Szabad Földműves, 1959. július-december (10. évfolyam, 52-104. szám)
1959-08-12 / 64. szám
256 VIRÁGZÓ MEZŐGAZDASÁG 1959. augusztus 12. Az események színhelyét nem kell külön bemutatnom. Az országban sokan, a Tátra alján mindenki ismeri a híres várost: Szepesbélát. Hires-e? Már hogyne lenne! Réges-régen történt, ki tudná megmondani. mikor, hogy a szerelmesek bolygója: a hold, búbánatában beleugrott a Poprádba. Elmerült, sápadt arca ott fénylett a meder fenekén. Az ükapák nemcsak ismerték, hanem gyakorolták is a felebaráti szeretet legelemibb parancsát: a segélynyújtást! Az atyafiak csáklyákkal a folyóhoz rohantak, bevágták őket ott, ahol a szerencsétlen képe fénylett. Az egyik vaskampó valami szilárd tárgyban megakadt nagyot kiáltott az erőlködő: — Megvan! . Segítség! Egyedül nem bírom!.. Odafutottak a többiek, húzták a esáklya rúdját, egy pattanás: valamennyien hányát vágódtak: az öngyilkost ott látták az égen reájok vigyorogni Kihúzták a holdat a Poprádból. s nagyot ittak a bélai borovicskából! A szomszédos késmárkiak - a kaján hencegők — rájuk fogták, hogy nem a hold volt az. amit a folyóból kihúztak, mert a csáklya vaskampója egy gyökérben akadt meg, az szakadt el abban a pillanatban, amikor az egek bolygója egy felhő mögül előbújt. Mást is mondanak ők, de ezt nem szabad komolyan venni, a Tátra alján mindenki ismeri őket! Például: a bélai községházát ablakok nélkül építették és abba naponként zsákokban hordják a világosságot. Sőt! Mit nem gondoltak ki a rosszmájúak? Megkacagtatták a cipszereket avval a becstelen ráfogással, hogy a lapos tetejű harangtorony füvét a csigán fölhúzot községi bikával legeltették le. Nehogy károsodás érje az értékes közvagyont. összerakták a párnákat, legfelülré a bíróét, aztán nekihajtották a bikát, a nagy állat nekilendült: halálugrás lett a vége! Puffadt bendője fölhasadt, a bíró párnahuzatait két hétig szappanozták és mosták a patak vizében. .Ennyi hazugsággal talán beérték? Dehogyis! Egy szép napon híre futott, hogy a kisbíró kidobolta a városban, miszerint nem szabad a patak vizében valamit csinálni, mert a bélai kisüstösök sört főznek. Még ez a komiszság sem elégítette ki a telhetetleneket: egy »tűzeset- után kipellengérezték őket, hogy a község fecskendői azért mondták fel az oltáskor a szolgálatot, mert az őr az egyikben a kotlót költette. a másikban a krumplit tartogatta! A bélaiakat ette a méreg; minden késmárkiban apagyilkost láttak, miért is búbánatukban kitűnő borovicskájukat itták Mert valóban: felséges ital volt a borovicskájuk! A régi.. a híres oltotta a szomjúságot, megvigasztalta a búslakodót, feledtette a szomszédok gyalázatos rágalmait, meggyógyította a betegeket is. hiszen néhai jő Weber Samu esperes füljegyzése szerint a legutolsó kolerajárványban sem halt meg az, aki borovicskát ivott. Valami Igazuk mégiscsak lehetett a hencegőknek, mert nemcsak az ükapák ideje, hanem az újabb kor is termelt e falak között történeteket, amelyek nagyon hasonlítanak a régiekhez. Tudja a. jő Isten, van itt a vízben, a levegőben, a házigyártású sörben, a híres borovicskában valamilyen bacilus, amely nemcsak az őslakókat, hanem a jöttmenteket is ilyen esetek termelésére képesíti. Tessék csak ide figyelni! A városkába egy századdal ezelőtt szivárgott be az első óhitű. Utódai az évek folyamán úgy elszaporodtak, hogy a hitközségnek már száz és egynéhány tagja volt. Egy ily^n vallási közösség templom nélkül elképzelhetetlen: gürcöltek, spóroltak, és amikor az első világégés előtt a százezredik koronát az alaphoz rakták, komoly terv komoly elhatározást szült: fölépítik a dávidcsillagos templomot. A hitközség egyik oszlopos tagjának építész vőjelöltje megcsinálta a tervet, házikezelésben megindult az építkezés, hogy olcsóbb legyen, de amikor a falak a tető magasságáig nőttek, hirtelen kiürült a pénztár és a munka megakadt. Valóságos forradalom tört ki a hitsorsosok között. Különösen az ortodoxok lázongtak a nyírottak ellen. Akadt olyan is, aki csalást, lopást emlegetett. E szörnyű vádakat tisztázni kellett: hozattak egy másik építészt, aki a munkákat felülvizsgálta. És mi sült ki belőle? Egy újabb bélai eset: a tervező építész a költségvetésbe csak három falat vett be, ők pedig négyet emeltek házikezelésben. Természetesen a pénztár idő előtt kiürült, s az egyházközségben verekedésig fajult botrányok után beállt a szakadás. Nevetnivalóan komoly eset volt, mert a hírhedt bélai bacilus megfertőzte a hitsorsosokat is. pedig ők már csak értettek a kis- és nagyegyszeregyhez. Sőt tovább megyek: még a vadállatok Is beleestek ebbe a különleges nyavalyába, ha a városba tévedtek. Tudvalevőleg nemcsak az emberek, hanem a természet vadjainak is az a szokása, hogy tavasz elején és ősz végén vándorútra kelnek. Sokan azt hiszik, hogy ez csak a költöző madarak előjoga, pedig a négylábúak is gyakorolják. Az egyiket a jobb és több falat reménye, a másikat egy békésebb nyughely vágya, a harmadikat kalandokra hajlamos sűrű vére, a negyediket a szerelem sóvárgása hajtja az egyik hegycsoportból a másikba. Régebben láttak itt vonuló medvét is, sokszor észleltek vándorló szarvasokat és őzeket: a mezőkön át a Magas-Tátrából a lőcsei hegyekbe igyekeztek. így indult vándorútra egy vadkan is. Májusi hajnalon kóborolva, a sárberek! utat keresztezte; finom szaglása itt csemegét szimatolt meg. Az útszéli berkenyefákat ellepték a cserebogarak, amelyek egész éjjel rajzottak, s hajnal felé vagy a levelekre szálltak, vagy fáradtan a földre potyogtak. Ezeket szimatolta meg a vadkan finom ormánya és mert senki emberfia nem járt ilyen korán az úton, fától fáig menve, csámcsogva szedegette az ínyencfalatokat. Maga sem vette hajnalban észre, amikor falatozásba mélyedve zavartalanul a községvégi fatelephez ért. Itt aztán kitört a veszedelem! Fejszés munkások három oldalról ordítva a vadkan felé rohantak. A meglepett óriás nagyokat fújt, végigrobogott a telepen, lekanyarodott a dohánygyári utcasorra. Vida József fővadász új házánál a sarkon nagy meglepetés érte: sikoltozó, ráncosképű öregaszszonnyal került szembe. A vadkan ijedtében nekiugrott a virágos kert vadonatúj drótkerítésének. Iziben feldöntötte. Menekülnie kellett, de előtte csak egyetlen szabad út állt nyitva: a városba vezető utca. A riadalom felverte a lakókat, ámbár a toronyőr semmiféle füstöt nem látott, félreverte a harangokat. A házakból kirohantak az emberek: asszonyok seprűkkel, férfiak lőcsökkel, fejszékkel. Ordítva, sikoltva a vadkan után iramodtak. Mintha a poklok sátánját űzték volna ki a városból. Valaki beugrott a fővadászhoz, akiről mindenki tudta, hogy vadászebre azért nincs szüksége, mert a mezőn a futó nyulat előbb éri utol, mint a leggyorsabb kopó. Kirántotta az ágyból: — Maga még horkol?... Egy vadkan feldöntötte a kertjének kerítését! Vida magára kapott egy malaclopó köpenyt, puskát ragadott, kiugrott az udvarra, begyújtotta motorját és elrobogott. Nem kellett kérdeznie: hol a vadkan, vonulását riadalom jelezte, amely az országúton a mezők felé hömpölygött. Hiába vitte ezúttal gyors lábainál is gyorsabb motor a bősz vadászt, a vadkan ekkor már átúszta a Poprádot, felkunkorodott farkkal az Ihla felé menekült. A beste lelke olykor visszapislogott, nagyokat röffent, talán röhögött is, hiszen a túlsó part dombhátán ott állt az ordítozó üldözők között a puskás vadász is. Nem hallottam, hogy azóta visszatért volna. Elég volt neki egyszer is a bélai látogatásból! Az orvostudomány és az emberiség temérdek olyan bacilust ismer, amelyek lázakat, járványokat, könnyeket és siralmakat fakasztanak, de olyan bacilus, amely víg történeteket, nevetést, kacagást termel, csak egy, egyetlen egy van e széles világon s ez a: bélai bacilus! Pillanatképek a budapesti állatkertről A budapesti állatkert 93 évvel ezelőtt 1866. augusztus 9-én létesült, mint a világ 30-ik ilyen intézménye. Az akkori viszonyokhoz mérten a legkorszerűbben volt berendezve. 1944 decemberében az éhhalál elől menekülő lakosság és katonaság minden ehető állatot lemészárolt az állatkertben. A többi állat éhen pusztult el vagy megfagyott. Amire az ostromnak vége lett, az állatkert területén mindössze két krokodil, egy teve és két víziló maradt életben. Az utóbbiak hetekig csupán cirokseprűket és fűzfavesszőkosarakat ettek, s rettenetesen lesoványodva érték meg a jobb napokat. Az állatkert lényegében már 1946-ban újjáépült és az első ötéves terv folyamán elérte a háború előtti évek színvonalát. Ma már évente másfélmillió látogatója van az állatkertnek. Tervbe vették az állatkert kiszélesítését is a szomszédos Városliget Irányában. Stollmann András (Komárom)' * * * A barázdabillegető különös fészke' A barázdabillegető, ez a rokonszenves, hasznos madár, a legkülönbözőbb helyekre rakja fészkét. Egy természetbúvár például megfigyelte, hogy az egyik barázdabillegető a vasúti pályatest sínje alatt rakott fészket. A vonatok éjjelnappal dübörögtek a fészek fölött, de ez a barázdabillegetőt nem zavarta, s a sín alatt öt fiókát költött ki, amelyeket föl is nevelt. JURÁN VIDOR:
