Szabad Földműves, 1959. július-december (10. évfolyam, 52-104. szám)
1959-12-09 / 98. szám
390 V1RÄGZÖ MEZÖCAZDASÄG 1959. december 9. taizt stb. vesz föl, esetleg tögybeteg a tehén vagy átható gyógyszerekkel kezelték, s ebből erednek az ízhibák Sok-sok hibája lehet még a tejnek; így például nyúlós, nyálkás, keserű, befülledt, fagygyús és émelygős. Ezeket a rendellenességeket a laboratóriumi dolgozók kíméletlenül fölfedik, s miután kikutaták a baj okát, megmagyarázzák a termelőknek, hogy miképpen háríthatják el a tej értékét rontó tényezőket. Végül a gördülő tejlaboratóriumok dolgozóinak további feladatairól, terveiről érdeklődtünk. — Télen a termelési központokban önálló értekezleteket rendezünk - kaptuk a választ —, s fönntartjuk a kapcsolatot a szövetkezeti munkaiskolákkal is, ahol szemléltető formában mutatjuk be a tejbírálat folyamatát és külön Is hangsúlyozzuk majd a tej kifogástalan minőségének fontosságát. A tejfarmok vezetőivel és a fejőgulyásokkal tervezett szűkebb körű megbeszélések céljaként Ez az öreg gazdálkodó életében először láthatja a saját szemével a rosszul kezelt tejben hemzsegő rengeteg káros baktériumot főleg arra szándékszunk rámutatni, hogy milyen súlyos nehézségeket okoz a tejipari termelésben a rossz, nemtörődömséggel kezelt nyersanyag. Azt akarjuk, hogy munkánk eredményeként minél több, jobb és ízletesebb tejel adjunk át a közellátásnak. Tényleg korszerű, úttörő munkát végeznek a gördülő tejlaboratóriumok, amelyeket minden kellékkel hiánytalanul fölszereltek. Egyetlen tejlaboratóriumból sem hiányzanak a fölözőgépek, a butirométerek (a tej zsírtartalmának meghatározására), a savfok-mérők, tejfokolók, pipetták, sűrűségmérők, kémcsövek, a nitrátpróba kellékei, a tisztaságmérök és a szűrükészülékek. S még annyit, hogy a gördülő tejlaboratóriumok munkáját begyűjtési felügyelők irányítják, akik a rendelkezésükre bocsátott személygépkocsik jóvoltából igazán gyorsan, mozgékonyán oldhatják meg feladataikat. Bizony okos dolog lenne, ha követnők az észak-csehországi példát, hogy a tej még hosszabb életet, több erőt és jobb egészséget adjon. BÁBTFAi lAszlö Az állattenyésztés legújabb módszereinek külföldi tapasztalatai Az állattenyésztési új technológia egyre terjed külföldön is, az állattenyésztés új módszerei körül szerzett új tapasztalatok mindenütt sokasodnak. Ezúttal egy hollandiai és egy magyarországi tapasztalatról számolunk be. Tehenek nyitott istállózása Hollandiában Ismeretes, hogy Hollandiában magas a tehenek tejelékenysége. Ennek az a magyarázata, hogy a holland állatgondozók jó szakemberek, gondoskodnak a kifogástalan minőségű takarmányok termesztéséről, s a legelőkön dúsan nő a fű. Hollandia területe 33 000 knr-re terjed, s az ország mezőgazdasági területe mindenekelőtt a hatalmas rétekből és legelőkből áll. A csapadék évi átlaga 650 — 700 mm között ingadozik, s megoszlása egyenletesnek minősíthető. A legeltetés hat hónapig tart, s a fü maradéktalanul kielégíti az állatok takarmányszükségletét. Megállapítások szerint a legelők füve hektáronként 5000 takarmányegységnél is többet tesz ki. Az ország állatsűrűsége jelentékeny, hiszen amíg nálunk 1956-ban 100 ha-ra 57 számosállat jutott, Hollandiában 129 db-ot tartottak ugyanilyen nagyságú területen. Ugyancsak 1956-ban nálunk csupán 1010 literes évi átlag tejelékenységnél tartottunk, holott Hollandia már akkor 2390 literes átlaggal büszkélkedhetett. De a gümőkór ellen a holland állattenyésztőknek is kemény küzdelmet kell folytatniuk. A betegség elterjedtsége indokolja, hogy a hollandok nemcsak a növendékállatokat, hanem a teheneket is nyitott istállókban tartják. Tapasztalataik szerint a nyitott istállózással mérséklődnek a termelési költségek, kevesebb az emberi munka, s ami a legfontosabb: az állatok egészsége is egyre kifogáslalanabb. A tehenek részére készült első nyitott istállókban a takarmányt a fekvőhely elkülönített rekeszében helyezték el. A későbbi istállókban már két helyütt is készítettek eteteket, mégpedig kint és bent. A kifutóban, az istálló oldalfalai mentén fölállított etetőkből lédús takarmányokkal, bent pedig, ugyancsak az oldalfalak mentén elhelyezett jászlakból, szénával és más száraztakarmánnyal etetik a teheneket. De ha hideg az idő, a jószág a lédús takarmányokat is bent kapja meg. A fekvőhely tehenenként 6—8 m*. borjanként 5 m2, míg a kifutó területéből egy borjúra 4 m5-t és egy tehénre 3 m2-t számítanak. Érdekesen oldották meg az egyik farmon a nyitott istálózást. A tehénistálló 40 m hosszú és 22 m széles, ugyanilyen hosszú a kifutó is, de csak 8 m szélességben betonozott. A 75 cm-re mélyített fekvőhelyről évente csupán egyszer hordják ki a trágyát. A fából készült jászlakhoz a jószág beköthető. A téli takarmánykészleteket fészer alatt, a szénát pedig bálákban tárolják, szintén a fészer alatt. A teheneket külön helyiségben fejik, s egy fejőgulyás egyszerre négy tehenet fej, persze géppel. Egyetlen fejőgulyás 40 tehenet, 20 üszőt, egy bikát és három lovat gondozhat. A tehenek fejés közben fogyasztják el az abrakadagot. Még annyit, hogy Hollandia minden gazdaságában továbbra is megoldatlan probléma a lédús takarmányok etetésének és a fejöhelyiségnek a kérdése. Sertések hizlalása önetetóvel Magyarországon Bár a sertések hizlalása önetetővel rendkívül egyszerű, néhány fontos rendszabályt, fogást itt sem szabad szem elől tévesztenünk, ha maradéktalan sikert akarunk elérni. Mindenekelőtt azt kell tudnunk, hogy az önetetőből szárazdarát fogyasztó sertések egy pillanatig sem nélkülözhetik a tiszta és lehetőleg friss ivóvizet. Ha az önetetéssel hizlalt sertések nem jutnak elegendő ivóvízhez, ennek következményeként anyagcserezavarok lépnek föl. Olyan hizlaldákban, amelyekből a vízvezeték nem hiányzik, az állatok tetszésének megfelelő vízellátás a következő módon oldható meg: Az itatóvályuk fölött elhelyezett vízcsapokat nyitva tartjuk, éspedig télen kevésbé, nyáron jobban, úgyhogy a víz éjjel-nappal vékonyan csurogjon. (Ez a megoldás télen annak is elejét veszi, hogy a vezetékben a víz megfagyhasson.) A csapokból kifolyó vizsugár vastagságát mindig az itatandó falka létszámához, illetőleg vízigényéhez igazítsuk. Ez rövid tapasztalat után könnyen elvégezhető. A hízók folyamatos vízellátása így nem okoz sem gondot, sem külön munkát. Ez az itatási mód nemcsak az állatok vízszükségletének kielégítése szempontjából a legkedvezőbb, de. megakadályozza a céltalan vízpocséklást is. Ha a hizlalda vízvezetékkel nőm rendelkezik, ott az önitatók alkalmazása a legmegfelelőbb. Kellő vízelláLás esetén az önhizlalás sikere főleg az önetető-készülékek hibátlan működésétől függ. Vigyázzunk tehát a következőkre: Az önetetők nyílásait, amelyeken a takarmány a garatból az etetövályúba. illetőleg ennek rekeszeibe csúszik, a tolózárakkal mindig úgy szabályozzuk, vagyis olyan tágra állítsuk, hogy azokon keresztül — amikor a sertések a lerázó villát megmozgatják — csak kevés, körülbelül egy falatnyi takarmány kerüljön egyszerre a vályúba. Tehát olyképpen, hogy a sertéseknek lehetőleg minden falatért meg kelljen mozgatniuk a lerázó villát. Ha a nyílásokat nagyon szűkre állítjuk, megtörténhet, hogy azokat az összenyálazott takarmány eldugasztja és a takarmány útja elreked. Viszont az ellenkező hibát is meg kell előznünk. Ha ugyanis a nyílások túl tágak, a kelleténél több dara szóródik a vályúba, amelyet az állatok kitúrhatnak, kifújhatnak az etetőtérre. Ez nem egyéb, mint takarmánypazarlás, illetőleg a takarmányértékesítési százalék romlása. Ám a takarmányhalmoződást azért is előzzük meg, mert akadnak hízók, amelyek a hizlalás utolsó szakaszában az „összefújt“ darát csak ímmel-ámma! fogyasztják. A sertések egészségi állapotát önhizlaláskor is rendszeresen ellenőrizzük. Az esetleg megbetegedett állatok felderítésére jó alkalom a kifutó vagy etetőtér takarításának időpontja. Ilyenkor az esetleg helyükön maradt állatok is minden riadalom nélkül megvizsgálhatok.
