Szabad Földműves, 1959. július-december (10. évfolyam, 52-104. szám)

1959-10-11 / 81. szám

4 Jzafant Földműves 1959. október 11. HANS BERGELT: Szántóink majdnem összeértek. Csak egy csörgedező patak választotta el őket, amely sok helyen még két méter széles sein volt. Valamikor híd veze­tett át a patakon, de néhány évvel ezelőtt eltűnt. Nem a vihar sodorta el, nem is dűlt össze, hanem lebontották. A patak mindkét oldalán ösvény látszott, amelyet az óránként elvonuló őrszemek bakancsai tapostak ki. Kugler gazda sehogy sem tudta ezeket a rendőr őr szemeket megszokni, pedig már elég hosszú ideje vigyázták a partot. Újabban azonban más fog­lalkoztatta és ettől nem tudott szaba­dulni. Legnagyobb tábláján a zabfor­gót készítette elő vetésre és már két napja szántott. Valahányszor a patak­hoz ért és fordulnia kellett, lovait pi­hentetve, átnézett a túlsó oldalra. Jól ismerte az Ettinger szomszéd földjét, aki ott lakott, ahol a rendőrök nem kék, hanem zöldesszürke egyenruhát viseltek. Tavasz elején repcesiínben világított ez a föld. Csak most, a szántással tűnt fel neki, hogy ez a szép darab nincsen megmunkálva és a sárguló tarlót felverte a gaz. Mi történt Ettingerrel. Miért hagyja a szántóját parlagon? Talán beteg? Legnagyobb meglepetésére másnap látta Ettingert, amint burgonyasze­désnél vezette a lovakat a szedögép előtt. Most már végképpen nem ér­tette a dolgot. A gazda egészséges és nem műveli meg a földjét? Annyira nyugtalanította a gondolat, hogy este­felé, lovai gyeplőjét a fatörzshöz köt­ve, átment Etting er ékhez. — Beszélni akarok veled, a repce­föld miatt — szólt oda. — Gyi tel — mondta a szomszéd a lovak közé vágva és a kocsi elindult anélkül, hogy Ettinger akár csak meg is fordult volna. A szolgáló rövid habozás után oda­futott Kuglerhez. Szeme tele volt könnyel. — A gazdával nem lehet bírni — mondta. — Csak annyit akar vetni, amennyi itthon kell, mert úgyis jön a háború ... Kugler ott állt, mintha^ gyökeret vert volna a lába. ördögbe isi Persze, sokat beszéltek a háborúról, az újsá­gok is folyton erről írtak. De ha egy gazda parlagon hagyja a szántóját, ez még a háborúnál is rosszabb. Másnap sehogyse ment a munka. Egyre maga előtt látta a szomszéd gazos tarlóját, amely a saját, jól meg­dolgozott földje mellett valóságos szégyenfoltként hatott. Szemével újra meg újra felmérte a patakot. — „Ha felhúzom a csizmámat, akkor menni fog“ — gondolta.-TS TJ* “fe. T». Hazafelé menet, házuk előtt leug­rott a kocsiról. Meghagyta feleségé­nek, hogy lássa el a lovakat és a köz­ségháza irányába indult. Sötét volt, mire Kugler megjött és a felesége már aludt. Magához vette az ébresztő órát és csendben levetkő­zött. Másnap délre járt, amikor végre felszakadt a sűrű köd. Kugler ekéje szorgalmasan szagatta a gyomot az elvadult tarlón. Egyik barázdát húzta a másik után. A túlsó oldalról moso­lyogva figyelte munkáját a rendör­­örszem. Tegnap este óta, amikor tár­gyalt a biztossal, szövetségesek voltak. Kugler minden lépésnél érezte csiz­máiban a vizet, de nem törődött vele. Gyorsan bemelegedett, mert jó mé­lyen bele kellett ereszteni az ekét a kiszáradt, megkeményedett földbe. Néha lehajolt, felvett egy marékot és szétmorzsolta az ujjai között. A zsí­ros, barna rög bő termést ígért. Melle tágult, erősnek érezte magát. Minden lépésével új tért hódított a béke, a háború gondolatával szemben, mint ahogy a nap felszívta és legyőzte a ködöt. Kugler már messziről észrevette Ettingert. Azonban úgy tett, mintha nem látná és tovább szántott. Ettinger arca piros volt az izgalom­tól. Szólni akart, de nem jött ajkára szó. - Ez az én földem! — kiáltotta végül szinte hörögve, és a gyeplő után nyúlt. Kugler megállította a nyugtalan­kodó lovakat és mielőtt megszólalt, tetőtől talpig végigmérte szomszédját. „Hát ha ez megérdemli a föld nevet, akkor az Ettinger földje. Te meg rongyember vagy, nem gazda, meg­értetted?" Ezzel faképnél hagyta a meglepett szomszédját és tovább uga­rolt. Ettinger megvárta, amig Kugler visszatért. Nem tudta, hogyan kezdje. — Hogy értetted azt, hogy rongyem­ber? — kérdezte még mindig felindul­tam — Ügy ahogy nfondtam — felelt Kugler és lovait megállítva, megtömte pipáját. - Persze mondhattam volna azt is, hogy gaz csak ott nő, ahol hagyják. Így van a háborúval is Ha hagyjuk, itt van mind a kettő! De menj el az útból. Ennek a gaznak még ma pusztulni kell. Nincs vesztegetni való időm. Mire Kugler fordult, Ettinger már már nem volt ott. Egy óra sem telt bele és két eke húzta a barázdákat. Amikor megkondultak az esti ha­rangok, frissen szántott földek szegé­lyezték a patak mindkét partját. A gazos szégyenfolt eltűnt. Ettinger odanyújtotta Kuglernek dohányzacskóját. — Egyelőre nem tehetek többet, mint hogy megköszönöm neked. Kugler legyintett. - Tegnap nagyon haragudtam rád, mert azt hallottam, hogy az udvarodban senki sem beszél­het a békéről. Pedig a mi munkánk a békét szolgálja. Te is békét akarsz, akárcsak én, és mindenki, akinek egy csöpp esze van. Ennyit akartam mon­dani. Ettinger átsegítette a lovakat meg az ekét a patakon, de nem válaszolt. Csak amikor ismét odaát volt és kiön­tötte csizmáiból a vizet, szólalt meg: — Ügy gondolom, új hidat keltene verni a patakon. — Az ám, kiáltott vissza Kugler gazda. A hozzávaló fa ott fekszik ké­szen a karámban. Jól dolgozik a sajógömöri CSISZ Aki néhány esztendővel ezelőtt járt Sajógömörön, az most bizonyosan nem ismerne a falura, mely a tornai­jai járás legnagyobb falvai közé tar­tozik. A régi alacsony házak helyébe új modern lakások épültek. Megvál­tozott a falu képe, megváltozott la­kosainak élete. A szövetkezet a járás legjobbjai közé tartozik. De a kultúr­­életet sem hanyagolják el. A CSISZ helybeli szervezete magáénak tekinti ennek fellendítését. A mozi helysé­gében nap mint nap találkoznak a fiatalok és kultúrműsort gyakorolnak be, hogy ezzel szórakoztassák a falu népét. Németh Margitka a CSISZ helybeli szervezetének elnöke azonban a kul­túrteremhiányról panaszkodik. Meg­tudtam tőle, hogy ez a tarthatatlan helyzet nem sokáig tart, mert még ez év folyamán egy korszerű kultúr­­házat építenek, mely 1 piilliő 860 000 koronába kerül. Már ezidáig a falu népe társadalmi munkával járult hoz­zá ennek meggyorsításához és 10 000 téglát, 800 darab betonblokkot készí­tettek és kellő mennyiségű meszet oltottak brigádmunkában. Az önsegé­lyes építkezés keretében a CSISZ két ezer brigádórát vállalt, a szövetke­zetei szintén 600 munkaórával segíti. A felsoroltakból láthatjuk, hogy a CSISZ nagyon szép feladatokat tű­zött ki maga elé, s reméljük, hogy a „szót a tettek is követik“. Garay János, Tornaija XXII. No lett egyszerre sírás, rívás, jaj­gatás és fejvesztett szaladgálás a mi falunkban. A gyerekeket asztal alá vágta a . légnyomás, az asszonyokat meg a falhoz verte. Pillanatok alatt felkerekedett a nép, s gyerekek, öre­gek kerestek menedéket a falu szélén tátongó nagy gödrökben. Ott töltötték az éjszakát s félelem­től vacogó fogakkal tértek vissza másnap. Ilyen keserves időket éltünk azon az őszön s nekünk Józsival eszünkbe se jutott a bába. Üjságot nem olvas­tunk, rádiót sem hallgattunk, mi csak a magunk eseményeihez szabtuk a háború menetét. Abban sem volt kö­szönet. A sasos behívók egyre vesze­delmesebben csapkodtak falunkra a bombák leszőrása után. Megtizedelték a cselédsort, má'sod­­naponként vitték el az embereket, a többgyerekes édesanyák állandóan férjüket kísérték az autóbuszmegálló­hoz. De tizedelték kivétel nélkül a falubeli szegénységet is. Meg a ki­sebb gazdákat is. Csak a legnagyob­bak maradtak, azokat még nem hív­ták. Elgondolkoztatott engem gyakran a háború, viszont a szívembe még nem tudott belemarkolni, mert apám nem élt, nem vihették messzire tőlünk, a helyzetünk meg javulóban volt. Mégis történt valami, ami lesújtott rám, és ellene fordított a háborúnak. Miklós napján történt ez a dolog. Szénás Pál sasos behívót kapott. Hétfői napon kapta a behívót és ked­den már rukkolnia kellett volna. Azon a reggelen hármasban tapos­tuk az ösvényt és igaz szívből sajnál­tuk Pali bácsit, mert nem volt rossz ember. Felemlegettük a bibliáskodá­­sát és a juhtúróját, amit soha nem felejtett ki a tarisznyájából. Bogár bácsi vitte a szót, ő verte belénk ezen a reggelen, hogy nem kell mindent elhinni, amit a propaganda mond. Mert a propaganda azt mondja, hogy Németország megeszi Oroszor­szágot. Hát az neki nagy falat. Ke­resztbeakad a torkán. Megfúl benne. Ha még az oroszok nem is lennének a helyükön, helyén lesz Tél tábornok és az megdermeszti a németeket. De meg a katonák sem harcolnak mind szívesen. Szénás Pál sem megy neki a munkástestvérnek, ha esze van és gondolkodik, mert ott munkás - hatalom van! így beszélgetett, okosított minket Bogár bácsi kifelé menőben, s amint hozzákezdtünk a munkához, mindjárt megállt kezünkben a fűrész. Szénás Pál kapaszkodott fel hozzánk az írt­­ványon. Hát bizony, a lélegzetünk is akadozott a meglepetéstől. Mi' azt hittük, hogy már katona­ruhába bújtatták és puskát nyomtak a vállára, s íme jön megszokott öltö­zékében, fejszével a karján. — Veled mi történt, Pali? — fogad­ta így Bogár bácsi. — Nem vonulok be — mondta el­gondolkozva s leült egy tuskóra, onnan pislogott ránk. — Felmentettek? , — Nem. — Beteg vagy? — Nem. — Akkor mért maradtál? — Nem fogok fegyvert. Az én hitem nem engedi azt. Megmondtam a csendőröknek is, aztán eljöttem. — Nagy baj lesz ebből, Pali! — Legyen. — Bilincsbe vernek. — Talán azt is kibírom. Én csak néztem Szénás Pált, egyre csak néztem, mintha keresném vala­hol a bátorságát. Öriás embernek tűnt egyszeriben. Olyannak, aki. mer a ha­talommal ellenkezni, nem ijed meg az árnyékától; megmondja a csendőrök­nek ápertén, hogy nem vonul be, a/tán kijön hozzánk, leül a tuskóra. No nem ült sokáig a tüskön, fogta a fűrészt és rángatta velem nyugod­tan, mintha az égvilágon semmi sem történt volna! Két napig vágta a fát, a falun is végigfutott ellenszegülésé­nek a híre, róla beszéltek asszonyok, emberek, gyerekek, s a harmadikon elhült bennem a vér, amikor a mély­ben megpislantottam a csendőröket. Gazdag tizenöt év A szabad építés tizenöt esztendeje szerű fogyasztási szövetkezet díszíti Ajnácskő dolgozóinak életére is rend- a falu főterét, állandó filmvetítés szó­­kívül kedvező hatást gyakorolt. Az rakoztátja a kultúrotthonban a lakos­egykori szeg’ényes, apró házakból álló Ságot, s természetes, hogy már nem falu évről évre szebb arculatot ölt, hiányzik innen a televízió sem. Hatal­­s egymás után nőnek ki a földből a más péküzem épült a faluban, mely Százezres értékeket hozott létre Ajnácskő lakosainak összefogása. Az új iskola építésénél lefényképeztük a 7-ik osztály néhány tanulóját, amint a bctonkeverögépbe lapátolták az anyagot korszerű családi házak. Az eltelt tizenöt év alatt hozzávetőleges becs­lés szerint több mint száz korszerű ház épült a faluban, s így egyharma­­dával emelkedett a falu házainak szá­ma. A fejlődést más vonalon is lemér­hetjük. Akár a felfokozott kulturális igényeket tekintjük, akár a más for­mában megnyilvánuló jólétet vesszük mércéül, láthatjuk, hogy a falu élete mennyivel gazdagabb, szebb lett. Kor­az egész környéket ellátja kenyérrel. A jövő szeptemberben pedig meg­kezdhetik a tanítást az új, háromtan­termes iskolában, mely a falu dolgo­zóinak önkéntes munkájából, össze­fogásából épül. Az itt felsorolt örvendetes tények azt bizonyítják, hogy a falu lakosai­nak életében még szebb, gazdagabb fejezetek következnek. Agócs Vilmos, Ajnácskő — Apuka, igaz, hogy a Holdra fel-' mehetnek az emberek? — Nemsokára igen — kisfiam. — És hová lesznek, ha holdfogyat­kozás áll be? * O * — Ismered a madarakat? — Természetesen. — Akkor légy szíves mondd meg, aközül a két madár közül melyik a pacsirta és melyik a barázdabillege­tő? A kislány szorgalmasan firkálgat a papírra. — Mit csinálsz? — Katinak írok levelet. — Hiszen te nem is tudsz írni. — Az nem baj, Kati sem tud ol­vasni. — Meneküljön! — figyelmeztettem, de ő csak nézett rám egykedvűen, hogy mi bajom van. Intettem neki, hogy jönnek érte. Megrántotta a vállát és dolgozott tovább. Leejtettem a fűrészt és reszketett a belsőm. Bogár bácsi is felegyenese­dett Józsival és elborúlt a tekintetük. Négyen kapaszkodtak »felfelé, isme­retlen arc mindahány, nem falubeliek. Teljes felszerelésben jöttek, egy őr­mester vezette őket, de a tizedes kérdezte meg. — Szénás Pál itt van? — Itt vagyok — felelte Pali bácsi színeváltozása nélkül, minket sápasz­­tott meg a kérdés. — Hát megvan a szökevény — szó­lalt meg az őrmester és rögtön Pali bácsira mordult: — Induljon be előt­tünk a faluba! — Nincs nekem ott dolgom. — Menj Pali — invitálta Bogár bá­csi, mert már látta a csökönyösség következményét. — Nem megyek. — Bilincset a kezére! — utasította kísérőit az őrmester. Hárman ugrottak az ellenszegülő Szénás Pálra, leteperték a földre és ocsmány káromkodás kíséretében csuklójára kattintottak a bilincset. Aztán talpraállították s az őrmester megint elrikkantotta magát. — Indulj! Szénás Pál azonban nem mozdult. — Hallod? Pali bácsi nem hallotta, mert a sze­me sem rebbent a másodszori figyel­meztetésre. — Puskatust neki! Kétszer húztak rá a vállára a pus­katussal, Szénás Pál elterült a földön. És a legnyurgább tizedes már a har­madik ütésre lendítette kezét, amikor elhagyott az önuralmam. Vadul ordí­tottam rájuk. — Állatok! Az őrmester hatalmas pofonnal kö­szönte meg tisztelő szavamat, kalim­­páztam a levegőben. Bogár bácsi és Józsi megszeppen­­ten hallgattak. A csendőrök pedig pillanatok alatt cselekedtek. Talpraállították a félig eszméletlen Szénás Pált és közrefogva lökdösték le a meredeken. Egészen lentről nézett vissza sze­gény, azután őt sem láttam többet. Azt beszélték, elszökött mégis a csendőröktől és valahol Szlovákiában keresett menedéket... Nagyon sajnáltam; a könny is a szemembe tódult, ha rágondoltam, mert derék munkatárs volt; össze­szoktam vele az erdőn, a hibáinkkal is megszerettük egymást. Hiányzott nagyon a juhtúrója, meg a viselt tarisznyája és a fűrészt rán­gató keze! Napokig nem felejthettem az erdei jelenetet. Éjszakai nyugalmamban csendőrökkel lepett meg az álom. Riadtan ébresztett a puska kemény tusa, amellyel Szénás Pálra olyan kí­méletlenül rámértek. Talán jobban fájt azt látni, mint kapni... Éjjeli és nappali töprengéseimkor kezdtem úgy nézni az esetre, hogy az ember élete sem ér többet a légynél. Az erősebb a legyet is, az embertársát is agyoncsaphatja. Háromra csökkent a számunk. Szé­nás Pál nem lépett többet az ösvényre attól az emlékezetes naptól. És én azt hittem, hogy ennyien már meg is maradunk békességben, hiszen Bogár bácsi a tüdőjére beteg, őt nem vihe­tik el. De tévedtem. Ha Bogár bácsit nem is szólították el az erdőről katonának, elszólított engem a sors másüvé. Pedig az erdőn páratlan helyem volt. Hetenként kap­tam a fizetést. Szemlátomást emelke­dett velünk a szerencse forgandó kereke. Malacokat vettünk, tisztességes ru­hába öltöztetett anyánk, tűrhetően kerestünk és szerényen éltünk. De amennyit fel a kerék, annyit le is, igaz a szóbeszéd. És hogy nekünk egyszerre fordult alá a leszórt bom­báknak köszönhettem Negyvennégy első hetében Máriás István jött ki hozzánk Rozsnyóról. — Nevetséges kérdés! Az, amelyik a barázdabillegető mellett ül, magától értetődően a pacsirta. * A -fc

Next

/
Thumbnails
Contents