Szabad Földműves, 1959. január-június (10. évfolyam, 1-51. szám)
1959-05-20 / 40. szám
1959. május 20. VIRÄGZÖ MEZÖGAZDASÄG 155 Ai öntözési mód megválasztásakor is tartsuk szem előtt a gazdaságosságot Irta: LENKEY Z. GÉZA, a búcsi EFSZ mezőgazdásza Miután az adottságokat tárgyilagosan elemeztük, eldöntjük, hogy milyen módon és úton juttatjuk el az öntözővizet a mezőgazdasági kultúrákhoz. A vizet csatornákból, patakokból stb. mellékcsatornák segítségével vezetjük az öntözendő terület széléhez. Több kérdést kell megfontolnunk, ha vizet a legjobb módon akarjuk a növényzet rendelkezésére bocsátani. Föltétlenül kerülnünk kell a víz pazarlását, nem szabad kárt okoznunk a növény állományában, vigyázzunk a talajszerkezetre, s mindig tartsuk szem előtt a költségeket. Az öntözés módokat két főcsoportra oszthatjuk, mégpedig felületi és altalajöntözési módokra. A felületi öntözési módok közül a leggyakoribbak a permetező, a barázdás áztató, a bolgár árasztó stb. öntözés. A permetező öntözési mód áll a legközelebb a természetes csapadék hullásához. A vízvezetési veszteség kicsi, mivel a vizet csöveken továbbítjuk. Nincs szükség a terület egyengetésére, s ezt a módot enyhébb lejtésű terepeken alkalmazhatjuk. Gyáriparunk komplett permetező-berendezéseket állít elő, amelyek fölszerelése nem igényel különösebb szaktudást. Ezt az öntözési módot nagyobb területű konyhakertészetekben és alacsonyabb növésű kultúrák, például cukorrépa, burgonya stb. vízellátására használjuk. Hátránya ennek a módnak, hogy berendezése nagyobb befektetést igényel, a csövek, permetezők átrakása és átszerelése pedig nehézkes, ugyanakkor költséges is. A permetező öntözés rontja a talajszerkezetet, iszaposít és tömít. A felületi párolgás háromszorta nagyobb, mint természetes csapadék esetén. A csöppek esési sebessége és sűrűsége nagyobb, mint a természetes csapadéké, úgyhogy emiatt a beszivárgási képesség lassúbb és a felületi viz felgyülemlik. Azt a sokszor előforduló gyakorlati rossz szokást is meg kell említenünk, hogy 30-35 fokos, sőt nagyobb melegben is permetező öntözést végeznek 8-15 fokkal alacsonyabb hőmérsékletű vízzel, ami károsan befolyásolja az öntözött kultúra fejlődését. Ha adottságaink permetező öntözés alkalmazására kényszerítenek bennünket, ■ igyekezzünk mérsékelni a káros tényezők hatását (kora reggeli, késő esti és éjszakai öntözéssel), s a talajerő és szerkezet megóvására nagy gondot fordítsunk. » A felszerelés hordozható és állandó jellegű lehet. Az utóbbi magas beruházási költséggel jár, s föld alatti vagy ffcld fölötti lehet. A föld alatti változat lényege, hogy a csöveket megfelelő mélységig a talajba süllyesztjük és a kimeredő vízcsapokon (aknákon) hozzuk föl a vizet a permetező készülékhez. A föld fölötti módszer alapelve, hogy a tartókra szerelt csőhálózatot egy-két méter magasságban vezetjük. A barázdás áztató öntözési módot sík terepen alkalmazhatjuk, esetleg a terep 100 m-enként 5 — 10 cm-t lejthet. Ez az öntözési mód több talajmunkát követel, s ezúttal a vizet a csatornából, patakból vagy egyéb víztárolóból ki kell emelnünk és árkokon át kell a barázdába vezetnünk. A víz kiemelése gépi berendezéssel történhet, ha a vízforrás szintje alacsonyabban fekszik, vagy pedig öneséssel oldható meg, ha a vízszint az öntözendő terület fölött húzódik. Az utóbbi egetben a vizet zsilipen, dudán, szivornyán át engedjük az árokba. Az öntözőárok és a belőle jobbra-balra elágazó barázdák jellege ideiglenes, tehát az őszi termésbetakarítás után az árkokat és barázdákat fölszántjuk. Ennek a módnak az alkalmazásakor ismernünk kell a naponként és az öntözési idény alatt rendelkezésünkre álló vízmennyiséget, s azokat az időpontokat, amikor az öntözött kultúra vízigénye a legnagyobb (tenyészidőben a mezei kultúrákat kétszer-háromszor öntözzük). Ez az öntözés mód általában a széles sortávolságra (30 — 70 cm) vetett kultúrák esetében használatos, hogy a sorok között vetés után a sekély vagy mély barázdákat^gépi, esetleg fogatos eszközökkel elkészíthessük. A vetést, illetőleg az ültetést a tervezett öntözóárok hiányára merőlegesen végezzük, s az öntözőbarázdák is merőlegesen húzódjanak az öntözőárokra. Amikor öntözőárkot készítünk (összeszántással), lehetőleg arra törekedjünk, hogy az árok a terepszint fölé kerüljön, s 200 — 500 m-es hosszúságban valamelyest essék. Az öntözőárok belső falait végig ledöngöljük. Az árok szélessége a mélység kétszerese. Mind az öntözőárok, mind a barázdák a mezei kultúrák első-második növényápolási munkálatainak idejében készüljenek. Ha barázdás öntözési módot alkalmazunk, a növény a vizet a sorközökben húzódó barázdák beázásának révén kapja. Pár nappal az öntözés végrehajtása után az öntözőárok és a sorközi barázdák keresztszelvényében a hajszálcsövességet kézi horolóval megtörjük, vagy pedig erre az árok és a barázda keresztszelvényének megfelelőn beállított lókapát használunk. Barázdás áztató öntözéskor mindig figyelembe kell vennünk a talaj vízáteresztő képességét. Nehezebb talajok esetén a barázdák egymástól 60 — 140 cm-re, míg jó mezőségi vályogtalajokon akár 1,4 — 5 m-re is húzódhatnak. Viszont az utóbbi esetben a barázdát pár órán belül másodszor is megtöltjük vízzel. Ilyképpen lmonként 400 — 600 m3 vizet juttathatunk a növényzetnek. Miután a víz nem csak mélyre, hanem oldalra is terjed, az öntözést követő egy-két nap múltán tapasztalhatjuk, hogy az öntözésre szánt terület az igényelt vízmennyiséget megkapta. Előnye ennek az öntözési módnak, hogy a vízveszteség a permetező öntözéshez képest kisebb (20 — 25 %), nem idéz elő káros talaj- és növénylehűlést, a talajfelület nem iszaposodig nem cserepesedik és szerkezete nem romlik. Az öntözés gyors, s a munkaerőszükséglet kicsi. Az öntözendő területet 6 — 12 ha-os táblákra oszthatjuk. s az öntözőárkok távolsága szerint gépi és fogatos munkaerőt használhatunk. Egyébként sekély- (8 — 15 cm) és mélybarázdás (15-25 cm) öntözést különböztetünk meg. Kisebb üzemekben rendszeresítik a bolgár árasztó módot, amelynek hátránya, hogy iszaposít, a talajt erősen tömíti, gépi és fogatos talajművelést nem alkalmazhatunk, tehát sok emberi munkaerőre van szükség. Kizárólag rendkívül értékes kultúrák öntözésére szolgálhat. Nekünk, mezőgazdászoknak, mindenütt nagyüzemi öntözési módszerek építésére és állandósítására kell törekednünk, ahol a terep “megfelel, s ahol a víz kellő minőségben és mennyiségben áll rendelkezésre. így tudjuk a terméseredményeket a szárazságtól, aszálytól függetleníteni. Szerény véleményem szerint a jobb terméseredményeket és a gazdaságosságot csak az altalaj öntözésével érhetjük el, különösen ott, ahol a vízátnemeresztő réteg elég közel húzódik a talaj felszínéhez. Igaz, hogy ezzel sok a munka; 80-100 cm-re kell süllyesztenünk a szivacsos téglákat, drágák a különböző öbnyílású alagcsövek, amelyek beszerzése sem a legkönnyebb. Ezeket a nehézségeket enyhíthetjük és 100 %-ban elérjük célunkat azzal a kifogástalanul bevált módszerrel, amelyet a 40-es évek elején az egyik magyarországi üzem használt. Ez a módszer az akkori alagcsövezési költségeknek mindössze 22 °/o-ába került. Miből is állt ez? Ősszel egy 60 holdas táblán 300 m hosszúságban két ggzeke 10 — 15 m-es távolságban egyes ekével 30 — 40 cm mély barázdát húzott. Ebbe a barázdába 10 — 15 cm átmérőjű és három helyen dróttal szorosan átkötött szölővenyigeköteget raktak le, s a kötegeket egymásba tolták, éppúgy, ahogyan a kályhacsöveket szokták egymásba illeszteni. Beföldelés után elvégezték az őszi szántást. A venyigekötegek végét a tábla peremén aknaszerűleg képezték ki. A tábla két hosszanti oldalán a vizet úgy eresztették be. mint ahogyan ezt barázdás öntözéskor szokás. Az áramló víz a venyigekötegben bizonyos esési sebességet kapott, s 150 m-es távolságra jutott el a föld alatt. A szemközti oldalról érkező víz szintén 150 m-es távolságot tett meg. Kísérletként ezen a táblán öt kultúrát termesztettek, amelyek 15Cf — 300 %-os terméstöbbletet adtak az ellenőrző parcellákkal összehasonlításban és ugyanolyan agrotechnika mellett. A venyigekötegek tartóssága még a harmadik év végén is kifogástalannak bizonyult. Az 5 — 6. évben, az utolsó öntözés alkalmával meszes vizet használtak, majd keresztben elvégezték a mélyszántást és egy esztendőre kihagyták az öntözést. Ezután ugyanezzel a módszerrel ismét lerakták az új venyigéket, de az előző öntözösorok közötti feletávolságra, hogy az új venyigés alagcsörendszer ne kerüljön ugyanarra a helyre, a már iszaposított talajrétegbe. Ezt a módszert mezőgazdásztársaim figyelmébe ajánlom, mert kis befektetéssel jó eredményeket mutathatnak föl.
