Szabad Földműves, 1959. július-december (10. évfolyam, 52-104. szám)
1959-09-30 / 78. szám
1959. szeptember 30. VIRÁGZÓ MEZŐGAZDASÁG 309 A bor minőségének megállapítása vegyi módszerekkel A bor értéke nagyon sok alkatelem kölcsönhatásától függ. Ezek együttes íze szerint minősítik a bort. Régi törekvés, hogy a kóstolópróba egyéni módszerét olyan vegyi és fizikai módszerekkel helyettesitsék, amelyekhez kevés vizsgálati anyag kell, s ugyanakkor szinte számadatokkal fejezik ki a bor értékét. Ez a kereskedelemnek és a termelőnek egyaránt érdeke. A borvizsgálat módszereinek korszerűsítése a tudomány fejlődésével áll párhuzamban. Az utóbbi időben a bor különböző alkatelemeinek meghatározására a papírkromatográfiát alkalmazták. Ezáltal igen kevés, mikrorimennyiségű borból sikerült a növényi savak, úgymint a borkősav, almasav, borostyánkősav, tejsav, citromsav és ecetsav biztos kimutatása, de a bor cukorösszetevőit is meghatározták (glukóz, fruktóz, pentózok). Üjabban Bayler német kutató a papírkromatográfia módszerével a bor alifás és aromás észtereit, valamint szabad aldehidéit mutatta ki. Minőség szempontjából a bor illat- és zamatanyagai közül főleg a propionsav, vajsav és a valériánsavak nagyobb szénatomszámú alkoholokkal képzett észterei a fontosak. Ezek az új módszerek bizonyára elősegítik annak a fontos borászati kérdésnek a tisztázását is, hogy miként állapítható meg biztosan: vajon a bor európai nemes tőke gyümölcséből vagy amerikai direkttermő szőlőből, vagy pedig ez utóbbi hibridjeiből származik-e? A hibridekből készült bor ugyanis sokkal értéktelenebb, mint a nemes európai szőlők bora, s általában azt szokták róluk mondani, hogy kellemetlen „rókaízűek“. A legújabb kutatások az ezekre a fajtákra jellemző különböző vegyületeket is meghatározták. A kromatográfiás észterelemzés alkalmával a vegyületek jelenléte azt bizonyítja, hogy a bor direkttermő vagy vele házasított. Vörösbor vizsgálatakor a vörös festékanyagok kromatográfiájával mutatják ki, hogy melyik származik direkUermőtől. A fekete ribizliről A fekete ribizli csak a friss hajtásokon hoz gyümölcsöt, tehát azokat a vesszőket, amelyeken már termett gyümölcs, nyugodtan levághatjuk. De lehetőleg ne mind, s inkább csak a vesszők harmadnyi vagy negyednyi mennyiségét távolítsuk el. A bokor tövéből vagy egyenesen a földből kibújó új hajtásokat nem szabad metszeni. Egyébként a fekete ribizli metszését a gyümölcs szedése után vagy télen végezhetjük el. Jól tesszük, ha a ribizli levelét megszárítjuk, mivel gazdag C-vitamintartalma miatt főleg izomfájdalmak esetére gyógyteját készíthetünk belőle. A kerti utak gyomtalanítása Kertjeinkben az utak legnagyobb szépséghibája, hogy azokat igen sok esetben gyom lepi el. Hiába tépdesi ki a kertész a gyomokat, ezek az ember legnagyobb Ribereau-Gayon a hibrid-vörösborok némelyikében „Malvin“ elnevezésű színezéseket talált, amelynek jeíeniéte azt bizonyítja, hogy a bort difekttermővel házasították. Ezek az új módszerek még nem egészen kiforrottak, s számos tapasztalattal kell még a borvegyészeknek gazdagodniuk, hogy biztos következtetéseket vonjanak le. bosszúságára hamarosan ismét kibújnak. A gyom hosszú időre eltűnik, ha az utakat a következő oldattal megöntözzük: 400 — 500 gramm kénport, 200 — 300 gramm közönséges szappant és 1,2 kg meszet egy veder vízben összekeverünk, majd az egészet fölforraljuk és még egyszer annyi vízzel fölhígítjuk. Iránytű-növény Az iránytű-növény neve: vadsaláta, a közönséges kerti saláta rokona. Abban különbözik a többi növénytől, hogy levelei az élükön, függőlegesen helyezkednek el, s a levéltengely rendszerint észak-déli irányú, akárcsak az iránytű mutatója. Ez a természetes iránytű a Szovjetunió igen sok vidékén, éspedig mind a gyümölcsösökben, mind a veteményeskertekben, mind az utak mentén és tisztásokon előfordul. A kirándulók ismerik a vadsaláta eme tulajdonságát, s ha eltévednek, szerinte tájékozódnak. A mandula termelése és alanya A mandulaalanyon a szemzés csak kivételes időkben fogamzik kifogástalanul, s az így szerzett csemeték kevésbé mézgázosodnak, ezért a mandulacsemete nevelése eltér a többi gyümölcscsemete nevelésétől. A többi (alma, körte, szilva, cseresznye stb.) vadoncot egy-kétéves korig a vadonciskolában nevelik és ősszel vagy tavasszal még a nyugalmi időben ültetik át a faiskolába, ahol szemzésre kerülnek. A mandula-faiskola talaját április végéig elő kell készíteni, ősszel 25 — 35 cm mélyen fel kell szántani és tavasszal elsimítani, fellazítani,^ lehengerelni stb. A mandulavadonc sorait kelet-nyugati irányban kijelöljük; a sorköz 80 cm, a csemeteköz pedig 25 cm legyen. Amint az ősszel magágyba elvetett mandulának hagy része kikel, ami május elején szokott bekövetkezni, megkezdhetjük a kibújt kis palántáknak az átültetését a faiskolába, s ott augusztusban beszemezzük. A magiskolában kikelt mandulasor mellé 5 — 8 cm mélyre leszúrjuk az ásót, s a mandulapalántákat kiemeljük vigyázva, nehogy a csírák letörjenek, majd alacsony oldalú vetőládába helyezzük el. A mandulapalántán ilyenkor még a maghéj is sokszor rajta marad, a mandulagyökér és levélcsíra zöldesfehér, igen könnyen törik. A ládába kihelyezett palánták vizdúsak, ezért a nap heve ellen vizes ruhával letakarjuk. A mandula erős gyökeret fejleszt, de igen nehezen nevel oldalgyökereket, ezért ültetés előtt a palánták karógyökereit felére bekurtítjuk éles késsel. így a vágás közepén a gyökér elágazik. A kijelölt faiskolai sorok irányában kertizsinórt feszítünk ki és a zsinór mellé 25 cm-es beosztású lécet fektetünk. A zsinór mellett a keresztezési pontoknál kapával lyukat vágunk. Ezekbe a lyukakba bőven öntsünk vizet és megvárjuk, amíg elszivárog, azután ebbe a sáros földbe ültetjük el a mandulapalántát, a földet erősen a gyökérhez nyomjuk, a kis gödröt porhanyós száraz földdel betakarjuk, majd a kis palántákat porhanyós földdel feltöltjük. Az így ültetett palántákat nem kell többször megöntözni. A palánták eleinte lassan, később rohamosan fejlődnek. Szükség szerint kell gyomlálni s kapálni. Július végére elérik a ceruzavastagságot, ekkor a törzset 30 — 35 cm magasságig az oldalhajtásoktól megtisztítjuk és a mandulaalanyok északi oldalán alvószemzéssel beszemezzük 4 — 6 cm magasan a föld színétől. Két hét múlva már meggyőződhetünk arról, hogy a szemzések megeredtek-e ? Ha hiányok vannak az eredésben, augusztusban újra szemezünk. Télen a faiskolát a nyulak, egerek stb. kártételétől kell védeni. Tavasszal a mandulafacsemeték igen korán fakadnak, amikor a talaj felszárad, a szemzés felett megközelítőleg 20 cm magasan a szemzéseket biztosítócsapra vágjuk. A szem feletti biztosítócsapról a szemeket késsel eltávolítjuk. A biztosítócsapnak az a rendeltetése, hogy a nemes szemből kifakadt kis hajtást ehhez kössük. Nyár folyamán a faiskolát gyommentesen és a talajt porhanyón kell tartani, az előtörő vadhajtásokat pedig eltávolítjuk, a nemes szem hajtását szükség szerint a biztosítócsaphoz kötjük. A faiskolában a mandulacsemete igen gyorsan növekszik, őszre eléri a 100 — 150 cm magasságot; erre a magasságra azonban legtöbbször nincs szükségünk. A mandulacsemetéket 60 cm törzsmagasság mellett bokorfának, 100 cm törzsmagasságban pedig középtörzsü fákká szoktuk nevelni. Ha a csemete a tenyészidő alatt eléri a 70, illetve a 110 cm magasságot, a vezérvesszőt visszacsípjük, hogy még őszig kifejlődjék és beérjék a korona. Augusztus elején a biztosítócsapokat közvetlenül a nemes hajtás felett éles kacorral levágjuk. így egy év alatt kiültetésre kész koronás mandulacsemetcket nyerhetünk. Az ilyen fiatal, meg nem vastagodott gyökerű mandulacsemete igen jól ered a faiskolában. Ezenkívül a mézgásodásra is kevésbé hajlamos, mint a kétéves alanyra vagy pedig visszacsonkított új hajtásra nevelt alanyra szemzett. A mandula-faiskolát semmiféle műtrágyával trágyázni nem szabad, mert ez mézgásodást vonna maga után. Ruttkay Béla
