Szabad Földműves, 1960. január-június (11. évfolyam, 1-52. szám)
1960-02-21 / 15. szám
Lassít a vonat, közeledünk az állomáshoz. — Muzsla — kiáltja gépiesen a jegykezelő. Néhányan felállnak és készülődnek a kiszállásra. Közülük sokan az egész heti munka után térnek haza pihenni, felmelegedni a családi körbe. Az állomást a falutól nagy darab út választja el. Megközelítve a falut, először is a szövetkezet gazdasági épületei bontakoznak ki a ködből, á nagyüzemi gazdálkodás eme tanúbizonyságai. Ezeket bizony még a néhai Ullmann báró is megirigyelné — gondolom. A majd háromezer lakost számláló község dombokon fekszik. Körülötte síkság. Maga a község eléggé elhanyagolt; a falu közepén végighaladó országutat kivéve, mindenütt csak sarat lát az ember. Szinte művészet a kitaposott nyomokon előrejutni. Járdák nincsenek, pedig ez a község már járási székhelyként is szerepelt. Ami azonban nem mentesítheti a mostani vezetőket és lakókat, mert a társadalmi munka keretében már gondolhattak volna a falu szépítésére. Hiszen az országban már annyi község virágoskertté varázsolta utcáit, tereit. Ami késik, nem múlik, tartja a közmondás, s remélem a közeljövőben kellemes meglepetés fogadja majd az érkezőt. Ottjártamkor meglátogattam egy ismerős öreg nénit. Amikor benyitottam, csendben ült a földes szobában, ahol úgy tűnik, találkát adott a múlt a mának: a korszerű szekrény mellett öreg sublót terpeszkedik, raji» egy középszuper rádiókészülék. — Mindenre egyszerre nem futja — szólal meg a néni, és fogatlan szája mosolyra húzódik. — Oj tetőt raktunk a házra, a verandánk is nemsokára elkészül... Felállt, lassú mozdulatokkal elővett egy poharat, s megtöltötte finom, zamatos muzslai borral. — Tudja — folytatta —, ez..,alatt a rövid tizenöt év alatt többet vásároltunk, mint azelőtt tizenöt család egy életen át. Megeredt a szava, idézte a múltat. Olyen hűen ecsetelte, annyira átélte, hogy engem is magával ragadott, s szinte pergett előttem élete története. Hét testvér közül négy még cseesemő korában a rossz táplálkozás miatt, betegségben elhunyt. A többi kora gyermekségében a szolgák keserű és nehéz sorsára jutott: robotolni, gürcölni, látástól vakulásig, s az eredmény — az urak elszórt morzsája. így élt, illetve sanyargott a három testvér, vele együtt családja, s az egész falu népe. — Az unokáim el sem hiszik — mondja meleg hangon az anyó —. ha a szomorú múltról beszélek. Nem tudják mindazt elképzelni, mert ők csakis ezek ellenkezőjét ismerik. És mit mondhat mást egy nagymama, minthogy: boldog vagyok, hogy gyerekeim ezeket a borzalmas időket nagyanyómesének vélik. Beszélgetésünket egy apró legényke zavarta meg. — Kérek mozira — a gondtalan gyerek mosolya kísérte mondatát —: tudja, ma rövid filmet is adnak az űrhajózásról, nagyon szeretném látni... A nagyanyó szótlanul a pénztárcája után nyúlt és a kisfiú tenyerébe rakta a rézszínű pénzdarabokat. A köszönetét mondó csók után Zolika vígan kiperdült a szobából. — Menjen a gyerek, hadd tanuljon, szórakozzék — szólalt meg az idős néni, szemével simogatta távozó unokáját. — Van miből adni — fűzte hozzá megelégedetten —, hiszen a nyugdíjamat nem élem fel... Múltkorjában is egy szép karórát vettem a csibésznek ... Ránk öregedett az este. Elbúcsúztam a boldog családi otthontól, s jó érzés járta át a szívem, hogy ma így élnek a volt kisemmizettek, nincstelenek. * * * Ugyanezen az estén ünnepi összejövetelt tartottak a tanácstagok, a helyi nemzeti bizottság termében. — Községünk felszabadulásának 15. évfordulója alkalmából megnyitom ünnepi ülésünket — töltötte be a termet az elnök hangja. Idézte a nehéz napokat, méltatta a szovjet katonák hősi harcát, majd nagy vonalakban értékelte az elmúlt 15 év alatt megtett küzdelmes, de örömteljes utat. Megkapó, közvetlen szavai arra késztettek, hogy ceruzát fogjak és jegyezzek. — Kommunistáink, pártszervezetünk harcos hagyományainkhoz híven, mindig a dolgozók érdekeit tartották szem előtt. S ezt a célt követve, 1949-ben megalakítottuk az egységes földmüvesszövetkezetet, amely ettől az időtől a mai napig jelentős haladást ért el. Voltak és vannak még nehézségeink, hiányosságaink, de ezek eltörpülnek az elért eredményekhez képest. Kérdem: mikor és mibői tudott volna községünk lakossága a múltban közel félmillió koronát egy év alatt takarékba tenni, s emellett embermódra élni, gyarapodni és művelődni? Hogy ne mondjak többet, ma minden házban van rádió, s huszonnégy televízió-antenna díszíti a tetőket. Sokan talán azt mondják: igen, igen, de mi meg is dolgoztunk érte. Hát erre csak az a válaszom, hogy a „régi jó világban“ kétszer, háromszor ennyit dolgoztunk, mint ma, s mégiscsak a nyomort raktározhattuk el tetőink alá. Tehát életünkben ezt a nagy változást nem csupán saját szorgalmunknak köszönhetjük, hanem a szovjet embereknek, akik hősi harcukkal elsöpörték a fasizmust és megajándékozták népünket a szabadsággal. Pártunk és kormányunk okos és következetes vezetésével ezt az ajándékot meg is őriztük, sőt olyan szilárd alapokra helyeztük, amely megnyitotta az utat a kommunizmus felé ... Az elnök bevezetője után az EFSZ képviselője vette át a szót, hogy é’r-Bősi jegyzetek Sok színvonalas előadáson tapsolt a várkonyi, a dunaszerdahelyi és a karcsai közönség a bősi CSEMADOK színjátszóinak. Ezért elhatároztuk, hogy lemegyünk Bősre és felkeressük a CSEMADOK elnökét, hogy elbeszélgessünk munkájukról, terveikről, valamint az eddigi sikerek nyitjáról. Miután Farkas Vendelt, a szervezet elnökét nem találtuk, felkerestük Fatul Mária tanítónőt. Ő a CSEMADOK titkárnője. — Mondjon nekünk valamit a CSEMADOK kulturális tevékenységéről — kértük meg Fatul Mária elvtársnőt. — Még csak rövid ideje vagyok Bősön — mentegetődzött a titkárnő. — Amikor ide kerültem és a CSEMADOK titkárnőjévé választottak, átnéztem a jegyzőkönyveket, és mondhatom, egy jól működő szervezetet ismertem meg. Számos színdarabot játszottak a szervezet tagjai. A sok közül megemlíthetem például a Liliomfi, a Bújócska című darabokat, de ezenkívül előadtak néhány operettet is. Ezután Fatul Mária föllapozta jegyzeteit, hogy másról is pontos adatokkal szolgálhasson. — Nemcsak kulturális téren értünk el szép eredményeket — folytatta. — Az elmúlt év márciusában került sor községünkben egy mezőgazdasági vonatkozó előadás megrendezésére, amelyet a CSEMADOK szervezett meg „Az állatgondozás" címmel. Szervezetünk dal- és táncegyüttese részt vett a kerületi versenyen is, ahol a második helyen végzett. A CSEMADOK titkárnője továbbá elmondotta, hogy a szervezet tagsága az EFSZ-ben 160 órát dolgozott le a sertésistálló betonozásánál. Ezenkívül a zöldtakarmány begyűjtésénél és a faluszépítési mozgalomban 150 — 150 órát dolgoztak le. Jó munkájuk elismeréseként 10Ő0 koronát kaptak a közelmúltban a kerületi titkárságtól és egy szép dicsérő-levelet. De most sem pihennek. December közepén mutatták be J. Paluch „Nagy halak“ című háromfelvonásos színmüvét, azóta járják a falvakat és szórakoztatják a közönséget. Elbúcsúztunk Fatul Máriától, s azzal a jóleső érzéssel távoztunk, hogy a bősi CSEMADOK tagjai valóban gyönyörű eredményeket érnek el a falujuk kultúrforradalmának betetőzéséért végzett munkájukban. K. M. tékelje a közös gazdálkodás tízéves útját: — Nagy gazdaságunk, amely ma 2240 hektáron terül el, komoly szaktudást, gazdag tapasztalattal bíró vezetőséget és tagságot igényel. Tíz évvel ezelőtt, a kezdet kezdetén még csak gyermekcipőkben jártunk. Rendelkeztünk ugyan tapasztalatokkal, de csupán az egy-két holdas gazdaságok körül. így valahányan nehéz feladat előtt álltunk, amikor a hatalmas közös gazdálkodás problémái felszínre kerültek. Ha a mát szeretném jellemezni, akkor azt mondhatom, hogy tudásunkkal, tapasztalatunkkal a serdülő korban járunk, s még sokat kell tanulnunk, amíg a férfikort elérjük. Azt az időt, amikor munkaegységenként sokkal többet fizethetünk 21 koronánál. A nagyobb szaktudás, a fiatal munkaerők hiánya ellenére azonban mégis azt mondhatjuk, hogy nem gazdálkodtunk rosszul. Ezt bizonyítja 508 főből álló tagságunk életszínvonalának hatalmas növekedése, a szövetkezeti beruházásokra fordított 6 000 000 korona, úgyszintén számba kell venni, hogy a háború által megrongált 400 ház sebeit begyógyítottuk, s a felszabadulás óta újonnan épült 108 családi házból 70 a szövetkezeti tagoknak nyújt otthont. Nem beszélve arról, hogy sokan csak azért nem építkeztek, mert nem jutottak házhelyhez. Megjegyzendő, hogy a tavalyi 16 telek után, az idén 14-et juttatunk a legjobb dolgozóknak. A szövetkezeti kereskedelem, a Jednota vezetője adatokban gazdag hozzászólásával alátámasztotta az előző szavakat: — Az életszínvonal emelkedését legjobban a számok bizonyítják. Községünkben tavaly közel 8 000 000 korona értékben vásároltak a lakosok. Növekedett az életfontosságú közszükségleti cikkek forgalma is; 1956- hoz viszonyítva lisztből 270, cukorból 100 mázsával emelkedett, s a hús fogyasztása az 1959-es évben elérte az 1700 mázsát. Például a nemrég még fényűzésnek számító áruk is nagy keresletnek örvendenek. Tavaly 52 mosógépet, 24 televíziót, 29 rádiót adtunk el. A kerékpárok eladási görbéje hanyatlóban van, mert manapság az emberek nagy része motorkerékpárt vásárol. Ügy mondhatjuk, hogy minden második házból ezen járnak már munkába. Fontos megjegyeznünk, hogy tavaly a mai napig közel 160 000 koronás beruházást hajtottunk végre; új önkiszolgáló textilbolt épült, az üzletek új berendezést kaptak, például csak a hfltdrs 34 000 koronát költöttünk. Úgyszintén közétkeztetési üzemet nyitottunk, az iskolában önkiszolgálást vezettünk be, s ezenkívül a nagyszámú lakodalmak megkönnyítésére megindítottuk az edénykölcsönzőnket. Szép gazdasági eredmények — állapítom meg —; mindez a tizenöt év terméke ... További gondolataimat azonban megszakította a művelődési otthon vezetője. — Az előbbi tények felsorakoztatásához szükségszerűen hozzátartozik néhány sző a kultúráiét kibontakoztatásról is. Lakosságunk kultúrszomja ismeretes, nálunk senkit sem kell hívni szlnelöadásra vagy különböző műsoros rendezvényre. A kultúrterem minden alkalommal zsúfoltságig meg, telik, sőt sok esetben az érdeklődők helyszűke miatt kintrekednek. Ezért nagy hiányosságnak tartom, hogy eddig még nem gondoltunk egy új, korszerű kultúrház felépítésére. Tudom, egyszerre mindenre nem futja, de ma, amikor már az anyagi alapokat lényegében leraktuk, foglaljuk távlati tervünkbe ennek a fontos intézménynek a felépítését. Továbbá nagyon hasznos dolognak tartom az új futballpálya felépítését, de ez egymagában nem elegendő, hogy a sportot és a testnevelést tömegmozgalommá szélesítsük. Az ünnepi ülés zárószavául a helyi nemzeti bizottság elnöke beszélt a biztató jövőről, arról a távlati tervről, amely a harmadik ötéves terv végéig a község általános továbbfejlesztését jelenti. — Az 1965-ig terjedő időszakra a beruházások összege 1750 000 koronát tesz ki. Ebből 480 000 koronát fordítunk a napközi otthon és az óvoda építésére, s csaknem félmillió koronás értékű kultúrház díszeleg majd a faluban. Az utak javítására például 40 000 koronát irányozunk elő. Ezenkívül községünk határában a közeljövőben megkezdődnek a talajjavítási munkák 650 000 koronás befektetéssel, s így 305 hektár területen rendszeresíthetjük az öntözéses gazdálkodást. Továbbá 1965-ig 9 000 000 koronát fordítunk a földművesszövetkezet további beruházásaira. Tervbe vettük a direkttermő Othellő-szőlő fokozatos kiirtását és a korszerű szőlészet, faiskola és gyümölcsészet létrehozását. Megpróbálkozunk a halgazdálkodással is. Mindezek, az anyagi javak növelése mellett, egyben további munkalehetőséget nyújtanak a tagság számára. — Ezek az óriási számok szinte hihetetlenül csengenek, de valóraváltásuk elsősorban tőlünk függ, szaktudásunk növelésétől, gondolkodásmódunktól, munkaviszonyunktól. Bízom abban, hogy öt év múlva büszkén bejelenthetjük: Nem a szavak, hanem tettek emberei vagyunk! Szívből jövő tapsvihar, helyeslő bólogatás tette a pontot a gyűlés végére. A lelkesedés, a dolgozniakarás, s a tekintetekben olvasható szilárd elhatározás arra enged következtetni, hogy felszabadulásunk huszadik évében a muzslaiak ne csupán a kitűzött tervek teljesítéséről, hanem nagybani túlszárnyalásáról fognak beszámolni. Péter László (Párkány) JÓKAI MÓR 1825—1904 Komáromban, 1825. február 18-án született a külföldön is elismert és nagyrabecsült, híres magyar mesemondó, Jókai Mór. Már pápai diákévei alatt megismerkedett P et ő f i Sándorral akihez meleg baráti kapcsolatok fűzték később is. Jókai volt az, aki 1848. március 15-én megfogalmazta és felolvasta a 12 pontot, amely a magyar nép legfontosabb követelményeit tartalmazta. A híres író már 18 éves korában a Zsidó fiú című drámájával elérte első irodalmi sikerét. Jókai rendkívül termékeny volt: több mint száz regényt, továbbá sok verset és drámát írt. Szép és gazdag szókinccsel dolgozott, ami az egyik legnagyobb írói erény. Körülbelül 20 000 szót használt, amivel Arannyal együtt a magyar irodalomban az első helyet foglalja el. Jókai a magyar nép lelkesítője, bátorítója és a hazafiság ébrentartója volt, nemcsak a forradalom időszakában, hanem a nemzetellenes Bach-korszakban is. A magyar élet sokrétűsége, változatossága és sajátságai érlelték őt olyan romantikus íróvá, ami párját ritkítja az egész világirodalomban. Romantikáját nem az élettől való-eltávolodás, elrugaszkodás jellemzi, hanem az életközelség, az emberiesség, az eszményített jóság szembeállítása a gazsággal, amelynek dialektikus harcában rendszerint az előbbi diadalmaskodik. Müvei közül nehéz valamelyik két is kiragadni, a többi fölé emelni. Talán Az új földesűr, a Rab Rábi, A kőszívű ember fiai és a Fekete gyémántok állnak első helyen a rangsorban. Műveiből sokat merítettek a magyar kritikai realisták is. Itt különösen Mikszáth Kálmánra gondolunk, aki a Jókai élete és kora című életrajzban méltatja is Jókai írói érdemeit. Jókai Mór kimagasló alakja a magyar regényirodalomnak, annak ellenére, hogy az évek múltával a haladó erőkkel fenntartott kapcsolatait egyre inkább lazította. Zs. T. Agitáltunk Szálkán A tömött autóbusz nagy igyekezettel kapaszkodott a dombokra. Félórás út után egy völgy ölén feltűnt Szalka, útunk célja. Érkezésünk hírére összefutott a falu apraja-nagyja, öregek és fiatalok. Az iskola folyosója is megtelt a zsúfoltságig. A közönség nagyon hálásan fogadta a műsort, amelynek keretében a párkányi Tizenegyéves Magyar Iskola ének- és zenekara, valamint tánccsoportja szép sikert aratott. — Jöjjenek el máskor is! — ragadta meg Lengyelfalusi tanító karját egy kendős nénike. A kultúrműsor után Vajda elvtárs helybeli tanító közvetlen szavakkal igyekezett hatni azok értelmére, és érzelmi világára, akik még ma sem léptek a szövetkezetbe. Arról beszélt saját tapasztalata alapján, mennyit kellett ennek a községnek a múltban küzdenie a létért és milyen fejlődés vár rá, ha a falu minden embere elhatározza magát a közös gazdálkodásra. Ez a kultúrműsorral egybekötött agitációs est meghozta a maga gyümölcsét. Szívó Terézék még az estén úgy határoztak, hogy új életet kezdenek a nagy családban. Olyan érzéssel távoztunk Szálkáról, hogy ezt a példát követni fogják mindazok, akik eddig még tétováztak, akik még nem értették meg, hogy csak a nagyüzemi gazdálkodás teheti szebbé és könnyebbé életüket. P. L. Az irodalmi körben Az Ipolysági Mezőgazdasági Technikum diákjai a félévi vizsgák sikeres befejezése után irodalmi délutánt rendeztek. Az irodalmi összejövetel során társasjáték által próbálták ki a tagok képzettségét és ismereteit. „Ki tud többet?“ Ez volt a furcsa játék neve. A versenyben irodalmi, szakismereti és politikai tárgyú kérdésekre kellett megfelelő feleletet adni. Az első díjat Balázs László szerezte meg, aki szép könyvjutalomban részesült. A második helyet Nagy László foglalta el. A társasjáték célja az volt, hogy a diákság jobban megismerje az irodalmat, tájékozottabbá váljék a politikai eseményekben és általában gyarapítsa szaktudását. Bela Vladimir (Ipolyság) • Hacsaturján Mexikóban. Hacsaturján, a kiváló és világszerte ismert szovjet zeneszerző hétfőn Leonid Kogan és Elisabeta Gilensová társaságában Mexikóba érkezett. Nincs hiány szórakozásban A bési CSEMADOK most tanulja „A kolduskisasszony“ című háromfelvonásos drámát. A lelkes színjátszók rendszeresen eljárnak a próbákra, mert még a farsangban be akarják mutatni a darabot. A bési CSEMADOK népi zenekara is fellépésre készül. Nagy Lajos, Szabó Attila, Kalán Zoltán, Géczi András, Titka Péter, Palágyi Sándor citerán, hegedűn és más hangszereken gyakorolnak, hogy a közeljövőben felléphessenek a nagyközönség előtt. Csatlós István (Bés) Kaposkelecsényi kultúráiét Kaposkelecsényen januárban új kultúrotthont avattak. Az új kultúrotthon avatása után a tömegszervezetek nagyobb lelkesedéssel fogtak a munkához. A fiatalság a megnyitón színdarabbal lépett fel. J. G. Tajovsky: „Az asszonynál a gyeplő" című darabját nagy sikerrel adták elő, amiben nem kis érdeme van Vaszi László igazgató elvtársnak. Az otthoni siker után úgy határoztak, hogy a színművet a szomszéd falvakban is bemutatják. Ferkó János (Kaposkelecsény) Az ifjúsági verseny előtt A Párkányi Tizenegyéves Magyar Középiskola tanulói szorgalmasan készülnek az ifjúsági tehetségkutató versenyre. Az ifjúsági versenyen az iskola igen változatos műsorral szerepel. Fellép majd az iskola tánccsoportja a zenekarral együtt és egyes tanulók, különböző szavalatokkal. A tánccsoport két tánccal, a „Palotás“-sal és a „Magyar táncok“-kal nevezett be. A táncokat Priczkel tanító elvtársnő és Béres tanító elvtérs tanította be. A tanulók közül a táncban Balkó Albert, Baráth Judit, Bánovszki Miklós, Bitter Márta, Misák János, Szekér Rózsa, Molnár Ferenc, Kocsis Dezső és Sánta Rozália tűnik ki. Az énekeket Lengyelfalussi tanár elvtárs tanította be. Esek József (Párkány) A Magyar Területi Színház februári műsora 23., kedd - Rozsnyó 19.30 Ványa bácsi 24., szerda — Rimaszécs 19.30 Ványa bácsi 24., szerda — Apátfalu 19.30 A lehetetlen nő 25., csütörtök — Tornaija 19.30 Ványa bácsi 25., csütörtök — Bogya 19.30 A lehetetlen nő 26., péntek — Rimaszombat 19.50 Ványa bácsi 26., péntek - Komárom 19.30 A lehetetlen nő 27., szombat — Pelsőc 19.30 Ványa bácsi 27., szombat — Magyarbél 19.30 A lehetetlen nő 28., vasárnap — Fülek 19.30 Ványa bácsi 28., vasárnap — Királyfiakarcsa 19.30 A kérők i ifyty Duna menti j . sí tó ’ 4 földműves I960, február 21.
