Szabad Földműves, 1959. július-december (10. évfolyam, 52-104. szám)

1959-08-26 / 68. szám

268 VIRÄGZÖ MEZÖGAZDASÄG

1959. augusztus 26.

Siikes talajok ter «lóerejének megjavítása

j Irta: LOPATNlK JOZEF mérnök, a Bratislava! Öntözőgazdálkodási Kutatóintézet dolgozója

Ma, amikor a mezőgazdasági termelés lényeges fokozása egyik legfőbb célunk, minden mezőgazdasági dolgozó elsőrendű feladata, hogy a nagyobb hozamok érdekében elősegítse a talajok termőerejének emelkedését. A soron következő években államunk komoly összegeket fordít a talajok megjavítására. Mindenekelőtt lecsapolási és öntözőgazdálkodási feladatokat kel! megoldanunk.

Általános talajjavítási feladataink megoldása közben gyakran megfeledkezünk szikes talajaink termőerejének fokozásáról. Viszont éppen a szikes talajok megjavításával szélesíthetjük ki további ezer és ezer hektárral termőterületeinket, ami kétségtelenül emeli majd a mezőgazdasági termelést. Hogy miért feledkezünk meg a szikesekről, ennek leginkább a következő az oka:

a) nagy általánosságban a szikes talajok sajátosságai ismeretlenek;

b) a szikes talajok kisebb-nagyobb szigetek formájában fordulnak elő a termőföldek közepén, ha pedig a szikes talaj nagyobb területre terjed, ezt a területet ún. legelőnek hagyják, s ezzel a problémát leveszik a napirendről;

c) a múltban már többször megkísérelték a szikesek termőerejének visszaadását, de sajnos helytelen módon, ami bizalmatlanságot váltott ki a szikesek megjavításának lehetőségei iránt;

d) a vízzel elárasztott talajokat igen gyakran összetévesztik a szikesekkel (ennek a magyarázatára még visszatérünk)

A szlovákiai szikesek terjedelmét 30 000 — 50 000 ha-ra becsülik. Főleg a komáromi, érsekújvári, nagysurányi, vágsellyei, ógyallai, párkányi, továbbá a tőketerebesi, nagymihályi, királyhelmeci és nagykaposi járásokban fordulnak elő nagyobb kiterjedésű szikesek. Maga a szikes talaj elnevezés általános, viszont talajjavítási szemszögből különbséget kell tennünk a szikesek között. Legalább ezt a három alapvető csoportot említsük meg:

1. szoloncsákok (szerkezettelen szikesek) ;

2. szolonyecek (szerkezetes szikesek);

3. szologyok (degradált szolonyecek).

(Itt említjük meg, hogy a magyarországi szikeseket többféle néven emlegetik a gazdálkodók; ilyen elnevezések: vakszik, monyos szik, tojásos szik, marokkal rakott szik stb. Közöttük a vakszik a legrosszabb. A fordító megjegyzése.)

Nálunk főként szoloncsákok és szolonyecek találhatók, amelyeknek talajjavítási szempontból figyelmet kell szentelnünk. A szology egyelőre még nem okoz gondot számunkra.

A szoloncsák olyan talaj, amely voltaképpen egész keresztmetszetében, de' mindenekelőtt felületi rétegében és a felületén sok sót tartalmaz. Tavasszal vagy esetlen nyári hónapokban a talajfelület kivirágzik, s a sóréteg néhány milliméteres is lehet. Ilyen talajon csak sótűrő növényzet tenyészhet*), amelynek mezőgazdasági szempontból nincs jelentősége. Elegendő mennyiségű és jó megoszlású csapadék esetén ezeken a talajokon aránylag a mezőgazdasági kultúrák is kielégítő hozamot adnak. Egyébként a szoloncsák terméketlenségét az aránytalanul sok só okozza, amely leköti a vizet a talajban. De a só további kedvezőtlen hatása, hogy megbontja a növényi sejteket, főleg szóda (nátriumkarbonát) jelenlétében.

A szolonyec a szikes talajok második fokozatát jelenti, s a szoloncsfcíAól keletkezett. Vegyi és fizikai tulajdonságai kedvezőtlenek. A rossz vegyi tulajdonságok közül mindenekelőtt ezeket említjük meg: lúgos kémhatás, amelynek értéke 8 — 10 pH között ingadozik, nátriummal telített adszoprciös komplexum, amely igen gyakran szóda jelenlétében áll elő. A fizikai sajátosságok közül, főképp agrotechnikai vonatkozásban, a talaj szerkezetlensége és a vízáteresztő-képesség hiánya a legkedvezőtlenebbek. A szoloncsákoktól eltéróleg a szolonyecekben ún. felhalmozódási szint ala<ul ki, amely a szolonyec " terméketlenségének alapvető oka. Ezt a felhalmozódási szintet a talaj különböző mélységeiben találjuk. Minél közelebb húzódik a felhalmozódási szint a felülethez, a szolonyec annál terméketlenebb, mivel a növényzet csupán a legfelső szintből (A) táplálkozhat (ezt a rajzon

cm 0••

10

?0

30

iO

SO •

60 /0 80 90

/űo-*A = lényegében televény- és tápanyagmentes réteg B = eliszaposodott vagy összeálló réteg

C — anyakőzet

figyelhetjük meg). A vízáteresztő-képesség hiánya okozza, hogy nedves időszakban, főként tavasszal, ezeken a talajokon iszap képződik. A víz addig borítja a felületet, amíg csak el nem párolog. Ezért tévesztik össze sokszor a vízzel elárasztott és a szikes talajokat. Miután a víz elpárolog, a szolonyec erősen repedezik. Ezt a talajt a szokásos agrotechnikai időpontban nem művelhetjük. Ha a jó termőerejű talajok közepén szolonyeces szigetek bújnak meg, ez igen gyakran tönkreteszi a talajművelő eszközöket. Sok tapasztalat kell ahhoz, hogy a szolonyec rfiűvelhetőségének legjobb idejét kifogjuk. Ez tényleg művészet. Ha sikerült a szolonyecet fölszántanunk, s aztán bevetjük, esős idő után alig kapunk termést, mert a növényzet vízfölösleg és levegőhiány miatt elhal, de ennek gyakran az is az oka, hogy a felhalmozódási szint sekélyen húzódik.

Amint látjuk, ezeket a talajokat okvetlenül meg kell javítanunk. A szoloncsák megjavítása azért fontos, hogy belőle ne keletkezzék szolonyec, viszont a szolonyecet azért kell rendbehoznunk, hogy újabb termőterülethez jussunk és megakadályozzuk a szolonyec kiszélesedését.

Aránylag könnyen fölismerhetjük a szikes talajokat. A szoloncsákok jellegzetessége, hogy felületükön a só kivirágzik, rajtuk a növényzet megsemmisül (kiég), vagy pedig egészen jelentéktelen hozamot nyújt. Ami a szolonyeceket illeti, ezek nagyobb összefüggő területen legföljebb rossz minőségű legelőt alkotnak, amelynek növényzete főképp sovány csenkeszből, istenfából és egyéb jellegzetes gyomokból tevődik össze. Ilyen legelőn gyakran megreked a víz. A ter-Kivirágzott só a szoloncsákon

*) A sótűrő növények nátriumsókat nem tartalmazó talajon tenyésznek, de nátriumsókat tartalmazó talajon is megélnek. Ilyenek például a sovány csenkesz (Festuca pseudovina), amelyet áljuhesenkesz, vörösnadrág-csenkesz és sziki csenkes- néven is ismernek, továbbá a székfű (Matricaria chamomilla) A sótűrő fák közül ezeket említsük meg: vadkörte, kocsányos tölgy, korán fakadó nyár, fehérnyár, zöld juhar, ezüstfa, gyalogakác, bálványfa, tamariska. nyugati ostorfa.

(A lordító megjegyzése.)

mőtalajon belül rejtőző kisebb-nagyobb szigeteket világosabb színükről ismerjük föl. Ha pedig a mezőgazdasági kultúrák vetése között fordul elő szik, ezt tar foltok jelzik.

Talajjavítási munkánk a szoloncsákok esetében a fölösleges só eltávolításából