Szabad Földműves, 1960. január-június (11. évfolyam, 1-52. szám)
1960-01-06 / 2. szám
A FÖLDMŰVELÉSÜGYI MEGBÍZOTTI HIVATAL LAPJA Bratislava, 1960. január 6. Áfa 40 fillér | ______________XI .évfolyam, 2. szám. A mezőgazdasági termelés kérdéseit szocialista módon oldjuk meg Antonín Novotny elvtárs újévi beszédéből Antonín Novotny elvtárt újévi beszédét tartja Drága Polgártársak, Elvtársak! Népi demokratikus köztársaságunk dj, jubiláris esztendejébe lépve szívélyesen üdvözlöm önöket, sok sikert kívánok munkájukhoz, valamint elégedett életet mindnyájuknak. Ebben az esztendőben ünnepeljük hazánknak a szovjet hadsereg által történt felszabadítása 15. évfordulóját. Népi demokratikus köztársaságunk fennállásának 15., jubiláris évébe úgy lépünk, hogy a szocialista termelési viszonyok teljes győzelmet arattak egész népgazdaságunkban. Mezőgazdaságunkban is végérvényesen győzött a szövetkezeti gazdálkodás gondolata. Legközelebbi célunk, a szocialista országépítés befejezésének megvalósítása előtt állunk. Az ország fejlesztésében elért gazdag eredmények, társadalmunk fellendülése meggyőzően tanúskodik Csehszlovákia Kommunista Pártja politikájának helyességéről. A Csehszlovák Köztársaság megszilárdította helyzetét a világ Iparilag legfejlettebb államai között. A dolgozók szükségleteinek kielégítése terén is a legmagasabb anyagi és kulturális színvonallal rendelkező országok közé tartozunk.' Népünk egysége szilárd. Alapját a munkás-paraszt szövetség képezi. Hazánk népének javát szem előtt tartva, a lenini nemzetiségi politika elvei szerint megoldottuk a csehek és szlovákok kapcsolatát, valamint az egységes Csehszlovák Köztársaság nemzetiségeinek helyzetét. A szocializmus és a kommunizmus eszméi mély gyökereket vertek nálunk; Csehszlovákia dolgozó népe lépésről lépésre befejezi a szocializmus építését, hogy fokozatosan áttérhessen a kommunista társadalom építésére. Felszabadulásunk 15. évfordulójának ünnepségei egyben manifesztációs módon kifejezésre juttatják megbonthatatlan barátságunkat a Szovjetunió népeivel, azt az őszinte testvériséget, amely a szabadságért és a függetlenségért vívott harcban született, az építőmunkában és a békeharcban megszilárdult. Az elmúlt esztendőben tovább fejlesztettük népgazdaságunkat. Előzetes számítások szerint a döntő szakaszon, az iparban, iá %-kal növeltük a termelést. A mezőgazdaságban a szocialista szektor a mezőgazdasági földterületnek majdnem 84 %-án gazdálkodik. Az EFSZ-ek megszilárdultak, termelésük növekszik, gazdaságilag erősödnek. 1959 folyamán hozzáláttunk azoknak a jelentős intézkedéseknek a megtételéhez, amelyek célja: az ifjúság széleskörű műveltségének gyarapítása az iskolák élettel és munkával való kapcsolatának szorosabbá tétele útján. Ezek az intézkedések fontosak azért, mert előkészítik dolgozóinkat, főleg ifjúságunkat a szocialista és a kommunista társadalom építéséből reánk váró igényes feladatok teljesítésére. Hazánk további felvirágzásának távlatai annál is reménytkeltőbbek, mivel a tárgyalások útját járva bizonyos haladást értünk el a nemzetközi együttműködés kérdéseiben. Különösen ez idén döntő jelentőségű kérdés az, vajon a világ a nemzetközi együttműködés elmélyítésének, a békés egymás mellett élés és a nemzetek közötti barátság útját járja-e majd. Az elmúlt esztendő fejlődése arra jogosít fel minket, hogy bizonyos derűlátással tekintsük a jövőbe, önök ismerik Nyikita Szergejevics Hruscsov USA-beli útjának eredményeit, a szovjet kormánynak a teljes és általános leszerelésre vonatkozó, Hruscsov elvtárs által az Egyesült Nemzetek Szervezetének ülésén előadott javaslatait és az Eisenhower elnökkel folytatott tárgyalások eredményeit. Hruscsov elvtárs küszöbön álló franciaországi látogatása és az Amerikai Egyesült Államok elnöke szovjetunióbeli útjának előkészítése alapján feltételezhetjük, hogy 1960-ban további lépéseket teszünk a nemzetközi feszültség enyhítése, a hidegháború kiküszöbölése terén. Hisszük, hogy a legmagasabb szinten a közeljövőben folytatandó tárgyalások kedvező eredményt hoznak és megnyitják a nemzetek közötti további közeledés útját. Ez összhangban lesz a tartós békét kívánó emberiség túlnyomó többségének vágyaival. A Csehszlovák Köztársaság és népünk teljes mértékben helyesli a Szovjetunió békepolitikáját és ereje teljéből támogatja. Ezért harcolunk azok ellen, akik ma sem akarják abbahagyni a hidegháborút, például Nyugat-Németországban, ahol folytatódik a revanslsta uszítás, ahonnan a nemzetközi megértést aláásó különféle szervezett akciók indulnak ki, s ahol létrehozzák a Bundeswehr atomfelfegyverzésének feltételeit. v Drága Barátaim! Elvtársak! A népgazdaság és az egész ország elért fejlődési szintjén nem állhatunk meg, előre kell tekintenünk, meg kell határoznunk szocialista társadalmunk további fellendítésének útját, módját. Nagyon fontos, hogy a megfelelő Időpontban helyes következtetéseket vonjuk le és a kitűzött cél elérésének megszabjuk a helyes irányát. A második ötéves terv teljesítésének mérlege mind ez ideig jó. Most hozzálátunk az ötéves terv utolsó éve feladatainak teljesítéséhez. Az idén elért eredményektől függ, hogyan kezdjük a harmadik ötéves tervet, amelynek teljesítése során még nagyobb sikereket akarunk elérni. Önök tudják, hogy az 1961 — 65. évi harmadik népgazdaságfejlesztési ötéves tervre nagyon gondosan készülünk. Feltételezzük, hogy minden munkahelyen megvitatják a terv irányelveit, hogy így mindenki véleményt mondhasson. Továbbfejlődésünk e fontos feladatait a széleskörű megvitatás után Csehszlovákia Kommunista Pártjának országos konferenciája megtárgyalja és jóváhagyja. Hangsúlyozni kívánom, hogy a második ötéves terv végén feltételezett eredményekhez viszonyítva iparunk termelése 1965-ben 50 %-kaI, mezőgazdaságunk termelése pedig több mint 21 %-kal lesz nagyobb. Azt akarjuk, hogy a harmadik ötéves terv végén a lakosság személyi fogyasztása az 1960-as évhez viszonyítva legalább 50 %-kai növekedjék. A harmadik ötéves terv során heti 40 — 42 órára csökkentjük a munkaidőt. Ezen feladatok és a harmadik ötéves terv más célkitűzéseinek sikeres teljesítése érdekében sokkal igényesebben kell hozzálátnunk az új technika, automatizálás, gépesítés bevezetéséhez, és fokoznunk kel) a vegyipar népgazdaságunkban betöltött szerepét. Ezért akarjuk azt, hogy minden dolgozó kivegye részét a valamenynyiünk életét érintő fontos problémák megoldásából. Önök tudják, hogy e téren gazdag tapasztalataink vannak. Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága és a kormány minden fontos kérdésről tájékoztatja dolgozóinkat, s megkívánja tőlük, hogy véleményt mondjanak, kifejtsék nézetüket a feladatok megoldásának módjával kapcsolatban. Biztosíthatom önöket, hogy ezeket a Szovjet államférfiak üdvözlő távirata Antonín Novotny elvtársnak, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága első titkárának, a Csehszlovák Köztársaság elnökének és Viliam Siroky elvtársnak, a Csehszlovák Köztársaság miniszterelnökének A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége, a Szovjetunió Minisztertanácsa és az egész szovjet nép nevében, valamint a magunk nevében az újév alkalmából szívélyes jókívánságainkat fejezzük ki Önöknek és a testvéri Csehszlovák Köztársaság valamennyi dolgozójának. A Szovjetunió népeit az öröm érzése tölti el Csehszlovákia népeinek sikerei felett, amelyeket a Csehszlovákia Kommunista Pártja XI. kongresszusa által kitűzött feladatok teljesítésében elért. A sikeres építőmunka eredményeként Csehszlovákia népe elérkezett a szocializmus befejezéséhez ét megteremtette a kommunista társadalom fokozatos felépítésének feltételeit. A Szovjetunió népei büszkék ezekre a sikerekre. Meggyőződésünk, hogy az 1960-as év nemzeteink még nagyobb egységének, a szocialista tábor valamennyi országa dolgozói egy testvéri családba tömörülésének, a nemzetközi feszültség további enyhülésének ét a nemzetek közötti együttműködés kiterjesztésének esztendeje lesz. Önöknek, drága barátaim és az egész csehszlovák népnek őszinte szívvel kívánunk új sikereket a szocialista társadalom építésében és a világbékéért folytatott nemes harcban. NY HRUSCSOV Moszkva, 1959. december 31. K VOROSILOV Újévi fogadás a Kremlben nézeteket és javaslatokat nagyon gondosan tanulmányozzuk, s megvalósításukról már önök is meggyőződhettek. Ez Csehszlovákia Kommunista Pártjának bevált alapelvét képezi, ami szorosabbá teszi kapcsolatát a dolgozókkal. Hiszen a kommunista párt programja a nép programja, amelyet az emberek valósítanak meg. Ez így helyes és mi továbbra Is így járunk el. Az új bérrendszer bevezetésének eredményei arról tanúskodnak, hogy dolgozóink felelősséget éreznek az állam szempontjából fontos kérdések megoldásáért. Ma már több mint 700 000 munkás az új bérrendszer szerint dolgozik. Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága szeptemberi ülésén rámutatott a harmadik ötéves terv nagy politikai jelentőségére és egyben teljesítésének útjára, módjára. A többi között hangsúlyozta, hogy társadalmunk mostani fejlődési fokán a szocialista demokrácia elmélyítésének, a nép nemzetgazdaságunk és államigazgatásunk irányításában való részvételének fokozásában az egyik utat jelenti az új területi átszervezés és a nemzeti bizottságok rendszerének átszervezése. Ez egyúttal a munka és az Irányítás megjavításának az útja, kezdve a kormánytól egészen a nemzeti bizottságokig. Emellett megmaradunk a központi irányításnál, amely megfelel a demokratikus centralizmus elveinek, ha ugyanekkor bővítjük a nemzeti bizottságok jogait és felelősségét valamennyi fokon. Számos, eddig a minisztériumok igazgatása alatt álló vállalat átmegy a nemzeti bizottságok igazgatásába. Az országos tervben kitűzött feladatok megvalósításáért a nemzeti bizottságok közvetlenül a kormánynak felelnek. Az egységes országos terv irányadó és kötelező lesz mind a minisztériumok, mind pedig a nemzett bizottságok számára. Folytatás a 4. oldalon) A moszkvai Kreml nagytermében az új évre virradó éjjel csaknem másfélezer vendég gyűlt össze a Szovjetunió kormánya által rendezett hagyományos fogadáson. Ny. Sz. Hruscsov a fogadáson pohárköszöntőt mondott. Beszédében rámutatott arra hogy a múlt év világosan megmutatta a nemzetközi feszültség enyhítésének és a béke megszilárdításának lehetőségeit. A Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke kifejezte meggyőződését, hogy az 1960-as év még jobb lesz. Ny. Sz. Hruscsov, a külföldi diplomatákhoz fordulva, poharát a világbékére, a valamennyi ország nemzetei közötti barátságra ürítette és kifejezte azt az óhaját, hogy a követek és nagykövetek a nemzetek közötti barátság megszilárdítására és a világbéke megőrzésére törekedjenek. A fogadáson Rolf Sohlman svéd nagykövet, a diplomáciai testület doyenje mondott rövid beszédet a testület nevében. A mélyszántás befejezése előtt i A traktorok és a trakto{ rosok — végre — e,gy kis ■ pihenőre térnek. S mind- I járt elöljáróban leszögezj hetjük, hogy megérdemel■ ten. Ugyanis a gépállomá■ sok és az EFSZ-ek trak§ torosai teljesítették a ■ mélyszántásra vonatkozó i egész évi tervüket. Több í mint 500 000 hektár földet ■ szántottak fel. Az egyes ■ kerületek — a zsolnain és ■ a besztercebányain kívül [ — büszkén jelentik, hogy i végeztek a mélyszántás■ sál! Mielőtt azonban pontot tennénk az őszi mélyszántás végére, meg kell mondanunk, hogy a siker nem véletlen. A traktorosok időt s fáradságot nem ismerve harcoltak a mélyszántás lefejezéséért, a terv teljesítéséért. Különösen jő munkát végeztek a cíferi, az alsódiósi, a dunaradványi és a vágteplici EFSZ traktorosai. Éjjel-nappal, két műszakban szántottak. Szorgalmuk eredménye, hogy az említett szövetkezetek határában már egy talpalatnyi föld sincs szán‘atlanul. A traktorosok közül külön dicséretet érdemelnek Matusic, Svíkorik, — Munka után édes a pihenés — tartja a közmondás. Tudja ezt Sukety István is, de alighogy befejezte az őszi mélyszántást az ipolysági szövetkezetben, máris elment a szomszédos korponai járás szövetkezeteinek segíteni. Azt tartja: a korponai járás szövetkezeteinek tagjai is örülnek majd, ha jelenthetik, hogy befejezték a mélyszántást. Fedák, Koleszár, Kóstolóik, Králik és Svarc elvtársak, akik két műszakban naponta 15 hektár földet szántottak fel. -Az értékelés és a tervteljesítés alapján azonban kitűnt, hogy az eperjesi kerület traktorosai végezték a legjobb munkát. Bizonyltja ezt az is, hogy Szlovákiában elsőként az eperjesi kerületben fejezték be a mélyszántást. Ezt a szép eredményt a traktorosok szorgalmán és igyekezetén kívül a szocialista munkaversenynek köszönhetik. Becsületesen megálltak helyüket a kassai kerület traktorosai is. Különösen szép sikert értek el a szepsi, kassai és királyhelmeci járás traktorosai. A mélyszántás mihamarabbi elvégzéséért azonban a bratislavai és a nyitrai kerületben folyt a legnagyobb harc. Az utóbbi kerület traktorosainak például 49 000 hektár földön kellett elvégezniük a mélyszántást. Ezt a területet 235 lánctalpas traktorral szántották fel. Amint már említettük, a zsolnai és a besztercebányai kerületben még mindig nem fejezték be a mélyszántást. A két kerületben még több mint 1200 hektár föld vár ekére. Az idő jó, ugyanakkor sürget. A traktorosokon és az EFSZ-ek vezetőségén múlik tehát, hogy a többi kerülethez híven büszkén jelenthessék: befejeztük a mélyszántást! (z)