Szabad Földműves, 1960. január-június (11. évfolyam, 1-52. szám)
1960-01-31 / 9. szám
A világűrkutatás ragyogó távlatai előtt A csendes-óceáni szovjet rakétakísérletek visszhangja A szovjet óriásrakéta sikere változatlanul a világ közvélemény érdeklődésének középpontjában áll. A kínai rádió többször közölte a ballisztikus rakétával végzett szovjet kísérlet hírét. Az emberi ész nagy győzelmének tartja az eseményt. — A béke vörös rakétája, amely a Csendes-óceánba csapódott, az emberiség boldogságát jelzi — írja a Kungzseng Zsipao című kínai lap. Az amerikai parlament képviselőinek egyik legutóbbi ülésén F u 1- bricht szenátor, a külügyi bizottság elnöke hosszasan foglalkozott a Kínai Népköztársaság részvételével a leszerelés kérdésében. Erre a Szovjetunió legújabb leszerelési javaslatainak következtében került sor. Hosszabb időn keresztül a nyugati lapok főtémája az amerikai politika e meglepő fordulata. A francia kommentátorok Washington álláspontjában színpadias fordulatot látnak. A párizsi rádió szemleírója emlékeztet arra, hogy az amerikai kormány tíz éven át úgy tett, mintha nem is venne tudomást a Kínai Népköztársaság létezéséről és tűzön-vízen keresztül támogatta Csang Kaj-sekéket. Nem vette figyelembe sem a Szovjetunió megismételt követeléseit, sem egyes nyugati szövetségeseinek — így Nagy- Britanniának — a tanácsait. Most hirtelen rájött arra, hogy a Kínai Népköztársaságot is be kell vonni a leszerelésre irányuló nemzetközi egyezménybe. A francia hírmagyarázó természetesnek tartja, hogy a Föld lakosságának egynegyedét magában foglaló népi Kína álláspontját figyelembe kell venni a leszerelés kérdéseiben. A Guardian című angol lap megállapítja, hogy teljesen értéktelen az olyan leszerelési egyezmény, amely kizárja a világ legnagyobb népességű, rohamosan gyarapodó katonai és ipari erejű országát. Ésszerű lenne arról gondoskodni, hogy a kínai kormány képviseltesse magát a genfi tárgyaláson. — Minél előbb jönnek a kínaiak az ENSZ-be, annál inkább tükrözik majd a tárgyalások a való helyzetet — írja a lap. — A nyugat-német lapok nagy fontosságot tulajdonítanak Csen Ji külügyminiszter nyilatkozatának, amelyet a leszerelés kérdéseiben tett. A Die Welt rámutat, hogy Kína a világ legnépesebb országa — majd így folytatja: — A világ közvéleményének jelentős része nem tud megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy ne legyen helye és szava az Egyesült Nemzetek Szervezetében a világ egyik leghatalmasabb országának. Talán változás állt be a nyugati politikában? Határozottan állíthatjuk, hogy igen. A Kínai Népköztársaság óriási gazdasági és katonai erejét már nem lehet tovább figyelmen kívül hagyni, még azoknak sem, akiknek mindez keserű pirulát jelent. Londonban véget ért a több napig tartó úgynevezett „kerekasztal-konferencia“ Ciprus kérdéséről. A tanácskozás feladata lett volna, hogy a függetlenné váló Ciprusi Köztársaság kikiáltása előtt rendezze a még meglevő problémákat: főleg az idegen katonai támaszpontok eltávolítását, a szigeten élő görögök és törökök önrendelkezési jogának biztosítását. Az angol külügyminiszter huzavona állásfoglalása miatt azonban a problémák megoldására nem került sor. Makariosz érsek, a Ciprusi Köztársaság elnöke, tolmácsolta a ciprusi nép követelését, hogy egyáltalán ne legyenek idegen támaszpontok a szigeten. — Az lenne a legjobb megoldás, ha kivonnák a katonaságot és felszámolnák a katonai támaszpontokat — hangzik a Ciprusi Dolgozók Haladó Pártja Központi Bizottságának nyilatkozata. A Ciprus jövőjéért felelős nyugati politikai körök azonban nem a béke érdekeit tartják szem előtt. Makacsul ragaszkodnak ahhoz, hogy katonai szempontok alapján döntsenek a sziget jövőjéről. Ciprus lakosságának éles tiltakozása azonban előbb-utóbb arra kényszeríti Angliát, hogy biztosítsa az önrendelkezési jogot és minél előbb lehetővé tegye a ténylegesen független Ciprusi Köztársaság megteremtését! A lengyel sajtó is élénken kommentálta a világtörténelmi jelentőségű tudományos sikert. — A szovjet tudomány és technika újabb diadala láttán bizton várhatjuk, hogy az idén még nagyobb eredményeket érünk el a világűrkutatás terén, mint tavaly — jegyzi meg a Trybuna Ludu. Japánban szintén nagy visszhangot váltottak ki a Szovjetunió újabb rakétakísérletei. A sajtó és a közvélemény a rakétatechnika és a világűrkutatás terén tett újabb lépésnek tekinti a ballisztikus óriásrakéta sikeres kilövését. Mijazi, a Tokiói Csillagvizsgáló Intézet igazgatója megdöbbentőnek tartja a célbatalálás pontosságát. Murajama neves tudós különösen arra figyelt fel, hogy a rakéta a Föld majdnem egyharmadát körülrepülte, de csak két kilométerrel tért el a megjelölt célponttól. Szerinte ez csodálatra méltó esemény. Az angol sajtó feltűnő helyen közölte a TASZSZ jelentését, s a szovjet tudomány és technika győzelmeként könyveli el az újfajta óriásrakétával végzett eredményes kísérleteket. — Az oroszok ismét elképesztették a világot új, megdöbbentő sikerükkel, — írja Dobson, a Daily Express moszkvai tudósítója. G. Carter, a Daily Héráidban azt írja, hogy az óriásrakéta nagy fö-Kisrakéta: Kisebb szerkesztési hiba? Öriásrakéta: Fordítva. Tökéletes szerkesztés! nére az ultrák által kiadott kiáltvány szövegét a francia rádió tudósítója bőven idézhette, bármilyen elítélő kommentár nélkül. A francia rádió egyébként is bő teret adott a különböző szélső jobboldali anyaországi politikusok nyilatkozatainak. Ebből egyesek arra következtetnek, hogy a hatóságok már korántsem mutatnak olyan erélyt, mint a lázadás első óráiban. Legutóbbi jelentések szerint az algíri francia puccsisták abban reménykednek, hogy kormányellenes lázadásukban és az algíri nép elleni háborújuk fokozásában segítséget kapnak Adenauer kormányától. A legnagyobb veszedelmet az jelenti, hogy a francia lakosság a szélső jobboldali elemek hatására támogatja a puccsistákat. Párizsi politikai megfigyelők rámutatnak, hogy a francia kormány még eddig nem határozta el magát beavatkozásra, s tulajdonképpen meghátrált. A lázadók tovább fegyverkeznek, sztrájkba kezdtek, amelyet Algír és más városok lakosságának javarésze nem helytelenít. De Gaulle elnökletével ülést tartott a francia kormány, ahol részletesen foglalkoztak az algíri fejleményekkel. A szűkszavú nyilatkozatból kitűnik, hogy a párizsi kormányt rendkívül kényelmetlen helyzetbe hozták az algíri puccsisták. • Bulgária sikeresen teljesítette múlt évi gazdasági tervét. A statisztikai jelentés beszámol arról, hogy az 1959-es termelési tervet 102,4 °/ora teljesítették. A bolgár mezőgazdaság a múlt évben a kedvezőtlen időjárás ellenére is jelentős sikereket ért el. • Hruscsov elvtárs üdvözlő táviratot küldött Nehru indiai miniszterelnöknek, az Indiai Köztársaság kikiáltásának 10. évfordulója alkalmából. A szovjet kormányfő meggyőződését fejezi ki, hogy India és a Szovjetunió megbonthatatlan barátsága a világbéke érdekében a jövőben még tovább szilárdul. o Moszkvában aláírták a Szovjetunió és az Albán Népköztársaság közötti árucsereforgalmi egyezményt. • 276 atomrakéta-támaszpont van Nyugat-Németországban — jelenti a Stuttgarter Nachrichten című burzsoá lap. A támaszpontokon a Bundeswehr hat zászlóalját helyezik el. • Ismét zsidóellenes tüntetésekre került sor Münchenben. Több középület falára horogkeresztet mázoltak és hitlerista feliratokat ragasztottak. • A japán sajtó jelentése szerint Maque japán városban az 1945. évben Hirosimára dobott amerikai atombomba hatásának következtében további polgárok haltak meg. • Lhasszában, Tibet fővárosában ötnapos tárgyalás után véget ért a népi képviselők értekezlete. Az értekezlet jóváhagyta az 1960. évi feladatok tervét, amelyet Kína Kommunista Pártjának városi bizottsága terjesztett elő. • Az angol békevédők bizottsága kiáltványt bocsátott ki, amelyben felszólítja Macmillan miniszterelnököt, hogy minden erejével törekedjék a leszerelési egyezmény elérésére. Az alábbiakban sorozatot indítunk a kapitalista társadalmi rendszer legembertelenebb válfaja, a fasizmus gaztetteiről, belső válságairól és csúfos vereségéről. Hitler, Mussolini, Franco, Horthy s további társaik, élők és halottak, az emberiség történelmének sötét foltjai. Az említett nevek pusztulást, fájdalmat, vérontást juttatnak eszünkbe. Legtöbbjüket már elsodorta a élet vihara, de itt vannak újkori követőik: az adenauerek, speidelek, heusingerek, oberländerek, akik semmiben sem különböznek véreskezű elődeiktől. — Ojra a hitlerizmus árnyéka lebeg Európa fölött — írta az egyik angol lap a legutóbbi nyugat-európai zsidóellenes hadjárat alkalmával. — Ez az árnyék azonban csak az „új hitierek“ csörtető békeellenes politikájának szórványos megnyilvánulása. Ök azonban már olyan korban élnek, amikor a békére vágyó emberek száz és százmilliói emelik fel tiltakozó szavukat, sőt, ha kell, el is tiporják a kalandorokat. Ismert tény, hogy Adenauer országában újra az elmúlt világháború tömeggyilkos fasiszta tábornokai ülnek a nyeregben. Ezeknek múltjáról, Európa szörnyű vérontásában vállalt szerepükről, de nem utolsósorban a belső ellentétekről és csúfos vereségükről szándékszunk most rövid ismertetésekben képet adni olvasóinknak. Szövegünk anyagát Bacsó Jánosnak, a magyarországi „Ország-Világ“ című folyóiratban megjelent cikksorozatából vettük át és szemelvényekben folytatásokban közöljük. Az a tény, hogy a mai nyugat-német hadsereg vezetői között valósággal hemzsegnek Hitler egykori főtisztjei és tábornokai, ma már közismert. De az már mégsem olyan mindennapi dolog, hogy olyan is akad köztük, aki állítólag részt vett az 1944. július 20-i Hitler elleni merényletben, a Gestapo akkor le is tatóztatta, mégsem görbült meg a hajaszála sem. Ki ez az újkori nibelungi hős, ki az a csodálatos modern Siegfrid és miféle új mesebeli sárkány vérében fürödhetett meg, hogy sértetlenül megúszta a könyörtelen mészárlást? Ez a jeles és „ügyes" férfiú — Adolf Heusinger tábornok. Arról, hogy miképpen húzta ki annak idején nyakát a hurokból, sokszor és sokféle leleplezés látott már napvilágot, ám a legszenzációsabb - mert önleleplezés — csak nemrégen bukkant elő, méghozzá éppen a nyugat-német sajtóban! Heusinger kettős játékot folytatott? A dolog azzal kezdődött, hogy Job Wilhelm von Witzleben, a Hitler elleni merénylet miatt kivégzett Witzleben tábornagy unokaöccse, aki annak idején vezérkari őrnagyként szolgált a német hadseregben, nemrég szenzációs nyilatkozatot tett közzé. Ebben elmondja, hogy a merénylet előkészítésébe ő maga is be volt avatva, mégpedig nemcsak nagybátyja, hanem személyes jóbarátja, Klamroth vezérőrnagy révén is. — Egyik találkozásunk alkalmával — közli a továbbiakban —, 1944. júniusában Klamroth arról értesített, hogy Olbricht tábornok és gróf Stauffenberg ezredes kénytelenek a bombamerénylet végrehajtásában bizonyos átcsoportosítást eszközölni; mivel Heusinger tábornokra többé nem számíthatnak. Sőt, Olbrichtnek és Stauffenbergnek egyenesen az volt a véleménye, hogy Hausinger kettős játékot folytat... Klamroth vezérőrnagytól aztán később megtudtam: Stauffenberg röviddel ezután határozottan megtiltotta, hogy Heusingert, valamint az OKW hadműveleti osztályán dolgozó beosztottait, Brandt és von Kielmanseg ezredest ezentúl bármiről, de különösen a merénylet időpontjáról tájékoztassák. Hogy Olbricht és Stauffenberg gyanúja mennyire nem volt alaptalan, azt két, nemrég nyilvánosságra került szenzációs dokumentum mutatja. Az első egy kihallgatási jegyzőkönyv a Gestapo egykori levéltárából. Tárgya: Stieff tábornoknak, a puccs egyik halálra ítélt és kivégzett résztvevőjének a nyomozás során tett vallomása, íme, a vallomás legdöntőbb része: Nyomozó: Beszélt másokkal is a készülő merényletről? Stieff: Igen, másokkal is beszéltem róla. Nyomozó: Kivel beszélt és miről volt szó? Stieff: Heusinger tábornokkal, aztán később Wagner tábornokkal, a hadsereg főhadiszállásmesterével és Lindemann tábornokkal. Mindhármukkal a Führer erőszakos félreállításáról volt szó, amit Stauffenberg szervezett. Erről a dokumentumról a Spiegel című nyugat-német lap is kénytelen volt nemrég megállapítani: „Hitelességéhez aligha férhet kétség". (Folytatása következik.) Fasiszta lázadások Algírban • Tüntetések De Gaulle politikája és Massu leváltása ellen • Ostromállapot Algírban • Franciaország sorsdöntő napjai UdjJUiVuaii <3. nauLia a ucuiott- j közi politika régóta parázsló tűzfészke < lobbant lángra: Algírban a fasiszta | „ultrák“ fellázadtak a kormány ellen. ] A hírügynökségek jelentései alapján | a. történeteket sorrendben a követke- ] zőképpen lehet összefoglalni: Massu j tábornokot, Francia-Algír utolsó ke- , zését csúffá tették és leváltották; De ; Gaulle szabad kezet akar. i A tüntetők élére a „Francia Nem- 1 zeti Front“ elnevezésű szélsőséges szervezet állott, amelynek vezetője ! egy volt poujadeista politikus. A za- i vargások úgy kezdődtek, hogy a tö- i meg felszedte a kövezetét, gépkocsi- . kát állított keresztbe az utcák bejá- • rátánál és barikádokat emelt. Mondanunk sem kell, hogy a francia j kormányt rendkívül meglepték az algíri események. Debré miniszterelnök 1 azonnal a színhelyre repült, hogy je- , lentést tegyen De Gaulle köztársasági elnöknek. De Gaulle tábornok rádiófelhívással fordult az algíri franciák- , hoz, s Franciaország ellen irányuló j gonosztettnek minősítve az Algírban , kirobbant lázadást, azt hangsúlyozta, , hogy a maga részéről mindent meg- . tesz a problémák megoldására. Egész Algírban sztrájkhullám tört i ki. Párizsi politikai megfigyelőknek i feltűnt, hogy az algíri cenzúra eile- ; lényt ad az oroszoknak a tudomány terén. Párizsban a jobboldali lapok igyekeztek csökkenteni a szovjet siker jelentőségét. A Le Monde című lap szerint nyugati politikai megfigyelők rámutatnak arra, hogy a szovjet kísérlet, mint mindig, most is sikerrel végződött. Francia tudományos körök nagy érdeklődéssel kísérik a Szovjetunió legújabb eredményét. A rakéta sikere ugyanis azt jelzi, hogy a kozmikus térség kutatásában új távlatok nyílnak. A Crix című lap hangsúlyozza, hogy az új kísérlet igen mély benyomást gyakorol a nyugati diplomáciai megfigyelőkre, akik szerint a szovjet kísérletek elérték a tökéletesség fokát. A New York Times című vezető amerikai lap szerkesztőségi cikkében figyelemre méltó sikernek tartja a Csendes-óceán középső részébe kilőtt első szovjet rakéta pontos becsapódását. — Ha igaz, hogy a rakéta mintegy 8000 mérföldet tett meg és becsapódásakor csak egy és egynegyed mérföldnyire tért el a megjelölt ponttól, akkor jóval -felülmúlja az Atlaszrakétánk eddigi teljesítményét — Írja a lap. Az AFP sajtóiroda szerint az amerikai szakértők a sikeres rakétakísérletekből arra következtetnek, hogy a szovjet rakéták Amerikának úgyszólván egész területét elérhetik. r nfimrrf a Földművelésügyi Megbízotti Hivatal lapja - Kiadja a Földművelésügyi Megbízotti Hivatal kiadóvállalata. - Megjelenik hetente kétszer ■— Szerkeszti a szerkesztőbizottság — Főszer▼..W " kesztö: Major Sándor - Szerkesztőség és kiadóhitaval: Bratislava Suvorovová 16 — Telefon: főszerkesztő 243-46, titkárság 556-80. - . Telefonközpont: 359-41, 359-42, 359-43. — Belső Földműves vonalak: Mezőgazdasági osztály 632, agit-prop. oszály 654, szakmelléklet 636. - Nyomja a Polygrafické závody n. p., Bratislava, ul. Februárového vííazstva 6/d - Terjeszti a Posta Hirlapszolgálata. — Megrendelhető minden postahivatalnál és kézbesítőnél — Előfizetési díj évente 36,40 korona. A-513710 Hazánk parlamenti küldöttsége Zdenék F i e r 1 i n g e r elvtárs, a csehszlovák nemzetgyűlés elnökének vezetésével több napot Indiában töltött. Részt vett az Indiai Köztársaság kikiáltásának 10. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken is, valamint tárgyalásokat folytatott az indiai kormány tagjaival a két országot érintő gazdasági, politikai és kulturális kérdésekről. Felvételünk: Zd. Ficrlinger elvtárs, a küldöttség vezetője, a csehszlovák vendégek tiszteletére rendezett gyűlésen beszédet mond.