Szabad Földműves, 1960. január-június (11. évfolyam, 1-52. szám)
1960-06-22 / 50. szám
Megszabadulhatnak-e háziállataink élősködőiktől? Háziállataink baktériumos és vírusos megbetegedéseinek zöme heveny járvány formájában jelentkezik, s közülük például a sertésorbánc, a baromfipestis, a sertéspestis és még jőnéhány betegség tömeges elhullást okoz. A parazitás vagy élősdi okozta bántalmak ellenben többnyire idült jellegűek, alig-alig észrevehetők, esetleg csak enyhe tünetekben mutatkoznak meg. Mi sem természeie-1 1. A májmétely fejlődése: 1. a kifejlett féreg a szarvasmarhában, 2. a májmétely-pete, 3. körülcsillangós miracidium (ébrény), 4. törpe iszapcsiga (köztigazda), 5. sporociszti (lárva), 6.. cerkária (lárva), 7. betokozódott fertőzéses cerkária. sebb, hogy az állattartók és állattenyésztők jobbára csupán az előbbi fertőző betegségeket méltatták figyelemre. Szintúgy az állatorvosok, akik elsősorban az országos járványok megfékezésén és felszámolásán fáradoztak. Pedig az élősködők szerepe sem lebecsülendő. Az élősködő életmód az élővilágban eléggé elterjedt. Az élősködés azt jelenti, "hogy két szervezet (állat és növény, állat és állat, állat és ember) együttéléséből az egyik, az élősködő (más néven parazita) hasznot húz a másikból, az úgynevezett „gazdá“-ból. Az állatvilágban az élősködő egy bizonyos állatfajhoz vagy annak egy meghatározott szervéhez (máj, bél stb.) hosszú évezredeken keresztül alkalmazkodott. Háziállatainkat 3000-nél is több parazita veszélyezteti. Káros hatásuk többféle. Tekintélyes hányadot elvonnak a gazdaszervezet táplálékából oly módon, hogy a részben megemésztett anyagokat veszik fel, vagy a szeryezet sejtjeiből, véréből fogyasztanak. Mechanikailag is károsítják, roncsolják, sorvasztják a megtámadott szervet. A májmétely vagy a hólyagféreg a májat, mások meg a bélcsövet, a légutakat is elzárhatják. Nem egy élősdi olyan anyagokat, nedveket választ ki, amelyek a szervezetre mérgezőn hatnak. A fiatal állatok különösképpen megsínylik a parazitás fertőzöttséget, amelynek következményeként fejlődési erélyűk csökken. Az orsóférges malac csökött, koravén lesz, fejletlen marad. Kísérleti adatok szerint, ha 20, illetve 40 orsóféreg élősködik bennük, 4 hónap elteltével 22, illetve 24 kilónyi súllyal nyomnak kevesebbet, mint a nem gilisztás társaik, 100 féreg pedig már megöli az állatot. Ezek súlya elhulláskor másfél kilóval kevesebb, mint 4 hónappal korábban. A sertések mintegy 20—40 %-a világszerte még manapság is orsóférges. A malackorban ennél jóval több a fertőzöttek száma, holott nagyszerű, hatékony féregölő gyógyszereink vannak. Az élősködők miatt súlyban ki sem fejezhető takarmánymennyiség pocsékolódik el. Az állatok silányul értékesítik a takarmányt, minthogy a paraziták termelte toxinok megzavarják a szervezet rendes anyagforgalmát. A paraziták tápanyagszükségletére megemlítjük, hogy például egy-egy nőstény-otsóféreg naponta csaknem 240 000 petét termel. Ezek után érthető, hogy fertőzött háziállataink termelékenysége, hozama csökken. A mételyes tehén legalább napi egy liter tejjel kevesebbet ad. Ez a csökkenés súlyosabb esetben akár 80 %-os is lehet. A külső és belső élősködőktől szenvedő juh gyapjúhozama szintén nagymértékben csökken. De az élősködők miatt a vágóállat húsa ugyancsak kisebb értékű. A kártétel miatt nagy mennyiségű állati szervet, szervrészt kell a közfogyasztástól és az ipartól elvonni. Az efféle veszteségek méreteiről képet alkothatunk magunknak, ha meggondoljuk, milyen gyakori élősködők a hőlyagférgék, kivált a sertés májában. Veszteség éri továbbá a gazdasági életet akkor is, amikor nem közvetlenül és nem elsősorban a paraziták hatására károsodik a szervezet. Ha például férgek telepednek Tneg a gazdaállatban, az általános ellenállóképesség csökkenése következtében a szervezet érzékenyebb lesz a különféle egyéb kórokozók iránt. Egyes ízeltlábú élősködők (kullancsok, szúnyogok, tetvek) a vérszívás során egysejtű élősködőket, például maláriaplazmődiumokat, vírusokat (így a kiütéses tífuszét) vagy baktériumokat (a fertőző elvetését) oltanak be a gazdaszervezetbe. Tetemes a károsodás, amikor az állatok között tömeges elhullás mutatkozik, vagy kényszervágás válik szükségessé, így többek között a kokcidiumok a csirkeállományokban, a májmételyek, a gyomor-bélférgek és tüdőférgek a juhállományban okozhatnak effajta tömeges kieséseket. Megszokott jelenség házi és vadon élő állatok felboncolása alkalmával, hogy főképp gyomor-bélcsatornájuk férges. Az efféle állatok általában nem betegek, „csak“ fertőzöttek. Ha kisszámú élősködő telepedett meg a jószágban és ennek természetes ellenállóereje megfelelő, egyensúlyi állapot alakul ki a gazdaállat és a parazita között. Az ilyesfajta mérsékelt fokú fertőzöttség betegségi tünetekben nem is nyilvánul meg, rejtve marad, vagyis a fertőzöttség úgynevezett lappangó (látens) jellegű. Ezt általában észre sem vesszük. Pedig az élősködő férgek ilyenkor sem ártalmatlan lakói az állati szervezetnek. Régebben azt hitték, hogy az egyszerű féregtelenítés már elégséges a paraziták ellen. Tagadhatatlan, a férges állatot féregteleníteni kell. De mit ér ez egyegy jószág esetében, ha ugyanakkor száz más egyedet és magát a féregtelenített állatot is újabb fertőzés veszélyének tesszük ki. Hiszen az orsóférgesség ellen kezelt csikó például kilométereken keresztül napokig üríti az orsóférgeket, s ezek nőstényeiben továbbra is százezer számra rejtőznek a még életképes, ellenálló burkú peték, amelyek a kiszáradt, szétesett férgekből szabaddá válva szétszóródnak. Az egyszerű; egyedi féregtelenítésnél fontosabb a tömeges, preventív féregtelenítés, vagyis az, amikor a fertőzött, de még nem beteg állatokat gyógykezeljük. De még ez sem tökéletes megoldás. A következő, már fejlettebb védekezési mód a megelőzés, az úgynevezett profilaxis. Ha az élősködőket hordozó csikó bélsarát a gyógykezelés után napokig gondosan összegyűjtjük és megsemmisítjük, már kevesebb alkalom adódik a gyógykezelt állat újrafertözésére és társai fertőződésére is. A helmitológia (féregkutatás) világhírű szovjet professzora, Szkrjabin fölismerte, hogy a vázolt passzív megelőzésen kívül van egy másik, egy úgynevezett aktív megelőzés is. ő ezt devasztációnak nevezte el. Eszerint a korszerű mechanikai, kémiai, fizikai és biológiai módszerek együttes felhasználásával kell elpusztítani a parazitát fejlődésének bármely szakaszán, tartózkodjék akár a gazdaállatban, akár környezetében. A gyógykezelés, a megelőzés és a devasztáció szerves kiegészítője egymásnak, egy azonos művelet három öszszetevője. így az orsóféregirtásban' tel-; jes munkát csakis akkor végezhetünk, ha az elmondott gyógykezelésen és a passzív megelőzésen kívül aktív támadást indítunk az istállóban, valamint a legelőn levő kóranyag ellen. Ez azt jelenti, hogy fizikai és kémiai módszerekkel petementessé kell tenni az állatok környezetét. Ilyen módszerekkel a szovjet parazitológusok kezdeményezésére sikerült megszüntetni a Szovjetunió területén a hírhedt medinai féreg okozta emberi megbetegedést. Nem meglepő tehát, hogy a Szovjetunióban immár napirendre került az ember ténia- és a kutya echinokokkusz-galandférgességé-2. Tyúk vékonybele orsóféreggel (aszkaridia) nek, egyszersmind az állatok borsókakórjának és hólyagférgességének a teljes „felszámolása“ is. Amíg a devasztáció feltételei nincsenek biztosítva, addig legalább az erősebb fertőződéseket kell mindenáron megakadályoznunk, elsősorban a megfelelő egészségügyi, tartási és takarmányozási viszonyok biztosításával. S ehhez nem elegendő csupán az állatorvosok korszerű tudása és felelősségérzete. Minden állattenyésztő, állattartó fokozott közreműködése is szükséges. Dr. Holló Ferenc 197 I960, június 22.
