Szabad Földműves, 1959. július-december (10. évfolyam, 52-104. szám)
1959-12-16 / 100. szám
1959. december IC. VIRÄGZÖ MEZÖGAZDASÄG 399 « Hétre szaporodik a szlovákiai bölények száma A szlovákiai bölényállományról már Írtunk, s közöltük, hogy a lengyelektől ajándékba kapott bölénypáron kívül 1957-ben Mackievics szovjet földművelésügyi miniszter is megajándékozott bennünket egy bölénypárral. A lengyelországi bölényeket a Tátrai Nemzeti Parkban helyezték el, míg a bjelovezsai természetvédelmi területről származó két bölény Kistapolcsányban kapott helyett. Azóta a bölényállomány megszaporodott, ugyanis nálunk már két bölény született, mégpedig a Csajka és a Cézár. Amint értesülünk, rövidesen újabb szaporulat várható, s így a szlovákiai bölények száma hétre emelkedik. Jelenleg a Szovjetunióból kapott egyik bölény, amely a Bereg nevet viseli, valamint a már nálunk született Csajka a Tátrai Nemzeti Park lakója, míg a többi négy bölény, a Lengyelországtól kapott Putifár és Pumarka, továbbá az itt született Cézár és a bjelovezsai Beglianka a Kistapolcsányban létesített vadaskertbe került. Ebben a vadaskertben minden bölényre 6 ha-nyi területet számítanak. Egyébként a bölények kettős elhelyezését főképp az indokolja, hogy netán előforduló betegségek esetén az egészséges állatokat a nem fertőzött vadaskertbe szállíthatjuk át. Bölényeink szemlátomást jól érzik magukat, de nem is csoda, hiszen gondozóik a legnagyobb körültekintéssel törődnek velük. Stefan Spisák Finnország vadállománya Finnország legismertebb vadjai közé tartozik a farkas, medve és a rozmár. Valamennyiük az ország északi részén gyakori. A farkas főleg az északnyugati lapp-területen, a rozmár pedig északkeleten él. A medve megtalálható általában az egész északi vidéken. A hiüz, amely valamikor nagyon el volt terjedve, ma már kiveszett, s csak néha vándorol be egy-egy a Szovjetunió területéről. Mivel a farkas, medve és a rozmár néha nagyobb károkat okoznak, ezért egész éven át vadászhatok még a védterületeken is. A medve bőre nagyon drága. így nem csoda, ha egy medve lelövésének jogáért 1500 dollárt kér a hatóság. 35 000 fácán és fogoly külföldi úÉ előtt A Csehszlovák Vadász-Szövetség bástai kamarázó-állomásán 35 ezer fácán és fogoly várja, hogy a Szovjetunióba, Franciaországba, Nyugat-Németorszúgba, Lengyelországba és Luxemburgba szállítsák. Ezeket a szárnyas vadakat a csehországi erdei természetvédelmi területeken fogták be. Képünkön a bástai állomáson előkészítik a fácánokat és foglyokat a nagy útra. A tőkésréce csipkézett úszóhártyája Molnár Nándor kedvtelése, hogy vadászgyűlések után a hosszú téli estéken tréfásan elmeséli a kezdő nimródokkal átélt felejthetetlen pillanatokat. Olyan ember ő, ha valakinek balsikere volt, még éveit múltán is tréfát űz belőle. Mindenkit szóba hoz, de magáról nem beszél sohasem. Vadászati pályafutásának kezdetét félhomály fedi. Pedig újdonsült férj korában egyszer nagyon mellélőtt a gácsérnek. A mézeshetek boldog napjai nagy hatással voltak egész egyéniségére. Tény az, hogy pontos és szavatartó férjnek mutatkozott. Pénteken este vadászkacsát ígért feleségének. Azonmód elővette terepszínü, elnyűtt ruháját, gumicsizmáját és fegyverét. Kora hajnalban indult a mátyusföldi síkság zöld szegéllyel övezett folyójához, a Vághoz. Kitaposott ösvény vezetett a vízig. Az úton egyetlen halandó lélekkel sem találkozott, csak az erdő tarka lombjai közt incselkedett az őszelői szellő. Milyen szép a természet; boldog ember, aki gyönyörködhet szépségében1. Gondolatai szabadon száguldoztak felesége szőke hajtincseitől a gácsér aranyszínű, kunkorodó farktolláig. Hamar, hamar a Vág-partjáral Ifjú asszonyának vadhúst, récét ígért... Búvóhelyet keresett, nehogy észrevegyék a földekről visszahúzó vadkacsák. Türelmetlenségében nem sokáig maradt leshelyén. Gondolt egy nagyot, s máris a folyó egyik mellékágához igyekezett. S uramfia! A szerencse ott lepte meg. A lesállástól lötávolságra vadkacsa úszkált a vizen. Izgatottan nézte a tőkésréce szárnytükrén vibráló fekete és fehér szegélyeket. Az öröm és izgalom izzadságcseppeket varázsolt homlokára. Az ígéret beteljesül. Meglesz a gácsér, hisz itt úszkál a szeme előtt. Leves vagy pörkölt lesz belőle, ez már az asszony dolga. Hadd mutassa meg, tud-e vadból ízletes ételt készíteni! Szorosan a fához lapult, még a „füle botját" sem mozdította. Puskáját lövésre készen helyezte, nem akarta elszalasztani, amit már biztosra vélt. Lassan vállához emelte fegyverét, s ujja a ravaszra tapadt. Pontosan célzott, hogy a kacsa a vizen maradjon. Óriásit durrant a puska, nagy területen fölverte a hajnal csöndjét. A vizen kétszeres a hang, de mit számít ez most, amikor gyors szárnycsapkodás után holtan hever a víz tükrén a vadászzsákmány. Felesége már türelmetlenül várta. — Csakhogy megérkeztél! Hajnalban nem vettem észre, amikor elmentél. — Érdemes volt korán kelni— büszkélkedett a férj, s hátizsákjából kivette a barnaruhás szárnyast. — Hát igazán sikerült kacsát lőnöd? — csicseregte hízelegve az osszony, s egy csattanós csókot nyomott az ügyes vadász homlokára. Nándor melle dagadt a büszkeségtől. Olyan tőkésrécét hozott, amilyet még az após sem látott. Az öreg tüstént meg is jegyezte:- Sok vadkacsát láttam életemben, de ilyet nem. Valóságos óriás ez az állat. Finom pörkölt lesz belőle, szinte csorog a nyálam, ha rágondolok. Kopaszd meg, Ilonka, frissen, hogy tizenkettőre elkészüljön! Az ifjú vadászfeleség eddig csak távolról látott vadkacsát, így hát jól szem-, ügyre vette a tollától megfosztott szárnyast. Nagyon csodálkozott, mennyire hasonlít a házikacsához. Észrevételét nyomban közölte Nándorral. — Ha nem tudnád, a vadkacsa a mai házikacsa Őse — ezért hasonlítanak anynyira egymáshoz — fitogatta tudományát a férj. Ilonka látóköre és a récékkel kapcsolatos tudása ezzel a magyarázattal is bővült. Tudomásul vette a hasonlatosságot, de amikor a kacsa lábait nézegette, sehogy sem fért a fejébe, hogy a balláb úszóhártyája csipkézett. Igaz, sokat nem töprengett a dolgon, hiszen, majd megkérdi ezt is az ö okos férjétől, ha viszszatér a munkából. Ö a szakértő, bizonyára tudja, miért csipkés a kacsa lába. Nándor napnyugta után indult hazafelé. A falu végén a gátőrrel találkozott, aki azért szidta a szenteket, mert elveszett a gácsérja, amelynek a bal lábán csipkézett volt az úszóhártyája. Szuh Kálmán A SZLOVÁKIÁI .VADASZVÉDECYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK HIVATALOS MELLÉKLETE
