Szabad Földműves, 1960. július-december (11. évfolyam, 53-104. szám)

1960-08-10 / 64. szám

9 ferty állatbetegségei! felszámolása a pozsnyói járásban

Új technológiával a harmadik ötéves tervért

A rozsnyói járásban egy nap sem múlik el anélkül, hogy a szövetkezetek és az állami gazdaságok dolgozói ne vitatkoznának harmadik ötéves tervüknek négy év alatti teljesítéséről. Természetesen, a vitákat tettek követik. Vadvizes földeket, mocsarakat csapolnak le, patakokat szabályoznak, öntözőberendezéseket készítenek, és ezekről a munkálatokról aratás idején sem feledkeztek meg. A szántóföldek végén szaporodnak a szarvasok, a naponta kihordott istállótrágyából és gondosan elkészített komposztból. Az utóbbinak igen pó alapanyaga az államsegéllyel kitermelt tőzeg, azonkívül az istállótrágya és a gazdasági udvarokon összegyűlt hulladékok kerülnek a komposzttelepre. Kishozamú régi legelőket törtek fel, és most óriási silókukorica vagy egyéb takarmánynövény terem rajtuk. Csukott szemmel jár, aki ezeket a változásokat nem veszi észre; aki pedig alaposabban figyeli a fejlődést, egy pillanatig sem kételkedhet abban, hogy a harmadik ötéves terv négy év alatt vagy még hamarabb is teljesíthető.

Nehezebben lehet észrevenni a fejlődést az állattenyésztésben, mert például egy jó tehén felneveléséhez több év és nagyon sok tényező (éghajlat, takarmányozás, gondozás, öröklődés, istállózás, stb.) összhangja szükséges. Igaz ugyan, hogy elsősorban a növénytermesztés révén, vagyis jó takarmányozásul kell növelni az állatok termelékenységét, még a nem teljesen egészségesekét is, de ezzel egy időben nem feledkezhetünk meg a fertőző betegségek felszámolásáról sem. Ezenkívül nagy gondot kell fordítanunk a tenyészállatok kiválogatására és nevelésére. Ami pedig még ennél is fontosabb, az a káderkérdés. Az állattenyésztési dolgozók túlnyomó része 45 — 50 éven felüli. Kevés az utánpótlás. Annak ellenére, hogy a legtöbb gazdaság célul tűzte ki, hogy összes bevételének több mint 50 %-á az állattenyésztésből származzék, a fiatalok nem az állattenyésztésben, hanem a kertészetben szeretnének elhelyezkedni.

A napokban érdekes kép tárult szemünk elé a rozsnyói EFSZ-ben. A Nagyvarga-féle istállóban az állattenyésztők (mind idősebb dolgozók „fennhangon szórakoztak“ a fiatal Drenko Edittel,

akit a Rozsnyói Kétéves Mesteriskola elvégzése után ide küldtek gyakorlatra. Zootechnikus szeretne lenni. Őt a hivatásérzet vezette erre a pályára. Szokás szerint mindig szépen kéri a dolgozókat, hogy ezt vagy azt a munkát végezzék el. Ha nem sikerül őket szép szóval meggyőzni, akkor... maga végzi el a munkát. így van ezzel Bohoj László zootechnikus is:

— Higgyék meg, igen nagy. teher nekem ez a funkció. Csak az apámmal nincs bajom; igaz, másnak sem. De a többi semmit sem állhat meg szó nélkül.

Bohoj László apja egész életében cselédember volt és a szövetkezet megalakulása óta állandóan tagja. Most 40 növendékállatot legeltet a Kálvária nevű legelőn, és ha megszűnik a legeltetés, akkor is ő gondozza ezeket az állatokat. A többi állatgondozó is kivette részét a cselédéletből és a szegény sorsból, tehát azelőtt együtt nyomorogtak, most pedig együtt boldogulhatnak közös munkájuk révén. A közülük származó vezetőknek ugyan az az érdeke, ami nekik, vagyis a közös vagyon gyarapítása és mindnyájuk boldogulása.

Azelőtt Rozsnyó határának körülbelül 70 — 80 %-át két nagygazda meg a papság birtokolta: Kiss Károly a Csipkedombot egészen a kaszárnyákig. Nagyvarga a Varga-dombot meg a „Nyerges alatt“ nevű dűlőt: a többi nagyparcellát a papok bírták, a nadrágszíj-földeken pedig többszáz kétlaki iparos, bányász, napszámos kínlódott, és ők gürcöltek a „nagyok“ földjén is, ahonnan nekik csak verejték jutott. Ezek az emberek dolgoznak a szövetkezetben és sokszor veszekedve is azon igyekeznek, hogy a harmadik ötéves tervet négy év alatt teljesítsék.

Bohoj László pedig tovább panaszkodik és hangjából új vágyak és új célok érződnek ki:

— Nincs egy percnyi megállásom, mégsem győzöm a munkát! A szövetkeEzek a tehenek is gümőkórosak, de rövidesen kiselejtezik őket.

zet marháit hat helyen tartjuk és egy hely sem maradhat ellenőrzés nélkül... Látják, amott azt a magas hegyet? Pozsálónak hívják. Innen 15 km-re van. Ott legel 148 növendéküsző és két tenyészbika. Azokra kell a legnagyobb gondot fordítani, mert azoké a jövő. Egy napomba kerül, ha egyszer kimegyek oda és minden állatot alaposan megfigyelek, hogy nincs-e valami baja. Könnyebb munkám lenne, itt benn a városban, de a valóságban mégis nehezebb, mert a Nagyvarga-féle istállóban minden tehén gümőkóros és fokozatosan szeretném kiselejtezni őket. Idén már nem sok maradt volna belőlük, de a háztáji gazdaságokból 78 gümőkóros tehenet megvettünk. hogy ne fertőzzék az egészségeseket: azok is ide kerültek

— Sok'tehén van még háztáji gazdaságban?

Igen jó termést ígér a silókukorica a régi nadrágszíj-földeken. Képünkön Bohoj László zootechnikus a kukoricát nézegeti

— Már csak 17. ezeket külön legeltetjük a Felső-temetőn.

Utunk kifelé vezet a városból a Hevesi-tanya felé. A zootechnikus már nem panaszkodik, hanem jövőjéről beszél

— Ez évben beiratkozom az iskolába, a zotechnikai szakra. Amig távol leszek, itt maradnak a fiatalok, de a járás vezetősége is azt ígérte, hogy tapasztalt zootechnikust küld a szövetkezetünkbe. Remélem, hogy az állatgondozók annak jobban szótfognak. mert hát mégiscsak másként hat annak szava, aki idegenből jött, vagy az iskoláját már elvégezte.

Bohoj elvtárs tehát az életiskolájában szerzett tapasztalatához elméleti tudást is gyűjt, és ez így van rendjén

A város mellett elterülő régi keskeny földek mellett megálltunk, s mindegyiknek megmagyarázta a múltját. Elmondja, hogy melyik kié volt, hogyan művelte; s azt is megtudtuk, hogy a régi vetésforgókat most is tekintetbe veszik. Csak olyan növényt vetnek, amely az előző növény után jól alkalmazkodik és nagy hasznot hajt. Valamennyi között legjobban bevált a silókukorica, annak elle-1960. augusztus 10.