Szabad Földműves, 1960. július-december (11. évfolyam, 53-104. szám)

1960-08-10 / 64. szám

Irtsuk a gyomot a kukoricatáblán Az idei esős nyár nagymértékben oko­zója kapásnövényeink teljes begyomoso­­dásának. Igaz ugyan, hogy idén már ná­lunk is sok helyen kísérleteztek az új, hatásos gyomirtószerrel, a Simazinnal, de a kísérletek eredményei még nem tökéletesek, éppen a nagy esőzések miatt. Ennek ellenére is a gyomtalaní­tás terén nem állhatunk tétlenül és to­vább is kell keresnünk megfelelő mó­dokat a gyomnövények hatásos pusztí­tására. Különösen a nyári hónapokban szükségszerű a növényápolás, amivel főleg a gyomok magvainak bcérését kell megakadályoznunk. A szántóföldeken a kukorica, burgonya, répa és napraforgó tábláin végezzük a legtöbb növényápolási munkát. Ez a te­vékenységünk zömében a gyomok irtását szolgálja, mégis ezekben a vetésekben, elsősorban a kukorica vetésében szapo­rodik a legtöbb gyom. A kapás vetéseket régebbi szakköny­veink gyomirtóknak nevezték, arra gon­dolva, hogy a sok kapálás eredménye­ként a következő években gyommenle­­sebb, tisztább talajt kapunk. Vizsgála­taink szerint ez nem áll. Sőt ennek ellenkezője az igaz, mert amíg a búza­vetésben például országosan a bevetett terület 29 %-án. tudnak gyomok te­nyészni, s ezekből is csak egy rész, mintegy a terület 24 %-át borító gyom képes magot elérni, addig a kukorica­vetésekben a terület 40 %-át kitévő gyom érlel magot őszig. Amint arra már többször is rárngtat­­tunk, a nyári forrőságban a kukoricave­tés a legkedvezőbb termőhely a gyomok számára. A kukorica tág térállása elég helyet nyújt, magas állománya a párá­­sabb környezetet biztosítja, míg ritkásan álló levelei valósággal árnyékolják a tűző napfény ellen a közte élő gyomokat. Ezért van az, hogy a gyomfajok egy ré­sze sokkal jobban érzi magát, nagyobbra nő és több magot érlel, mint például a tarlókon, ahol semmilyen versenytársa sincs, de a kánikulái forrőságban és aszályban védelmet sem talál. Ha most azt nézzük, hogy milyen gyomok találják meg életfeltételeiket a kukoricában, akkor a következőket lát­juk: Legnagyobb mennyiségben az évelőket. Illetve az évelők közül is a tarackkal szaporodókat találjuk, amelyek a kuko­ricavetésben élő 218 gyomfajnak csak kis százalékát teszik ki, mert az összes fej­számuk csak 38, mégis az összes gyom­mennyiségnek több mint 50 %-át ezek adják. Legjelentősebbek közülük az ún. tarackszerű gyökeresek, amelyek nem­csak föld alatti szárukon, hanem a gyö­kérzetük minden részén is képesek rügyeket fejleszteni, tehát eldarabolás után minden részük képes újra hajtani, illetve új növénnyé kiegészülni. Ilyenek: a folyondár szulák (Convolvulus arven­­sis), acat (Cirsium arvense), útszéli zsázsa (Lepidium draba) stb. Ezeknek vegetatív úton végbemenő gyors szaporodását az teszi lehetővé, hogy föld alatti részeikben mindig van felhalmozott táplálék, amelyből föld fe­letti részeik levágása után új föld fe­letti részeket képeznek. Amint ismeretes, elvágott részeik is új szárakat és gyö­kereket fejlesztenek, és ezáltal kultúr­­területeken. különösen a kapásvetések­ben igen gyorsan szaporodnak. A több­szöri, egymás után, sűrűn következő kapálás azonban kimeríti a tartaléktáp­anyagraktáraikat, mind csenevészebb hajtásokat fejlesztenek, azután pedig elpusztulnak. Ez a kimerítés következik be nyár elején, amikor — ha számuk a kapások következtében meg is szaporo­dott — jelentősen meggyöngülnek. Ami­kor a kapálásokat abbahagyjuk, ezek a meggyöngült növények újra feltöltik táplálékkal föld alatti részeiket és őszig igen nagymértékben megerősödnek. Ha ezeket a gyomokat még egy kapálással megakadályozzuk a megerősödésben, ak­kor részben elpusztulnak, részben tovább gyöngülnek, és már egy jó sűrű vetés a következő évben elpusztítja azokat. Az augusztusi kapálás nélkül azonban ezek a gyomok csak szaporodnak. Jíogy ez így van, azt szélesebb körű kísérletezések bizonyítják, amelyek sze­rint a tarackos és tarackszerű gyökeres.­­gyomok a kukoricavetésben hasonlítha­tatlanul nagyobb tömegben fordulnak elő, mint bármely más szántóföldi kultúrá­ban. Az egyéves gyomok közül a nyárutói egyéveseket találjuk igen nagy tömeg­ben, amelyek az összes gyomok mennyi­ségének 40 %-át adják a kukoricavetés­ben. Ezekribk magvai állandóan nagy tömegben találhatók a talajban, és az­zal a tulajdonsággal rendelkeznek, hogy tavasztól őszig mindig képesek csírázni, ha kellő nedvességet kapnak, de az ösz­­szes, a talajban levő mag sohasem csírá­zik ki egyszerre, hanem annak mindig csak egy része. A nyárutói egyéves gyo­moktól, amelyek a kukoricát gyomosítják és késő tavasztól őszig kelnek, csak úgy tudunk megszabadulni, ha magvaikat mind többszöri munkával csírázásra al­kalmas állapotba hozzuk. Tavasztól nyár közepéig, amíg a kapálások tartanak, nemcsak az történik, hogy a kikelt gyo­mokat megsemmisítjük, mielőtt azok a fejlődő kukoricának ártanának, hanem az is, hogy újabb és újabb gyomtömeget hozunk csírázásra kedvező állapotba. Ily módon tavasztól őszig a talaj gyommag­­készletét jelentősen csökkentjük, illetve tisztítjuk a talajt a benne levő gyom­magvaktól. Amikor azonban a kapáláso­kat befejezzük, az ott újra kikelő gyo­mok a már ismertetett kedvező körül­mények között igen gyorsan növekednek, háborítás nélkül őszig igen nagy példá­nyokká nőnek és rengeteg magtermé­sükkel nagymértékben újra fertőzik a talajt. Tudjuk, hogy a muharok (Setaria­­fajok), kakaslábfű (Echinochloa), liba­­paréj (Chenopodium-fajok), disznóparéj (Amaranthus-fajok) stb. őszig milyen nagy tömegben fejlődnek ki, és sokszor olyan mennyiségű magot érlelnek, hogy összefüggő szőnyegként borítják mag­­vaík a talajt. Ez a magmennyiség na­gyobb annál, amennyit a—kapásokkal csírázásra tudunk bírni a talajból, tehát a kukorica gyommagvakban gazdagabban hagyja vissza a talajt, mint amilyen a kukorica vetésekor volt. Amint láttuk, az évelő tarackosak is szaporodtak ott. Tehát a kukoricavetésekben a talaj gyomosodik, nem tisztul, mint ahogy azt régebben hitték. Tisztulna azonban, ha a nyárutói ún. gazoló kapálást elvégez­nék. Ahol a kukoricát még egyszer meg­kapálják, ott a gyomok mennyisége au­gusztus végén felére, egyharmadára csökken és azok nagy része sem tud már magot elérni. Legnagyobb probléma az, hogy a ku­koricában a nyárutón nehéz, vagy egy­általában nem lehet géppel kapálni. A kézi kapálásokra pedig rendesen kevés munkaerő áll rendelkezésre. Addig is, amíg a kukorica vegyszeres gyomirtá­sával kísérleteznek, meg kell a . módját találni annak, hogy minél több helyen kerítsenek sort a kukorica augusztusi kapálására. Ebben a cikkben a kérdés igen nagy jelentőségére akartuk a figyelmet fel­hívni és főleg arra, hogy a késői kapálás nemcsak a kukorica terméshozama szem­pontjából fontos, sőt elsősorban nem is azért kell elvégezni, hanem a gyomok terjedésének megakadályozása céljából. Lennyűvés kombájnnal A csejtei szövetkezet dolgozói idén 20 ha-on termesztettek lent, amelynek nyűvését — két kombájn segítségével — a napokban kezdték meg. A körülbelül 100 cm magas lenkórő minősége kitűnő, s szépnek, körülbelül 12 mázsásnak ígér­kezik a hektáronkénti maghozam is. Ké­pünkön Fogas Jaroslav traktorost és Opatovsky Péter kombájnost látjuk a len betakarítása közben. (Foto: CTK) 1960. augusztus 10.

Next

/
Thumbnails
Contents