Szabad Földműves, 1959. július-december (10. évfolyam, 52-104. szám)
1959-10-11 / 81. szám
4 Jzafant Földműves 1959. október 11. HANS BERGELT: Szántóink majdnem összeértek. Csak egy csörgedező patak választotta el őket, amely sok helyen még két méter széles sein volt. Valamikor híd vezetett át a patakon, de néhány évvel ezelőtt eltűnt. Nem a vihar sodorta el, nem is dűlt össze, hanem lebontották. A patak mindkét oldalán ösvény látszott, amelyet az óránként elvonuló őrszemek bakancsai tapostak ki. Kugler gazda sehogy sem tudta ezeket a rendőr őr szemeket megszokni, pedig már elég hosszú ideje vigyázták a partot. Újabban azonban más foglalkoztatta és ettől nem tudott szabadulni. Legnagyobb tábláján a zabforgót készítette elő vetésre és már két napja szántott. Valahányszor a patakhoz ért és fordulnia kellett, lovait pihentetve, átnézett a túlsó oldalra. Jól ismerte az Ettinger szomszéd földjét, aki ott lakott, ahol a rendőrök nem kék, hanem zöldesszürke egyenruhát viseltek. Tavasz elején repcesiínben világított ez a föld. Csak most, a szántással tűnt fel neki, hogy ez a szép darab nincsen megmunkálva és a sárguló tarlót felverte a gaz. Mi történt Ettingerrel. Miért hagyja a szántóját parlagon? Talán beteg? Legnagyobb meglepetésére másnap látta Ettingert, amint burgonyaszedésnél vezette a lovakat a szedögép előtt. Most már végképpen nem értette a dolgot. A gazda egészséges és nem műveli meg a földjét? Annyira nyugtalanította a gondolat, hogy estefelé, lovai gyeplőjét a fatörzshöz kötve, átment Etting er ékhez. — Beszélni akarok veled, a repceföld miatt — szólt oda. — Gyi tel — mondta a szomszéd a lovak közé vágva és a kocsi elindult anélkül, hogy Ettinger akár csak meg is fordult volna. A szolgáló rövid habozás után odafutott Kuglerhez. Szeme tele volt könnyel. — A gazdával nem lehet bírni — mondta. — Csak annyit akar vetni, amennyi itthon kell, mert úgyis jön a háború ... Kugler ott állt, mintha^ gyökeret vert volna a lába. ördögbe isi Persze, sokat beszéltek a háborúról, az újságok is folyton erről írtak. De ha egy gazda parlagon hagyja a szántóját, ez még a háborúnál is rosszabb. Másnap sehogyse ment a munka. Egyre maga előtt látta a szomszéd gazos tarlóját, amely a saját, jól megdolgozott földje mellett valóságos szégyenfoltként hatott. Szemével újra meg újra felmérte a patakot. — „Ha felhúzom a csizmámat, akkor menni fog“ — gondolta.-TS TJ* “fe. T». Hazafelé menet, házuk előtt leugrott a kocsiról. Meghagyta feleségének, hogy lássa el a lovakat és a községháza irányába indult. Sötét volt, mire Kugler megjött és a felesége már aludt. Magához vette az ébresztő órát és csendben levetkőzött. Másnap délre járt, amikor végre felszakadt a sűrű köd. Kugler ekéje szorgalmasan szagatta a gyomot az elvadult tarlón. Egyik barázdát húzta a másik után. A túlsó oldalról mosolyogva figyelte munkáját a rendörörszem. Tegnap este óta, amikor tárgyalt a biztossal, szövetségesek voltak. Kugler minden lépésnél érezte csizmáiban a vizet, de nem törődött vele. Gyorsan bemelegedett, mert jó mélyen bele kellett ereszteni az ekét a kiszáradt, megkeményedett földbe. Néha lehajolt, felvett egy marékot és szétmorzsolta az ujjai között. A zsíros, barna rög bő termést ígért. Melle tágult, erősnek érezte magát. Minden lépésével új tért hódított a béke, a háború gondolatával szemben, mint ahogy a nap felszívta és legyőzte a ködöt. Kugler már messziről észrevette Ettingert. Azonban úgy tett, mintha nem látná és tovább szántott. Ettinger arca piros volt az izgalomtól. Szólni akart, de nem jött ajkára szó. - Ez az én földem! — kiáltotta végül szinte hörögve, és a gyeplő után nyúlt. Kugler megállította a nyugtalankodó lovakat és mielőtt megszólalt, tetőtől talpig végigmérte szomszédját. „Hát ha ez megérdemli a föld nevet, akkor az Ettinger földje. Te meg rongyember vagy, nem gazda, megértetted?" Ezzel faképnél hagyta a meglepett szomszédját és tovább ugarolt. Ettinger megvárta, amig Kugler visszatért. Nem tudta, hogyan kezdje. — Hogy értetted azt, hogy rongyember? — kérdezte még mindig felindultam — Ügy ahogy nfondtam — felelt Kugler és lovait megállítva, megtömte pipáját. - Persze mondhattam volna azt is, hogy gaz csak ott nő, ahol hagyják. Így van a háborúval is Ha hagyjuk, itt van mind a kettő! De menj el az útból. Ennek a gaznak még ma pusztulni kell. Nincs vesztegetni való időm. Mire Kugler fordult, Ettinger már már nem volt ott. Egy óra sem telt bele és két eke húzta a barázdákat. Amikor megkondultak az esti harangok, frissen szántott földek szegélyezték a patak mindkét partját. A gazos szégyenfolt eltűnt. Ettinger odanyújtotta Kuglernek dohányzacskóját. — Egyelőre nem tehetek többet, mint hogy megköszönöm neked. Kugler legyintett. - Tegnap nagyon haragudtam rád, mert azt hallottam, hogy az udvarodban senki sem beszélhet a békéről. Pedig a mi munkánk a békét szolgálja. Te is békét akarsz, akárcsak én, és mindenki, akinek egy csöpp esze van. Ennyit akartam mondani. Ettinger átsegítette a lovakat meg az ekét a patakon, de nem válaszolt. Csak amikor ismét odaát volt és kiöntötte csizmáiból a vizet, szólalt meg: — Ügy gondolom, új hidat keltene verni a patakon. — Az ám, kiáltott vissza Kugler gazda. A hozzávaló fa ott fekszik készen a karámban. Jól dolgozik a sajógömöri CSISZ Aki néhány esztendővel ezelőtt járt Sajógömörön, az most bizonyosan nem ismerne a falura, mely a tornaijai járás legnagyobb falvai közé tartozik. A régi alacsony házak helyébe új modern lakások épültek. Megváltozott a falu képe, megváltozott lakosainak élete. A szövetkezet a járás legjobbjai közé tartozik. De a kultúréletet sem hanyagolják el. A CSISZ helybeli szervezete magáénak tekinti ennek fellendítését. A mozi helységében nap mint nap találkoznak a fiatalok és kultúrműsort gyakorolnak be, hogy ezzel szórakoztassák a falu népét. Németh Margitka a CSISZ helybeli szervezetének elnöke azonban a kultúrteremhiányról panaszkodik. Megtudtam tőle, hogy ez a tarthatatlan helyzet nem sokáig tart, mert még ez év folyamán egy korszerű kultúrházat építenek, mely 1 piilliő 860 000 koronába kerül. Már ezidáig a falu népe társadalmi munkával járult hozzá ennek meggyorsításához és 10 000 téglát, 800 darab betonblokkot készítettek és kellő mennyiségű meszet oltottak brigádmunkában. Az önsegélyes építkezés keretében a CSISZ két ezer brigádórát vállalt, a szövetkezetei szintén 600 munkaórával segíti. A felsoroltakból láthatjuk, hogy a CSISZ nagyon szép feladatokat tűzött ki maga elé, s reméljük, hogy a „szót a tettek is követik“. Garay János, Tornaija XXII. No lett egyszerre sírás, rívás, jajgatás és fejvesztett szaladgálás a mi falunkban. A gyerekeket asztal alá vágta a . légnyomás, az asszonyokat meg a falhoz verte. Pillanatok alatt felkerekedett a nép, s gyerekek, öregek kerestek menedéket a falu szélén tátongó nagy gödrökben. Ott töltötték az éjszakát s félelemtől vacogó fogakkal tértek vissza másnap. Ilyen keserves időket éltünk azon az őszön s nekünk Józsival eszünkbe se jutott a bába. Üjságot nem olvastunk, rádiót sem hallgattunk, mi csak a magunk eseményeihez szabtuk a háború menetét. Abban sem volt köszönet. A sasos behívók egyre veszedelmesebben csapkodtak falunkra a bombák leszőrása után. Megtizedelték a cselédsort, má'sodnaponként vitték el az embereket, a többgyerekes édesanyák állandóan férjüket kísérték az autóbuszmegállóhoz. De tizedelték kivétel nélkül a falubeli szegénységet is. Meg a kisebb gazdákat is. Csak a legnagyobbak maradtak, azokat még nem hívták. Elgondolkoztatott engem gyakran a háború, viszont a szívembe még nem tudott belemarkolni, mert apám nem élt, nem vihették messzire tőlünk, a helyzetünk meg javulóban volt. Mégis történt valami, ami lesújtott rám, és ellene fordított a háborúnak. Miklós napján történt ez a dolog. Szénás Pál sasos behívót kapott. Hétfői napon kapta a behívót és kedden már rukkolnia kellett volna. Azon a reggelen hármasban tapostuk az ösvényt és igaz szívből sajnáltuk Pali bácsit, mert nem volt rossz ember. Felemlegettük a bibliáskodását és a juhtúróját, amit soha nem felejtett ki a tarisznyájából. Bogár bácsi vitte a szót, ő verte belénk ezen a reggelen, hogy nem kell mindent elhinni, amit a propaganda mond. Mert a propaganda azt mondja, hogy Németország megeszi Oroszországot. Hát az neki nagy falat. Keresztbeakad a torkán. Megfúl benne. Ha még az oroszok nem is lennének a helyükön, helyén lesz Tél tábornok és az megdermeszti a németeket. De meg a katonák sem harcolnak mind szívesen. Szénás Pál sem megy neki a munkástestvérnek, ha esze van és gondolkodik, mert ott munkás - hatalom van! így beszélgetett, okosított minket Bogár bácsi kifelé menőben, s amint hozzákezdtünk a munkához, mindjárt megállt kezünkben a fűrész. Szénás Pál kapaszkodott fel hozzánk az írtványon. Hát bizony, a lélegzetünk is akadozott a meglepetéstől. Mi' azt hittük, hogy már katonaruhába bújtatták és puskát nyomtak a vállára, s íme jön megszokott öltözékében, fejszével a karján. — Veled mi történt, Pali? — fogadta így Bogár bácsi. — Nem vonulok be — mondta elgondolkozva s leült egy tuskóra, onnan pislogott ránk. — Felmentettek? , — Nem. — Beteg vagy? — Nem. — Akkor mért maradtál? — Nem fogok fegyvert. Az én hitem nem engedi azt. Megmondtam a csendőröknek is, aztán eljöttem. — Nagy baj lesz ebből, Pali! — Legyen. — Bilincsbe vernek. — Talán azt is kibírom. Én csak néztem Szénás Pált, egyre csak néztem, mintha keresném valahol a bátorságát. Öriás embernek tűnt egyszeriben. Olyannak, aki. mer a hatalommal ellenkezni, nem ijed meg az árnyékától; megmondja a csendőröknek ápertén, hogy nem vonul be, a/tán kijön hozzánk, leül a tuskóra. No nem ült sokáig a tüskön, fogta a fűrészt és rángatta velem nyugodtan, mintha az égvilágon semmi sem történt volna! Két napig vágta a fát, a falun is végigfutott ellenszegülésének a híre, róla beszéltek asszonyok, emberek, gyerekek, s a harmadikon elhült bennem a vér, amikor a mélyben megpislantottam a csendőröket. Gazdag tizenöt év A szabad építés tizenöt esztendeje szerű fogyasztási szövetkezet díszíti Ajnácskő dolgozóinak életére is rend- a falu főterét, állandó filmvetítés szókívül kedvező hatást gyakorolt. Az rakoztátja a kultúrotthonban a lakosegykori szeg’ényes, apró házakból álló Ságot, s természetes, hogy már nem falu évről évre szebb arculatot ölt, hiányzik innen a televízió sem. Hatals egymás után nőnek ki a földből a más péküzem épült a faluban, mely Százezres értékeket hozott létre Ajnácskő lakosainak összefogása. Az új iskola építésénél lefényképeztük a 7-ik osztály néhány tanulóját, amint a bctonkeverögépbe lapátolták az anyagot korszerű családi házak. Az eltelt tizenöt év alatt hozzávetőleges becslés szerint több mint száz korszerű ház épült a faluban, s így egyharmadával emelkedett a falu házainak száma. A fejlődést más vonalon is lemérhetjük. Akár a felfokozott kulturális igényeket tekintjük, akár a más formában megnyilvánuló jólétet vesszük mércéül, láthatjuk, hogy a falu élete mennyivel gazdagabb, szebb lett. Koraz egész környéket ellátja kenyérrel. A jövő szeptemberben pedig megkezdhetik a tanítást az új, háromtantermes iskolában, mely a falu dolgozóinak önkéntes munkájából, összefogásából épül. Az itt felsorolt örvendetes tények azt bizonyítják, hogy a falu lakosainak életében még szebb, gazdagabb fejezetek következnek. Agócs Vilmos, Ajnácskő — Apuka, igaz, hogy a Holdra fel-' mehetnek az emberek? — Nemsokára igen — kisfiam. — És hová lesznek, ha holdfogyatkozás áll be? * O * — Ismered a madarakat? — Természetesen. — Akkor légy szíves mondd meg, aközül a két madár közül melyik a pacsirta és melyik a barázdabillegető? A kislány szorgalmasan firkálgat a papírra. — Mit csinálsz? — Katinak írok levelet. — Hiszen te nem is tudsz írni. — Az nem baj, Kati sem tud olvasni. — Meneküljön! — figyelmeztettem, de ő csak nézett rám egykedvűen, hogy mi bajom van. Intettem neki, hogy jönnek érte. Megrántotta a vállát és dolgozott tovább. Leejtettem a fűrészt és reszketett a belsőm. Bogár bácsi is felegyenesedett Józsival és elborúlt a tekintetük. Négyen kapaszkodtak »felfelé, ismeretlen arc mindahány, nem falubeliek. Teljes felszerelésben jöttek, egy őrmester vezette őket, de a tizedes kérdezte meg. — Szénás Pál itt van? — Itt vagyok — felelte Pali bácsi színeváltozása nélkül, minket sápasztott meg a kérdés. — Hát megvan a szökevény — szólalt meg az őrmester és rögtön Pali bácsira mordult: — Induljon be előttünk a faluba! — Nincs nekem ott dolgom. — Menj Pali — invitálta Bogár bácsi, mert már látta a csökönyösség következményét. — Nem megyek. — Bilincset a kezére! — utasította kísérőit az őrmester. Hárman ugrottak az ellenszegülő Szénás Pálra, leteperték a földre és ocsmány káromkodás kíséretében csuklójára kattintottak a bilincset. Aztán talpraállították s az őrmester megint elrikkantotta magát. — Indulj! Szénás Pál azonban nem mozdult. — Hallod? Pali bácsi nem hallotta, mert a szeme sem rebbent a másodszori figyelmeztetésre. — Puskatust neki! Kétszer húztak rá a vállára a puskatussal, Szénás Pál elterült a földön. És a legnyurgább tizedes már a harmadik ütésre lendítette kezét, amikor elhagyott az önuralmam. Vadul ordítottam rájuk. — Állatok! Az őrmester hatalmas pofonnal köszönte meg tisztelő szavamat, kalimpáztam a levegőben. Bogár bácsi és Józsi megszeppenten hallgattak. A csendőrök pedig pillanatok alatt cselekedtek. Talpraállították a félig eszméletlen Szénás Pált és közrefogva lökdösték le a meredeken. Egészen lentről nézett vissza szegény, azután őt sem láttam többet. Azt beszélték, elszökött mégis a csendőröktől és valahol Szlovákiában keresett menedéket... Nagyon sajnáltam; a könny is a szemembe tódult, ha rágondoltam, mert derék munkatárs volt; összeszoktam vele az erdőn, a hibáinkkal is megszerettük egymást. Hiányzott nagyon a juhtúrója, meg a viselt tarisznyája és a fűrészt rángató keze! Napokig nem felejthettem az erdei jelenetet. Éjszakai nyugalmamban csendőrökkel lepett meg az álom. Riadtan ébresztett a puska kemény tusa, amellyel Szénás Pálra olyan kíméletlenül rámértek. Talán jobban fájt azt látni, mint kapni... Éjjeli és nappali töprengéseimkor kezdtem úgy nézni az esetre, hogy az ember élete sem ér többet a légynél. Az erősebb a legyet is, az embertársát is agyoncsaphatja. Háromra csökkent a számunk. Szénás Pál nem lépett többet az ösvényre attól az emlékezetes naptól. És én azt hittem, hogy ennyien már meg is maradunk békességben, hiszen Bogár bácsi a tüdőjére beteg, őt nem vihetik el. De tévedtem. Ha Bogár bácsit nem is szólították el az erdőről katonának, elszólított engem a sors másüvé. Pedig az erdőn páratlan helyem volt. Hetenként kaptam a fizetést. Szemlátomást emelkedett velünk a szerencse forgandó kereke. Malacokat vettünk, tisztességes ruhába öltöztetett anyánk, tűrhetően kerestünk és szerényen éltünk. De amennyit fel a kerék, annyit le is, igaz a szóbeszéd. És hogy nekünk egyszerre fordult alá a leszórt bombáknak köszönhettem Negyvennégy első hetében Máriás István jött ki hozzánk Rozsnyóról. — Nevetséges kérdés! Az, amelyik a barázdabillegető mellett ül, magától értetődően a pacsirta. * A -fc