Szabad Földműves, 1959. január-június (10. évfolyam, 1-51. szám)
1959-06-03 / 44. szám
1959. június 3. VIRÁGZÓ MEZŐGAZDASÁG 173 Védekezés a gyümölcshullás ellen Majdnem minden évben sokat virágoznak a gyümölcsfák, de nem minden virágból lesz termés. Közvetlenül virágzás után a virágok egy része, amely nem termékenyült meg, lehull. Azután pedig többször is van gyümölcshullás, amelyet különböző okok idéznek elő. A természetes hullás minden évben megismétlődő jelenség. Ez általában kétszer történik az almaféléknél, míg a csonthéjasoknál háromszor fordul elő. Az utolsó hullást, amely általában júliusban következik be, természetes hullásnak is nevezzük. Ezután már nem történik nagyobb menynyiségü terméscsökkenés, ha valamilyen károkozó nem adódik. Ennél az utolsó hullásnál már meg lehet állapítani a termés mennyiségét, s már előre számolhatunk a gyümölcs elraktározásához szükséges dobozokkal és helyiségekkel. A természetes hulláson kívül még nagyon sok gyümölcs hull le a fáról más élettani, illetve kóros okok miatt. Egy ilyen élettani ok az elégtelen táplálkozásból eredő hullás. Hiányos termékenyülést okoz a talaj nitrogénhiánya, s a csonthéjasoknál még ehez hozzájárul a mész- és foszforhiány is. A túlságosan száraz tavasz is nagyon sok gyümölcshullást okoz, kiváltképpen homokos talajokon. Ilyenkor a gyümölcsfa elvonja a gyümölcstől a szükséges vizet és tápanyagot, s a levélzethez vezeti. Nagy szárazság idején- a gyümölcsön kívül a lombozat egy részét is eldobja a fa. A vashiány is okozhat gyümölcsveszteséget. Ezek ellen a kártételek ellen védekezhetünk. A hullást csökkentheti a virágzás előtt alkalmazott metszés, mert igy a hiányzó részeknek szánt tápanyag és vízmennyiség a gyümölcsnek jut. A magkötést növeli még a helyesen alkalmazott gyürűzés is. Ez a mód fokozott táplálkozásra serkenti a fát. Erről már lapunkban Ruttkay Béla részletesen írt. Szárazság idején az öntözést sem mulaszthatjuk el, mégha nagyobb kiadást is igényel. A fa ezt a gondosságot nagyobb terméshozammal hálálja meg. Az öntözés szellős homoktalajokon nélkülözhetetlen. Említettük, hogy a nitrogénhiány is hátráltatja a megtermékenyülést, illetve nagyarányú hullást okoz a virágzás utáni időszakban. Ezt virágzás előtt megakadályozhatjuk nitrogén trágyázással. Ezzel a trágyázással pótoljuk a gyümölcskötéshez és a gyümölcs fejlődéséhez szükséges nitrogént. Adhatunk foszfor és kálitrágyákat is. De ügyelnünk kell, hogy ne vigyük túlzásba, mert szakaszos termésre ingerelheti a fát. Ha sem vízhiányban, sem táplálékhiányban nem szenved a fa, akkor a gyümölcs nem hull le. Ilyenkor magunknak kell a csomóban levő gyümölcsöt megritkítani, mert csak így termelhetünk jó és kitűnő gyümölcsöt. Ellenkező esetben apró, nem egyszerre érő gyitmölcs lesz az eredmény. Gyümölcshullást okoznak a kóros elváltozások is, amelyek egyes kártevők tevékenykedése folytán jönnek létre. A férges gyümölcs nagy része-érés előtt lehull. A többi, ha be is érik, sok boszszúságot okoz a fogyasztónak, mert a gyümölcs sokszor élvezhetetlenné válik. A gyümölcs férgesedését gyümölcsöseinkben az almamoly hernyója okozza. Kártétele annál is nagyobb, hogy — nevéhez hűtlenül — az almán kívül a körte-, kajszi-, szilva- és diótermésnek is ádáz ellensége. A legnagyobb fertőzés a kevés páratartalmú meleg időben, mifelénk a nagyon is száraz június, július és augusztus hónapokban történik. Az almamoly lepkéi már akkor lerakják petéiket a gyümölcsre, amikor az még csak mogyorónagyságú. A peték 6 — 8 nap múlva kikelnek, s kikelés után mindjárt berágják magukat a gyümölcsbe. A lehullt gyümölcsből pedig a hernyó vis'szamászik a fára, hogy új gyümölcsbe fúrja magát. Egy hernyó tehát több gyümölcsöt is tönkretesz. A hernyó 4 — 5 hét alatt fejlődik ki és azután bebábozódik; a bábállapot 7 — 14 napig tart. A legtöbb bábból még abban az évben új lepke kel ki, amely párzás után igen sok petét rak le. Nálunk az almamoly évente két nemzedékben is előfordul. Nagyon fontos, hogy ellene rendszeresen védekezzünk, mert csak akkor menthetjük meg a gyümölcsöt. Kétféle védekezést ismerünk: mechanikait és vegyszereset. A mechanikai védekezés koronaritkításból, kéregkaparásból áll a nyugalmi időszakban, azután pedig hatékony védekezés, ha a gyümölcsöt rendszeresen felszedjük. A hullott gyümölcsöt főzve felhasználhatjuk a sertések vagy más állatok etetésére. A vegyszeres védekezést permetezéssel végezzük. Virágzás előtt legjobb 1 %-os tömítésű Dynollal, s ha már mogyorónagyságú a gyümölcs, arzénos 0,5 — 1 %-os Aredynnal permetezni. Aredynnal úgy permetezünk, hogy a permetlé a gyümölcsön leheletvékony hártyát képezzen. Hogy az Aredyn rossz tapadókészségét ellensúlyozzuk, gombaölő permetlébe keverjük, éspedig bordói lébe vagy nyári hígítású mészkénlébe. Ezt a permetezést kéthetes időközökben szükség szerint ismételjük. A hernyók a bábozásra sötét, nyirkos helyet keresnek, tehát nagyon helyes, ha a fa törzsére 10 — 20 cm széles, csomagolásra használt hullámpapírt erősítünk. Ezeket a hernyófogó öveket tíznaponként eltüzeljük, s helyettük újakat teszünk. A gyümölcshullást csak akkor gátolhatjuk meg, ha a védekezés szakszerű és idejében történik. Juhász Árpád, szaktanító, (G ú t a) Óriási károkat okoznak a hernyók Különösen Mátyusföld és Csallóköz gyümölcsöseiben felmérhetetlen károkat okoznak a hernyók. A fákon alig marad levél. A lombjavesztett gyümölcsösök nem az őszi lombhullást juttatják eszünkbe, hanem olyanok, mintha a lángszóróval égették volna le a leveleket és fiatal hajtásokat. A fák kérgét koromszerű piszok vonja be, a vastagabb ágakat pedig a bábok palástszerűen fonják körül. A kártétel igen nagy, mert nemcsak az idei gyümölcs pusztul el miatta, hanem a jövő évi is. A megko-Hemyók pusztították el a lombját ennek a fának egy zsigárdi gyümölcsösben pasztott fa, ha ki is hajt, elég lesz, ha erejéből a hajtórügyek növelésére „és beérésére jut, de virágrügy növelésére nem képes. De még a fa is könnyen belepusztulhat. Megdöbbentő a kár, ha figyelembe vesszük, hogy minden járásban van növényorvos és növényvédelmi szolgálat. Mit csinálnak? Vagy alusznak, vagy nem látják a kártételt. De aki ilyet nem lát ? ... A csukott szemmel járó ember is észreveheti, hogy mi történik a feje fölött. Az élelmet nem találó hernyók potyogva igyekeznek a föld felé, hogy minél előbb a bokrokon vagy más növények levelein élősködjenek. Már a diófák leveleit is tömegesen megtámadták. Erre mindig csak a végső esetben kerül sor, amikor a hernyót az éhhalál fenyegeti. A növényorvosoknak nemcsak az a kötelességük, hogy elküldjék a permetezőket oda, ahova kérik, hanem figyelmeztetni kell a községek vezetőit a veszélyre. Még a fák nyugalmi állapotában le kellett volna szedni a hernyófészkeket az ágakról, de ha ezt nem tették meg, akkor a hernyókat és a bábokat kell elpusztítani. A lepkékkel már csak a gyermekek kergetőznek, de nem a felnőttek. A kár teljes elhárításáról már szó sem lehet, de a gyérítéséről igen. Ügy látszik, hogy itt már nem elég a szép szó. Büntetni kellene azokat, akik nem irtják kertjeikben a káros rovarokat. Ha pedig a község elöljárósága sem törődik vele, ott van a járási erdő- és mezőgazdasági ügyosztály, figyelmeztesse beosztott szerveit. A büntetés olyan is lehetne, hogy a tulajdonos terhére pénzért pusztítanák el a hernyókat, ha maguk nem akarják irtani. Az iskolás gyerekek két-három nap alatt elvégeznék az egész községben az ilyen munkát. Ha pedig még levél van a fán, arzénes permetezéssel, nyers nikotinnal, káliszappannal érdemes megfékezni a hernyók kártételét. A védekezésnek, illetve a hernyópusztításnak ki kell terjednie a gyümölcsösökben található mindenféle bokorra is. A hernyóknak különösen kedvelt tanyájuk az élősövény. Itt kell leginkább végrehajtani az irtást. Az elhanyagolt gyümölcsösök közveszélyt jelentenek, mert a kártevők megfertőzik a többi gyümölcsöst is, ahol a védekezést rendszeresen végzik. Amikor már lepkévé válnak, nehéz ellenük a védekezés, ezért addig kell elpusztítani minden hernyót és bábot, amíg nem válik lepkévé. (Cs)
