Szabad Földműves, 1960. január-június (11. évfolyam, 1-52. szám)
1960-06-22 / 50. szám
A lód nagyüzemi tenyésztése Lúdtenyésztésünk az utóbbi időben kissé visszaesett. Okát legtöbben azzal magyarázzák, hogy a lúd jellegzetesen kisüzemi tenyésztésbe való állat. De azért teljesen mégsem vetették el a nagyüzemi tenyésztését, sőt az utóbbi időben egyre több kísérletet folytatnak a megvalósításáért. Az Ivánkái Baromfitenyésztési Kutatóintézet kísérletezései alapján egy öreg lúd évi eltartásához 2,5 mázsa gabonaféle szükséges. Azonkívül megállapították, hogy a gúnár nagyon hajlamos az „egynejűségre“, hiába van a környezetében több tojó, ő csak a választottjának udvarol, annyira hűséges hozzá, hogy amikor már a tojó ül, akkor is utánajár, két-három nap gágogva keresi. A kacsával ilyesmi nem fordul elő. Az ügyes gazdasszonyok azonban ezt a kérdést könnyen megoldották otthon. Olyan tojókat válogattak tenyésztésre, amelyek bármely gúnár tetszését könynyen megnyerték; tehát nem a gúnár, hanem a tojó megválasztása dönti el a tenyésztés sikerét. Viszont ez az eset is a kistenyésztés jellegére vall. Az Uhrinévesi Állattenyésztési Kutatóintézet viszont semmilyen különös akadályt nem lát a lúd nagyüzemi tenyésztésének útjában. Biedermann mérnök csak mosolygott, amikor ezt a kérdést felvetettük. — A mi gúnáraink nem válogatósak. Elvegyülnek a tojók között minden veszekedés nélkül! Hogy megegyeznek egymással, azt a legjobban az bizonyítja, hogy a tojások 70 — 80 %-a kikel. Igaz, minden lúd hajlandó önálló családi életre, legtöbb anyalúd csak a saját kislibáival fér meg, esetleg egy gúnár pártfogását veszi igénybe, a többi ludat pedig elűzi. Éppen ezért tartjuk állandóan nyájban őket, hogy meg ne szokják a különcködést. Emberi szemmel nézve, nem is lehetne válogatni közöttük, hiszen mind fehér és egyforma nagy. De a megegyezésnek nem ez az alapja. Reggel kihajtják őket a legelőre és csak este terelik haza. No de ne gondoljuk, hogy már annyira idomítottak, hogy nem kívánkoznak a tilosba! Villanypásztor őrzi őket. Érdekes, hogy nemcsak az átlépést, de még az átrepülést sem kísérelik meg a dróton. Megzavartuk őket, hogy hátha áttörnék az akadályt, de nemigen boldogultunk velük: Az egyik bátor gúnár azonban végül is nekiszökött, de amikor a dróthoz ért, abban a pillanatban visszaugrott keserves gágogással. Az egész nyáj megrettent és úgy elhúzódott a villanypásztortól, mintha élete forogna kockán, pedig az érintés pillanatában kikapcsolódott belőle az áram. A libanyáj egész nap békésen legel a kijelölt helyen. A gúnárok sem bántják egymást és olyan párt sem keresnek maguknak, amelyikkel örök hűséget kötnének, hanem békésen elvegyülnek a nyájban. Csak hosszú nyakukról és éles hangjukról lehet megismerni őket. A kislibákat külön legeltetik. Ezáltal már zsenge korban megszokják a közösségi életet és - akárcsak a kacsák - beilleszkednek a' nagyüzemi tenyésztésbe. A lúd fűevő szárnyas, igen jól kihasználja a nagyobb kiterjedésű kopár legelőket, a vízmenti partos és sáros réteket. A tarlóban nemcsak megél, hanem 196 ^ l&wlljA&toiSM I960, június 22. igen szépen növekedik. Minden nagyüzemi gazdaságban akad olyan terület, amelyet leginkább libalegeltetéssel lehet kihasználni. A villanypásztor sem okoz különösebb gondot; esetleg idősebb aszszonyok, akik más munkát már nem bírnak elvégezni, szívesen legeltetnék a ludakat. A ludat általában 6 — 8 évig tarthatjuk tenyésztésben. Hogy a tojások termékenyek legyenek, az említetteken kívül az kacsamódra tenyészteni; ilyen irányban még a kísérletezésnek sincs értelme. Talán csak a zsírtermelésben hozhatnánk őket közös nevezőre, mert a tömésük egyformán történik. De a legeltetésben óriási a különbség. A lúd fülegelő baromfi, viszont a kacsa a legelőn nemcsak nem hozna hasznot, hanem el is A ludakat csak kihajtják a legelőre, de a legeltetést már nem a gondozók, hanem a villanypásztor végzi az Uhrinévesi Állatenyésztési Kutatóintézet gazdaságában is fontos, hogy minden 4-5 tojóhoz tartsunk egy gúnárt. A közönséges fajták átlag 10 — 12 tojást tojnak, de ha nem kell ülniük (géppel költetjük a tojásokat), akkor még egyszer tojnak, vagyis évente elérik a 15 — 25 db-os tojáshozamot. Egyes külföldi fajták minden különösebb beavatkozás nélkül is 25 — 30, sőt ennél jóval többet is tojnak, de egyszer sem költenek. A ludat sem kisüzemben, sem nagyüzemben nem lehet pusztulna. Mindig a készre vár és abban már nem válogatós. Mohón eszi a letördelt répalevelet, salátát, káposztát, azonkívül minden hulladékot, amit más szárnyas nem igen hasznosítana. A zsír- és húsértékesítésben nincs nagy különbség közöttük, de a ludat főképpen tolláér tartják. Ezen a téren felülmúl minden szárnyast. Nagyüzemi tartása tehát indokolt, de csak libamódra. Csurilla József A borjúnevelés új technológiája A harmadik ötéves terv irányelvei szerint az állattenyésztés eddigi eredményeit lényegesen kell növelni. Főleg le kell számolnunk a gümőkórral és a fertőző elvetéléssel, mégpedig úgy, hogy a beteg és a rosszul tejelő teheneket egészséges, jó teljesítményű üszőkkel kell pótolni. A borjúnevelést oly módon kell végezni, hogy biztosítsa az említett kívánalmakat és egyben lényeges anyagi megtakarítást is jelentsen. Ilyen mód például a Vlcicei Kísérletező Állomás új technológiája, amely abban különbözik az eddigi technológiától, hogy a borjakat közös borjúistállóban nevelik, mégpedig mélyalmon és csoportosan. Az állatok az ólból közvetlenül a kifutóba kerülhetnek. Még a legfiatalabb borjakat sem tartják magános ketrecekben. A borjúistálló könnyű anyagból készült, s benne a hőmérséklet télen nem alacsonyabb 5 fok hidegnél, míg nyáron nem haladja meg a 20 fok meleget. A páratartalom benne alig haladja meg a 80 %-ot. Maga az épület elég világos. Az épület északi részében az állatok könnyebb kezelése céljából folyosó van. A 110 cm magas vascsövekből készült válaszfalak könnyen szétszedhetők és szükség szerint átalakíthatok. Ezt az épületet három hét alatt építették 60 borjú számára. Az épület, berendezéssel együtt, 54 000 koronába került. A borjúketrecekben 8 — 10 egykorú borjút nevelnek. Koruknak megfelelő vályúkba helyezik el az abraktakarmányt, valamint a kapástakarmányokat is. A vályúkba tejitató tálakat is szereltek. Az idősebb állatok részére van itt szénatárolő meg fagyálló vízitató is. A mélyalomból a trágyát traktorvontatású tolólemezes géppel távolítják el. A borjúistálló két végén kapu van. Természetesen van hozzá megfelelő kifutó is. Az ilyen kifutóból egy állatra 2 — 2,7 négyzetmétert kell számítani. Napoztatás céljából a mennyezet nagy, felnyitható rámákkal van ellátva. Ezek átlátszó müanyagbevonata télen is megfelelő mikroklímát teremt az épületben. Ezt az épületet 1959-ben építették és azóta eredményesen használják.
