Szabad Földműves, 1959. július-december (10. évfolyam, 52-104. szám)
1959-08-29 / 69. szám
1959. augusztus 29. Földműves 7-■ wmt évvel ezelőtt született a szabadság. Felkelt a nép a fasizmus ellen. A hős szlovák és szovjet partizánok nagy harcához I f_ß csatlakoztak a magyar haladó erők is. A háború kegyetlen forgatagában döbbentek rá a nemzetek a fasizmus állatiaságára. Nemeckán, Kremnickán és máshol egy-két éves gyerekeket és asszonyokat gyilkoltak halomra. A népek harcát aranybetűvel írjuk a történelembe. Most, a Felkelés évfordulóján tisztelettel adózunk minden partizánnak. Hernád-völgyi rajtaütés ' A szépséges szlovák paradicsom, a gölnici hegyek és az egész Szlovák Érchegység erdei és sziklái megteltek ezekben a napokban — 15 évvel ezelőtt — az ellenállás szellemével. A mély völgyben országutak kanyarogtak, a hegyek oldalában vasúti sínek csillogtak, melyek éppen Margecanynál futottak össze egy csomópontban. Ha ezt a pontot sikerül elvágni, nagyon megérzi a német keleti arcvonal. Gyorsabban törhetnek át a Kárpátok bércein a szovjet csapatok és a csehszlovák hadseregcsoport katonái, hamarabb jön meg a várvavárt szabadság. A j| völgy felett álltak Kvetinsky kapitány csoportjának partizánjai és más egységek. Őröket állítottak a sziklákra, akik éles szemmel figyelték a mozgalom völflyet. Az első támadás Margecanyt érte, az összefutó utak e fontos csomópontját. „Jól emlékszem, hogyan folytak le ekkor az események“ — emlékezik vissza Ján Skripko vasutas. „Akkor is az 1-es számú váltóházat kezeltem a Kysak felé vezető vonalon, éppen úgy mint ma. — A töltés oldaláról ismeretlen emberek nézegették az állomást. Ezen az állomáson keresztül naponta 50 — 60 német szállítmány gördült a keleti front felé, fegyverekkel, lőszerrel, katonákkal, de legnagyobbrészt tankokkal megrakodva. A váltóház melletti vakvágányon vagonok álltak, melyekben orosz foglyokat őriztek. Csodálatosképpen ez időben az állomáson nem tartózkodott sok német katona. Estefelé felváltott engem Ján Rybárik kollegám, aki most Rolován teljesít szolgálatot. Kilenc óra felé a hegyek felől partizánok rohantak az állomás felé. Rövid tűzharc keletkezett és a partizánok percek alatt megszállták a fontos épületeket és térségeket. A vagonokhoz rohantak, hogy kiszabadítsák a foglyokat. Az örök meg akartak szökni, de ez csak kettőnek sikerült. A többieket a vendéglőből és az Igló felé induló vonatból cibálták ki a partizánok. De a foglyok kiszabadításán kívül más céljuk is volt. Alaposan megszakítani a vonalat, megsemmisíteni az állomás berendezéseit, hogy így akadályozzák a német utánpótlást. Ezt is aláaknázták“ — mutat rá Ján Skripko a jelzőberendezésre. A mostani forgalmista, Budinsky elvtárs akkor telegrafista volt az állomáson. A partizánok eltávolították a készülékektől, melyeket azután megsemmisítettek és elszaggatták a huzalokat. Más csoportok a raktárba, a másik váltóházba és a kitérőbe mentek. És mi volt az eredmény? Az állomás berendezése megsemmisült. Sokkal tökéletesebb rombolást végeztek, mint amilyent Stefan Kysel Az abroncspusztai ütközet tervezett, aki a mészégetőből akart dinamitot szerezni, hogy szállítmányokat robbantson fel. Éjfél felé a partizánok takarodót fújtak. A kiszabadított foglyokat besorozták maguk közé és velük ment néhány szlovák katona is, az állomás katonai őrsége. A merész rajtaütés következményei a fasiszták számára tényleg végzetesek voltak. Két napig nem mehetett át egy szállítmány sem az állomáson, ez pedig 100 — 120 vonatot jelentett, és más út nem is vezetett kelet felé. Hiába állítottak gépfegyvereket és ágyúkat mindenfelé a vasút mentén, minden kis hidacskához, a Kassa — Bohumín-i egyvágányú vonal Margecanytöl egészen Kysakig befordult a Hernád folyó medrébe. A bujanovói alagút beomlott, sok helyen a sínek görbültek össze fantasztikus formákba. Majd egy újabb támadás a kysaki állomás ellen és hosszú ideig, napokig késtek az erősítéseket szállító német vonatok, éppen akkor, mikor ezekre a legnagyobb szükség lett volna. „E—1 harcászati szabályzat II. rész. Németh József, Farnad c. 526. Bondás Sándor, Pardi Rózsa, Vésztő, Békés megye“. Ez betűzhető a sárguló könyvecskén. Lapjait megette az idő, de az emberek szívébe megvan írva a hiteles történet. A háború dögmadara végét élte. Utolsó vonaglásaival azonban még pusztított. Ennek áldozata ez a két volt magyar katona is. A harcászati könyv gazdája már nem él. Csak a Monosza hegy alján lévő emlékmű hirdeti hősiességüket. Losonc és Fülek táján titokzatos emberek tűntek fel. Messze, végig az Ipoly völgyén is elterjedt a hír: — Az erdőkben partizánok vannak. Lett is erre nagy felfordulás. Falunkban a vezérkari századost éjjelnappal őrizni kellett. Akkor még nem tudtuk, ki irányítja a partizánokat. Most, 15 év után itt vagyunk egy csata helyén. A viseltes papírok az első nyom a Nógrádi-brigád után. * * * A Monoszát belepte a hó. A Ragyolc felé húzódó völgyben csak itt-ott látszott egy-két fehér sapkás ház. Fent a Monosza ölén emberek álmát őrizte Abroncspuszta, a szlovák település. Távolról tompa ágyúdörgés keltette a reményt a szívekbe. A 95 tagú partizán törzscsoport rövid pihenőre telepedett a házakba. Hosszú volt az út eddig. Fent az Alacsony-Tátra nyugati nyúlványainál Korytnica szlovák falucskában kezdték. 20 magyar, köztük Rákosi Éva (Rákosi Mátyás unokahuga) Szamszomenko Tánya, ukrán partinzánlány, Sando Jósé, volt spanyol köztársasági százados és vagy féltucat szlovák fiú. Nógrádi alezredes vezetésével sok megpróbáltatáson, harcon keresztül érkeztek a Monoszába. Itt megsokasodtak. A Medvesalján híre terjedt a partizáncsoportnak. Csatlakozott hozzájuk Bandúr Gyula csoportja is. — Mi a gömörsídi erdőből jöttünk, 60-an vagyunk, jönnénk a partizánokhoz. így mutatkozott be két 19 éves fiú. Hasonlóan jöttek az egyházasbásti Mede Menyhért, Bozó Gyula Vecseklöről, akik később összekötők voltak, és sokan mások. Harcban élt az egész környék. Síden a levegőbe röpítették a német vonatszerelvényt. Elfogták a német járőröket. Most jól esett egy kis pihenés. A csapat szíve, a törzs azonban most sem pihent. A partizánok délután elfogtak egy járőrt, akiktől megtudták, hogy a németek a majdnem járhatatlan völgyön keresztül akarnak visszavonulni. A szovjet hadsereg II. ukrán egységei elfoglalták Salgótarjánt, a náciknak futni kellett. Kint a hidegben csak az őrök álltak. Figyelték a nagy fehérséget. Az óra mutatója éjfél után két óra felé közeledett. Hirtelen lövés dördült. — Riadó! Fegyverbe! — adták ki azonnal a parancsot. A németek betörtek a tanyára. De póruljártak. Nógrádi alezredes és Lapsó Jenő Paliöekék házának tornácáról géppisztolysorozatot lőtt rájuk. A fasiszták gúlába dőlve jajgattak, káromkodtak. Minden házból kirohantak a partizánok, robbantak a kézigránátok, és a németeknek a tisztásra kellett menekülniök. Nagy volt a túlerő. A partizánoknak a Monosza erdejébe kellett visszavonulni. Déli 10 óráig tartott az ütközet. Végre a németek sok halottat veszítve elvonultak. * * * Azóta sok tavaszkor olvadt el a hó. A lombos fák szépítik a gyönyörű völgyet. Palicek bácsi épp a gazdag termést takarítja be. — Jó emberek voltak. Szerették a gyerekeket. Tánya, Éva, San Jósé, kedves emberek! Fegyelmezettek voltak. Soha nem vittek el semmit. Nógrádi úgy ölelgetett, mint a fiát. Kiesik a könny a szeméből. — Nem volt játék... Tizenheten estek el. A 18 éves Bandúr Árpád, Honig József, Valasek elvtárs, régi munkásmozgalmi harcos, öten közülünk is meghaltak. Meg egy csecsemő. A fasiszták nem kegyelmeztek, elvitték még a csizmáinkat is. Csönd van, nagy csönd. Csak az emlékmű jelzi már a régi harcokat. Az élők tovább írják az emlékkönyvet. Bandúr József, a rettenhetetlen öszszekötó, a sátorosi bazaltkőbánya háromszorosan kitüntetett munkása, Bozó Gyula, aki élelmet és fegyvert vitt a nógrádi brigádnak, most a begyűjtési üzem dolgozója. Kovács Mátyás, aki résztvett a sídi vonatrobbantásnál a füleki kőbányában dolgozik. Honig József, San Jósé, Tánya, Éva, mind él az emlékezetükben, mintha ma látnák őket. Nógrádi Sándort úgy emlegetik, mint az apjukat. A magyar partizánmozgalom nem volt olyan tömegjellegű, mint a szlovák, de a 19-es hagyományok útján sokan elindultak. Nevüket arany betűkkel jegyzi föl a történelem. Bállá József A szlovák és magyar partizánoktól reszketett az ellenség I Partizán éjszakák Az átvirrasztott, végnélküli, borzalmas éjszakákra, mikor fegyvertől, árulástól hulltak a hősök, bátrak — feledés fátylát borítani hogy tudnánk? Nem lehet. A világ amíg be nem érik, vérzik. Vére csepeg. Vonult a partizánsereg a rémes, zord hegyekben, hogy hazáját visszavegye: fasizmus, éhség vesszen! Hogy szétzúzza már bilincsét, hogyha kell, puszta kézzel. Fényszórók tűzcsóvájától Derengett már az éjjel. Az átvirrasztott éjszakákra, — toluolt szórt az ég is - mikor a hősök sora ritkult, s együtt maradtak mégis, feledés fátylát borítani hogy tudnánk? Nem lehet. A világ, amíg be nem érik, vérzik. Vére csepeg. Milan Lajciak Fordította: Fügedi Elek 1944-ben erőnek erejével bekényszerítettek Horthy fasiszta hadseregébe. Már bevonulásomkor elhatároztam, hogy amint lehetőség nyílik, azonnal csatlakozom valamelyik partizán egységhez. Több elvtárssal beszéltem, akikkel úgy döntöttünk, hogy otthagyjuk Horthy gyülevész ármádiáját és átszökünk a partizánokhoz. Husztnál táboroztunk, amikor megtudtuk, hogy a szomszédos Pirosdombnál partizánegység állomásozik. Sikerült megszöknünk és a partizánparancsnoktól azt a feladatot kaptam, hogy társaimmal menjek vissza és nagyobb arányú átállást szervezzek meg. Hajnalra visszatértünk, de visszafelé rajtunk ütöttek a csendőrök, s a kínhaláltól csak az mentett meg, hogy az időközben bekövetkezett légitámadás alatt kínzóink a fedezékbe futottak. Pirosdomb felé az utakat már lezárták, így Lehodka falu felé tartottunk. Itt egy Pichler nevű tanítótól tudtuk meg, hogy a környező hegyekben partizánok vannak s ő vállalkozott is arra, hogy bennünket elvezessen. Szlovák testvéreink kézről-kézre adtak bennünket, ösvényeken és vízmosásokon jutottunk el a Garam partjához s csónakon keltünk át a folyón. Elérkeztünk Prochod faluba, amelyben az Ernst Thälman partizáncsoport tevékenykedett, Cserepánszky kapitány vezetésével. A kapitány és az egység komiszárja, Kostisenko főhadnagy vendégül látott bennünket és az első német szállítőoszlop megtámadásakor fegyvert szereztünk, amelyeket meg is tartottunk. Cserepánszky kapitány nemcsak parancsnokunk, hanem példaképünk is volt. 23 — 25 év körüli, rettenhetetlen bátorságú, igazi kommunista. Mindig azt mondotta, hogy a partizán olyan mint az ördög, még a golyó sem fog rajta. Több bevetés után Hornisdán felé vonultunk felderítésre. A vakmerő kapitány szovjet egyenruhában lovagolt a német őrséghez. A meglepett németeket egyetlen sorozattal semmisítette meg. Egy felderítésünk alkalmával Bélabányán német tiszti lovasfutárokat ejtettünk foglyul, akik a hadsereg egyik nagyobb alakulatának visszavonulási tervét vitték. A németek követeket küldtek a futárok kiadására, amit mi megadtunk. Ekkor megtorló csapatokat szabadítottak ránk, s mi kénytelenek voltunk viszszavonulni. A feldühödött fasiszták erre ki akarták rabolni a védelmünk alatt álló Prochod községet. A rablás megakadályozására akciót indítottunk. A puha hóban azonban elsüppedt a gépfegyver villája. Hogy használni tudjuk, egyik bajtársunk, Kőszegi Sándor vállára támasztva tüzeltünk. Az akció sikerrel járt. összekötőink hírül adták, hogy Hornisdánban magyar utászcsapatok vannak elszállásolva, amelyeknek feladata, hogy a németek visszavonulásának fedezésére felrobbantsák és aláaknázzák a hidakat. Az utászalakulatokat egy éjszakai rajtaütéssel semlegesítettük. Sok magyar katona közénk állt és a háború végéig együtt harcoltunk. Ugyancsak csatlakozott hozzánk egy határvadász-hadnagy századával együtt. A németek Karácsony és Újév között többszörös túlerővel támadták meg védelmi központunkat, Prochod községet. A támadás olyan váratlanul ért bennünket, hogy csak parancsnokunk, Kosztisenko főhadnagy bámulatos lélekjelenléte mentett meg bennünket, aki a fasiszták által körülzárt házból mindkét kezében egy-egy géppisztollyal lépett ki s a hatalmas sortüz visszavonulásra kényszeritette a fasisztákat. A németek amikor megtudták, hogy egy alkalommal megsemmisítettük az utánpótlásokat szállító oszlopot, harckocsival támadtak meg bennünket. Sikerült az utolsó hadianyagot szállító teherautót is felgyújtani, de a többszörörs túlerővel szemben visszavonulásra kényszerültünk. A fasiszták tehetetlen dühükben felgyújtották és a földdel egyenlővé tették Prochod községet. Később hatalmas arányú partizántámadási akciókat kezdeményeztünk, úgy, hogy a németek kénytelenek voltak lopva visszavonulni és feladni azokat a falvakat, amelyek fennhatóságuk alatt álltak. Garay Sándor, partizán
