Szabad Földműves, 1959. július-december (10. évfolyam, 52-104. szám)
1959-07-12 / 55. szám
1959. Július 12. yfzaUaei Földműves 3 A szocialista munkaverseny eredménye: Telitalálat Ot nap alatt befejezik az aratást Ezekbem ■ napokban egy cél lebegjen előttünk: minél hamarabb és minél kisebb szemveszteséggel betakarítani a gabonatermést. Ezt tűzte elénk a pért- és a kormány felhívása. A kiadós esőzések nagyban hátráltattak a munkában. Azonban a jó idő kihasználásával nagyon sokat tehetünk a jövő évi kenyér biztosításáért. Kora reggel van. Sötét felhők tornyosulnak az égen, majd sűrű cseppekben megered az eső. — Ma megint nem kezdhetjük az aratást — mondja Fábri János, a rétéi szövetkezet kombájnosa. — Pedig az árpát már sürgősen aratni kellene — teszi hozzá Ondrus Márton, ez a napbarnított arcú középtermetű kombájnos. Az elmúlt hét közepére tervezték az aratás kezdetét, de a szeszélyes időjárás közbelépett. 260 hektár gabona learatása vár rájuk. Azonban, hogy a tervezett 8 nap alatt befejezzék az aratást, az eddiginél még nagyobb szorgalomra van szükség. — Reméljük, hogy a közöttünk folyó szocialista munkaverseny meghozza az eredményt — újságolja Lóci elvtárs. EBÉD UTÁN Zsákokban a gépi segítséggel kitisztított gabona Ä verseny feltétele: válaszoltak a párt- és kormányfelhivásra. Minden percet alaposan kihasználnak, és a közel 260 hektár gabonát a tervezett 8 nap helyett 5 nap alatt aratják le. Ezt elsősorban a munkaverseny segíti elő. — Hogyan fizetett? — kérdeztük Fries elvtárstól, a szövetkezet agronőmusátől. — A 31 hektárról 682 mázsát vártunk. Azonban a 700-at is túlhaladja. — És a többiekből? A takarmány nem alom! A kosúti EFSZ tagjai is bevezetik ■z állattenyésztésben az új technológiát: a sertéseknél a szárazhizlalást, a kocákat villanypásztor őrzi és a szabadistálló építéséhez is hozzáfogtak ... A trágya előállítására azonban furcsa módszerük van, mely egy csöppet sem nevezhető korszerű eljárásnak. A lóistállóban bármerre néz • látogató, mindenütt lucerna; a lo— Búzából 24, zabból pedig 23 mázsás átlag-hektárhozamra számítunk. Kilenc felé járt, amikor elállt az eső. A nap kibújt a felhők alól, s vidáman mosolygott az aranyszínű, dús kalásztengerre. A szövetkezet gazdasági udvara is megelevenedik. Felzúgnak a gépek. Utolsó próba ez az indulás előtt. Minden rendben! Tizenkettőt mutat az óra. Hat kombájn vonul ki az árpaföldre. 31 hektáros az őszi árpatábla. Tormovics József kombájnos megjegyzi: — Ma és holnap végzünk vele! * HÁROM NAP MÜLVA újra ellátogattunk az említett szövetkezetbe. Cséplőgépek búgásától volt hangos a gazdasági udvar. Az árpát tisztították. Szloboda Zsuzsanna a szállítószalagot „traktálja" árpával, hogy az mielőbb kitisztítva a raktárba kerüljön Reméljük, hogy ennek elérését az •leven szocialista munkaverseny is elősegíti. Horosz Árpád Jóformán egy hónap sem telt el azóta, hogy lapunkban alig néhány sornyi bírálattal illettük a dunaszerdahelyl JNB illetékes osztályát. S jogosan. Mivel a város egyik legforgalmasabb pontján levő versenytáblát hónapokon át kihasználatlanul hagyta. Az üresen í«ító m»«TÍr<> feketéid táblát bizonyságul lefotografáltuk, s fényképét is közöltük a Szabad Földműves június 10-i számában. Ügylátszik, hogy a bírálat ezúttal is — mint jó céllövész fegyvere — telibetalált. Nyolctíz napra rá az illetékes osztály megemberelte magát. Az újságíró által a táblára „pingált“ néhány sort letörültette, s szép formás betűkkel — két nyelven ráíratta, hányadán is áll a járás szövetkezeteiben a tervezett állatállomány, menynyi a százhektáronkénti állatsűrűség, mennyi húst, tejet, tojást termelnek a szövetkezetek tagjai átlagosan egy hektárra. Ugyanilyen szemléltetően tárja a versenytábla az arra* járó elé azt is, milyenek az eredmények a növénytermelés síkján. S még valamit! Nagyon helyesen megmutatja azt is, kik az élenjárók, s kik a lemaradozók, mind az állattenyésztésben, mind a növénytermesztésben. Segítségre várnak a kelenyeiek A napokban Kelenyén jártam. Ismerős a falu, ismerősök az emberek is. Azért valahányszor összekerülünk, mindig akad mondani- és látnivalónk. Az elnök és a zootechnikus kíséretében az állatállomány megtekintését tűztük ki elsőnek. A szövetkezetnek 80 darab szarvasmarhája van. A tervezett 69. Ebből tehén 31. A valóságban azonban csak 26 darab. Sertésállományuk is kevesebb a tervezettnél. Különösen kevés az anyasertésük. A tervezett 25-tel szemben csak. 2, darab. féléket 37 hektárról idejében betakarították, s mintegy 900 mázsa jó minőségű száraztakarmánnyal rendelkeznek. Kukoricát 18 hektáron termelnek. Ezzel biztosítják, hogy télre bő takarmányalapjuk legyen. vak előtt — és sajnos, alattuk is! Eme újfajta technológia neve: pazarlás. Hasonló a helyzet az alsószelt szövetkezetben is, ahol a kelleténél több zöldtakarmányt láthatunk a tehenek alatt. Előfordulhat, hogy egy pár szál kárbavész, de a drága takarmányt mégse használjuk alomnak! K. F. Szép és dicséretre méltó azonban, hogy a tehenek napi fejési átlaga 8,8 liter. A hízómarhák napi súlygyarapodása pedig 1 kg. A növénytermelésben is biztató eredmények mutatkoznak. A here— Az öröm mellett, azonban gondjaink is vannak — mondja Klacsó József, az EFSZ elnöke. — Azon törjük a fejünket, hogy hová tegyük bő gabonatermésünket. Csupán néhány négyzetméternyi raktárhelyiségünk van. Segítségre volna tehát szükségünk! A kelenyeieknek valóban nagy a gondjuk a gabona elraktározása miatt. Bízunk azonban, hogy a járási nemzeti bizottság figyelembe veszi az említett szövetkezet tagjainak panaszát és megteszi a kellő intézkedést. Hoksza István, Ipolyság így van ez jól, így van rendjén! A versenytáblát ebben a mivoltában is megörökítettük, bizonyságul arra, hogy — már nem ásítozik üresen — azt a célt szolgálja, amire hivatva van. k. i. ★ ★ ★ Iskolából — az életbe A Komáromi Mezőgazdasági Technikum jó hírnévnek örvend. Erről tanúskodik a sok elismerő oklevél, mely a folyosókat díszíti. Ez évben 63-an búcsúztak az iskolától. Sokan közülük a szövetkezet megsegítésére siettek, mások pedig különféle mezőgazdasági üzemeknél helyezkedtek el. Czita Béla, Nagykeszi A SZÖVETKEZET LELKE Vendég érkezik a Szövetkezetbe és megmutatják neki az akácfa alatt heverésző Nagy Jóskát. — Ő a szövetkezet lelke! — A lelke? — kérdi kíváncsian a vendég. — Igen. Csak hálni jár a Szövetkezetbe. Igazi Aranykertté válik Csallóköz I „Népgazdaságunk egyik legfontosabb feladata a mezőgazdasági termelés alapvető és gyors fejlesztése. A földalap bővítésének korlátolt lehetősége a talaj termőerejének és kihasználásának olyan fokát követeli meg, hogy minden hektárról a lehető legnagyobb termést érjük el.“ (A meliorációs szövetkezetek alapszabályából.) A fent idézett sorok, melyek Novotny elvtársnak pártunk XI. kongresszusán elhangzott beszédéből indulnak ki, azokra a követelményekre épülnek, amelyek együtt járnak hazánkban a szocializmus építésének befejezésével, a kommunizmusba való átmenet megvalósításával. Mert mi kell a kommunizmushoz? öntudatos, szocialista ember, árúbőség s a munka termelékenységének olyan arányú fokozása, hogy megvalósíthassuk a „mindenki a képessége, mindenki a szükséglete szerint“ elvet. Novotny elvtárs azt is hangsúlyozta, hogy hazánk területén a termelés abszolút növelése nem történhetik termőterület-tartalékok felhasználásával, a szántóterület nagyobb arányú kiszélesítésével, mert úgyszólván, nálunk ilyen nincs. A termelés növelése pedig szükséges, s ha termőterületünk bővítése már nem, vagy csak kis mértékben lehetséges, akkor más lehetőségek után kell néznünk. Ilyen lehetőség a föld, mint a legfontosabb termelési eszköz termőképességének fokozása — talajjavítással. A talajjavítási munkálatok egyik legfontosabbika a vízgazdálkodás rendezése. Például csupán a kelet-szlovákiai síkság vízrendezése közel 140 000 hektár földet szabadít meg a vízveszélytől, s egyúttal a szárazságtól is, mert a vízlevezető csatornák az öntözés széleskörű alkalmazását is lehetővé teszik, s így a vízrendezési munkálatok nemcsak a vizenyős talajok szántófölddé való alakulását jelentik, hanem azt is, hogy a csatornázással az egész szántóterület öntözhetővé, tehát termékenyebbé válik. Hasonló lehetőségeink az ország több részében is vannak. így a szepsi járásban, az Ipoly mentén, a Nyitra, Zsitva folyók között, s egy jókora terület, a Csallóköz is vízrendezésre vár. Lapunk szakmellékletében már beszámoltunk arról, hogy a csallóközi vízrendezéssel 34 000 hektár föld szabadul meg a felesleges víztől, s ebből körülbelül 6000 hektár jelenleg kevéshozamú rét, legelő vagy teljesen terméketlen terület jó minőségű termőtalajjá válik. Sokmilliós befektetést igényel a csallóközi vízrendszer kiépítése, hiszen csupán a munkálatok első, nagyobbrészben vízmentesítési szakaszára kormányunk 63 millió koronát irányozott elő. Hatalmas összeg, de csekélységnek tűnik, ha tudjuk, hogy évenként átlagosan 5 milliós kártól szabadítja meg Csallóközt és ugyancsak egy év alatt a föld jövedelmezősége több mint 20 millió koronával növekszik. Amíg azonban mindez megvalósul, addig még sok víz lefolyik a Dunán. Hogy mennyi, az elsősorban Csallóköz lakosságától függ. Rajtuk múlik, hogy államunk óriási segítségét főképp a kisebb, helyi jelentőségű meliorációs munkálatok elvégzésével saját érdekükben milyen arányban támogatják ésszerű kezdeményezéssel, saját erőforrásaik kihasználásával. Szép a terv. Csallóköz népének boldogabb jövője bontakozik ki belőle. Hogy az építkezés jelentőségét érdemben értékelni és támogatni tudjuk, íme EGY CSIPETNYI A MULTBÖL. A Nagy- és Kis-Duna által határolt területet még nem is olyan régen Aranykertnek nevezték. Hogy miért, arról keveset beszél a krónika. Lehet, hogy egy-egy vizveszélytől mentes^év gazdag termése alapján sejtették a földben rejlő nagy kincset, de nem kizárt, hogy inkább csak egyszerűen az aranymosásra vezethető vissza a Mátyás király idejéből származó elnevezés. Persze, az aranyból vajmi keveset adtak a vizek, halat, vadat, no meg szúnyogot annál többet termett az évszázadokkal előbb nagyobbrészt még mocsaras terület. Nem véletlen, hogy az évszázadok folyamán Csallóköz vízrajzi térképe évtizedről évtizedre aszerint változott, milyen áradást kapott. Néha egy-egy laposabb medret egészen betöltött az árvíz, másutt pedig új medret vájt a laza hordaléktalajban. Érdemes megjegyezni, hogy a Csiliz patak medre, mely jelenleg csak jóval Baka község után nyer patak formát, valamikor Somorja alatt eredve tekeregte be Dél-Csallóközt majdnem Csicsóig. Több nagyobb mocsár emlékét is csak a régi térképek őrzik. Például az Apácaszakállas —Gúta—Keszegfalu — Csallőközaranyos közötti térség egészen a Kis- és vágdunai védőgátak és az Apácaszakállas—Keszegfalu közötti csatorna megépítéséig minden árvizes évben szinte tengerré vált egyrészt a kiöntésektől, másrészt a belvizektől. A belvizek e terület lapossága miatt lefolyni nem tudtak, így alakult ki e vidék mocsárvilága, a Rakottyás néven még ma is ismeretes mocsaras terület. Hasonlóképpen festett a Csilizköz, úgyszintén Nagymegyertől Kolozsnémáig minden falu határa, de ide sorolhatjuk az összes Nagy-Duna menti községeket. Csallóközben tehát örök probléma volt a víz elleni harc. Hogy a töltések, védőgátak mikor épültek, arról megbízható adatokat nehéz találni. Annyi bizonyos, hogy a legkezdetlegesebbek már nagyon régen. A vízlevezető csatornák is régi keletűek. De azok sem készültek messzemenőbb célzattal, mint az első töltések. Rendszerint csak helyi célt, egy egy vizenyősebb terület lecsapolását szolgálták, s így nem egy esetben még súlyosbították egy másik falu határának állapotát. A csatornázás terén jelentősebb munkát az 1854 —1864-es évek között végeztek. Ezen idő alatt készült el az öt zsilip is, hogy a belvizeket ne a gátak átvágásával kelljen a Dunába, illetve Vágba ereszteni, mert ez óriási munkát igényelt, azonkívül a töltéseket is erősen gyengítette. A csatornázás leginkább Alsó-Csallóközt és Csilizközt érintette. Eltekintve attól, hogy a mérésekbe elég sok hiba csúszott, így a vízlevezetést az akkori csatornák nem szolgálhatták kellőképpen, mégis több ezer hektár lapos terület művelését kezdhették meg. Igenám, de zsilipek sem voltak teljesen célszerűek, mert ha hosszabb ideig tartó magas vízállás esetén feltörtek a belvizek, azok levezetésével mindaddig várni kellett, míg egészen le nem apadtak a folyók. Vízátemelő szivattyútelepekre lett volna szükség, de ezek csak jóval később az 1876- ban megalakult Vízszabályozó Társulat létrejötte után készültek el és természetesen akkor sem megfelelő kapacitással. De akkorra a csatornák nagy részét benőtte a gyom, megtelepedett az iszap, s a drága pénzen megépült csatornák nem nagyon gyümölcsöztek, bár a költségek teljes mértékben a földtulajdonosokat terhelték. A csatornázási munkálatokon felül az adó is olyan arányban emelkedett, amilyenben kibővült, illetve a terv szerint javult a szántóterület. A javulást pedig ugyancsak optimistán láthatták az illetékesek, mert amint az egyik korabeli feljegyzés emlékezik — a további munkálatokat azért nem tudták folytatni, mert a földet, a föld tulajdonosait több adóval már lehetetlen volt megterhelni. Az állam behajtotta az adót a magasabb bonitásúnak számolt földek után, a Vízszabályozó Társulat szintén követelte a paraszttól a magáét — a csatornákban pedig díszelgett a káka, a gyom, a régebben lecsapolt területeken újra úrrá lett a nád, egyre vízenyősebbé vált a talaj, a föld gazdái, a becsapott emberek pedig káromkodtak, csaknem az utóbbi évtizedekig. Ezek ismerete alapján érthetjük meg, hogy az ország éléskamrájának számított, kitűnő talajúnak ismert (és a valóságban is az) Csallóközben miért éltek szegényebben az emberek, mint az ország többi vidékén., j
