Szabad Földműves, 1959. július-december (10. évfolyam, 52-104. szám)
1959-12-09 / 98. szám
1959. december 9. VTRÄGZÖ MEZŐGAZDASÁG 387 Főiskolások politechnikai képzése Istvánmajoron Ez évbe.n, mint máskor is. megnyíltak a főiskolák kapui az ősz beálltával, újra megteltek az előadótermek, folyosók és lépcsőházak a tudásra éhes fiatalsággal; újra kinyíltak a késő éjig nem nyugodó internátusok ablakai. De nem minden úgy kezdődött, mint tavaly, vagy két évvel ezelőtt. Az idén ezeken a helyeken új szellem jár. E szellem neve: tanrendszerünk forradalmi átépítése. Régi nézetek és módszerek megdőltek, s helyet adtak az újnak. A Nyitrai Mezőgazdasági Főiskola volt az első a Zólyomi Erdészeti Főiskolával együtt, amely elhatározta, hogy ebben az évben átlép egy egészen új tanítási módszerre. Átszervezték a fakultásokat, új tanmenetet dolgoztak ki és megalakult a gyakorlati gazdasági fakultás. A legnagyobb változás a gyakorlatok értelmezésében történt. Az előbbi rövid időtartamú gyakorlatok helyébe ólhónapos termelési gyakorlatok léplek. Mindjárt az első évfolyam első szemeszterében szerepel a gyakorlat. Egész szeptembert reggeltől estig előadótermekben és laboratóriumokban töltöttük, aztán elbúcsúztunk Nyitrától. és hajrá, ki-a munkahelyekre! A mi csoportunk a Palárikovói Állami Gazdasághoz tartozó Istvánmajorra került. Amikor leszálltunk arról a szerelvényről. amely a kürti állomás és Istvánmajor között bonyolítja le a forgalmat, izgató környezet vett bennünket körül. Akkor még a major számomra nem volt más, mint istállók, házak és korlátok értelmetlen halmaza. (A cikk Írója Brat’slavában nőtt fel, tehát olyan városi fiú volt. aki csak hírből ismeri a tanyát. Szerk.) Másnap a kukoricatöréshez osztottak be. A tábla szélén ledobtak a kocsiról egy csomó zsákot, néhányon zsineg is volt. Felemeltem egyet és tanácstalanul nézegettem, amíg nem vezettek rá, hogy át kell vetni a vállon, úgyhogy a zsák nyílása elöl legyen. Belemerültünk a zörgő kukoricatengerbe. Fiatalnak nagyon szép látvány, ha a végtelen kék ég alatt halkan suttog a rengeteg kukoricaszár és itt-ott kikandikál egy festői szépségű napraforgó. Sárga napraforgó és háttere a kék ég. De engem ez már nem érdekelhet. A végtelen kék égből csak a tűző napot érzem a hátamon, s a napraforgó csak arra jó, hogy megkülönböztessük az apasort az anyasortól, ugyanis hibrid vetőmagot termel a gazdaság. Sohasem hittem volna, hogy ilyen érdes, szúrós, vágós a kukoricalevél. Közben nyomja az ember vállát a gyüjtőzsák, amely különösen akkor nehezedik meg, amikor az ember csak a bajtársai hátát látja és azok minduntalan távolodnak. Este aztán hazamenet, amikor a nap végleg elvérzett a láthatár szélén, megnehezült lábbal, fáradtan bandukoltam, mégis jó érzés áradt végig testemen, mintha felfrissültem volna. Micsoda boldogság, hogy a napi kenyeremet saját munkámmal szereztem meg! Fáradt tagjaimban pedig most éreztem igazán azt az elvont elméleti munkát, amelyet oly nehéz volt megérteni a gazdaságiam szemináriumokon. Azóta majdnem két hónap telt el. Minden megváltozott. Elejétől fogva úgy szerepeltünk, mint a gazdaság rendes dolgozói, de csak i most mondhatjuk, hogy igazán azok vagyunk; most, amikor már átestünk a tűzkeresztségen. Ha felsorolnék, hogy mennyi munkából vettük ki részünket, tekintélyes jegyzet keletkezne: kukoricatörés, silózás, répaszállítás, este pedig, amikor hazatértünk, visszafordultunk cukorgyári répaszeletért, vasárnaponként takarmányrépavermelés, műtrágyaszórás, vetőmagcsávazás, darálás és a legkülönbözőbb munkák a magtárban. A szőlőben a fedési munkákat végeztük, persze csak akkor, amikor a szüret már régen lezajlott. Ezenkívül sok mindent végeztünk, ami csak előfordulhat ősszel egy gazdaságban. Dolgoztam a tehénistállőban is. Heggel fél négykor keltem a meleg ágyból, átfutottam a hideg udvaron és bejutottam a homályos gőzökkel telített térségbe. Hat kosár répalevél, egy kocsi trágya, tehenek tisztogatása stb.; megy minden, mint a karikacsapás! Reggel félénken jöttem ide, de estére dudorászva távoztam. Lehetnék már etetőgulyás, nem borítja előttem titok leple az istálló belsejét. így lassan, lassacskán, mint a mesebeli kincsesláda, kinyílt előttem az egész major minden titka. Sokan közülünk elmentek kocsisnak, traktorosnak, de tévedne, aki azt hinné, hogy csak ez a' mi egyedüli feladatunk. Este fehér fény ömlik ki házikónk ablakaiból. A függönyök kissé félre vannak húzva, a kíváncsi szem kényelmesen benézhet hozzánk. Könyvekre hajló, jegyezgetö fiúkat láthat a hosszú asztai mögött. A fürkésző szem megtalálja az elengedhetetlen máriásozó csoportot is a sarokban. De leginkább a tanulás folyik. Elkeseredett harcot vívunk a tananyaggal, mert decemberben vizsgázunk, itt kint a tanyán. Ez bizonyára valami különös ízt ad az itteni, életnek, mert tudomásom szerint főiskolai vizsgák sem Istvánmajoron, sem más majoron még nem voltak. Úttörőknek számítunk tehát ebben a tekintetben is. A gazdaság dolgozóival egyetértésben élünk. Segítenek nekünk túljutni a nehézségeken, s azon vannak, hogy minél jobban berendezzük átmeneti otthonunkat. Kaptunk egy rádiót, amelynek nagyon megörültünk, mert bizony addig úgyszólván el voltunk vágva a világtói. De emellett még panaszra is van okunk; nagyon hiányoznak a szekrények, ahova eltehetnénk a holmikat: a koszt kissé egyhangú; stb. Nem nagy dolgok ezek, idővel megoldódnak, persze, ha mindkét részről meglesz az igyekezet. Az utolsó gyűlésen (ilyet kéthetente szoktunk tartani) nagyszerű hírek kerültek a napvilágra. Először is eddig m( vezetünk a csoportok versenyében, másodszor a gazdaság meg van velünk elégedve, mert ugyanolyan teljesítményt értünk el, mint az állandó alkalmazottak. Ez a keresetünkben is megmutatkozik. Hogy a mezőgazdaság vezetése nem gyerekjáték, arról minden lépésünkön meggyőződhetünk. A részlegvezető elvtárs gyakran ellátogat közénk és beszél azokról a problémákról, amelyekkel több mint tízéves munkája alatt találkozott. Hogy mezőgazdaságunk egyre gyorsabban fejlődhessék és mihamarabb magasabb színvonalra kerüljön, ehhez sok szakemberre lesz szükség. Olyan szakemberekre, akiknek nemcsak az elmélet van a kisujjukban, hanem a gyakorlat is. Ezért vagyunk itt Istvánmajoron, ezért tapossuk itt a sarat, ezért dolgozunk naponta hat órát és közben tanulunk. Amikor az istállóban dolgoztam, összebarátkoztam egy gulyással. Nem tudta megérteni, hogy miért mezőgazdasági foglalkozást választottam. — Rosszul választottál, fiam. nagyon rosszul — mondta fejcsóválva. — Az a szakma, amely az időjárástól függ, nem ér semmit. A mezőgazdaság pedig mindig attól függött, és a jövőben is attól fog függni. Mondom neked, hogy rossz pálya. — Nem, bátyám, nem! Az időjárást is meg lehet változtatni. Meg aztán a jól müveit föld tovább bírja a szárazságot, de öntözőberendezést is létesíthetünk. Ma a tudomány azt akarta, hogy a holdon rakéta kössön ki, holnap parancsára megeredhet az eső. Blaas Géza, a Nyitrai Mezőgazdasági Főiskola tanulója Silóznak a nyitrai főiskolások Istvánmajoron
