Szabad Földműves, 1960. július-december (11. évfolyam, 53-104. szám)
1960-09-25 / 77. szám
(IV.) A gépállomáson nem volt más dolga, mégis ott csellengett vagy negyven percig, benézett a műhelyekbe, az irodába, szólt néhány kedves szólt Masenykához, a titkárgépírónőhöz, ehhez a rózsás és telt arcú leányhoz, aki üveggyöngyöt viselt fehér nyakán és tartós hullámba göndörített, lenszínű fürtjei vqltak. Utána visszatért a traktorhoz. Ott állt árván a motorház felhajtott tetejével. A motor most is ugyanolyan piszkos volt, az odadobott rongy ott hevjfert a rozsdafoltos lánctalpon. Csizsovot a műhelyben találta, egy sötét zugban, a köszörűpadnál, az ideiglenesen beállított kályha mellett. A fiú barátságtalanul, vad pillantással fogadta. Fjodor szó nélkül odaült melléje, kényelmesen rágyújtott, aztán halkan, komoly hangon megszólalt: — No, mi lesz? Ogy élünk egymással, mint a farkasok? — Mit akaszkodsz a nyakamba? Mi kell? Egy szusszantásnyit sem ülhet az ember? Ide is betolakodsz? — Ne lármázz! Nem egy napig, s nem is egy hétig kell együtt dolgoznunk, hanem mindig. Akár tetszik, akár nem, ami történt, el kell felejteni. Dajkálgatni nem foglak, ezt vésd az eszedbe! Dicsekvés nélkül mond. hatom: kigyógyítottam én már roszszabbakat is. Egymás mellett ültek, halkan beszélgettek, emberek mentek el mellettük, ügyet sem vetett rájuk senki. Kicsit messzebbről úgy látszott, baráti jószándékkal ültek le pihenni egyet, elszívni egy-két cigarettát s melegedni egy kicsit. — Semmi értelme, hogy görbén nézz rám. Semmi értelme. — Ne ijesztgess, én nem félek! — Nem is ijesztgetlek. Emberi módon akarok veled szót érteni. Az igazgató ment arra az akkumulátor-műhelyből, nyitott felöltőjének egyik szárnyával az állványhoz érve; ránézett a tűz mellett ülő férfiakra, s mint régi ismerősökre, rájuk mosolygott. ’ — Melegszünk, melegszünk? Már megbarátkoztunk ? — Bottal sem lehetne szétkergetni — válaszolta Fjodor. — Hát csak rajta, melegedjetek, gyerekek, aztán dologra!... Az igazgató elment. Fjodor a cigarettacsutkát a kályhába dobta és felkelt. ...... — ’Gyérünk! Szemét lesütve, Csizsov is felkelt. Kajgorocsiscse falu szélén, a gépállomás telepe mellett állt az egykori iskola épülete. Még abban az évben emelték, amikor a faluban megindult a hadjárat az írástudatlanság ellen. Aki az iskolát építette, úgy vélte, hogy a gyermekeknek sok napfény, sok levegő kell, és zöld lombok között kell élniük. Hatalmas ablakai voltak az iskolának, a mennyezet igen magas, és az iskola messze a falun túl, mezők közepén állt. Az építtető azonban alig törődött a mindennapi élet olyan apróságaival, mint például a kályha. A hatalmas ablakokkal ellátott és magas mennyezetű osztálytermekbe kicsiny, kerek kályhákat állítottak, olyan ajtócskákkal, mint a macskalyuk. Nyáron, amikor a tágas ablakokon bevetődött a napfény, forróság uralkodott a termekben, télen pedig hideg. Aztán meg a kicsinyeknek nehéz is volt a behavazott mezőn át ide járniuk a faluból. A tanítók, a kerületi oktatási osztály beosztottjai addig szórták átkaikat az építőre, amíg a falu középpontjában föl nem építettek egy tízosztályos, emeletes iskolát közönséges ablakokkal, közönséges mennyezettel, jó kályhákkal. A régit pedig átadták a gépállomásnak. Az épület felét átalakították az igazgató és a főgépész lakásává, másik felében pedig berendezték a traktorosok közös lakását. Az egykori osztályterem falainak mentén, mindkét oldalon széles, olajtól fényes fekvőhelyek sorakoztak. A szoba kellős közepén egy benzineshordó állt, amelyet ideiglenes kályhává alakítottak át. A mennyezet hosszában fekete vaskémény nyúlt végig. A fekvőhelyeken alig néhány napja beszerzett, új matracok hevertek. Az igazgató rendelkezésére már megvették a vánkosokba szánt tollat. Fjodornak egész nap egyetlen egyszer sem jutott eszébe sem Sztyosa, sem az otthona. Amikor azonban — bekecsét a feje alá téve — lefeküdt, hosszan elnézegette a kályhacsövet, amely a villanylámpa fényében árnyékának tört vonalát rávetette a falra és mennyezetre. Bánatosan arra gondolt, hogy ma még csak hétfő. Vasárnapig még öt nap van, öt napig nem mehet haza, nem láthatja Sztyosát! A széles ablakok párás üvege mögött sötét éjszaka leselkedett. Egy sarokban harmonika cincogott. A harmonikás egyre csak azt nyekergeti: „Nyisd ki meg csukjad be ...“ A kis asztal mellett traktorosok vacsoráztak, a kormos teáskannából forró vizet öntözgetnek a bögrékbe. Sztyosa most bizonnyal ott ül az ágyán, borús arccal fésülgeti a haját; egyedül van a szobájában ... Ott a tarka kis szőttes a családi ládán, ott a fehér terítővei letakart asztal, a rádiókészülék — mind a szerény kényelmet juttatta gépállomás udvarán, beszélgettek a lámpaernyőről, hogy a malac megbetegedett, nem eszik ... Semmiségekről. Este Fjodor ott ült az igazgató dolgozószobájában, hogy egy kurta hétre haza kell utaznia. — Vár a menyecske? — kacsintott megértőn az igazgató. — Menyecske ide, menyecske oda; a javítást úgyis befejezzük, s nincs egyéb efféle munkánk itten. — Az a tervem, hogy a sibanovói eszébe, az ö kis fészkét, amelyet megvilágít a kicsi lámpa. „Holnap vennem kell egy lámpaernyőt, végigkeresgélem a boltokat. Nem szabad fukarkodni, ha drágább is valamelyik .. Másnap mégsem sietett a boltba, nem vásárolt. Brigádjának még három traktorosa érkezett meg a faluból. Rendbehozták a motort, Fjodor szemügyre vette a fiúkat. Megfeledkezni ugyan nem feledkezett meg a lámpaernyőről, de csak nem jutott ideje a vásárlásra, egyre halogatta. Csizsov hallgatott, szemlesütve járt-kell, de nem mondott ellent, engedelmeskedett. A „KD“ traktor, vagy ahogy szokásosan hívták, a „kádacska“, ha elhanyagolták is, de új volt, még egy éve sem járt a mezőn. Igazán semmiség a kijavítása; meg kell tisztogatni, beszabályozni, kicserélni az alátéteket... Csizsov mogorvasága, körös-körül az alig ismert emberek, egy szó mint száz — haza kéne menni! Megnyugodna egy kicsit, aztán visszajönne, hisz nem ülhet az ember az asszony szoknyája mellett. — Szolovejkov elvtárs! Masenyka, a titkárnő állt a háta mögött, állát mókusprémgallérjába rejtve. — Jöjjön az irodába! — Maga után, Masenyka, akár a világ végére is! — Csak ne tréfáljon, kérem! A felesége várja. Masenyka vállat vont és elfordult. Űj nemezcsizmában, gyűretlen bekecsben, puha kendőben, amelyből kikandikált tompa fényű, fehér arca rózsájának széle, ott ült az irodában Sztyosa. Az emberek előtt tartózkodva köszöntötték egymást. — A vajüzemünkből autó jött, így hát én is ... — Sztyosa nem mert körülnézni. — Mit hozott a kocsi? — kérdezte Fjodor olyan komolyan, mintha nagyon fontos lenne számára a dolog. — Hát semmit... Ide üresen jött, göngyöleget hozott... Kimentek az irodából, és Sztyosa egész súlyával nekidőlt a vállának. — Fegyuska, unalmas nekem egyedül ... Alighogy megnősültél, már meg is szöktél hazulról. Ogy látszik, fontosabb a munka a feleségednél... — Magam is alig várom a vasárnapot. Te legalább otthon vagy, de én idegenben. — Nem lehetne elkérni magad egy kurta kis hétre? Elszakadtál tőlem, elsiettél, élni is kéne egy kicsit... Jóságos, meleg mosollyal nézett fel a férjére, és tekintetében már nem volt meg a korábbi lányos magabiztosság: „Sehová tőlem el nem mégy, jó! érzed te magad velem...“ „Lám, elment“ — nyugtalankodik, sőt talán még arra is gondol, nem éli-e világát titokban; megbízhatatlan a Szolovejkovok természete!... Jó lenne megölelni, magához szorítani, összecsókolni félénk szempilláit! De nem lehet, fényes nappal van, körös-körül emberek. — Igaz, Sztyoska, igaz. Korán elszakadtam tőled, élni kéne az életet! Egy álló óra hosszat járkáltak a brigád fejévé teszlek. Hiszen te csaknem a készre jöttél. A te brigádodban egészen újak a traktorok. — Anasztász Pavlovics! — Jó, jó, rendben van, tudom... Hazamégy, csak éppen nem pihenőre. Ismered a. te szuhoblinovői elnöködet? — Varvara nénit? Sokat hallottam róla, de eddig még nem találkoztam vele. — Becsületes ember, de régimódi kolhozvezető. Te azt hiszed, hogy csak az a régi, ami a kollektivizálás előtt volt. Annak már a nyomát is belepte a fű. Pedig van régimódi a kolhozrendben is. Az az elnök, aki gépek nélkül, traktorok nélkül nem tudja elképzelni az életet, az újfajta ember. De az, aki jobban bízik a lovaiban, aki még a kalapját sem billenti meg nekünk, a természetbeni fizetéstől jobban irtózik, mint magunk is; azt mondja, megleszünk valahogy, az ilyen emberből, ezt el ne feledd, a régi szaga árad. Ez még ott él valahol a harmincas években, amikor még csak gyéren volt gép a kolhozokban. Varvara néni ezek közé tartozik. Garmadában áll a trágya nála, s lóval igyekszik kihordatni. Te majd elmégy hozzá, és kihordod a trágyát... Amíg azonban a javítási munkákat be nem fejezed, addig nem engedlek el. Akár haragszol barátom, akár nem, én is makacs ember vagyok. ■ A közös szálláson mindenki aludt. Csupán Csizsov ült az asztalnál és vacsorázott. Keménytojást mártogatott a papiroson levő sóba. Fjodor kirakta az elemózsiát, amit a felesége hozott: túróstáskát, fonottast, tojásos süteményt. — A teavíz kihűlt? — Ki. — Az baj. Te meg, barátom, beszállhatsz a falatozásba, a magam részéről szívesen látlak. Persze az is lehet, hogy te émelygesz az én süteményemtől, akkor természetesen óvakodj tőle. — Nem kérek, köszönöm! — Hagyd abba a duzzogást! Kóstold csak meg, kóstold, ne kéresd magad! Aztán hol tekeregtél olyan sokáig ? Csizsov elpirult. — Moziban voltam, megnéztem „A földerítő hőstetté‘‘-t. — Egyedül? — Nn-nem... a fiúkkal. Fjodor nem kérdezősködött tovább. Csizsov a titkárnővel, Masenykával volt moziban, s a lány egész este azt magyarázgatta neki, milyen rossz ember is az ő brigádvezetője, Fjodor Szolovejkov. Ezen az estén Fjodor és Csizsov egymás mellett tértek nyugovóra. (Folytatása következik) Mit hallgassunk? I960, szeptember 26-tól október 2-ig A bratislavai rádió rendszeres hétköznapi műsorszámai Hétfő, szerda, péntek: 5,00 Hírek. 5.15 Reggeli torna. 5,30 Reggeli zene. 6.00 Hírek. 6,15 Reggeli zene. 7,00 Hírek. 9,50 Hírek. 12,30 Hírek. 16,00 Hírek. 19,00 Hangos újság. 22,00 Hírek. 23,50 Hírek. Kedd, csütörtök, szombat: 5,00 Hírek. 5,15 Falurádió. 5,25 Reggeli zene. 5,45 Reggeli torna. 6,00 Hírek. 6,20 Reggeli zene. 7,00 Hírek. 9,50 Hírek. 12,30 Hírek. 16,00 Hírek. 19,00 Hangos újság. 22,00 Hírek. 23,50 Hírek. ☆ A moszkvai rádió magyar nyelvű adásának időpontjai Naponta 20,00-20,30 és 21,30-22,00 óráig magyar nyelvű műsor a 41, 49 és 377 méteres hullámhosszon. ☆ A bratislavai rádió magyar adásának műsorszámai Szeptember 26., hétfő: 5,15 Hírek, sporthíradó. 12,30 Hírek, hangos híradó, sport. 17,30 Zenés köszöntő a szlovák nyelvlecke legszorgalmasabb hallgatóinak. - Szeptember 27., kedd: 5.15 Hírek, mezőgazdasági tanácsadó. * 12,30 Hírek, hangos híradó. 17,30 Az őszi termények betakarítása. Milyen termés várható a négyzetesen vetett kukoricából? Hogyan készülnek fel a cukorgyárak a répakampányra? — Szeptember 28., szerda: 5,15 Hírek, sajtószemle. 12,30 Hírek, hangos híradó. 17,30 Prózaíróink legújabb alkotásai, CSEMADOK-híradó. — Szeptember 29., csütörtök: 5,15 Hírek, mezőgazdasági tanácsadó. 12,30 Hí* rek, hangos híradó. 17,30 Üzemeink életéből. - Szeptember 30., péntek: 5.15 Hírek, sajtószemle. 12,30 Hírek, hangos híradó. 17,30 Zenei félóra (tartók Béla). - Qktóber 1., szombat: 5,15 Hírek, sajtószemle. 12,30 Hírek, hangos híradó. 17,30 Nyitott szemmel. - Október 2., vasárnap: 15.00 Barátaink (műsor a népidemokratikus országok életéből). BRATISLAVA Szeptember 26., hétfő: 11,10 Jó hangulatban. 12,03 Fúvószene. 12,40 Operett-dallamok. 14,05 Kellemes délutánra. 15,00 Nyelvlecke. 15,05 Iskoláknak. 16,15 Tánczene. 16,45 Hanzelka és Zikmund útiriportja. 18.00 Kívánsághangverseny. 20,00 Jó hangulatban. Szeptember 27., kedd: 10,05 Iskolarádió. 11,30 Jó hangulatban. 12,03 Rádiózenekar. 12,40 Népdalok. 13,10 Katonai együttes. 14,05 Kellemes délutánra. 15,30 Moszkva beszél. 16,15 Zene. 17,30 Fiatalok világa. 18,00 Kívánsághangverseny. 19,50 Külpolitikai kommentár. 20,00 Tánczene. 20,40 Elbeszélés. 22,15 Bartók-hangverseny. Szeptember 28., szerda: 11,20 Jó hangulatban. 12,40 Filmzene. 14,05 Zene. 15,00 Nyelvlecke. 15,05 Iskoláknak. 16,15 Operett-részletek. 17,30 Tánczene. 18,00 Orvosi tanácsok. 18,15 Kívánsághangverseny. 19,50 Építők szerdája. 20,00 Tánczene. 21,00 Szülők iskolája. Szeptember 29., csütörtök: 10,05 Iskolarádió. 10,40 Népdalok. 11,10 Jó hangulatban. 12,03 Fúvószene. 12,40 Tánczene. 14,05 Kellemes délutánra. 16.15 Tánczene. 17,30 Úttörőknek. 18.00 Kívánsághangverseny. 19,50 Időszerű kérdések. 20,00 Rádiójáték. Szeptember 30., péntek: 11,00 Irodalmi összeállítás a szovjet emberről. 11,30 Jő hangulatban. 12,03 Vidám szovjet dalok. 13,10 Rádiózenekar. 14,05 Zene. 15,00 Nyelvlecke. 15,05 Iskoláknak. 15,30 Moszkva beszél. 16,15 Zene. 17,30 Úttörőknek. 18.00 Kívánsághangverseny. 19,50 Külpolitikai kommentár. 20,00 Dalok. Október 1., szombat: 10,05 Úttörőknek. 10,35 Szórakoztató zene. 11,20 Jó. hangulatban. 12,03 Népdalok. 12,40 Operaáriák. 13,10 Vidám hétvége. 14.00 Úttörő-délután. 16,15 Szombat délutánra. 17,00 Szombati vígalom. 18.00 Kívánsághangverseny. 19,45 Napjaink kultúrája. 20,00 Tánczene. Október 2., vasárnap: 9,00 Katonásan. 9,30 Körhinta (vidám zenés műsor). 10,50 Élőszóval. 11,00 Kívánsághangverseny. 12,05 Ritmus és dallam. 12,35 A hét kommentárja. 13,00 Mezőgazdasági műsor. 13,30 Népi zene. 14,30 Hazai képeskönyv. 15,00 Kívánsághangverseny. 15,40 Kérdezz, — felelünk (fiatalok kérdéseire válaszolunk). 16,30 Tánczene. 17,30 Sportközvetítés. 19,40 Pillantás a nagyvilágba. 20,00 Kívánsághangverseny. 20,40 Fiatalokkal beszélgetünk. 21.00 Sporteredmények. 21,05 A győzelem útja. BUDAPEST Szeptember 26., hétfő: 10,30 Szívesen hallgattuk. 12,10 Magyar nóták. 13,00 Operett-részletek. 15,10 Mezei csokor. 16,10 Szív küldi. 17,15 Tánczene. 18,00 Nótaemlékek. 19,00 Könnyű zene. 20,30 Budapesti Zenei Hetek 1960 (hangverseny). Szeptember 27., kedd: 8,10 Operarészletek. 10,25 Népek muzsikája. 11,20 Operett-részletek. 12,10 Zenés ajándékműsor. 13,20 Hangverseny. 14,40 Egy falu, egy nóta. 16,17 Cigánydalok. 17,15 Szív küldi. 18,20 Opera-részletek. 19,35 Orgona. 20,30 Vidám zenés könyvesbolt. Szeptember 28., szerda: 9,30 Népi zenekar. 10,30 Fúvószene. 12,10 Operarészletek. 13,10 Magyar nóták. 14.00 Ajándékhangverseny nyugdíjasoknak. 16,00 Élőszóval, muzsikával. 19,45 Népdalcsokor. 20,30 Részletek Lehár-operettekből. 21,30 Gyermeknevelés. Szeptember 29., csütörtök: 8,10 Magyar nóták. 9,00 Egy komisz kölyök naplója (rádiójáték). 10,10 Mikszáth Kálmán elbeszélése. 11,30 Operett-részletek. 13,20 Nótacsokor. 14,10 Táncdallamok. 16,05 Egy falu, egy nóta. 18,00 Ajándékműsor. 19,10 Othello (közvetítés a Nemzeti Színházból). Szeptember 30., péntek: 8,10 Operett-részletek. 10,10 Magyar nóták. 11.00 Zenekari muzsika. 12,10 Könynyű zene. 13,15 Balettzene. 13,50 Tánczene. 14,40 Kórusok. 16,15 Népi muzsika. 17,15 Szív küldi. 18,15 Kedvenc prímásaink. 19,15 Operarészletek. 20,30 Két jelenet. 21,00 Csupa sláger. Október 1., szombat: 10,30 Operett-részletek. 12,10 Magyar nóták. 13.00 Operarészletek. 13,50 Muzsikáló képeslapok. 15,10 Élőszóval, muzsikával. 18,30 Szív küldi. 19,15 Nagy mesterek muzsikája. 20,30 Vigyázz, kész, rajt!... (vidám, zenés irodalmi műsor). 22,25 Tánczene. Október 2., vasárnap: 7,15 Egy falu, egy nóta. 8,10 Dalok szárnyán. 9.00 Zenei fejtörő. 10,00 Operettdalok. 10,40 Mese. 11,10 Hanglemezparádé. 12,15 Magyar nóták. 13,00 Szív küldi. 13,30 Rádiólexikon. 14,00 Randevú a Kossuth-adón. 15,00 Hangszerszólók. 15,30 II. félidő (labdarúgó-mérkőzésekről). 17,10 Kincses kalendárium. 18,10 Zenekari muzsika. 19,15 Tánczene. 20,15 Temessétek el a holtakat (rádiójáték). BRATISLAVA Szeptember 26., hétfő: 18,00 Idősebb gyermekeknek. 18,30 Sportszemle. 19,00 Híradó. 19,30 így szokott ez lenni. 20,00 Két makacs (TV- játék). 21,40 Heti híradó. - Kedd: 19.00 Híradó. 19,30 A kíváncsi felvevőgép. 20,00 Tízszer felelj! 22,00 Híradó. — Szerda: 15,00 Diák-kluboknak. 17,30 A legkisebbnek. 19,00 Híradó. 19,30 Az automatizálásról. 20.00 Csehov: Cseresznyéskert (TV-játék). 22;25 A nap visszhangja. — Csütörtök: 18,15 Gyermekeknek. 19,00 Híradó. 19,30 Dvorák: Jakobinusok (opera). 22,15 A nap visszhangja. — Péntek: 17,30 Gyermekeknek. 19,00 TV-újság. 19,30 Mezőgazdasági dolgozóknak. 19,45 Világ az asztalnál. 20.15 Mi, csodagyermekek (film). 22.00 A nap visszhangja. — Október 1., szombat: 15,25 Sportközvetítés. 18.00 Gyermekeknek. 19,00 Híradó. 19,30 A nemzetközi eseményekhez. 21.15 Tökéletes gaztett (TV-játék). 22.15 Táncdalok. 22,45 A nap visszhangja. - Vasárnap: 9,30 Katonáknak. 10,00 Gyermekeknek. 11,30 Mezőgazdasági dolgozóknak. 14,00 Sportközvetítés. 19,00 TV-újság. 19,30 Jess B’Simple nősül (színházi közvetítés). 20,4ij A tengerészek dala .(film). 22,30 TV-híradó. 22,45 Sportszemle. Kiadja a Mező-, Erdő- és Vízgazdaság! Minisztérium a Mezőgazdasági Kiadóvállalatban - Megjelenik hetente kétszer - Szerkeszti a szerkesztőbizottság - Főszerkesztő: Major Sándor - Szerkesztőség és kiadóhivatal; Bratislava Suvorovova 16. - Telefon; főszerkesztő; 515-58. titkárság: 501-00 - Telefonközpont: 543-91.511-10.550-93 - Belső vonalak; főszerkesztő helyettese: 636. mezőgazdasági osztály: 632, agit-prop. osztály 634. szakmelléklet: 313 — Nyomja a Polygrafické závody n. p.. Bratislava, ul. Februárového vlfazstva 6/d - Terjeszti a Posta Hírlapszolgálata - Megrendelhető minden postahivatalnál és kézbesítőnél - Előfizetési df.1 évente 36 36.40 Kős. K-10*01307 I V. TYENDRJAKOV