Szabad Földműves, 1960. július-december (11. évfolyam, 53-104. szám)

1960-09-25 / 77. szám

urcsa egy cím, ügye? Már­pedig semmi ördöngösség nem rejlik mögötte. Csupán a színtiszta igazság! Mert hét a dunaszerdahelyi járás szövet­kezeti parasztjai, s a vezetők már tegnap mához méltó cselekedeteket vittek végbe. S ma pedig a holnap eszével gondolkoznak; ismét előre mutatnak. Ott kezdem, hogy a Csallóköznek ebben a járásában a felsőpatonyiak voltak azok a derék és bátor kezde­ményezők, akik Szlovákia első szö­vetkezetének „bölcsőjét“ ringatták ... Tíz életszépftő esztendő múltával nemcsak hogy felserdült az „újszü­lött“, hanem számos társával együtt „felnőtté“ érett. Kezdettől példát mutatott az itteni parasztság, amióta a szövetkezeti gondolat magja kicsírázott. Mint maghintő, az élre állva hozzáfogott a múlt csökevényeinek leküzdéséhez, a haladó, az új meggyökereztetésé­hez, a szövetkezeti gazdaságok meg­szilárdításához. Most ugyancsak kö­vetésre méltó az a tennikészség, amelyet a szövetkezeti nagyüzemi termelés igazi lehetőségeinek meg­teremtése szakaszán felmutat. Még­pedig oly módon, hogy a többől ke­vesebbet csinál. S ez a kevesebb — mégis több. íme: eddig 27 szövetkezet tagsága egyesítette földjét, munkaerejét, gépi felszerelését, s létesített belőle 11 új, átlag 1500-2000 hektáros nagy me­zőgazdasági üzemet. Am ez a szám is rövidesén idejét múlja. Még az idén újabb tizenegy szövetkezet egyesül néggyé. EGY HÁZASULT A 11 NAGY KÖZÜL Rövid krónikája alapján hadd is­merjük meg, kiről is lesz szó. Már az előbb említés esett róla. Elsőként jegyezték be nevét Szlo­vákia szövetkezeteinek aranyakönyvé­­be“, Hetvennyolc kis- és középpa­raszt bábáskodott fölötte Felsőpa­­tonyban. Magyarok és szlovákok kö­zösen dúdolták a bölcsődeit, közösen vigyázták első lépéseit. Együtt ör­vendeztek az első közös sikereknek, amelyeket a többiek követték. A serdülőt a Lengyel Népköztársa­ság miniszterelnöke és kísérete is meglátogatta, örömpír futotta be a kedves vendégek orcáját, amikor megtekintették az „ifjú“ vége-hossza­­nincs birodalmát, s dúsgazdag jöven­dőt jósoltak neki. Már azóta „felnőtté“ érett. S meg­házasodott. Meg blz’a. Egybekelt a szomszéddal, amely ennek előtte a csécsénypatonyi szövetkezet névre hallgatott. Hozományuk összesen: 1927 hektár mezőgazdasági föld, s 9 millió koronát kitevő közös va­gyon. A közös művön munkálkodók száma több mint 300 fő. S ami mindennél több: az idei má­jus elsején kapott magas kitüntetés — a munkaérdemrend. Eddig a krónika. S most hadd néz­zünk körül a közös, egyesült szövet­kezet portáján. ötven vagonös gépesített gabonatároló a felsőpatonyi szövetkezet csécsényi gazdasági udvarában Az ipolyviski szövetkezet határa a gépek zúgásától hangos. A vasútállo­másról Baka traktoros szállítja a komposztot a rétekre. A gazdasági épületek melletti táblán három trak­tor vágja a lucernát. В a r t al Gyula épp az utolsókat kerüli.- Mennyit kaszálnak naponta? - kérdezem. — Egy traktor több mint három hektárt vág le... A lucernából több is menne, de a tarlóhere visszafo­gott. Máris indítja traktorát és tovább száguld. Makrai Józseffel, a traktoros­brigád vezetőjével tovább nézzük a határt. Minden tábla a szövetkezeti tagok szorgalmát dicséri. A harma­dik kaszálót nagy része már renden hever. A cukorrépa■ párját ritkítja. Balla József csoportvezető szerint hektárja megadja a 400 - 500 mázsát. A következő táblában gyönyörű rep­cét látunk. Végezetül betérünk a gaz­dasági udvarba. В art al Lajos szö­vetkezeti elnök épp a mázsa körül forgolódik. Örömmel mutatja a gyö­nyörű gazdasági épületeket. Elmond­ja, hogy az állatállomány részére lesz elég takarmány. Még négy kazal szé­na van a tavalyiból. — Mennyit silóznak az idén? — kérdem. — Már eddig 30 hektár termését silóztuk, előreláthatólag lesz elég silótakarmányunk. A magtárban a raktáros újságolja, hogy átlagosan 30 mázsás hektár­hozamot értek el a gabonafélékből. Az egész gazdasági udvar, a határ a szövetkezet gazdaságáról beszél. A jó minőségű munka után nem csoda, hogy a szövetkezet a fél évre elő­irányzott 1 432 000 koronás bevételt, több mint 100 000 koronával túltelje­sítette. A kertészet a S09 000 koronás évi tervet már szintén teljesítette. Kyustin József, a szövetkezet ki­tűnő kertésze arról beszél, hogy ha az idő kedvez, egymillió koronás jö­vedelmet ér el a 26 hektáros kerté­szetből. A ritkán látott termelési eredmé­nyek természetesen kihatnak a szö­­vetkezeti tagok jövedelmére is. Jú­liusban például 254 000 koronát fizet-Ai új módsierek úttörői Nemrégiben tanulmányúton járt a diószegi EFSZ elnöke, Zaíko elvtárs, mégpedig a Szovjetunióban. Mint jó gazda, nyitott szemmel járt, s igye­kezett, hogy a szovjet kolhozparasz­tok korszerű termelési módszereit megismerje. Ez teljes mértékben si­került is neki. Hazajövet nem rejtette véka alá az összegyűjtött tapasztalatokat, ha­nem mindjárt nekilátott azok felhasz­nálásához közös gazdaságukban. A járásban elsőként építette meg a Ribin-féle fejöberendezést. Az utóbbi időben sokat hallunk a különleges silótakarmányról. Ennek kellő figyelmet szentelnek a diósze­giek. Az elmúlt napokban elsők vol­tak a járásban a különleges silőta­­karmány készítésében. A járás szö­vetkezeti elnökei és zootechnikusai is itt jártak a szövetkezetükben, hogy megismerkedjenek az anyakocák, hí­zósertések és a borjak részére ké­szített silótakarmány előállításával. Boor mérnök, a szövetkezet zoo­­technikusa nemcsak bemutatta a ké­szítés módját, hanem azt is hozzá­fűzte, hogy a mostani silógödrök helyett a közeljövőben már panel­­silóvermeket használnak a zöldtömeg tartósítására. A HÄZASODÄS EREDMÉNYEI A szövetkezet elnökével, Renczés Sándor elvtárssal beszélgetünk ar­ról, érlelődik-e már gyümölcse az egyesülésnek.- Most még nem annyira szembe­­tűnőek az eredmények, mivel külön volt a vetésforgó. De az őszi kalászo­sok vetése már az egységes vetés­forgó szerint történik. A munkaszer-Tanévnyitás után A jövő szakemberei között Karván Hogyan készül a különleges silótakarmány? A majdnem beérett kukoricacsöve­ket a silőgödör felett szecskázzák. Körülbelül a fele ezzel telik meg, a másik felét meg tarlólucerna képezi. Ezt tökéletesen összekeverik. Ha a gödör megtelt, a tetejére 30-40 cm vastagon szalmát rétegeznek, s ezt Ugyanilyen magasságnyi földréteggel takarják be. Gondosan ügyelnek a tömítésre. Zafko elvtárs, a szövetkezet elnöke azt is megjegyezte, hogy a takarás­nak ezt a módját hosszadalmasnak tartja: — Előnyösebb lenne műanyag­ponyvát használni, mint ahogy azt a Szovjetunióban láttam. «- Mérnök elvtárs, mennyit készí­tenek a különleges silótakarmány­­ból ? — összesen 10 vagonnal. Számí­tásunk szerint egy állatra az alábbi mennyiség jut naponta: anyakocák­nak 5 kiló, hízósertéseknek 1 kg, s négy hónapon felüli borjaknak 3-5 kiló. Vadovics József (Galánta) Beérett a káposzta Az idén jócskán termett belőle a Simonovcei szövet­kezetben is, amely szép bevételt jelent a szövetkezetnek. Felvételünkön: a szövetkezet tagjai piacra szállítják a káposztát. (Németh J. felvétele.) Munka zajától hangos az inolvviski határ tett hizlalda építése áll befejezőfél­ben. Ennek már a felében folyik a hizlalás. Gép végzi a nedves takar­mány adagolását és keverését. Ezt a gellei gépállomás dolgozói készítet­ték. Ugyanennek a gépállomásnak a csallóközcsütörtöki üzemében pedig most csinálják az „éziysbe“ a takar­­mány-pépelöt.- Részt vettem a párt országos konferenciáján — beszéli az elnök. — Ott is hasznos vita tárgyát képezte a mezőgazdasági termelés gépesítése, a harmadik ötéves terv egy évvel hamarabbi teljesítése; főleg a ho­gyanra s mikéntre kerestük a választ. A gépek, a gépek ... Belusán készí­tik tudtommal a trágyakihórdást és takarmányszállítást megkönnyítő füg­gővasút sínéit. Ezek gyártását meg­gyorsíthatnák a gyár dolgozói, mert igen nagy szükségét érezzük, külö­nösen most, amikor az új technoló­giát széles mértékben akarjuk alkal­mazni.- Ez lenne hát a holnap a mában? — teheti fel a kérdést az olvasó. Féligméddig. Az új technológia ki­­terjesztése félig már a jelen, s félig a közeljövő feladata. Hanem az már a holnap, hogy a dióspatonyi, mihály­­fai és a felsőpatonyi szövetkezet egy szövetkezetek között] építkezési Üze­met létesít. A három említett szö­vetkezetnek egy 20 tagú építkezési csoportja építi a szükséges gazdasági épületeket. Ez a csoport alaposan el van látva az építkezési munkát meg­gyorsító gépekkel. Többek között tek ki a munkanormákra. A szilárd jutalmazás jól bevált. A szövetkezeti tagokat serkenti a munkára. Nem kell várni az év végéig. A munka ellenértékét a hónap végén megkap­ják. C s it ár i József ésDolinszki Mária, akik a növendékállatok körül dolgoznak, egyenként 3000 koronát kerestek augusztusban. Gálik János fejő 2300 koronát. Kádasi Lajos sertésgondozó pedig 1900 koronát vett föl. A kertészeti csoportban dolgozó fiatal lányoknak is szép jövedelmük volt. Kovács Klári például 1100 ko­ronát kapott. Tóth Gyula, a mező­­gazdasági csoport tagja 1300 koronát keresett. Báli Kálmán, a szövetke­zet könyvelője elárulja, hogy szep­tember 1-ig 1 445 000 koronát fizet­tek ki a munkanormákra. Persze, ha az egyes munkaszakaszokon elérik a termelési tervet, vagy pedig túlszár­nyalják, az év végén még további ezreseket kapnak a tagok. A falu felé menet lánctalpas trak­torral találkozunk. Tóth Józsi bácsi épp Breznyík Ferenc traktorosnak adja át a traktort. Bartal elvtárs még tanácsolja, hogy hajnalban a frissen trágyázott földet is szánfsa meg. Az­tán a traktor rákapcsol, beáll a dű­lőbe és nemsokára csak egy fény­pont jelzi mozgását... Balla József SZOVJET TAPASZTALATOK NYOMÁN vezés szakaszán mindent mégtestünk, hogy a tagok összeszokjanák. Esze­rint osztjuk be a munkaerőket. Tudott dólog, hogy a csécsényiék - az egyesülés előtt — nem vitték valami sokra; gyöngén gazdálkodtak. A munkafegyelem sem volt kielégítő, így hát megkérdeztük az elnököt, mi a helyzet most. — Határozottan mondhatom, meg­javult a csécsényiék viszonya a kö­zös munkához. Másképp beszélnek ma már a közösről. Jobban óvják a szövetkezeti vagyont; tudják már, hogy senki másé, mint az övék. Ne­kik terem a közösen művelt föld, s ha elherdálnák, tagtársaikat s ön­magukat rövidítenék meg. — Elmondhatná azt is, hogyan tél­­jesíti az egyesült szövetkezet az élő­irányzott jövedelem térvét, s hol tart az egy hektár mezőgazdasági föld­területre eső termeléssel? Kissé gondolataiba merül, majd szavát hallatja: — Ogy tudom, a félévi pénzügyi tervünket túlteljesítettük. Jó az em­lékezőtehetségem, dé a pontosság kedvéért hadd nézzük meg a félévi munka értékelését, amely papíron van — s máris szólítja a könyvelőt, aki néhány perc múlva közli, hogy a tervezett 2 millió 451 ezer korona helyett 2 millió 663 ezer korona fe­szíti a közös kassza oldalát. Hogy ez a szép summa pénz miből gyűlt ösz­­sze? Jórészt, azaz túlnyomórészt az állattenyésztés termékeiből. • Száz lakésegységet adott át e napokban az ostraval Magasépítési Vállalat a bányászok részére. • Üzembe helyezték Sninánazelső szállodát, amelyben 18 szoba, étterem és borozó kapott helyet. • A kijevi „Csehszlovákia 1960“ kiállítás iránt továbbra is nagy az érdeklődés. Az elmúlt szombaton és vasárnap újabb 70 000 látogató te­kintette meg. • ÜJ gyermekkonfekció-Uzem kezd­te meg működését Sabinovban. Az üzemet 200 000 korona befektetéssel építették át e Magasépítési Vállalat adminisztratív helyiségeiből. Főleg nők dolgoznak az üzemben. • Naponta három millió liter tejet fogyaszt a Csehszlovák Szocialista Köztársaság lakossága. • A mikuláil konzervgyár Idén terven felül 4 300 000 korona értékű terméket termelt, Évről évre emelik az alkoholmentes italok gyártását Ez évben 2 400 000 liter alkoholmentes italt gyártottak és a harmadik ötéves terv első évében ezt 180 000 literrel emelik. SZÉPEN PARKOSÍTOTT, U alakú udvara van a Karvai Mezőgazdasági Mesteriskolának. Itt találkoztam első Ismerősként Vasas Ferenc tanítóval, aki éppen gyakorlatra készítette fel az öreg diákok egy csoportját. Néhány szót váltottunk, majd az iskola igazgatóját kerestem fel. Du­­dok Mihály elvtárssal összefoglaljuk ennek az „iskola-falunak“ a króni­káját.- A kezdés 1953-ban volt - tájé­koztat az Igazgató - mint mezőgaz­dasági tanonciskola, mégpedig bog­nár-, kovács-, továbbá növényter­mesztési és állattenyésztési szakkal. Később 1956-ban a melegkedvelő nö­vények megismerését is ide soroltuk. Tavalyelőtt pedig szőlészeti szak­kal bővült. Ez utóbbi bizonyult a leg­kedveltebbnek, messzi tájakról is vonzza a hallgatókat. A mesteriskola hallgatóinak száma a következőképp oszlik meg: a szőlészeti és növénytermesztési szakon, amely 2 éves. 44 diák tanul két osztályban; a kétszer öthőnapos időtartamú növénytermesztési és állattenyésztési szak két osztályán 43 a hallgatók száma; a hároméves kovács-, bognár- és kertészeti szak 9 osztályában pedig sorrendben 60,45 és 33 diák (össze­sen 138) tanul. Vagyis a mesteriskola tanulóinak össz-létszáma 215-öt tesz ki. — Iskolánk tavaly nyáron indította az életbe az első huszonkét végzett diákot — folytatta az igazgató elv­társ —, akik azóta már a szövetke­zeti termelés irányításában jelesked­nek. AZT IS ELMONDOTTA, hogy a benn­lakók csoportján kívül fennáll még az egyéni tanulók idényjellegű isko­láztatása a kovács- és bognárszakon, olyanformán, hogy az elméletet a tanulók az iskolában szerzik meg. a gyakorlatot pedig abban az üzemben, ahonnan az iskolára jelentkeztek. A Karvai Mezőgazdasági Mester­­iskola legidőszerűbb és legégetőbb kérdése: a mezőgazdasági tanonc­képzés. E téren az iskola tanítói mindent megtesznek a toborzást ille­tően; eddig azonban mindig terven aluli létszámmal rajtoltak az iskolaév kezdetén. Sőt azt sem mondhatják el, hogy utólagosan pótolták volna a mulasztottakat. — S mi az oka ennek?- A legfőbb hiba onnét ered, hogy a mezőgazdasági üzemek vezetői nem fordítanak kellő gondot az utánpótlás biztosítására. Pedig a rugalmas mun­kaszervezésen, gazdaságirányításon kívül elengedhetetlen a szakismere­tek állandó kiegészítése, s azok érvé­nyesítése 8 gyakorlatban a tagok részéről. DUDOK ELVTÄRS szavait kiegé­szíthetjük még azzal, hogy számos szövetkezet vezetői nem veszik észre: a technika mérföldes léptekkel halad előre! Vajon kihez áll legközelebb az új? Ki más tud harcolni ingadozás, megalkuvás nélkül, az újért, mint az ifjúság, amely nem hordozza magában a műn csökevényeit. Több figyelmet érdemelne az ifjú­ság részéről a kertészeti szakma, amelyre még mindig lehet jelentkez­ni. A nagyüzemi zöldségtermesztés, amely arra hivatott, hogy az élelmi­szeripart vitamindús termékekkel el­lássa, szintén hozzáértő szakembere­ket kíván. A karvai iskola e célból saját üvegház építését vette tervbe, faiskolát létesít, s kertészeti gyakor­lótelepet, hogy a szakismeretek for­rása gazdagon bugyogjon, amelyből a tanulók meríthetnek, gyakorlati szempontból. MÉG EGY BÜCSÜPILLANTAST ve­tünk a szőlészeti szakmát tanulók gyakorlatozó csoportjára. Éppen He­gedűs Dénes, a bajtai EFSZ mező­gazdásza (az iskola egyik tanulója) a soros a munka irányításánál. Fiatal lányok és családos apák fáradoznak azon, hogy szaktudást szerezzenek. Az iskola padjaiból az életbe lépve reájuk vár az a feladat, hogy a tudás meggyőző erejével hadat üzenjenek a direkt-termő szőlőknek, tevékeny részeseivé váljanak a föld termőbbé tételéért folytatott országos mozga­lomnak, hogy a legkisebbre szorít­hassuk le a főbb mezőgazdasági ter­mékek behozatalát az országba; hogy még jobb és örömteljesebb legyen a dolgozók élete. Gábris József (Búcs) Néhány számadatból kitűnik, hogy augusztus végéig hektáronként 64 kiló sertéshúst 33 kiló marhahúst, 340 liter tejet termeltek ki az állat­­tenyésztés dolgozói. Előreláthatólag az 1960. évben 210 kiló hús kiterme­lésére számítanak egy hektár mező­gazdasági földre. AMI MAR A HOLNAPOT JELENTI Az új technológia kerül szóba. Az elnök örömmel beszél arról, hogy tavaly 120 férőhelyes nyitott istállót építettek a növendékmarha részére. Továbbá egy 1000 hízósertés befoga­dására alkalmas, korszerűen gépesi-2 betonkevero-gép, 3 nagy teljesít­ményű szállítószalag stb. áll rendel­kezésére. S miből fedezi ez a szö­vetkezeti építő-üzem, amelynek a három szövetkezetből tevődik össze a vezetősége, a nagyobb anyagi ki­adásokat? Erre Is gondoltak. Tizen­egyezer koronát adtak össze — azaz 33 ezret — erre a célra. Bár még csak a kezdetnél tarta­nak, de fáradozásuk eredményei nem­sokára felfigyeltetik az ország szö­vetkezeteit, ök is új magot hintenek, amely bizonyára termékeny talajba hull. Ugye, ez már holnap a mában? Kovács István

Next

/
Thumbnails
Contents