Szabad Földműves, 1960. január-június (11. évfolyam, 1-52. szám)

1960-02-03 / 10. szám

Hozzászólás az „Egyszerű anyásítás" vitájához

Az újságot kezembe fogom és a címet elolvasom, kissé elgondolkozom rajta: „Egyszerű anyásítás“. Nagykíváncsian olvasom, hátha valami új mesterfogásra jött rá valamelyik ügyes méhész, mert az anyásítás a méhészet egyik mesterfogás^, ami a jó méhészkedés egyik alapfeltétele. Sok méhész szemében úgy tűnik, hogy az anyanevelés nagyobb művészet, mint a család meganyásítása. Pedig aki így vélekedik, arról azt mondhatnék, hogy nagyot téved, mert mindkettő, sőt a kettő között a harmadik, vagyis az anya megpárzása is fontos.

Ahogy az egyszerű anyásításról szóló cikkeket egymás után olvasom, kitűnik, hogy egyik sem olyan egyszerű, mint ahogyan a cím ígéri. Az egyik bonyolultabb, mint a másik. Ha már egyszerű anyásítási módszerről beszélünk, akkor arra törekedjünk, hogy valóban minél egyszerűbb és biztosabb tegyen. Sajnos azonban, a legtöbb cikkíró talán akarattal is arra törekszik, hogy a legtöbb pepecseléssel járó módszereket ismertesse, mások pedig nem tapasztalatokon alapuló, hanem könyvekből és folyóiratokból nekik tetsző cikket szerkesztenek és új módszerként ismertetik.

Ismertem olyan méhészeket, akik az újság hasábjain vitába szálltak egymással, pedig mindketten a méhészet gyermekcipőjében jártak. Ezzel nem akarom azt mondani, hogy a fiatalok újat nem tudnak, sőt.. .

Jómagam már évek óta több mint száz családdal foglalkozom, tehát elég alkalmam nyílt arra, hogy többféle anyásítási módszert kipróbáljak és a legjobb szerint dolgozzam. Mondhatom, hogy az alábbi módszer nálam régen bevált. Egyszerűsége miatt mások is megkedvelték és sikerrel alkalmazzák.

Az anyásításhoz szükséges egy anyazárka, egy diónagyságnyi mézestészta és egy darabka műlépszalag, sémi más. Az anyazárka egy darabka 2 — 3 milliméteres lyukú dróthálóból készül. Körülbelül 2 — 3 percig tart ez a munka. Levágunk a dróthálóból 10 cm hosszúságú darabot, amely olyan szélességű legyen, hogy egy

darabka keretlécen körül tudjuk csavarni. Amikor ez megtörtént, lehúzzuk, s az egyik végét összenyomjuk, hogy az anya csak az egyik oldalon jöjjön ki belőle. Az anyát a másik oldalon a kalitkába dugjuk, utána tömjük a mézestésztát, de olyképpen, hogy az anyának elég bő helye maradjon, és műlépszalaggal beragasztjuk. Az így elkészített kalitkát beteszem, az anyátlan család fészkének valamelyik középső keretébe a következő módon:

Kiemelem a keretet, s az oldalkeret és az építmény közé a kalitkát beillesztem. Itt rendszerint van annyi hely, hogy a zárka éppen elfér, hanem lenne, akkor a lépet kivágom. A kalitka szájával felfelé néz. hogy a méhek hozzáférhessenek. amikor az anyát akarják kiengedni. A kalitkát olyan szorosan be lehet illeszteni a keretléc és az építmény közé. hogy meg sem kell kötni. Ezzel az anyásítás készen is van. Az anyásított családot nem kell megfüstölni, mert ezzel csak zavarjuk a család nyugalmát. Amíg az anyát kieresztik, addig egy-két nap eltelik. Addig az anya szagát a család átveszi, s öt nap múlva már ellenőrizhetjük a családot, hogy sikerült-e az anyásítás.

Ennek az egyszerű módszernek nagy előnye, hogy a kereteket nem kell széthúzva hagyni, mindjárt az eredeti helyére visszatolhatjuk. A család nem épít zugépítményt és a lépeket sem húzza ki szélesebbre, ami más anyásítási módszereknél esetleg előfordulhat, például az üzletekben vásárolt anyazárkák használatánál. A családot tehát nem keH sietve ellenőrizni, attól tartva, hogy a méhek zugépílményt építenek. Ez a módszer különösképpen azoknak felel meg, akik a méheiket ritkán látogatják meg.

Az anyásítás csak akkor sikerülhet, ha a család érzi anyátlanságát, ami az anyátlanítás után 2 — 3 óra múlva bekövetkezik. Legjobb még aznap az anyásítást elvégezni, amikor a régi anyát elvettük, mert másnapra a család már elhatározza magát az anyanevelésre és

ilyenkor minden munkánk már kárba veszhet. De ha a család még sem fogadná el első nap a beadott anyát, vagy nem volt időnk az anyásításra, akkor már ne is próbálkozzunk nyomban, csak az anyátlanítás után számított kilencedik napon. Tudjuk, hogy ekkorra minden nyitott fiasítást már befedett a család és így nem tud anyabölcsőt húzni, tehát kénytelen az anyát elfogadni. Mindenesetre, akár az első, akár a kilencedik napon anyásítunk, a családot alaposan át kell vizsgálni és kivétel nélkül minden anyabölcsőt, még a legkisebbet is könyörtelenül el kell távolítani a kaptárból, mert ha egyet is ott felejtenénk, az egész munkánk eredménytelenné válhat.

Terméketlen anyával sohase anyásítsuk a családot, mert ez ritkán sikerül, és ha véletlenül szerencsénk lenne, az anya még akkor is ki van téve a párzásnál előforduló veszélyeknek, ami a fiatal anyák 20 — 30 %-ának a pusztulását okozza. Tehát mindig csak termékeny anyával .anyásítsunk.

A fent.ismertetett zárkázással az anyát messzebbre is elszállíthatjuk. Nem kell attól tartani, hogy az anya útközben elpusztul. Nálam már többször is előfordult, hogy az anyát reggel kivettem a tartalékcsaládből vagy a pároztatóból és egész nap hordoztam egyik gazdasági részlegről a másikba, majd a harmadikba és csak délután 2 — 3 órakor került sor az anyásításra. Mégsem történt baj. Persze kora tavasszal, amikor még hűvös az idő. arra kell vigyáznunk, hogy az anya meg ne fázzék. Én a kabátom belső zsebében hordozom, akár egész nap is, mert itt a legmegfelelőbb a hőmérséklet; csak arra kell vigyázni, hogy össze ne nyomódjék. Nyáron pedig a forróságtól kell ' megóvni. Ilyenkor már táskában hordhatjuk de elég levegőt kell biztosítanunk számára.

Az egyszerű, jól bevált anyásítási módszerekkel sok felesleges időtöltéstől és bosszúságtól menthetjük meg magunkat.

Bott József (Súly)

Anyásítási tapasztalataim

Mér több mint 40 éve méhészkedem, de az a meggyőződésem, hogy ahány ház, annyi szokás. Ahány méhész, annyi javaslat, mert mindegyik okosabb akar lenni a másiknál, különösképpen, ha kezdő. Mindenki az ő módszerét tartja a legjobbnak. Jómagam 194ö-tól 1955-ig állami méhészetet gondoztam, ahol 150 méhcsaláddal is kellett foglalkoznom, ami nem volt könnyű feladat.

Amint a szerkesztőség is írja, az anyásításnak sokféle módját ismerjük. Öregebb méhészek tanácsa után én is zárkában kínoztattam az anyákat. A kiengedés után az anyát töbször megölték, mint elfogadták. Előfordult olyan kegyetlen család is, hogy akárhogy akartam meganyásítani, mindig a saját nevelésű anyához ragaszkodott. A másik családból beadót anyabölcsőt is lerágta, mert a méheiket az idegen szag izgatta a kaptárban. Kísérleteztem fürösztési módszerrel is. Természetes, hogy a fürösztéssel elvész a régi Szag, s az anyát

40 mmtjkzdhSkQ

I960, február 3.

mindjárt be lehet engedni a méhek közé. De ilyenkor, mivel a méhek az anyán nem éreznek szagot, ez is feltűnést kelt és az anyát folyton kísérgetik. Többször előfordul, hogy mégis előkerül egy megvadult méh, ráugrik és megöli. De ha addig sikerül az anyának köztük járkálnia, amíg teste fölveszi a család szajját, akkor már nem bántják. Rájöttem tehát arra, hogy az anyát nem szagtalanítani kell, hanem annak a családnak a szagát kell ráadni, ahova be akarjuk tenni.

Az anyásítást a következőképpen végzem:

Ahova be akarom tenni az anyát, a kaptárt fölbontom, de a röpülés megszűnése után. Az öreg vagy hibás anyát megkeresem és kidobom. Azután pedig ugyanazon a kereten, ahol az anya volt, a lepecsételt mézet egy kis darabon késheggyel fölbontom. Most az előre elkészített gyufáskatulyában elhelyezett anyát a balkezembe ifogva a kaptár fölé tartom, a késhegyre mézet veszek és a skatulyát óvatosan megnyitom. Amikor az anya a nyíláshoz jön, olyan kijáratot engedek neki, hogy éppen kiférjen rajta. Amikor kifelé jön, a mézet végigsimítom a hátán, hogy ne tudjon elrepülni.

Aztán beleteszem a fölbontott mézbe és minden testrészét bemézezem, majd a méhtömeg közé engedem, de kézzel nem nyúlok hozzá. A méhek azonnal nekiesnek és két percen belül az anyát szépen megtisztítják. Az anya bátran megindul, a méhek teret nyitnak neki. A másik kereten levő méhek figyelembe sem veszik, mert az anya a méz által eredeti szagot kapott.

Más módszert a mai napig sem alkalmazok, mert ez száz százalékra bevált, s ezt a módszert ajánlom minden méhésztársamnak is. Ezzel a módszerrel csak akkor nem fogadják el a méhek az anyát, ha a méhész nem elég figyelmes, nem találja meg az eltávolítandó anyát, mert azt gondolja, hogy a család anyátlan. Ilyen esetben az anyásítás nem sikerül. Előfordul az is, hogy a méhész nem talál a kaptárban friss petét, s erről anyátlanságot állapít meg, pedig ennyivel nem elégedhetünk meg. Ha a méhek erős zúgással és szárnyreszketéssel nem jeleznek, akkor a családnak van anyja. Az pedig lehet kimerült, öreg vagy párzatlan fiatal anya is. Ilyen esetben a családot jól meg kell vizsgálni, nehogy egy fiatal anyát hiába elpusztítsunk. Zólyomi Lajos (Zselíz)