Szabad Földműves, 1959. július-december (10. évfolyam, 52-104. szám)
1959-07-01 / 52. szám
204 VIRÄGZÖ MEZÖGAZDASÄG 1959. július 1. Az erde hatása a vízháztartásra Talán nem árt, ha mindenekelőtt tisztázzuk a vízháztartás fogalmát. Amint tudjuk, a víz a természetben körforgást végez. A tengerek vizét a levegő áramlása pára alakjában a szárazföld felé sodorja, ahol a párából keletkező víz csapadékként a föld felületére jut. A lot hullt csapadék részint elpárolog, részint a talajba szivárog, a fennmaradó hányad pedig erekben, csermelyekben, patakokban és folyamokban egyesül, majd ismét visszakerül a tengerbe. Ezavíz nagy körforgása. Igen ám, csakhogy számítások szerint a szárazföld körülbelül három-négyannyi csapadékot kap, mint amennyi a tenger felöl beáramlik. A csapadék gyarapításában nagy szerepet töltenek be az érdek, amelyek növényzete egyenletesen sok vizet párologtat el. A talajfelület és a növényzet által elpárologtatott vízből szintén felhő képződik, s ebből a csapadék anélkül hull a földre, hogy a tengerbe jutna és megtenné a nagy körforgást. A szárazföldön belül lejátszódó folyamatot kis vízkörforgásnak mondjuk. Ezeken a folyamatokon alapszik a növényzet vízháztartása, amely alatt a vízfelvétel és vízleadás közti arányt, tehát a vízmérleg szüntelen szabályozását, egybehangolását értjük. Ha a vízmérleg egyensúlya megbillen, ezt a növényzet mindig megsínyli. * * * Víz nélkül nincs élet, nincs kultúra. Bár köztársaságunk területére évente mintegy 90 milliárd köbméter víz hull csapadék alakjában, ez a mennyiség nem elegendő, annál kevésbé, hiszen a nagyarányú párolgáson kívül 28 milliárd m* csapadékvizet a folyómedrek hömpölyögtetnek ki az országból. Miért van szükségünk egyre több vízre? A szocialista társadalom egyik legfontosabb célja, hogy a városok és falvak lakosságának életszínvonala között mutatkozó különbség mihamarabb eltűnjék. Tehát nemcsak a városokban, hanem a falvakon is vízvezetékeket, fürdőmedencéket és csatornahálózatot építünk. De a korszerűsített mezőgazdaságban a falvak népe sem várja immár ölhetett kézzel az égből pottyant esőt, hanam öntözéssel segíti elő a kultúrnövényzet erősödését, ha ez a szárazságban megtorpan. Mindehhez pedig vízről, nagyon sok vízről kell gondoskodnunk. Az a vízmennyiség, amelyet a természet ajándékaként ingyen kapunk, ma már távolról seni fedezi a szükségletet. Honná vegyük tehát a több vizet? Erdőinkből! Az összefüggő állományt alkotó erdőt két ugyanis nyugodtan hatalmas víztartálynak minősíthetjük. Bennük találjvik meg azokat a növénytársulásokat, a amelyek legalkalmasabbak a vízháztsftási tényezők egyensúlyának fenntartására. Ha az erdő földjét fák és cserjék borítják, akkor a lepergett levelekből, az avarból, az elhalt fák és egyéb erdei növényzet korhadékából televény tárolódik, amely alatt hasznos talajparányok tevékenykednek és átlevegősítik a földet. Bármilyen heves zápor is áztatja az ilyen erdőt, a víz képtelen haszontalanul lerohanni, hogy odalenn a völgyben romboljon és fékeveszetten tovaszáguldjon, mert a leveleken koppanó csöppek szétporlasztott vize lassan csurog végig a fa koronáján és törzsén, vagy pedig apró szemerkék formájában hull az avarra. S a víz, amelynek rohanását fa, levélréteg, moha, zuzmó és Ilyenkor nyáron a felhők magasságából csupán vékonyka ér vize ugrándozik le a sziklákon, de télen félelmetes lavina, olvadáskor pedig hatalmas víztömeg száguld végig akadálytalanul a sivár hegyoldalon. egyéb törpenövényzet gátolja, szépen leszivárog az átlevegősített televénybe. Már pedig az erdei televény háromszorta több vizet fogadhat be, mint a saját súlya. Az ilyképpen megfékezett vízből az el nem párolgott és az erdő fáin által föl nem használt fölösleg egészen a vízátnemeresztő altalajig hatol, majd pár hét múltán forrásként feltör. A források táplálják aztán az ereket, a patakokat, és folyamokat, amelyek az erdőkkel övezett völgyekben szelíden folydogálnak medrükben. Ezért hatalmas víztartály az erdő, s ezért hasonlíthatjuk óriási szivacshoz, amely egyszerre rengeteg nedvességet fogad be, majd lassanként szabadítja föl. Viszont ha az erdei növényzet vízháztartásának egyensúlyát megbontjuk, a lejtős területeken évszázadok alatt felgyülemlett televényt a napsugarak átszikkasztják és kiégetik, a szélviharok elhordják, a heves esők a mélybe mossák. A védtelenül maradt talajt a közvetlenül lezuhanó esőcsöppek keményre verik, s nincs többé gát a rohanó, mindent megsemmisítő áradat útjában, amely sziklákat görget, szakadékokat váj és a magával sodort hordalékkal eltörni a völgyben kanyargó medreket. Ezt láttuk a Liptói-havasokban is, amikor legutóbb ott jártunk. Hajdan erdőség födte a havasokat, s az erdő felső határa 1800 — 1900 m-re vonult a tengerszint fölött. Aztán megjelentek a pásztorok, akik fölégették és kivágták az erdőt, hogy havasi legelőket biztosítsanak állataik részére. így szorult lejjebb és lejjebb az erdő felső határa, s jelenleg mindössze 1600 — 1700 m-es magasságban húzódik. A legyöngült erdőn könynyebben erőt vesznek a viharok, a lavinák és a kártevők; a vihardöntés és vihartörés ezen a tájon gyakran megtizedeli a faállományt. De a pásztorok nemcsak azzal idéznek elő súlyos károkat, hogy a legelésző jószág tönkreteszi a zsenge növényzetet és kiültetett facsemetéket. Sajnos, a pásztorok okozta erdőtüzek sem ritkák. Ma is sokan emlegetik még az 1943-as rettentő tüzet, amely egy 12 éves pásztorfiú vigyázatlansága miatt keletkezett. Fuvarosok tanyáztak a Kaporpatak völgyében, akik munkájuk végeztével családjukhoz tértek, s fából épült erdei szállásukat a pásztorfiú őrizetére bíz-Köveket görget maga előtt a tajtékzó hegyi patak, amelynek vize nem szivá-. roghat át imsziklamedren.
