Szabad Földműves, 1959. július-december (10. évfolyam, 52-104. szám)

1959-10-11 / 81. szám

1959. oWtffber 11. JratHtd Földműves 3 Eltűnnek a mezsgyék Mérföldes léptekkel halad előre a szovjet mezőgazdaság A Szovjetunió összövetségl mező­gazdasági kiállítását járva, bár­ki meggyőződhet a szovjet mezőgaz­daság, a kolhozok és a szovhozok óriási, szinte lenyűgöző eredményei­ről. A látottakat pár rövid mondatban össze sem lehet foglalni, azt mind, mind látni kell. Már eddig is sok mindenben segí­tettek a szovjet termelési módszerek, de most, hogy e kiállítást, és az ered­ményeket vizsgáljuk, világossá válik, hogy még sok-sok olyan hasznos dol­got nem vettünk át, ami a termelés nagyarányú növelését szolgálhatná a mi szövetkezeteinkben is. A kiállításon kimutatott eredmé-Szót kérnek a ... A hidaskürti szövetkezet gépi bri­gádjának udvara napközben csendes. A traktorok a határban szorgoskod­nak. Bőven akad munkájuk, hisz ok­tóber 4-én még több mint 80 hek­tár kukorica és 58 hektár cukorrépa betakarítása várt rájuk. Mindezek mellett 155 hektár földet kell előké­szíteniük vetés alá, Burján Árpád további 110 hektá­ron közép-, 395 hektáron pedig mélyszántást végez­­niök. Dudás Tibort, a gépi brigád vezető­jét és Kubik István agronómust I a kovácsmühely előtt találom. Az őszi munkák menetéről beszélgetnek. — A silózást, repce vetését és a burgonya ásását befejeztük — mond­ja az agronómus. — Száztíz hektáron elvégeztük a keverőszántást, 30 hektárt pedig elő­készítettünk a vetés alá — szólt köz­be a brigádvezető. — Vetettek-e őszi árpát? — Húsz hektár volt betervezve. Azonban nem vetettünk egy hektárt sem. Az őszi árpa vetésének agrotech­nikai határideje már lejárt. A hidas­kürtiek még mindig azon gondolkod­nak, hogy vessenek-e őszi árpát. De gondolkodásra nincs idő, annál is in­kább, mivel a talaj előkészítve várja a magot. A brigád udvarán zakatolva áll meg két traktor. Az egyiken cukor­répa-eke. — Mi van, fiúk, — szólt az érkező Varga Nándorra és Fodor Józsefre a brigádvezető. — A vasat kell élesíteni. Kemény a föld, kiveszi a vas élét. A 64 éves Moravko István, a szö­vetkezet kovácsa máris munkához lát. Félóra múlva a traktorok ismét mun­kába indulhatnak. A kukorica i földön találtunk rá a gépi brigád ezermesterére. Burján Árpádra, Az aratás ideje alatt kom­bájnnal dolgozott, részt vett a siló­zásban. jelenleg pedig a kukorica­kombájnon szorgoskodik. Modranszky Imre traktorossal hosszabított mű­szakban dolgoznak. — Sietni kell a kukorica törésével — mondották és büszkén megjegyez-Paprikaszüret Eatalmas porfelhőt verve fut be az autóbusz Csallóköz­­aranyosra. Csendes a falu, csupán az iskola udvarán hangoskodnak a gyerekek a szünet­ben. A falu végén, a helyi szövetke­zet gazdasági udvara sem csendes. Tóth Bélát, a szövetkezet fökertészét is itt találjuk. A felfűzött, vérvörösre érett fűszerpaprikában gyönyörködik. Megsimogatja a fürtöket. Megelége­dett mosoly szökik arcára:- Gazdag, nagyon gazdag az idei fűszerpaprika-termésünk — mondja. — Jó pénzforrása ez a szövetkezet­nek. Már az eddig eladott paprikából is közel 80 000 korona jött a közös kasszába.- £s mennyi bevételt terveztek a fűszerpaprikából ?- Mindössze két hektáron termel­tünk. A palánták kiültetésekor a me­legágyban is hagytunk egy keveset. Gondoltuk, hoz valamit a konyhára. És hozott is. Bízhatunk abban, hogy túlhaladjuk a tervezett 100 000 koro­nás bevételt. A tervezett bevétel eléréséhez a csoport tagjainak hozzáértő munkáján kívül nem kevésbé járult hozzá a jól előkészített talaj. Ezt Tóth elvtárs is megerősíti:- Trágya és tapintatos kezek nél­kül mit sem ér a kertészeti A határban termelt utolsó fűszer­­paprika is zsinegen szárad. De a me­legágyakból is munkát igényel a pap­rika szüretelése. Mégpedig jó és gyors munkát, mert a reggeli dér nem használ ennek a hasznos növény­nek. Igyekszik is Berecz Rozália, Sza­bó Mária. Piroska Irén és a többi szedő. Hiszen nekik is érdekük, hogy az évzáró gyűlésen kifizethessék a munkaegységekre tervezett 20 korona második felét, s ezenfelül még valami osztalékot is, hogy az eddigi bútoro­kon kívül televíziós készülék is helyet foglaljon a szobában és mosógép könnyítse meg a második műszakju­kat. Merthogy osztalék is üti a tagok markát, azt az eddigi terméseredmé­nyek is alátámasztják, mivelhogy a zöldségből a tervezett bevételen felül 50 000, dohányból pedig 100 000 koro­nára számítanak. Nem fér kétség ahhoz, hogy a fia­talok nagyban befolyásolják, hogy a szövetkezet eléri és túlszárnyalja azt a termelési szintet, melyet a tervkészí­tésnél útmutatóul vetettek papírra. Hosszan sorolhatnánk azon fiatalok neveit, akik élenjárnak a munkában. Ottjártunkkor is munkában találtuk őket. A paprikafűzésben versenyeztek egymás között. — Könnyű ez a munka, de szapo­­rátlan — mondja Selmeci Irénke, ez a szőke, alig 17 éves kislány. Az isko­la elvégzése után a szövetkezetbe kérte felvételét, s azóta az élvonal­ban halad. — Közel 100 paprikát kell egy zsi­negre fűznünk — folytatja. , — És hány fűzött zsineg a napi teljesítmény? ték - mi is szövetkezeti tagok va­gyunk. A 14 hektáros krumplitáblán már a DT traktor vette át a szót. Bozai Árpád, fiatal traktoros és munkatár­sának Vörös Miklósnak kijut a mun­kából — ugyanis két műszakban dol­goznak. Bozai Árpád elmondja, hogy bár száraz a föld, egyes helyeken mégis egészen szépen lehet szántani. Naponta 8-10 hektárt megszánlanak. De meg is kapják érte a megérde­melt jutalmat. Az elmúlt hónapban 96 munkaegységet keresett, melynek pénzbeli értéke 1344 korona. A hidaskürti határban 7 traktoron szorgosa^ dolgoznak a szövetkezeti traktorosok. Szántanak, répát ásnak, kukoricát törnek, s a héten már vet­nek is. De így is kell. Hisz a terve­zett 140 hektár bú­zából október 4-ig csík 23,5 hektárt vetettek el. Fogad­­koztak, hogy va­sárnaponként is dolgozni fognak, hogy minden mun­kát idejében elvé­gezzenek. Egyről azonban elfelejtkeztek a szövetkezet vezetői — megszervezni a szocialista munkairersenyt a trak­torosok között. Pedig a traktorosok maguk is versenyezni akarnak. Hi­szen a teljesítmény után kapják a fizetést. Nemes versengésük bizo­nyosan segítene a termelés fokozá­sában, az üzemanyag megtakarításá­ban és a termelési költségek is lé­nyegesen csökkennének. A kulturális alapból jutalomban részesíthetnék a legjobbakat. Az elmúlt napokban a hidaskürti szövetkezetesek a prerovi felhívásra készítettek választ. Mindent papírra vetettek, de a traktorosokról meg­felejtkeztek. Pedig a termelés foko­zása el sem képzelhető gépek nélkül. A gépeken pedig a traktorosok ülnek, akik a termelés fokozásából eddig is kivették, ezután pedig még jobban ki akarják venni a részüket. NÉMETH JÁNOS Az összövetségi kiállítás főbejárata Kürti Ágnes megelőzi a válasszal: - Húsz zsineg felfűzése 1,25 mun­kaegység. Azonban sokszor a harmin­cat is túlhaladjuk. em kell félni az asszonyok­nak, hogy nem lesz mivel finom paprikást készíteni, mert a csallóközaranyosiakon kívül még számos szövetkezetből, kö­zöttük a szentpéteriból (ógyallai já­rás) is sok fűszerpaprikát szállítanak a feldolgozó üzemnek. HOROSZ ÁRPÁD A mezőgazdasági termelés emelé­séért indult országos mozgalomba a zselizi GTÄ dolgozói is bekapcsolód­tak. Jól tudják azt, hogy a gépállo­más munkája nagyban elősegítheti földműveseink munkáját és a több termelést. Éppen ezért a szövetkeze­tek megsegítésére egy öt szakember­ből álló tanácsadó szolgálatot létesí­tettek. Főképp ez a csoport fog majd segédkezni abban, hogy a szövetke­zetek traktorosai a lehető legjobban elsajátítsák a gépjavítás és karban­tartás tudományát és abban is, hogy a gyakorlatban minél nagyobb íhér­­tékben bevezessék az új technológiát. Ügy határoztak, hogy a gépállomás agrolaboratóriuma is kibővíti mun­kásságát. Nagy segítséget nyújt majd a szövetkezetnek a trágyázási terv kidolgozásában, melyet ^ talajvizsgá­lat alapján készítenek el. Továbbá vigyáznak arra is, hogy a szövetke­zetekben csak ellenőrzött vetőmagot vessenek. A mezőgazdasági termelés emelé­sénél jelentős szerepet játszik a nö­vényvédelem. A zselizi GTÄ dolgozói vállalták, hogy 7500 hektár területet lepermeteznek, 3800 hektárt beporoz­nak, 17 000 gyümölcsfát szintén per­meteznek és Dikotex-szel 2000 hek­táron végeznek kémiai gyomirtó mun­kálatokat. , A gépállomás gépparkja elsősor­ban azoknak a szövetkezeteknek se­gít majd a munkálatok .végzésében, amelyek eddig még nem vásároltak elegendő gépet. A nehéz gépekkel pedig elsősorban a talajjavítást szol­gálják. A meliorációs csoport a kö­vetkező munkálatokat végzi el a jövő évben: az 1 ipolybéli EFSZ határában 25, a mezőgazdasági mesteriskola földjein 10, az ipolypásztói EFSZ-ben szintén 10 hektárt víztelenítenek. To­vábbá a garamvezekényi és cajkovi EFSZ határában segítséget nyújtanak az öntözőcsatorna ásásában. Vállalták azt is, hogy a szövetkezetek részére 2000 köbméter űrtartalmú silógödrö­ket ásnak. Ezeken kívül a következei évben 150 hektár kevéshozamú lege­lőt fölszántanak. Mivel tudják azt, hogy a javítás nagy szerepet játszik ármunkák idő­ben történő elvégzéséhez, azért vál­lalták, hogy minden gépjavítást idő­ben és jó minőségben elvégeznek. Az EFSZ-ekkel kötött szerződés szerint a következő évben 38 traktoron fő­javításét, 72-n átmeneti javítást vé­geznek majd. A javítás összege egy millió 560 ezer koronát tesz ki. Igye­kezni fogunk azon is, hogy a szövet­kezeteket ellássuk'a szükséges gépi eszközökkel és húzószerszámokkal. Az eddigi kérvényezések szerint a jövő évre megrendelt eszközök érté­ke 2 millió 340 ezer korona. A gépállomás keretében működő mechanizációs csoport az állatte­nyésztés gépesítésének kibővítésére a következő vállalást tette: elkészí­tenek 9 itatóberendezést, 9 trágya­kiszállító . berendezést, 10 istállóba beszerelik a gépi fejőshez szükséges kellékeket, 9 istállóba bevezetik a vízvezetéket, 6 növendékszarvasmar­ha istállót önitatóval, takarmány- és trágyaszállító berendezéssel szerel­nek fel, 10 T-21 típusú hizlaldába szintén bevezetik a vízvezetéket. A zselizi GTÁ vezetői >a káderek további iskoláztatásáról is gondoskod­tak. Az üzemi iskolázás keretén belül traktoros és kombájnos tanfolyamot szerveznek. Két javítómunkást isko­lázásra küldenek, ahol a gépi fejést és a fejőgépek javítását sajátítják majd el. A téli üzemi munkaiskolában arra helyezik a fősúlyt, hogy általá­ban minden 'traktorosnak és dolgo­zónak emeljék a szaktudását. Az említett intézkedésektől a GTÁ dolgozói joggal hiszik, hogy a mező­­gazdasági termelés emeléséhez a zse­lizi járás szövetkezeteseinek hathatós segítséget nyújtanak. V. Burian, Zselíz val termővé lehetne tenni. Szüksé­ges, hogy a szovjet tapasztalatokat ezen a téren is felhasználják szövet­kezeteink. nyék közül a szovjet mezőgazdaság világelsőségét leginkább a múlt évi búzatermésből láthatjuk. 1958-ban a Szovjetunió 75 millió tonna búzát takarított be, míg az USA mindössze 39,8-at. Vizsgáljuk meg most azt is, hogy milyen körülmények közt született ez a nagyszerű eredmény. Elsősorban is tudnunk kell, hogy a szovjet me­zőgazdaságban több mint 500 ezer képesített szakember dolgozik közép­vagy főiskolás végzettséggel. Ezen­kívül kétmillió traktoros, kombájnos és gépszerelő segíti a szovjet kol­hozokat és szovhozokat. E téren a mi mezőgazdaságunk is aránylag jól áll. S a szov­jet kolhozok tapasztalataiból merítve a mi szövetkezeteink is egyre jobban fejlődnek, izmosodnak. Szövetkezeti parasztságunk ma már világosan látja a közös gazdálkodásban rejlő lehető­ségeket és egyre jobban erősödik a közös munkába vetett hite. S éppen ez az, amit elsősorban, és mindenek­előtt a szovjet kolhozparasztoktól tanultak. Ez az ami újjáformálta és formálja a falusi embert, ez az ami ^ legnagyobb segítséget nyújtja a szövetkezeti ügy diadalravitelében. Külön figyelmet érdemel a szovjet mezőgazdaság gépesítése. A szovjet kolhozparasztok szeretik a gépeket, és nagy figyelmet tanúsítanak irán­tuk. 1953-ban a kolhozok és a szov­hozok földjein 1 millió 230 ezer trak­tor, 424 ezer teherautó és 318 ezer Részlet a kiállításról A szovjet mezőgazdaság kiváló eredményeinek eléréséhez nem kis mértékben járultak hozzá a külön­böző tudományos intézetek. Ezidöben 128 kutatóintézet, 437 magnemesítő állomás és 1920 laboratórium segíti a mezőgazdaságot. Ezekben az inté­zetekben végzett kísérletek és tudo­mányos kutatások kizárólag a mező­­gazdaság termelékenységét segítik. A kiállításon le­­etöségünk nyílt megtekinteni az állattenyésztésben lért eredményeket i. Vessünk egy illantást a Szov­­etunió állatállo­­íányának gyara­podásra. 1953-ban 8,5 millió sertést tés, 55,8 millió szarvasmarha és 9,8 millió juh volt kolhozok és a zovhozok birtokb­an. Az elmúlt év­en már 70,8 mil­­ő szarvasmarhát, 85 millió sertést s 129,6 millió ju­­ot tenyésztettek. lz állattenyésztés lyen rohamos fej­lődése azt bizonyítja, .hogy a Szov­jetunió a hétéves tervben kitűzött célt nemcsak hogy eléri, de messze túl is szárnyalja. • Egyre több szövetkezet alakul hazánkban. Szeptember ÍO-ig a kassai kerületben 60 faluban kezdik a közös gazdálkodást a földművesek. Legtöbb szövetkezet a kassai és a levocsai járásban alakult. A zsolnai kerületben lévő Babkov községben 97 kis- és középparaszt lépett a közös gazdálkodás útjára. Felvételünkön: A bábkovi szövetkezet határában összeszántják a keskeny parcellákat. Bozai Árpád Összefoglalva a kiállításon látot­takat csak azt mondhatjuk, hogy a közös gazdálkodás olyan ered­ményeket hozott és hoz a jövőben is, amelyekre még nem volt példa. A mi szövetkezeteink is egyre jobb és na­gyobb eredményeket érnek el; ám ha a kitűzött feladatokat teljesíteni akarják, akkor szükséges, hogy az eddiginél még szélesebb körben al­kalmazzák a szovjet mezőgazdaság­ban használatos termelési és szerve­zési módszereket. 1 , J. SLUKA kombájn dolgozott az egyéb mező­­gazdasági gépeken kívül. 1958-ban pedig már 1 millió 700 ezer traktort, 700 ezer teherautót és 500 ezer kom­bájnt birtokoltak. Az ilyen nagyarányú gépesítés mó­dot nyújt arra, hogy a Szovjetunió­ban levő szűzföldeket is megművel­jék. Az eddig megművelt 36 millió hektár szűzföldről 18 milliárd rubel értékű terményt nyertek. Ebből látható, hogy a szántóterület növelésével milyen nagyarányú fel­lendülés várható a mezőgazdaságban. Ezt figyelembe kell venni, hisz ha­zánkban is vannak kihasználatlan te­rületek, amelyeket egy kevés munká-A zselizi GTÁ is válaszolt a prerovi felhívásra

Next

/
Thumbnails
Contents