Szabad Földműves, 1960. január-június (11. évfolyam, 1-52. szám)
1960-03-16 / 22. szám
A szamócatelep gondozása A szakszerűen telepített szamóca tavasszal korán fejlődésnek indul. Ha a talaj megszikkad, eltávolítjuk a takarásra használt trágyát, s csak az apró trágyát hagyjuk a sorok között. Utána lehetőleg minél korábban sarabotjunk, hogy a talajnedvességet megőrizzük. Az első sarabolást az ültetvény átvizsgálása követi. A kifagyolt, kipállott vagy beteg tövek helyett új palántákat ültetünk. Ezeket megöntözzük. Amikor a szamóca erőteljes fejlődésnek indul. íejtrágyázzuk, hektáronkint 70-100 kg oszlravai salétromot adunk, ezt kézi kapálás követi. Virágzás előtt megismételjük a műtrágyázást. A szamóca első évi gondozása szükség szerinti sarabolásból és kapálásból áll. Vízszükséglete a termőindák kifejlődésekor, virágzás előtt a legnagyobb. Ilyenkor bőséges öntözéssel növelhetjük a terméshozamot. Elvirágzás és gyümölcskötés után azokat a töveket, amelyeken termés nem mutatkozik, eltávolítjuk. Az anyatövek rossz tulajdonságait az utódok is örökük, így ezeket továbbszaporításra felhasználni nem lehet. Lehetőleg külön parcellát jelölünk ki a továbbszaporításra. Kis pálcikával megjelöljük azokat az anyatöveket, amelyek minden tekintetben megfelelnek, fajtaazonosak, bőtermők és a betegségekkel szemben ellenállók. Az ezek ostorindáiból nevelt palántákat használjuk fel továbbszaporításra. A szamóca az első és második évben nagyon sok ostorindát nevel. Ez kedvezőtlenül befolyásolja a következő évi termést, gyengíti a töveket. Ezért az ostorindákat csak a továbbszaporításra kijelölt parcellán hagyjuk meg. A termőtövekről fogatos vagy motoros sarabolóra szerelt tárcsás vágószerkezettel eltávolítjuk. Ezt a műveletet 2 — 3 hetenként megismételjük. Érés előtt a szamóca szára a termés súlya alatt a földre hajlik. Így a gyümölcs a földtől bepiszkolódik, könnyen rothadásnak indul, fokozottabban ki van téve az rovarkártevőknek is. Hogy ezt elkerüljük, annak legegyszerűbb módja, ha az ostorindák leveleire fektetjük a termőágakat. Hátránya, hogy egyes fajták esetében az indaképződés csak a termés beérése után kezdődik meg. Ezenkívül az indák sok tápanyagot vonnak el az anyatőtől. Legjobb, ha a talajt olyan anyagokkal takarjuk be, amelyek szagát a szamóca nem szívja fel. E Célra legalkalmasabbak a frissen kaszált fű, gyapot, fürészpor és szalmaszecska, vagy pedig zsupszalmát. napraforgószárat összekötve fektetünk szorosan a tövek mellé. Feltámaszthatjuk az indákat gyárilag előállított kis drótállvánnyal is. Ez azonban a nagyüzemi termelésben nem jön tekintetbe. Gyümölcsszedés után talajporhanyítást végzünk, s a termő területről eltávolítjuk az ostorindákat. Ez biztosítja a termőrügyek kifejlődését, ami a következő évi termés sikerének az alapja. Ahol kevés a csapadék vagy mély a talajvízszint, ott a szamócát legalább háromszor bőségesen megöntözzük. Virágzás előtt, érés előtt és a gyümölcs leszedése után, amikor a termőrügyek fejlődnek. Októberben kiegészítő műtrágyázás céljából hektáronként 150 kg kálisót, 300 kg szuperfoszfátot és 200 kg kénsavas ammóniumot adunk. Amint a fagyok beköszöntenek, hektáronként 100 — 200 mázsa érett istállótrágyát szórunk a sorokra, hogy a töveket az elfagyástól megvédjük. A szamóca az első és második évben ad kielégítő termést. A harmadik évben már csökken a terméshozam. Három év után felújítjuk a szamócatelepet. A korai érésű szamócafajták május 20 körül kezdenek érni. Az érés fajták szerint július elejéig tart. A gyümölcs zamata teljes beéréskor a legjobb A szállítást azonban a teljesen beérett szamóca nem bírja. Tehát ha a gyümölcs háromnegyed részben megszínesedett, leszedjük. Szállítás közben utánérik. A szamóca gyorsan érik; 2 — 3 naponként meg kell szedni, lehetőleg a reggeli órákban, amikor még nem melegedett át. így jobban bírja a szállítást. A túlérett vagy megsérült gyümölcsöt külön szedjük. Ez csak ipari feldolgozásra alkalmas. A csemegegyümölcsöt fél kilogramm súlyt befogadó faforgácsvagy papírrekeszbe szedjük, lemérjük és így kerül a fogyasztóhoz. A szőlő táplálkozása és trágyázása A szőlő a levegőből és a talajból táplálkozik. A levegőből veszi fel a levélzet útján a szénsavat, amelyből a napsugár segítségével cukrot készít. Ha a zöld leveleket nagyítóval vizsgáljuk, fonákjukon apró nyílásokat, szájacskákat találunk. amelyek aztán a levél belsejébe vezetnek. Ezeken keresztül veszi fel a növény a fejlődéséhez szükséges szénsavat, s ezeken át távoznak el a növény számára felesleges gázok. A talajból meríti a szóló a vizet és a tápsókat, amelyek testének felépítéséhez és a terméshez szükségesek. Tekintélyes mennyiségű vizet kell a szőlőnek felvennie, hogy megfelelő termést adhasson. Hektáronként ez a vízmennyiség 2 '/2 — 3 lh millió literre tehető. A táplálóanyagok legnagyobb részét a gyökérzet vízben oldott állapotban szívja feL Szorultságában azonban, amikor nincs vízben oldódó tápláléka, gyökereiből híg savat bocsát ki, amellyel igyekszik a nyers földből kioldani a táplálékot. Természetesen ezt csak nagy éhségében teszi, mint amikor az állat egyéb híján megeszi a szalmát is. A sovány homok kivételével a különböző talajok elég sok növényi tápanyagot tartalmaznak, de leginkább nyers, a növény által közvetlenül fel nem vehető formában. A talajban élő igen nagyszámú mikroszervezet segíti a szőlőt a tápanyag felvételben. E9y gramm tevékeny talajban 2—3 milliárd apró élőlény is található. Egy hek-86 r ÍHÍm/,/íz!aS!Í// I960, március 16. tárnyi területen 25 cm-es rétegben a talajparányok súlya a 100 mázsát is elérheti. Ezek az apró lények is táplálkoznak és ennek következtében anyagcseréjük van. Ilyen termék az ember és állat által kilehelt szénsav, az egyéb híg sav és még sok másféle termék. Ezek a savak megtámadják a talajszemcsék nyers ásványi anyagait és apránként feloldják azokat, amit azután a szőlő már táplálásra felvehet. De ezek a hasznos baktériumok csak az olyan földben szaporodnak el kellő mennyiségben és a növény számára komoly segítséget csak olyan talajban nyújtanak, ahol sok szerves anyagot, azaz sok növényi és állati anyagot találnak. A talajba bevitt növényi táplálóanyagok legnagyobb részét (a műtrágyák anyagait is) a talaj finom részei megkötik és nem adják át könnyen a növényi gyökereknek. Ha azonban ilyen növényi, állati elhalt anyagok kerülnek a földbe, a talajban élő baktériumok rögtön nekiesnek és megemésztik őket. A visszamaradt anyag részben közvetlenül, részben közvetve a növényi gyökerek, s ezzel az egész növény táplálására szolgál. SZERVESTRÁGYÁZÁS A földben élő hasznos baktériumokat jól kell etetnünk, mert azok segítenek a gazdasági növény táplálásában. Elsősorban tehát szerves trágyával kell a földet ellátni, mert ez szolgálja a szőlő fejlődését, jó termését. Ilyen szerves trágya minden elhalt növényi és állat: anyag, emberi, állati ürülék. Gyakorlati vonatkozásban első helyen áll az istállótrágya, amely a mikroorganizmusok és ezen keresztül a szőlő számára fontos táplálőanyagokat tartalmaz. A trágyatelepen az istállótrágya szalmájának a földben élő baktériumok által végrehajtott felbontását készítjük elő, mert a szőlő — éppen úgy, mint a többi növény is —' szalmával nem tud táplálkozni. A szalma megemésztése tehát már a trágyatelepen megindul és a talajban fejeződik be. A trágyatelepen a baktériumok elszaporodnak, s az istállótrágyával nagy tömegű, hasznos baktériumot viszünk ki a talajra. így felszabadul a szalmából a növény számára oly fontos nitrogén, foszforsav és kálium, amelyek a mikroorganizmusok által megemésztve vízben oldható sókká alakulnak át, s így a szőlő gyökerei azokat felszívhatják. De ha nincs megfelelő erős talajélet-működés, talajtevékenység, azaz a hasznos baktériumok nem tudnak •erősen elszaporodni, akkor ezeket a foszforsókat, kálisókat a talajszemcsék megkötik és nem adják át a növénynek. Ezért tapasztalhatjuk gyakran, hogy a műtrágyák formájában a talajba adott szuperfoszfát vagy kálisó nem hat, mert a talaj megköti. Ha ellenben erős a talajélet, akkor a talajparányok, mikroorganizmusok által termelt savak hatására e tápsók feloldódnak és a növény számára hasznosulnak. Alma-emlékmű A kanadai Ontárióban emlékművet emeltek azon a helyen, ahol az első Mclntosh-almát termő fa állt. Ennek az almafajtának az első tenyésztője John McIntosh, skót bevándorló 1796-ban telepedett le ezen a vidéken. Itt több almafahajtást talált, amelyeket kertjében elültetett és csodálatosan finom, szép piros almákat szüretelt. Kanada azóta a világ egyik legnagyobb almatermő országa lett.
