Szabad Földműves, 1959. július-december (10. évfolyam, 52-104. szám)
1959-12-16 / 100. szám
398 VIRÄGZÖ MEZÖGAZDASÄG 1959. december I#. A tehenek előkészítése elléshez A teheneket 7 — 14 nappal ellés előtt átvezetjük az ellető istállóba, amelyet előzőleg alaposan ki kell takarítanunk. De a teheneket Is gondosan hozzuk rendbe. Különösen a körmöknek ketl fokozott figyelmet szentelnünk. A hosszú köröm rossz lábállást eredményez. Ezenkívül a bacilusoknak is melegágya. Az újszülött orrát és száját megtisztítjuk a lepedéktől és egész testét szárazra töröljük. Lenyalásra csak a kétségtelenül egészséges tehenek borjait adjuk, mert a borjú ilyenkor fertőződhet meg a legkönnyebben. Ellés után meg kell várni, amíg a magzatburok teljesen eltávozik. Ha ez 12—24 neki, amelyet úgy készítünk el. hogy egy vödör langyos vízbe 1 — 2 kg korpát keverünk. Ezenfelül finom borjűszénát adunk elé. Az első fejést akkor végez-A szenei EFSZ-ben a nyílott istállóból elletőbe viszik az előrehaladottan vemhes üszőket. Az ellés előtt levő tehén állását az elletőben előzetesen meg kell mosni és fertőtleníteni kelL A tehén alá tiszta szalmából kiadós almot helyezünk, és gondoskodunk arról, hogy az egész elletőben jó levegő, világosság és rend uralkodjék. Semmi esetre sem szabad huzatnak lennie. Ezt elkerülhetjük, ha a szemben levő ablakokat és ajtókat nem egyszerre nyitjuk ki szellőztetésre. Először az egyik ablaksort nyitjuk ki, majd ezt bezárjuk, azután nyitjuk ki az ellentétes oldal ablakait. Ezáltal a szellőztetés elég gyorsan történik, de huzatot nem okoz. Persze, az olyan istállóban, ahonnan a jószágot járatásra vagy legelőre kihajtják, ott minden ablakot ki lehet nyitni, de csak ha előzetes kisebb szellőztetést végeztünk a fent leírt sorrendben. Ha ugyanis mindjárt minden ablakot és ajtót kinyitunk, a pára lecsapódik a falakra, mennyezetre, padlóra, és az esetleges bacilusok nem távoznak el a szellőztetéssel, hanem bent maradnak az istállóban. A tehén takarmányadagját ellés előtt mintegy 7 — 10 nappal megváltoztatjuk. A lédús. esetleg az abraktakarmány adagolását beszüntetjük, hogy megakadályozzuk a tejmirigyek túlságos izgatását, s ennek következtében a korai tejképződést. ami esetleg tőgygyulladást okozhat. A tőgygyulladás gyakran egyet jelent a tejelékenység csökkenésével, az ilyen tőgyből származó tej pedig mind a borjú, mind a fogyasztás számára alkalmatlan. Ha a tőgy mégis gyulladásba jut. naponta legalább háromszor maszírozni kell, és ólomecetes vízbe mártott puha ruhadarabbal megmossuk. Az elletőben feltétlenül teljes nyugalmat kell biztosítanunk. A teheneket egészen az ellés időpontjáig a kifutóba tereljük vagy az udvaron járatjuk, az időjárástól függően. Ellés előtt elő kell készíteni minden szükséges kelléket, — mint ollót, köldökkötőt stb. Röviddel az ellés előtt a tehén egész farát 0,1 °/fl-os hipermangánoldattal kell megmosni. A tulajdonképpeni élésnél jelen kell lennie a tehén gondozójának, a zootechnikusnak vagy legalább egy tapasztalt állatgondozónak, aki az ellés lefolyását irányítja. Az ellés körül segédkező állatgondozó vagy zootechnikus kezének tisztának, fertőtlenítő oldattal megmosottnak, könyökig tiszta vazelinnal bekentnek kell lennie. A körmöket rövidre kell levágni. A zootechnikus vagy a tapasztalt állatgondozó csak kisebb beavatkozásokat végezhet az ellés megkönnyítésére, mint például a lábak és a fej igazítása, stb. Rendellenes fekvésnél vagy egyéb okok miatti nehéz ellésnél idejekorán állatorvost kell hívni. Ha a borjú nehéz vagy ha a tehén állva ellik, a borjút tiszta vászonra kell felfogni A vásznat minden használat után ki kell főzni. Az almot az ellés befejeztével feltétlenül eltávolítjuk, s az állást fertőtlenítjük. Ha a köldökzsinór nem szakadt el magától, akkor az újszülött testétől 3 — 4 cm-re sterilizált zsineggel átkötjük, az elkötés helye alatt elvágjuk és jóddal vagy krcolinnal fertőtlenítjük. órán belül nem történik meg, állatorvost kell hívnunk. A magzatburok valamennyi darabkáját azonnal el kell tüzelni; semmi esetre sem szabad a trágyadombra dobni, ahol a kutyák és a macskák marcangolják és a fertőző betegségeket széthurcolhatják. A tehenet ellés után pihentetjük, fél vagy 1 óra múlva pedig korpaivóst adunk Idén a rimaszécsi állatkórház sok súlyosan beteg kis és nagy állatnak adta vissza az egészségét műtéti beavatkozás vagy kezelés útján. Az állatkórház a falu végén, egy traktoros lakásának egyik részében kapott helyet. A személyzet négy tagból áll, mégpedig állatorvosból, segédállatorvosból, laboránsnőbő! és állatgondozóból. Ugyanakkor az állatorvos és segédje a kórházon kívül egy teljes állatlétszámú kört is ellát. A kórház helyiségei: iroda, raktár, istálló, sertésól és takarmánytároló. A kórház egy áthelyezhető hannoveri műtőasztallal is rendelkezik, de az állatorvos a műtétek nagyobb hányadát nyáron a szabad ég alatt, a zöld gyepen végezte. A műtétek között több császármetszésre és hasmetszésre is sor került. Eddig ebben az esztendőben 68 nagy és 61 kis állatot részesítettek gyógykezelésben. A műtétre került 129 állat közül mindössze két nagy állat pusztult el, s csupán 6 nagy és 5 kis állatot kellett kényszervágásra küldeni. Tehát végeredményben 116 állat gyógyultan és jó erőben hagyta el a rimaszécsi kórházat. zük, amikor a tehén az ivósát már megitta. Az első tejből annyit adjunk a borjúnak, amennyit csak meg bír inni. mert ez béltisztító hatású. Az első tejet a borjú közvetlen az anyja tőgyéből is kiszophatja, de jobb ha mindjárt dudlls üvegből adjuk neki, de feltétlenül tőgymeleg állapotban. Ez megkönnyíti a borjú itatásos nevelését. A kórház munkaközösségének együttműködése kifogástalan; a dolgozókat a kötelességtudás és az állatok iránti szeretet hatja át. Azt a célt tűzték maguk elé, hogy minél kisebb költséggel minél nagyobb hasznot biztosítsanak a szövetkezeteknek az egyébként biztos elhullásra ítélt állatok megmentésével. Hogy nemes céljukat elérték, ezt a következő számvetés igazolja: Ha egy nagy állat megmentésének hasznát csak 2000 koronára és egy kis állat megmentésének értékét csupán 300 koronára becsüljük is, akkor a megmentett érték 136 500 koronát tesz ki. A rimaszécsi kórháznak jó a hírneve, s immár szép hagyományokra tekinthet vissza. Hat esztendeje tölti be nemes hivatását, s ez idő alatt aránylag jelentéktelen költségekkel nagy hasznot hajtott népgazdaságunk számára. Megérdemelné, hogy az épülő tornaijai nagy állatkórház fiókjaként továbbra is folytathassa áldásos munkáját. Dr. IZSÓF ZOLTÁN, köráliatorvos Jó mérleggel zárja az évet a rimaszécsi állatkórház