Szabad Földműves, 1960. január-június (11. évfolyam, 1-52. szám)
1960-06-29 / 52. szám
A szőlő szelektálásának kérdése Kelet-Szlovákiában A bortermelés tervszerű fejlesztése évről évre új szőlők telepítését követeli. Ezért a szaporításra egyre több szőlőt kell szelektálnunk. Különösen Kelet- Szlovákiában nagy a hiány kiválogatott anyagban. Az utolsó években az állami gazdaságok és az EFSZ-ek nagy mennyiségű szőlőoltványt készítenek. Eddig a kassai és eperjesi kerületekben csupán a Kistoronyai Szőlészeti Kutatóállomás adott megbízható szelektált szaporítóanyagot, pedig egyre nagyobb a szükséglet. Az a mennyiség, amelyet a kutatóállomás termel, nem elegendő. Némely állami gazdaság már maga is végzi a szőlő kiválogatását, de többnyire kismértékben; sokszor saját szükségletüket sem elégítik ki. Oltásra és saját alanyú szőlőtelepítésre kiválogatás nélküli venyigéket is használnak. Ilyen esetben nem megfelelő minőségű és kevés termést a(/o fajtához jutnak. A szőlő szelektálása gondos munkát igényel. Igen fontos, a kiválasztott tőkék többéves ellenőrzése. Ha a tőke hat évig átlagosan jó cukor- és savtartalmú szőlőt termett, alkalmas szaporítóanyagtermesztésre. Ezért kell a szőlő kiválogatását pontosan végezni, s azokon a helyeken is be kell vezetni, ahol eddig ezzel még nem foglalkoztak, de a feltételek megvannak. Ahol pedig már végeztek ilyen munkát, több szaporítóanyagot kell termelni. A szaporítóanyag termeléséhez azonban meg kell állapítani azt, hogy mennyi immúnis homokot telepítünk be szőlővel. A Kassai Szőlönemesítő Állomás jelentése szerint a jövőben a következő területek szőlőtelepítése esedékes immúnius homokon; £v__________________ Terület (ha) 1960 40 1961 65 1962 110 1963 120 1964 ^ 100 1965 200 Összesen 635 Ila ehhez hozzászámítjuk az oltáshoz szükséges venyigét, a szőlő szelektálásának kérdése komoly feladatot jelent Kelet-Szlovákiában. A Kassai Kerületi Nemzeti Bizottság javaslatára 1956-ban négytagú szőlőszelektáló bizottságot szerveztek. Ez a bizottság megállapította, hogy a kassai és eperjesi kerület minden bortermő vidéke néhány év múlva önellátó lehet a szelektált szaporítóanyag termesztésében. A szőlönemesítöbizoltság ellenőrizte a kiválogatás módját is. A következő években viszont már nem teremtették meg számára a kívánt feltételeket. Ezért a tevékenysége csökkent. De most, amikor a bortermelés nagy fejlődésnek indult, szükséges az említett bizottságot tevékenyebb munkára serkenteni. Végül meg kell említenünk, hogy csupán a szőlőnemesítő-bizottság munkája nem elegendő. Több megértést várunk a gazdaságok vezetőitől és dolgozóitól is. Meg kell érteniük, hogy a szocialista gazdaságokban a termelés növeléséhez okvetlenül szükséges a szelektált szaporító anyag. Gérard Biskupsky, a Kistoronyai Szőlőnemesítő Állomás dolgozója A tavasz a virágkertész számára is a fokozott munkatevékenység ideje. Tervet készít és aszerint alakítja ki a virágoskert céljára szánt területet, hogy nyáron szemet, szívet gyönyörködtető látványával a fáradtan hazatérő dolgozót felüdítse. Készíthetünk szabályos mértani vagy pedig tájkertet. Ez a helyi adottságtól — mint amilyen a terület nagysága, a sík vagy lejtős terület — és ízlésünktől függ. Ha ősz folyamán az ásónyom mélységűre felásott területet nem trágyáztuk, akkor tavasszal komposztfölddel megjavítjuk, majd elegyengetjük és simára gereblyézzük. Terv szerint kijelöljük az utak és a pázsit helyét, majd elkészítjük a virágágyakat. Ezek a mértani kertben rendszerint szabályosak, a tájkertben szabálytalanok. Az ágyások beültetésére évelő vagy egynyári virágokat használunk. Általánosan kedveltek, olcsóbban és egyszerűen szaporíthatok az egynyáriak, melyek tarka virágaikkal üde színfoltot adnak minden kertben. Legismertebbek: tátika (Antirrhinum), kenderpakóca (Agerátum), begónia (Begonia rex), körömvirág (Galendula), őszirózsa (Aster), kakastaréj (Celosia), krizantém (Chrysanthenum), szarkaláb (Delphinium), szegfű (Dianthus), fátyolvirág (Gysophila), hajnalka (Ipomea), estike (Mirabilis), petúnia (Petunia atkinsiana), lángvirág (Phlox), porcsinrózsa (Portulacca), zsálya (Salvia), bársonyka (Tagetes), verbéna (Verbena hybrida), rézvirág (Zinnia). Tervkészítéskor vegyük figyelembe a növény virágzási idejét és a virágok színét. Szépek az egyfajta virággal beültetett ágyak, szélükön kis szegélynövénynyel, például a rózsaszínű begónia a szélén kék kenderpakócával, a több színű oroszlánszáj lila verbénával, vagy a szegély nélküli kerek virágágy égőpiros zsályával. Utak mentére, pázsit szélére, hosszú ágyasokba nagyon megfelelő a folyton virágozó petúnia. Többféle virágot is tehetünk egy ágyba, de a csoportos elrendezésénél mindig vegyük figyelembe a növény nagyságát és a virág színét. Egynyári virágaink-legnagyobb részét magról szaporítjuk.; Vannak, amelyeket állandó helyre kell vetrn, mert nem tűrik az átültetést, például a rezeda, díszmák, szagosbükköny, szarkaláb. Az igénytelenebbeket is vethetjük állandó helyre, mint a körömvirágot, rézvirágot, sarkantyúkát. Vannak viszont olyanok, amelyekből először palántát kell nevelnünk. Ezek lassabban fejlődnek, később virágoznak, ezért már tél végén melegágyba vagy szaporítőládába vetjük. Ilyenek a petúnia, verbéna, zsálya, kenderpakóca, tátika, szegfű. Az állandó helyre történő vetésre márciusban, áprilisban kerül sor. Árvetést 2 — 3 héttel később megismételjük, hogy a virágzás idejét meghosszabbítsuk. A simára megmunkált ágyakba kijelöljük a sorokat 20 — 60 cm távolságra, a növény nagyságának megfelelőn. Meghúzzuk a vonalakat. Megkönnyíti a munkát a beállítható sorhúzó-gereblye, ez mindjárt mélyíti is a sorokat. A magot egyenletesen szórva vetjük, vigyázva, hogy vetésünk nagyon sűrű hé legyen. Azután földdel vékonyan betakarjuk. Ha a talaj nem elég nedves, akkor vetés előtt néhány órával jól megöntözzük. A sűrűn kelő palántákat minél előbb ritkítsuk ki. A lassan fejlődő virágok magvait már januárban, februárban magcsészébe vagy szaporítőládába vetettük. Kikelés után, amint lehet, tűzdeljük át más ládába és hűvösebb helyhez szoktassuk. Márciusban már langyos ágyba is vethetünk. A vékony, meleg talpra 10 — 20 cm vastag homokos komposztföldet rakunk. Elsimítjuk, bevetjük, homokréteggel finoman betakarjuk és jól megöntözzük. Rátesszük az ablakot és szalmatakaróval betakarjuk. A palántákat fokozatosan levegőhöz és világossághoz szoktatjuk. Kiültetésük az időjárástól függ. A kevésbé érzékenyek kiültetésére április végén kerülhet sor. Általában a palánták zömét május második felében ültetjük ki. A nem újonnan telepített virágoskert tavaszi munkái az általános tisztogatásokból, gereblyézésekből állnak. Az évelő növényekről eltávolítjuk az elszáradt részeket, s a télire betakart növényekről fokozatosan leszedjük a takarót. Amint a föld megszikkad, azonnal kapáljunk. A virágok nagyon meghálálják a talajlazítást; utána tömegesen megjelennek az új hajtások. , Az ősszel kiültetett árvácskák, százszorszép palánták és a tulipán, nárcisz, jácint hagymái az első melegebb tavaszi napsugár hatására rohamos fejlődésnek indulnak, s korán megjelenő kedves virágaikkal jutalmazzák a szorgos virágkertészt. Bertha Gézáné 101 1960. március 30. Tavasz a virágoskertben
