Szabad Földműves, 1960. január-június (11. évfolyam, 1-52. szám)
1960-02-17 / 14. szám
Az ember átalakítja a növényeket (I.) Kedves Olvasó, mit gondolsz, kit illet a legnagyobb érdem azért, hogy ízletes, nedvdús almát, szőlőt, illatos narancsot vagy ananászt ehetünk, hogy esokoládékrémbe mártott édes süteményt fogyaszthatunk, kávét, citromos teát, kakaót, sört vagy bort ihatunk, cigarettát szívhatunk, rizst vagy egyáltalán a mindennapi ételeket, kenyeret, burgonyát és zöldséget ehetünk? Nem nehéz a válasz: mindenért, amire életünk fenntartására szükségünk van, a földműveseket, a hasznos növények termelőit illeti a hála. Ha azonban tovább kutatunk, le kell szögeznünk, hogy az első, bár nem tudatos növénynemesítő már a sok évezreddel ezelőtt élt ősember volt. Sohasem tudjuk meg, ki kezdte először termeszteni, s egyúttal nemesíteni a búzát, a borsót, a kukoricát és az egyéb ősrégi eredetű kultúrnövényeket. Csak azt tudjuk, hogy különböző fajtáik a földgömb különböző helyein keletkeztek; ezt bizonyítják megszenesedett maradványaik, amelyeket az archeológusok a neolit-korbeli települések közelében találtak. Az akkori ember az elejtett állatok húsán kívül különféle vad terményeket és magvakat is fogyasztott. Ha az összegyűjtött magvak véletlenül a különféle ételmaradékokkal és hulladékokkal teli szemétdombra kerültek, s itt jobb, nagyobb növények keletkezését tették lehetővé, erre a körülményre már az ősember is felfigyelt. Gyűjtötte a magvakat és olyan helyekre igyekezett őket elvetni, ahol azelőtt erdőt vagy bokrokat égetett fel, mert rájött, hogy ilyen helyeken is erőteljesebben fejlődnek a növények. Azok a növények, amelyek számára az ember faékke! kezdte lazítani a talajt, a javult feltételek mellett szintén jobban nőttek és nagyobb termést adtak, mint a vadon termők. Az ápolt növények egyre inkább különböztek a vad növényektől; az ember megváltoztatta öröklődő tulajdonságaikat azáltal, hogy jobb életkörülményeket biztosított számukra. Az ember tehát már legkevesebb 7 — 8000 évvel ezelőtt felismerte és gyakorlatilag kihasználta a természet egyik legfontosabb törvényét, hogy tudniillik a szervezetek örökletessége megváltozik, ha megváltoztatjuk életfeltételeiket. Minthogy minden évben csak a legtermékenyebb növényeket választotta ki további vetésre, felfedezte a kezdetleges, de máig is használt nemesítési módszert: a kiválasztás útján végzett növénynemesítést. Érdekes, hogy a tudósok máig sem tudják meghatározni egyes kultúrnövények vad eredetijét, minthogy az évezredek folyamán az ember beavatkozása révén teljesen megváltoztak. Elsősorban a kukoricára vonatkozik ez, amely az indiánok által való sok ezredéves termesztése folyamán teljesen elvesztette azt a képességét, hogy emberi beavatkozás nélkül szaporodjék. Az ananász és az új földrész egyes további növényeinek esetében is ilyen a helyzet. Az indiánok tehát már évezredekkel ezelőtt kiváló nemesítők voltak, bár mit sem tudtak a növényi sejtekről, a növények biológiájáról és fiziológiájáról. Homály fedi egyébként a búza, citromfa, narancsfa, barackfa, datolyafa, a szója, borsó. 52 f itíeifí/hZdAStíff I960, február 17. dinnye, paradicsom és további növények eredetét is. Ezzel szemben zöldségféléink többsége vadon termő elődeiből csak az időszámításunk utáni időkben jött létre; például a karfiol és a kelkáposzta csak körülbelül a XVI. században jelent meg. Egyes kultúrnövények esetében nagy pontossággal meg tudják határozni születési idejüket. A cukorrépa kultúra például mintegy 150 évvel ezelőtt keletkezett, éspedig a napóleoni háborúk idején, amikor megszakadt az Európába történő nádcukorbehozatal, s ezért más édesítőszert kellett találni. A botaniku-A különböző káposztafélék keletkezése vadon termő elődjükből. sok tudták, hogy Nyugat-Európában, az Atlanti-óceán partvidékén nő a Beta vulgaris var. maritina nevű növény, amelynek gyökere néhány százaléknyi cukrot tartalmaz. Rövid időn belül a nemesítők valóságos csodákat müveitek ezzel a répaszerű gyökérrel rendelkező növénnyel. Nemesítés útján tizennyolc, sőt több százalékra emelték cukortartalmát, a gyökerek súlyát pedig körülbelül huszonötszörösére. A helyes agrotechnika aztán elősegítette a hektárhozamok állandó növelését. A fejlődés e téren még ma sem ért véget. Václav Stehlík akadémikus, a neves cukorrépanemesítő 6 — 7 kg súlyú cukorrépa-gumókat termesztett ki: mindegyikükből több mint 1 kg cukor nyerhető (a vadon termő répa alig néhány gramm cukrot tartalmaz). Ebből a kis példából is látjuk, milyen érdekes és hasznos a nemesítők munkája. HOGYAN NEMESÍTIK A NÖVÉNYEKET? A nemesítés legrégibb módjáról már volt szó. Az ún. kiválasztás ez: a legjobb egyedeknek hosszú éveken át való ismételt kiválasztása. Az árpa, rozs vagy más növények tábláin aratás előtt kikeresik a legnagyobb kalásszal és a legjobb minőségű magvakkal rendelkező növényeket, amelyek ellenállók a betegségekkel szemben és további értékes tulajdonságokkal is rendelkeznek. A kiválasztás módszere persze nagyon lassú és ilyen úton rendszerint nem állíthatók elő a valamennyi kedvező tulajdonságokkal rendelkező növények. Ha ilyeneket akarunk nyerni, más módszerhez kell folyamodnunk, mégpedig mindenekelőtt a keresztezéshez. A lehető legnagyobb számú növény közül (rendszerint a nemesítő-állomások és kutatóintézetek termesztik őket) kiválasztják a rokonnövények olyan szőlőpárjait, amelyek különösen értékes és említett eltérő tulajdonságokkal rendelkeznek. Ezeket keresztezik, majd ivadékaik közül kiválasztják azokat az egyedeket, amelyekben egyesültek a szülők értékes tulajdonságai. Hogyan történik az ilyen keresztezés? Az eljárás az adott növényfajtától függ. A nemesítő például azt a feladatot kapja, hogy nemesítsen ki igen korai burgonyafajtát, amely ellenálló a burgonyapenésszel és burgonyarákkal szemben, s emellett nagyalakú és nagy keményítőtartalmú. A kultúr- és vad burgonyafajták többszáz fajtájából kiválasztják azokat, amelyek valamelyik kívánt tulajdonsággal rendelkeznek. Ezeket aztán kölcsönösen keresztezik. A burgonya keresztezése úgy történik, hogy a burgonyavirágok kinyílása előtt csipesz segítségével az anyanövénynek kiválasztott fajtájáról kiszaggatják a nem érett hímporral teli porzókat, hogy ezzel megakadályozzák az önmegporzást, vagyis csak a magházat, bibeszárat és bibét hagyják meg. Az ilyen növényt persze el kell szigetelni, például tüllzacskóval, hogy megvédjék a rovarok általi megporzástól. Amikor a nemesítő látja, hogy a lekötött növény bibéje érett és ragadós, tehát alkalmas beporzásra, ecsettel vagy ujjával viszi rá a keresztezésre kiválasztott apanövény hímporát. Többnyire bekövetkezik a megtermékenyítés, s magvak fejlődnek ki. A következő évben az ilyen keresztezésből származó minden növényt gondosan figyelnek, az ivadékokat elkülönítve ültetik ki, s összehasonlítják őket egymás között és a jó minőségű fajtákkal, hogy megvannak-e kívánt tulajdonságaik. A beteg vagy más szempontból alkalmatlan növényeket azonnal elpusztítják. Gyakran persze nem elég egyetlen keresztezés. A növényt ezért újból keresztezik további kiválasztott típusokkal. Más kultúrnövényeknél, amelyek magvak útján szaporodnak, a keresztezés már bonyolultabb. A keresztezett új burgonyafajta tovább már gumók útján szaporodik, úgyhogy rendszerint megtartja új tulajdonságait ivadékaiban is. A többi növény kereszteződése esetén viszont a további nemzedékekben az öröklöttség igen ingadozik. Ez érthető, ha meggondoljuk, hogy az új növény, amely keresztezés útján keletkezett, legkevesebb két, de rendszerint több öröklési alappal bír, ezért az ivadékok között számos különféle típus alakul ki, s egyesek nemkívánatos tulajdonságúak. Az új keresztezett növényt nemesítése után mezőgazdasági kutató-, ellenőrző- és vizsgáló-intézetekben először háromnégyéves szigorú összehasonlító próbáknak kell alávetni. Miután ily módon bebizonyítja, hogy tulajdonságai jobbak a régieknél, beírják az engedélyezett fajták jegyzékébe. Nevet kap és szaporítják a földművesek számára. Az új fajta bevezetésével együtt persze érvényesíteni kell az új, jobb agrotechnikát is. A legtökéletesebb fajta sem nyújt ugyanis jó hozamot, ha nem adjuk meg neki mindazt, amire szüksége van, elsősorban a tápanyagokat és az egyéb kedvező életfeltételeket. Az olyan növényeknél, amelyek számos apró virággal rendelkeznek, tehát csipesz segítségével lehetetlen lenne a porzók eltávolítása, ezt a műveletet meleg vízzel (körülbelül 45 C°) végzik, amely elpusztítja a hímport, a női ivarszervek viszont életképesek maradnak. (.Folytatjuk)
