Szabad Földműves, 1959. július-december (10. évfolyam, 52-104. szám)
1959-12-23 / 102-103. szám
10 Jzakait Földműves 1959. december 23. Személyek: Faragóné, az anya Faragó József, az apa Ilonka, a lányuk Tibor, a vőlegénye Történik napjainkban, egy szövetkezeti faluban. Szín: Konyha vagy szoba, esetleg csak asztal három-négy székkel. Amikor a függöny felmegy, az anya és Ilonka tartózkodnak a színen. Ilonka (majdnem sírva kéri): Édesanyám ... puliul jón már meg a szíve! Anya: Hát, ha azt várod, hogy beleegyezzem abba az istentelenségbe, akkor elvárhattok akár ítéletnapjáig is. Ilonka: De édesanyám ... Tudja nagyon jól, hogy én nem is bánnám ... de Tibor.,. Anya: Tibor ... Tibor ... (szinte magának) Minek is kellett beleegyeznem ebbe az udvarlásba? Minek engedtem be házunkba ezt a ... a ... jött'ment városi íicsúrt... Ilonka (határozottabban): Tibor nem ficsűr... Anya: Ha nem ficsűr, akkor más ... de nem rendes ember, aki nem hi?z az istenben ... Méghozzá kommunista! (kisebb szünet után dohogva folytatja) Tudod, hogy néznek rém az aszsznnyok amióta szóba karült a papnélküli esküvőtök? Restellek kimenni •z utcára. Ilonka: Édesanyám Kovács Paliról mindig csak szépeket mondott, hogy ilyen igazságos meg olyan igazságos ember, hát az nem kommunista? Anya: Kommunista, kommunista, de az olyan magunkféle ember. Igaz, hogy rég nem láttam a templomban, de azért pap nélküli esküvőről öt még nem hallottam beszélni. Ilonka (közeledik anyja felé): De édesanyám, értse meg... Anya: Nem értem, és nem is akarom megérteni. Inkább maradj életem végéig a nyakamon vénlánynak, mintsem beleegyezzem a templom nélküli esküvőbe. Ilonka: Hiszen tudja, hogy szeretem ... Anya: Akárhogy is szereted, vége! Nem leszel a felesége. Fiatal vagy még, majd megkedvelsz mást. És azonkívül is, mit szólnának a faluban. Eddig még senki sem tett ilyen... Ilonka: Valakinek el kell kezdenie. Anya: S pont te kezded, az én egyetlen lányom? Ilonka: Nem sokára itt lesz Tibor... Anya: Nem bánom én. Nem akarok a falu szájára kerülni, s elég legyen már a vitatkozásból, már egyszer kimondtam, hogy nem, hát akkor nem. (Kopognak az ajtón.) Ilonka: Már itt is van. Tibor (jókedvűen): Jó estét kívánok! Jaj, de jó meleg van idebenn. Ilonka (kétértelműen): Hát meleg az van... (rámosolyog a fiúra) Vedd le a kabátod, Tibor, s ülj le! Tibor (tréfásan): Köszönöm. Nem fáradtam el.:. A traktoros ilyenkor csak nyaral... Az a kis szerelés meg tevés-vevés a műhelyben szóra sem érdemes... Ilonka: El is fér rád egy kis pihenés. Eleget dolgoztál az őszön. Tibor: Hát igyekszik az ember... No meg aztán, most is akad egy kis dolgunk. (Sokatmondóan Ilonkára néz.) ígaz-e? Anya (eddig szótlanul tett-vett a tűzhelynél, most határozottan Tibor felé): Hát mi lesz azzal a lakzival? Meglesz vagy sem? Tudnom kell, mert már csak három hét van odáig és ezért mielőbb meg kellene esküdnötök az irodán. Tibor: Mielőbb az irodán? Hát hisz VlGH ROZSA: (Játék egy felvonásban) oda akarunk menni három hét múlva... Vagy talán? Ilonka (zavartan kínálja Tibort): Igyál... egy kissé felmelegít... Anya: Mi az, hogy vagy talán? Hát te még mindig azt hiszed, hogy beleegyezem abba, amit családom ellen akarsz elkövetni ? Akkor ... Tibor: Akkor? Anya: Akkor ébredj fel álmaidból. Én ezt nem engedem. Én még azután ért még elmondok. Az én anyám is hitte azt Istent, nem volt olyan templomi esemény, amelyről ő hiányzott volna. Aztán egyszer, apám halála után kiábrándult. Ott maradt kilenc gyermekkel. Nem segítette őt senki, sőt az utolsó zsák gabonát is leszedték a padlásról adóba. Nem kérdezte meg tőle még a felebarát! szeretetet. hirdető plébános sem mit ad enni a kilenc éhes szájnak, mivel fedi be is ki akarok menni az utcára, ha a lányomat férjhez adtam. Ilonka: De hiszen mért ne mehetne ki, édesanyám? Anya: Miért? Nekem nincs olyan vastag bőr a képemen... Szégyenemben e! is süllyednék. Mit gondolsz, mit szólnának az emberek, talán még szóba sem állnának velem... Na meg aztán, ha nem sikerülne a házasság, csak akkor hallgathatnék igazán. (Másokat utánozva) Persze, hiszen nem volt rajta istenáldás ... Megverte őket az isten... Eh! (mérgesen legyint.) Tibor (komolyan): Faragó néni, én szeretem a lányát!... S ha egyszer megfogadtam, hogy boldoggá teszem, akkor azt be is tartom ... Ilonka (majdnem sírva): Édesanyám! ... Tibor: Hagyjad Ilonka! Én nem akarok felfordulást okozni a családban (keserűen) .. .én inkább odébb állok. Ilonka (szinte sóhajtva): Tibor!... Tibor (gyengéden): Ügy érzem, Ilonkám, hogy nincs itt ebben a házban keresnivalóm ... Édesanyád nem szívesen lát. Ilonka: De hiszen én nagyon szeretlek... Én... Anya: Majd elmúlik... Azt hiszed, megérdemli szerelmedet? Ha igazán szeretne* nem kötné ennyire az ebet a karóhoz. Egyszer neki sem törne le a lába, ha be méitóztatna lépni a templomba... Már csak a menyaszszonya kedvéért is megtehetné... Tibor (szelíden): Hallgasson ide. Faragó néni!... Nagyon szeretem a lányát, talán az életemnél is jobban. És nem ezért nem megyek be a templomba, mert a lábtöréstől félek, vagy talán attól, hogy a fejemre szakad, hanem egyszerűen azért, mert nem hiszek abban az egész... Anya (keresztet vet): Ne káromold az Istent az én házamban!... Ha nálatok otthon így szokás, akkor ... (az ajtó felé mutat). Tibor: Megértettem ... De egyet azmeztelen testüket... Ekkor már ritkábban jártunk misére... Korgó gyomornak még az imádság sem volt a gyógyírja. De hagyjuk ezt. Kár beszélni erről a sivár gyermekkorról. Ami volt, az volt, ma már minden más... S pontosan azóta jött rá anyám, hogy az ember csak társai erejére támaszkodhat, s amije van, azt mind becsületes munkájának köszönheti. Most már nem kell imádkozni a holnapi falat kenyérért, most dolgozni kell érte. S mindenkinek jut is bőven belőle... Anya: Na látod. Ezért kell a templomba járni, hogy mindezt megköszönjük a jó Istennek... Tibor: A jő Istennek? Hát én úgy gondolom, én azt hiszem, hogy pontosan azok, akik nem hisznek benne, azok harcoltak meleg otthonunkért, megélhetésünkért, nekik kell megköszönni, hogy Faragó néni is majd nyugodt öregségben élhet. Anya (az ajtó: felé sietve): Ezt a sok pogányságot nem hallgatom tovább ... Elegem van. Apa (be, jókedvűen): Hova ilyen nagymérgesen, anyjuk? Csak nincs valami baj? Jó estét gyerekek! No öntsetek már abból a jó meleg borból egy cseppet, mert különben a szó is belefagy a torkomba... (leül). Ilonka (lehangoltan): De jókedve van édesapám!... Apa: Jókedvem van, mért ne lenne? Elvégre is az egyetlen lányom esküvője előtt állunk, és ha addig megállás nélkül jókedvű lennék, az sem lenne sok. Nem igaz, Tibor? Tibor (vontatottan): Azt hiszem Faragó bátyám, az esküvőből nem lesz semmi... Apa (meglepetten): Micsoda? Hát meggondoltátok ? Ilonka (hirtelen): Én nem ... Tibor: Én sem... Apa: No, hát akkor hol a baj ? Hisz minden rendben van. Olyat mulatunk, hogy még a ház oldalát is odébb rúgjuk. Anya (még mindig az ajtóból): Mulathattok, de nélkülem. Apa: No, hát te meg hova akarsz menni, asszony? Csak nem a templomban akarod átvirrasztani egyetlen lányod lakodalmát? Anya: Már te is kezded? Hárman is jöhettek ellenem, akkor sem engedek. Nem és nem! Ha így esküsznek meg. nélkülem mulattok. Ha ugyan lesz hozzá kedvetek ... Apa (sunyítva): Ejnye ... ejnye ... Pedig mi már a szövetkezetben olyan szépen kiterveztük. 1A klubhelységet akartuk berendezni esketőteremnek szőnyegekkel, meg virágokkal feldíszíteni. és luxusautó ment volna a másik faluba az anyakönyvvezetőért... Anya: Semmi klub, semmi szövetkezet! Vagy templom, vagy semmi! Apa: Hűha! Pedig nagy kár érte. A szövetkezet vezetősége is szépen eltervezte ezt a (a fiatalokra kacsint) hármas esküvőt... Anya (meglepetten): Hármas esküvőt?... Csak nem azt akarod mondani, hogy Szabó Magda, meg Kocsis Klári... Apa: Azt biz én! Anya: Azt ugyan leshetitek, amíg az anyjuk beleegyezik! Apa: Pedig már bele is egyeztek... Nehezen, de végül is megadták magukat. Anya (ámultán néz a férjére): Na de ilyet! Ilonka (anyjához fut, átöleli): Látja édesanyám ... Pedig Kocsis néni is minden misén ott van... Tibor: így már nem kellene elsőnek lennünk a faluban. Apa: Nos, asszony. Kötöd-e még mindig magad? Anya (határozatlanul, zavartan): Hát, ha már így áll a dolog... Az egészen más... Mégsem szólják meg ügy az embert, mintha... Apa: Látod ... látod ... te istenfélő, hívő! Csak ennyit jelent neked is az egész vallás, kevesebbre becsülöd az emberek szájánál. Ilonka (megkönnyebbülten): Jaj, hagyja már édesapám ... Mert még a végén... Tibor (boldogan): Akkor lesz esküvő, ugye Faragó néni?... Még meg kell írnom az édesanyámnak ... Ilonka (anyja felé): Szóljon már! (könyörögve): Ugye, igen? Anya: Hát... ha hármas esküvő lesz,... ha ők már beleegyeztek, nem bánom ... Nehogy az legyen, hogy útjába állok lányom boldogságának. Ilonka (boldogan): Édesanyám... Édesanyám, olyan boldog vagyok!... (megpergeti édesanyját, aki végül is dohogva, de alig bírván visszatartani mosolyát, bontakozik ki az ölelésből). Apa: Csak rajta lányom, minél előbb kezdjük, annál többet táncolunk. Tibor (Faragó néni felé hálásan): Köszönöm ... Meglátja, boldogok leszünk. Anya: Jól van no ... Elhiszem én... (zavartan) hozok még fel egy kis bort (kisiet). Apa: Igazad van anyjuk, erre inni kell! Ilonka: Milyen jó ember maga, édesapám! De mondja, hogy intézte el ezt az egészet... Apa: Hát még nem az egészet, de majd csak ezután ... Tibor: Ezután ? Hát a hármas esküvő nem igaz? Apa (fejét vakarja): Hát... egye^ lőre még csak egyes esküvő lesz... Ilonka: Jaj nekem! Hát Kocsisék... meg Szabóek? De hiszen azt mondta, hogy... Apa (ismét sunyin): Mondtam. Hét valakinek meg kell kezdenie a sori, mert az a másik két nyakas is azt mondja, hogy az ö lánya ugyan nem lesz első a faluban ... Ilonka (félve): És most mi lesz? Ha édesanyám megtudja, hogy ... Apa: De nem tudja meg. Tibor: És ha találkoznak? Apa: Ilyen rövid időn belül nem tai lálkoznak, aztán meg már... Ilonka: Mi lesz aztán? Apa: Aztán elintézek mindent. Tibor: Hogy gondolja, Faragó bátyám? Apa: Hát hogy? Megiszok még egy pohár bort és átmegyek Kocsisékhoz. Megmondom, hogy anyátok és Szabőék már beleegyeztek ... Mire ők nem tehetnek mást, minthogy beadják a derekukat. Hiszen náluk is csak az a fontos, hogy mit szólna a falu, ha elsőknek vétnek a szokások ellen. Kocsiséktől átmegyek Szabóékhoz... és megmondom, hogy már a másik két pár szülő Is beleegyezett... Ott lesz a legkönyebb dolgom, mert már nem kell valótlant mondanom. (Jóindulatúan rácsap Tibor vállára): Na ugye? Meglesz a hármas esküvő?! Ilonka: Hogy maga milyen okos, édesapám!... De mégis mi lesz, ha összejön a három anya és kitudódik, hogy tulajdonképpen elsőnek egyikük sem egyezett bele? Apa: Bízd csak rám ... Arra is gondoltam én ... Figyeljetek csak. Pszt... Itt van anyátok ... Anya: Megmelegítsem vagy hidegen isszátok ? Apa: Jő nekünk a pince melege is. Add ide mielőbb asszony, mert olyan jókedvem van, hogy világgá szaladok. Anya (mosolyogva): Csak azt ne tedd! Apa: Hanem hát (komolykodó hangon) Tudod mire akarlak megkérni, asszony!... Illetve nem is annyira én, mint inkább a másik kettő... Anya: Mire ? ... Mondjad már. Apa: Hát arra, hogyha beszélgettek valahol... soha ne hozzátok szóba ezt az egész ügyet. Igaz ugyan, Szabóné egyezett bele elsőnek, de nem akarja, hogy megtudják az emberek... Maradjon ez hármatok titka. Nem igaz? Anya: Nekem csak az a fő, hogy valaki elkezdte. Ezt még megígérhetem... (sajnálkozóan) Hiszen lenne is mit szégyenkeznie szegény Szabó Marinak, ha kitudódnék, hogy tulajdonképpen ő volt a szentségtörő ... Apa: Jó ... jó... De többet erről egy szót sem! Anya: Jól van no! Most úgy sem lesz beszédre idő ... készülődnünk kell,... sütni, főzni, még a disznót is le kell vágni... Azt sem tudom már most, hol áll a fejem ... Apa (jóízüt nevet): Majd megtalálod a három hét alatt. Az a fő, hogy karácsonyra meglesz a hármas lakodalom ... (feláll) No, mulassatok tovább, mindjárt jövök, csak eszembe jutott valami... elfelejtettem Kocsis Sándornak megmondani, hogy... (a fiatalokra kacsint). Anya: Aztán siess vissza!... Ne ragadj ott a bor mellet^... Apa: Ne félj. sietek! No meg aztán, úgy van anyjuk, hogy az okos dolgokra szánt idő sohsem vész kárba! (Függöny.) XXXIII. Tétovaságban dideregtünk a falunk fölött, tettet bénító határozatlanságban. A falunkkal nem történt semmi: utak. házak, kerítések a helyén, a kémények változatlan nyugalommal pipáztak, csupán az udvarok kaptak más külsőt a befarolt trénszekerekkel. Meg a gyakorló rétünk telt meg szarvasmarhákkal. Meg az erdőn ropogtak erősebben a fegyverek. Ismerős terepen ejtett rabságba a tanácstalanságunk, ahol sziklák, tisztások és legelők mind barátaink. A beláthatatlan Pelsőci-fennsíkon vacogott a fogunk. Az én szemem gyakran tévedt a gazdám udvarára és eszembe jutott az a másik pokol, amelyet az istállóban és a mezőben átéltem. Azt mondtam Józsinak: — Maradjunk az erdőn. De ő azt felelte: Menjünk csak mi haza, Bálint! És nem lehetett elállítani a szándékától, kötötte magát a hazamenetelhez. Hogy jobban ránéztem, nem is csodálkoztam a hajthatatlanságán. Ügy párolgott a teste, mint a megszalajtott lóé. A levegő meg hűvös volt, belénk kapdosott a szél is. Ráhallgattam, és bukdácsolni kezdtünk lefelé a meredeken. Óvatosan, körültekintőn ereszkedtünk le a hegyről, egészen a Forgács gazda kertjéig. Ott széjjelvált az utunk. Ő a kerti földeken ment tovább, én meg becsúsztam a gazdám csűrjébe. Senki nem őrizte, senki nem vigyázta az udvart. A csípő dér, a hűvös hajnali levegő bent tartotta a katonákat. Mehettem nyugodtan az ablakunkig. Halkan kocogtattam, és bévülrő! az ágy nyikorgását, majd az édesanyám drága hangját hallottam csilingelni. — Ki az? — Én vagyok. — Ki? — Bálint. — Jaj, édes gyermekem, te vagy? — csuklóit sírásba a hangja és gyorsan kinyitotta az ajtót. És én nem tudtam, hogyan szorítsam karjaimba édesanyámat. A nyelvem megbénult, nem tolult rá szó, az övére sem; öleltük végtelen szeretetet hordozó öleléssel egymást. Gyuri is felébredt, nyakamba ugrott ő is, legkisebb testvéreim meg az ölembe fészkeltek. — Hazaengedtek. Éreztem én, hogy hazaengednek - forgolódott körülöttem anyám s én nem mertem árulkodni a szökésünkről, nem akartam kedvét venni. Tüzet rakott, tojást ütött fel rántottának és én, a legkisebb testvéreimet eleresztve, csak gyömöszöltem magamba az ételt. Ügy láttam neki a falatozásnak, olyan mohón, hogy édesanyámban balsejtelmet támasztottam. — Nem adtak enni, fiam? - kérdezgette, nem véve le rólam a szemét. — Adtak, csak azt nem édesanyám készítette! Elmosolyodott és egy virgonc könnycseppet törölt le az arcáról... Aztán befejezvén a reggelit, a kérdéseire felelgettem, hogy hol voltam, ikerre jártam, mit csináltak velem. Gyuri öcsém is bekapcsolódott a beszélgetésünkbe, őt is érdekelte, milyen az a Putnok, nagyobb falu-e, mint a miénk, vagy az már város ? — Hát Putnok az egy nagy iskola, meg egy szöges dróttal bekerített udvar — mondtam zavartan, mert ennél többet nemigen láttam a városból. — És Vörös Pistáék, meg a többiek veled jöttek? — kérdezett megint anyám. — Nem. — Miért? — Ók Ausztriát választották. — Hát csak magad jöttél? — Bogár Józsival. Nem értette a dolgot, nem is firtatta, lefektetett a meleg helyére. És betakart, becsavart a sovány dunnába, amelyből kiszorult minden lélegzet. Kivirradt már egészen, az udvaron zörögtek, ajtókat nyitottak, beszélgettek és én a dunna alő! is füleltem, nem utánam szaglásznak-e. — A gazdát nem mozgósították?.— szóltam, hogy az ablakon keresztül megpillantottam. s
