Szabad Földműves, 1960. január-június (11. évfolyam, 1-52. szám)
1960-02-28 / 17. szám
A műhelyben búgtak, dübörögtek ** a gépek. A munkások túlnyomó része szorgalmasan dolgozott; tudták, hogy tőlük is függ, hogy milyen időn belül hegednek az ország háború okozta sebei. Ez a nyolcórás munkaidő igazán elviselhető - fontolgatta magában Karel, s keze gépiesen végezte a már bercgzött mozdulatokat. - Hej, de azelőtt bizony a mesterek, a főnökök nyúzása mellett tizet-tizenkettőt dolgoztunk, sót, ha a „birodalom érdeke" megkívánta, akkor az éjszakák nappalokká váltak. S mindezt szó nélkül kellett tűrni. Havran Mirkót azért dobták ki a gyárból, mert megjegyezte, hogy az ilyen tempóba beledöglünk. Alighogy kimondta, már ott termett Hrivánek, a náci besúgó, a német biztos kíséretében, s olyan patáliát csaptak, hogy az embernek elment az életkedve. Karel gondolatai visszatérnek a mába, széles mosolyra húzódik ajka, amikor eszébe jutnak a felszabadulás első napjai, a szovjet hadsereg bevonulása és a csirkefogók menekülése. Mennyivel szebb és könnyebb az Hetünk negyvenöttől - fűzte tovább gondolatait, s a derűt lassan a gondterhesség váltotta fel. Csak azt nem értem, hogy Lubosnak és társainak mi nem tetszik. A fizetést rendszeresen megkapjuk, senkit sem dobtak ki az utcára, nem is tehetik, hiszen mienk a gyár, nemrégiben államosították... Beszélek még vele; igaz, myltkorjában nggyon összezördültünk, de nines értelme a Haragnak. * * * íTacsora után Karel átment Lu' bosékhoz. Nemrég szinte naponként találkozott a két család. Ezt a szoros kapcsolatot a két férfi barátsága táplálj;<j, amely még a gyermekkorban indult. Együtt hancúroztak, együtt csatangolták végig Prága zeg-zugait. Egy szakmát tanultak, sót egy évben is nősültek. Szegényes, de csendes életüket annak idején felbolygatta a háború. Lubost negyvennégy elején elvitte a Gestapo, s Karel feleségével együtt kötelességének tartotta Alenkát támogatni, vigasztalni. Lubos visszatérése után minden a régi kerékvágásba került. Múltak a hetek, hónapok, s a két férfi között gyakran támadt politikai nézeteltérés. A meghitt barátság szálai egyre jobban lazultak, s a legutóbbi vitatkozásnak csúnya összeveszés lett a vége. Ügy kezdődött, hogy Lubos szidta Benest, azt állította, hogy ismét el akarja árulni a népet, úgy mint harmincnyolcban. Karel viszont védte, s azt hangoztatta, hogy a kommunisták mindent sötéten látnak. így szó szót követett, végül is Lubos kijelentette, hogy Karéiból vagy az ostobaság. vagy a megtévesztett ember, sőt talán az ellenség beszél. Karéit elöntötte a méreg, sértették barátja szavai, magára kapta kabátját, s elrohant. Karel azóta sokat gondolkozott, figyelte az eseményeket, egy-két dolog neki sem tetszett, de ezeket csupán átmeneti hibáknak vélte. Különben is Lubos majd megmagyarázza. m T everte kabátjáról a havat, s ha-La tározott mozdulattal becsengetett, Alena nyitott ajtót. — Itthon van? — Még nincs, de nemsokára hazajön. Gyere be! — hívta kedvesen. — Már nagyon várjuk, mert vidékről is itt van egy rokonunk, az is beszélni szeretne vele. Teázás közben ráterelódött a szó a falu helyzetére. — Hát bizony, nálunk nem nagyon sok változott — mesélte Vojta. — A falu vezetőségének többsége csupa nagygazda, s ezek úgy hajtják végre a földosztást, hogy a szegényeknek a legsoványabb dűlőből jut egy-két holdacska, s ugyanakkor a zsíros részét egyórásnak mérik. Akinek meg nem jut — jegyezte meg keserűen ismét beállhat hozzájuk cselédnek, akárcsak azelőtt. Vojta elmondta, hogy a falu kommunistáinak megbízatásából jött Prágába, mert a járáson, a kerületen süket fülekre találtak. — Itt a minisztérium egyik osztályán sem fogadtak nagyon barátságosan — s dühösen az asztalra csapott. — Hát én igazán nem értem, hogy mi van itt! Valahogy úgy tűnik, hogy visszafelé forog a kerék. Karel megdöbbenten hallgatta a faluról főtt embert. — Hát mégis igaza lenne Lubosnak? — mormogta. — Mi az, hogy igaza! — fortyant fel Alena. - Hát még mindig nem látod, hogy Benesék és Zenkelék a kapitalizmust akarják feltámasztani, s közben a demokráciáról szavalnak? Majd nekihevülten ecsetelte az ő gyáruk helyzetét. A vezetőség a raktárban tartja a nyersanyagot, így szabotálják a tervteljesítést, és ismét azok az emberek kerülnek nyeregbe, akik a náci uralomnak is behódoltak. Nemrégiben visszatért a nyugati emigrációból Langer, a gyár volt igazgatója, s úgy sétált a műhelyekben, mint pár évvel ezelőtt. Az egyik szép napon viszont a minisztérium kinevezte igazgatóhelyettesnek azzal az indoklással, hogy „szükségünk van a nagy szakmai tudására". — Mit gondolsz, Karel - fordult felé Alena -, mit jelent mindez, miért jöttek vissza Langer úrak? ff arel nem válaszolt, csak ideges-**■ léptekkel járkált föl-alá a konyhában. — Csak jönne már Lubos! — mondta egész halkan. * * * — Munkások, elvtársak! - hallatszott a szakszervezet elnökének öblös hangja. — A belső és külső reakció olyan helyzetbe sodorta köztársaságunkat, hogy választanom kell: vagy Zenkelék és a régi világ, vagy Gottwald és a szocializmus. A gyár igazgatója az utóbbi szavaknál felkapta fejét és rákvörösen ráförmedt Vanekra: — Elég! Nem tűrhetem tovább ezt a provokációt. Aki rágalmazni meri Zenkelt, a nép hű fiát — hangsúlyozta fenyegetően —, az ellenség, azt ki... Nem tudta befejezni a mondatot, mert abban a pillanatban a hátsó sorokban fütyülni kezdtek, s a nagy zsivaj elnyelte utolsó szavait. T ubos az emelvényre ugrott és ■La határozott mozdulattal leintette a munkásokat. — Emberek, elvtársak! Mi sem tűrhetjük tovább - mennydörögte -, hogy a nép ellenségei határozzanak sorsunk felett. Javaslom, hogy küldjünk levelet Gottwald elvtársnak, amelybe belefoglaljuk, hogy mi, munkások egyöntetűen támogatjuk a kommunista pártot és a kormány minden intézkedését, amely a szocializmushoz vezető utat szorgalmazza. Viharos taps és helyeslés követte szavait. Csupán az igazgató és néhány vezető személy hagyta el tüntetőleg a termet. * * * — ... Tizenkét miniszter lemondott ... — kiabálták torkuk szakadtából a prágai rikkancsok. A járókelők egymás után kapkodták az újságokat. Meglepetés, megdöbbenés ülte meg az arcokat. — Mi lesz ebből - kérdezték egymástól izgatottan az emberek. Egyszeriben recsegve, ropogva megszólalt a helyi hangszóró: „Figyelem, figyelem! Fontos közlemény! Ma délután Klement Gottwald miniszterelnök az Óvárosi téren beszédet tart . . .“- Legalább megtudjuk, hogy mi történt — mormogták egymás között a járókelők. 7) rága a délutáni Órákban nagy méhkassá változott. Az utcákon nyüzsögtek az emberek, s legtöbbjük az Óváros jelé özönlött. Az óriási téren hullámzott a tömeg, egymás hegyén-hátán tolongtak. Felkiáltások, kórusban harsogó ütemes jelszavak hallatszottak: — Ki az árulókkal a kormányból! Ki velük, ki velük! - visszhangzott mindenfelől. A tízezrekre menő tömeg váratlanul morajlani kezdett, s egyszerre harsant fel az érkező Gottwaldot üdvözlő kiáltás: — Éljen Gottwald elvtárs!... Gottwald! Gottwald! Gottwald! A lelkes ünneplés nem akart véget érni; az arcok lángoltak az elszántságtól, erőtől és hűségtől. Egyszeriben elcsendesedett a tér, s Gottwald elvtárs beszélni kezdett. Nyugodt, határozott hangon elmondta, hogy a miniszterek, a nemzetiszocialisták, a néppártiak és a szlovák demokraták benyújtották lemondásukat, de ezt megelőzően már hónapok óta törekedtek a kormány minden célkitűzésének meghiúsítására, s a végén nem átallották kormányválságot előidézni. Ezzel szeretné a reakció megakadályozni az országépítés tervének megvalósítását; ezek az árulók teljes mértékben mellőzik a nép érdekeit, el akarnak szakadni a Szovjet*'**'*'*******'****»**"<n>;*'**'* *’********’**** *»*»»»•*** **»****»»» Az élet parancsa Olyan korban élünk, amikor a fejlődés mérföldé* léptekkel halad előre. Az ember alig ismerkedik meg a tudomány legújabb vívmányaival, máris további felfedezések látnak napvilágot. S hogy még mennyi meglepetést tartogat számunkra az atomkorszak, arra egyelőre csak az utóbbi fél évszázad óriási tudományos fejlődésének eredményeiből tudunk következtetni. Ha az ember lépést akar tartani a korral, a mindennapi munka mellett szabad idejének minden percét ki kell használnia a tanulásra, a tudomány és technika vízmányainak elsajátítására. A múlt burzsoá rendszerek a legmostohábban bántak a dolgozó tömegekkel. Azt tartották, hogy a kalapácshoz, kaszához vagy kapához nem kell tudás. Ha valaki mégis tanulásra szánta el magát, ez a legnagyobb anyagi nehézségekbe ütközött. A tudás fellegvárának bevétele csupán az úgynevezett felsőbb osztály kiváltsága volt. Ma a tervszerű gazdálkodás korát éljük. A gépek segítségével és tudóéi Vrtlmé Földműves________ I960, február 28. mányos ismereteink alapján szinte felmérhetetlenül fokozni tudjuk az anyagi javak termelésének ütemét. Az egykori földműves kezdetleges szerszámokkal művelte a földet, ma viszont korszerű gépet kapott a kezébe: traktort, kombájnt, s a mezőgazdasági gépek legkülönbözőbb formáit kell irányítania. Am ha nem ismeri a gép ezerféle részecskéit, bonyolult szerkezetét, úgy csak kárt tesz, elrontja a gépet, s előfordul, hogy azt hosszú ideig kihasználatlanul kell hevertetnie. A gépek felszabadították ugyan az embert a nehéz munkától, de ugyanakkor arra is kötelezik, hogy a szabad idő egy részét az új ismeretek elsajátítására fordítsa. A termelés fokozása olyan feladatok elé állítja a ma emberét, hogy a munkafolyamat jelentős részének a tudományos ismeretek gazdag forrásából kell merítenie. Vegyünk egy példát az állattenyésztésből: Ma már nem elég a sertésnek csupán egy vödör ételmaradékot önteni, hanem pontos, kiszámított mennyiségű eledelt kell kimérnünk a tervezett súlygyarapodáshoz mérten. A növénytermesztésben tudnunk kell, hogy mire van szüksége a növénynek a gyors fejlődéshez, milyen trágyaféléket használjunk stb. A szövetkezetek szakiskolái falvainkon lehetőséget adnak a növénytermesztésben és állattenyésztésben előforduló kérdések megoldására. Egyre több szakember tart előadást esti tanfolyamokon, aki kiváló szakismereteik révén nagyban elősegítik mezőgazdasági termelésünk fellendítésének ügyét. A különféle tudományos és ismeretterjesztő előadások, amelyek száma az elmúlt évben több mint 20 000 volt, minderre fényes bizonyíték. Fontos kérdés azonban, hogy az ilyen előadókat ne üres terem, hanem a lakosság többsége fogadja. A szocialista közös gazdálkodás nemcsak azt követeli meg, hogy szocialista módon dolgozzunk, hanem hogy megtanuljunk szocialista módon élni és gondolkodni is. Falvainkon jól berendezett könyvtárak állnak a dolgozók rendelkezésére. Itt a könyvekben, újságokban, szaklapokban feleletet taláinak olyan kérdésekre és problémákra, amelyek munkájuk nyomán felmerülnek. Társadalmunk fejlődésének üteme sokoldalúan képzett, alapos politikai és szakmai tudással rendelkező kultúránk kincseit élvezni tüdő embereket követel. Dolgozni, tanulni és szórakozni! E három tényező mai életünk parancsa. Major Ágoston uniótól, fel akarják bomlasztani népi demokratikus rendszerünket, s igyekeznek lerombolni mindazt, amit a felszabadulás és a nemzeti forradalom hozott dolgozó népünknek. — Mi tudjuk — hangsúlyozta a kommunista miniszterelnök —, népünkben van elegendő erő és akarat ahhoz, hogy meghiúsítsa ezeket az aljas szándékokat, biztosítsa köztársaságunk zavartalan, nyugalmas, békés, szabad fejlődését a szebb és a boldogabb holnap felé. Éljen a munkások, parasztok és a valamennyi becsületes dolgozó szövetsége! Éljen a Csehszlovák Népi Demokratikus Köztársaság! Éljen a csehszlovák-szovjet barátság! Az éljenzésnek, a tapsnak, a hurrákiáltásoknak nem volt se vége, se hossza. Karel is lelkesen tapsolt, éljenzett, és észre sem vette, hogy Lubos és Vojta mögötte áll, s jó ideje figyelik. — Nos, te fafejű! — szólt rá barátságosan, a régi hangot megütve. — Hát végre megértetted? — Meg — válaszolt mosolyogva Karéi. — Tudod, azok a nyavalyások egy kissé félre tekerték a fejemet szép szavaikkal. S a két barát meg a földműves szorosan egymás mellett állva újabb éljenzésbe kezdett. * * * JDobbanásig feszült a levegő, az ■LL' események rohamosan peregtek egymás titán. Langer magábaroskadtan ült lakásán és lehajtott jövel hallgatta mister Sindley szavait: — Mit tehetünk? — nyögte két ségbeesetten. — Bocsásson meg uram, de kérdése nagyon bután hangzik — válaszolta fölényesen az amerikai. - Jól ültek a széken és ezt kihagyták maguk alól rántani. — De amikor az egész ország népe húzta ki — kesergett az igazgató. — Ez ellen sem a dollár, sem erőnk nem érvényesült... A mister nagyot hörpintett a whiskyből és gúnyosan nézett a kétségbeesett emberre. — Hát igen, tanulhatnak a kommunistáktól a szervezés terén, majd kisebb szünet után megkérdezte: - Mik a további szándékai? — Mik? Hát mi marad más hátra? Ismét emigrálok — hörögte Langer. — Ügy?! — Más kiút nincs. — Én pedig azt mondom, hogy van! Itt kell maradni. Nekünk kint nincs önökre szükségünk, itt kellenek a megbízható emberek. — De én nem maradhatok, uram! — fortyant fel az igazgató. - A történtek után felelősségre vonnak a háború alatti és mostani tevékenységemért. — Na és? — mondta cinikusan a másik. — Leül néhány évet és majd elkezdi újra. Hogy rövid legyek: a parancs úgy szól - nyomatékosan tagolva az utóbbi szót -, hogy itt kell maradni, embereket szervezni és Unten-nyomon zavart kelteni az országban. Langernak nem volt ereje ellenkezni, de kelletlenül bólintott, s közben azon járt az esze, hogy két óra múlva indul kocsija nyugat felé. Nem szorulok rá a dollárokra — villant át az agyán, elég pénzt sikerült a múlt hónapban a svájci bankba helyeznie. — Szóval megegyeztünk?! - hökkentette vissza a valóságba az amerikai hangja. — S a többit bízza ránk. Amit maguk elrontottak, majd mi rendbehozzuk! Langer gépiesen nyújtotta a kezét a távozónak. De alighogy kitette a lábát az amerikai, lázasan csomagolni kezdett és tárva-nyitva hagyva mindent, elhagyta lakását. * * * Azoktól a viharos és sorsdöntő na-' póktól tizenkét év múlt el. Lubos Tomanek gyors mozdulatokkal szedte össze az iratokat asztaláról, szinte menet közben kapta fel kabátját. Az ajtóban azonban visszafordult és titkárnőjéhez szólt: — Kérem, ha valaki keres, akkor csak holnap reggel talál meg az irodában. Nagyon sietett, szinte repült hazafelé. Alena már türelmetlenül várta: — Könyörgöm, gyorsan öltözz ót, mert most az egyszer igazán nem késhetünk el! - nézett megdöbbenten férjére. — Hát nem hoztad el a virágokat ? Lubos homlokára csapott és bűnbánóan beismerte, hogy elfelejtette, de majd útközben vesznek. — Amióta igazgató lettél, csak rohanásból áll az életünk — zsörtölődött az asszony. Lubos mosolyogva engesztelte; pillanatok alatt jelöltözködött, s máris indultak a Károly Egyetem felé. Az egyetem folyosóin a szülők izgatottan várakoznak az ünnepi avatásra. Lubosék és Karelék szótlanul állnak, nem tudnak beszélni, csak az arcuk sugárzott a boldogságtól. — Hát ezt is megértük — suttogta Alena —, hogy gyermekeinket orvossá avatják... — Megértük — mondta Lubos csendesen, komoly hangon —, mert har-'. coliunk érte. Az ijjabb Alerika és Karel boldogan, hálásan nézték szüleiket, s közben titkon egymás kezés szorongatták. A két anya már régen észrevette a fiatalok vonzalmát, s Karel felesége most nem állta meg, hogy ne súgja barátnője fülébe: — Azt hiszem, nemsokára ismét ünneplőbe öltözünk ... felverte a gyerekek vidám nótázása. A járási versenyre készülődtek. Az elsőséget továbbra is szeretnék megtartani; reméljük, hogy a lelkiismeretes készülődés újra meghozza számukra a sikert. így Kamarás Erzsébet tanító néni, a tánetsoport vezetője majd újra elégedett lehet tanítványaival. N. J. A baracai pionírok tánccsoportja A baracai pionírok tánccsoportja csak néhány éves múltra tekint vissza. De ez a rövid idő is elég volt ahhoz, hogy jó hírnévre tegyenek szert. Már 1958-ban a járási ifjúsági tehetségkutató versenyen kategóriájukban megszerezték az elsőséget. Ezután a kerületi versenyen is elsők lettek. Az elmúlt napokban az iskola csendjét gyakran L. Ny. Tolsztoj: A KÉT BARÁT Két vándor ment az erdei úton Egyszerre csak egy medve tört rájuk Az egyik vándor felmászott egy fára, a másik, aki az úton rekedt, levetette magát a földre, és mozdulatlanul maradt. A medve odament hozzá, szaglászni kezdte. Az meg szegény a lélegzetét is visszafojtotta. A medve azt hitte, nem Is él már a vándor, s otthagyta. Amikor a medve elcammogott, lejött a fáról a másik vándor, és nevetve kérdezte barátját: — No mit súgott a füledbe a medve? — Azt — felelte emez —, hogy hitvány ember az, aki a veszélyben magára hagyja a barátját. Fordította: J F. * C u fo sé sJ ta c d
