan mondhatod, hogy azért dobtak ki. — Nem dobtak éppen ki. Te fortyantál fel először. Látod, mekkora harag lett belőle. Nem köszönnek egymásnak azóta. Ragyogó könnycsepp gurult le a lány arcán. — Gyere - fogta meg kezét Károly. — Elébük állunk. Meg kell érteniük. Ne sírj! No, jössz? Ozünetelt a tánc. Vacsoráztak. ^ Károly és Marika külön asztalhoz ültek. A faluban mindenki tudott esefükröl. Веке Márton és Csűri Mihály szeme összevillant. Hol egymásra, hol gyerekeikre néztek. Веке felkelt a helyéről. — Te, Mihály, beszédem lenne veled. — Nem bánom. De gyerünk arrébb. — Kidobtam a fiadat, tudod. Ne haragudj érte. Mindenki jót akar a gyerekének. Te is. En nem értettem azt akkor ... Azzal az eljegyzéssel még a tetejében alaposan felmérgesítettek. Hát kidobtam őt. Megtörtént .... — Jól tetted. Taknyos még az. Nem házasodni való. — No, az nem igaz. Kiszolgált katona. Egy esztendejére agronómus. Ügy sincs a szövetkezetben. Én nem bánnám, ha te... Csűri a fia felé tekintett. Nyugodtan, elszánt, kissé bűnbánó arccal üldögélt Marika mellett. — Hát, nem bánom Márton. Felejtsük el, ami volt. Károly pénztárcájából előkerültek a jegygyűrűk. Márton bácsi húzta az ujjúkra. A vacsora után menyasszony és vőlegény nyitották még a táncot. Az emberek boldogan nézték őket. Szép pár. — Ilyen eljégyzés nem volt még a faluban — jegyezte meg Hurkás Rozi néni. Ilyen még nem volt. De ilyen szüret sem. A csillagok mosolyogva ragyogtak le a békésen mulató, boldog falura. Polák Imre közös, nagyüzemi gazdálkodás előnyeit, de a tagság száma napról napra gyarapodik. A legutóbb Pelle Zoltán, Illés Dezső, Ködmöz József és Köbei Bálint váltak a közös tagjaivá. A szövetkezet határa ezáltal 23 hektárral gyarapodott. Nem feledkeznek meg a tagok politikai neveléséről sem. Nem kell hangsúlyozni, mennyire fontos feladat ez. A párt helyi szervezete gondol az iskoláztatásokra is. Az utóbbi időben több új tag kéri a felvételét. összegezve; a petrovceiek a legjobb úton vannak ahhoz, hogy megteremtsék falujukban a boldog, örömteli életet. Csak kitartó szorgalom, összefogás, becsületes munka kell hozzá. Stevo Kovác (Rim. Sobota) MINDEN ERŐT az ősziek betakarítására Jól haladnak az őszi munkák az alsószeli szövetkezetben. A silókukoricát már betakarították. Két kombájnnal vágták, alig győzték a traktorok elhordani. Egy-kettőre telnek a silógödrök is. Lesz bőven takarmány az állatok részére. Hátra van még a kukorica és a cukorrépa betakarítása. A jelenlegi helyzet azt mutatja, hogy ebben sem maradnak le a széliek. A szövetkezet komoly kötelezettségvállalásra szánta el magát. Az ősziek betakarítását, agrotechnikai határidőben, legkésőbb október 30-ig befejezik. Teljes ütemben folyik a cukorrépa kiszántása. Kubicsek Boldizsár és Pukkai Jenő traktorosok jó munkát végeznek. Szépen mutatkozik a cukorrépa; 380 mázsa átlagtermésre számítanak a tagok. Szász Tibor (Dőlné Saliby) • Az otrokovicei Svit-vállalat üzem villanytelepén új acélkéményt építettek. Hathatósan segített az egyik katonai helikopter személyzete. A helikopter segítségével két félnap alatt felépítették a kéményt, de ha ezt a munkát állványozással kellett volna elvégezniük, 12 ember kereken 10 napot dolgozott volna. íladja a Mező-, Erdő- és VIzgazdasági Minisztérium a Mezőgazdasági Kladdvállalatban - Megjelenik hetente kétszer - Szerkeszti a szerkesztőbizottság - Főszerkesztő: Major Sándor - Szerkesztőség és kladőhlvatal: iratislava Suvorovova 16. - Telefon; főszerkesztő; 315-58, titkárság: 501-00 - Telefonközpont 543-91. 511-10. 550-93 - Belső vonalak: főszerkesztő helyettese: 636. mezőgazdasági osztály: 532. aglt-prop. ■sztály: 634, szakmetléklet: 313 — Nyomja a Polygrafícká závody n. p.. Bratislava, ul. Februárového vlfazstva S/d - Terjeszti a Posta HIrlapszolgálata - Megrendelhető minden postahivatalnál és kézbesítőnél - Előfizetési díj évente 36, 36.40 Kis. K-10*01331