Szabad Földműves, 1959. január-június (10. évfolyam, 1-51. szám)
1959-05-09 / 36-37. szám
1959 május 9.' \feaUad Földműves 7 Lovicsek Béla, a csehszlovákiai magyar prózaírás egyik nagy Ígérete. A fiatal prózaíró Mács József mellett, egy jól sikerült novelláskötettel. a Haragosokkal újból tanújelét adta rátermettségének. Ha az olvasó elolvassa ezt az elbeszéléskötetet, elégedetten teszi le a könyvet. Lovicsek Béla sikerének titka javarészt azzal magyarázható, hogy ismeri a falusi embereket, akikről Írásainak túlnyomó része szól. Látszik rajta, hogy nem csak a novellába szökkenő élményszerzési vágy vetette a falusi nép közé. Azt a keserves sorsot, mely a szegényparasztságnak jutott osztályrészül, maga az elbeszéléskötet írója is átélte. Az ő feltörekvő és mindenképpen érvényesülésre méltó törekvéseire és tehetségére éppúgv rálépett és letörte a kiváltságosoknak kedvező régi világ, mint nagyon sok jobb sorsra érdemes szegény emberét. írásai éppen ezért nemcsak saját sorsáról szólanak, hanem egy osztály, az elnyomott falusiak, a parasztok fájó emlékeit is megszólaltatják. Lovicsek Béla tehetségének kibontakoztatásához a múlt számtalan keserű élménye adta meg a mozgató rúgót. Ez érlelte meg benne az elhatározást, ez vezette tollát, amikor a régi világ igazságtalanságait mutatta be. Ezt a Haragosok-ban helyesen és jó írói érzékkel teszi. Szerepelteti. mai világunk embereit, a régi világ keretei között s igy fest helyes képet mai életünkről, így mutatja be, hogy a fejlődésnek magunk mögött hagyott része hosszú, terhes, de eredményes volt, mert mai életünk született belőle. Bemutatja hitelesen és meggyőzően, hogy a régi világ egyegy elnyomott alakja ma hogyan érez, és hogy ennek az érzésnek értékét mi adja meg. Az irő maga is szegény ember gyereke. Már a múltban fűtötte a tudásvágy. Ezért vitte öt „kopott, fekete kabátú" apja a gimnázium felvételi vizsgájára ahol a sok úri gyerek között úgy érezte magát, mint „szürke veréb a büszke pávák között“. Hiába felelt a legjobban Apja munkás volt, flát ezért nem vették fel az Iskolába, sőt az igazsántalansaq ellen joggal, de egyedül fellázadó apát csendőrökkel hur oltatták el. A nagyapjától is csak ilyesmit hallhatott: „Hej. de kevés jót nyújtott nekem az életi... Egyesek meg csak turkáltak a sok jóban . . Hej fiacskám nehéz az élet. nagyon nehéz!“ De a tért szeretett volna még sokáig élni, megérni azt az időt. amikor végre igazság lesz a földön, amikor majd az unokájának is jobb sorsa lesz. Ezt a két időszakot, a múltat és a jelent, mutatja be az fró jövőbe szökkenő perspektíváival együtt. S meg kell állapítanunk szive, elméje megfelelőképpen reagál az emlékekre. Helyés tanulságokat von le belőlük, s a legtöbbször úgy ábrázol, hogy meggyőző írói erőről es jó képességről tesz tanúságot. Fiatal író, aki még a tollát nem járatta be. Éppen ezért fokozott mértékben kell és jólesik néhány kritikai megjegyzést fűzni elbeszélő kötetéhez. * * * Mint általában íróinknál lenni szokott, nála is azok az elbeszélések sikerültek a legjobban, amelyek cselekménye a múltban játszódott le, s amelyeknek maga az író is közvetlen szereplője volt, (Kis puska. Apám azt akarta, hogy tanuljak) vagy pedig amelyekben a múltat és a jelent hasonlítja ' össze. (Az unokák. Nagyapám). Lovicsek nemcsak érezteti és ábrázolja a fejlődés szükségszerűségét és törvényszerűségét, nemcsak a fejlődés tényét mutatja be, hanem annak jelentőségét át is érzi. Oly őszintén, oly emberien, hogy a megtett út után a célbaérés könnyeket csal a szemébe, s az író ezt a tényt nem szégyenli. A nagypapa a régi világ embere, aki szinte restelli kisfiamnak szólítani tanítóvá lett unokáját, az új világ megbecsült emberét. Mennyire kifejező, lényeget feltáró és őszinte Lovicsek megállapítása: „Ügy láttam, mintha szemébe a régi alázatos szolgaság költözött volna. Elszorult a szívem, és akaratlanul Is könny szökött a szemembe.“ S milyen hihető és magától érthetően természetes a nagyapó fejlődése ö. aki még abból a világból való, amikor nemcsak „a hideg tél jármolta a szegény embert“, hanem áthidalhatatlan ellentéteket állított ember és ember közé a társadalom, most felfogja, megérti és érA „HARAGOSOK“ margójára tékeli a szinte álomnak túnő valóságot. Aki egyszer meglelte az emberies világot, az többé soha sem fog lemondani róla. Ezért adja a jelen emberiességét féltve a tanácsot tanítóvá lett unokájának: „Csak tanítsd és neveld az embereket kisfiam, hogy soha többé vissza ne térjen a múlt". Az Unokák című elbeszélés befejezése kissé frázisos és logikátlan. A volt uradalmi kocsis nagyapó, aki unokáit a gyermekotthonná alakitott kastélyba kíséri a látottak fölött valósággal megdöbben. Hatvannyolc évet élt, de annyi játékot, mint itt még egy rakásod nem látott. Negyven esztendeig kocsiskodott a „méltóságosnáí“. de ilyen játékokkal még az ő gyermekei sem játszottak. A sok játék most mind a dolgozók gyermekeit. köztük az ö unokáit is várja. A nagyapó mind ezt látva átérzi és értékeli a tény nagy horderejű voltát. S „büszkeség, diadalmas öröm izzott a hangjában, jelezve a kibontakozó jövő győzelmét a zsarnoki múlt felett. Itt domborodik ki a novella mondanivalója, mellyel be is lehetne fejezni De az író még tovább akarta szőni az elbeszélés fonalát. Még egy pillantást akart vetni az öregre, aki elfelejtette hatvannyolc éve minden gondját-baját, ő maradt unokáival a legtovább az óvodában a vidám gyerekek között. „Velük örült, velük kacagott, mindenről megfeledkezve.“ Az elbeszélésnek még itt sincs vége. Kár Az Író még további szerepeltet, s a befejezés frázisossá válik- A kifele igyekvő nagyapa „tekintete egy pillanatra megállt a kis asztalokkal szemben levő falon, ahol díszes keretben Lenin arcképe függött.“ A mondanivaló elvonatkoztatása az előbbi megállapításokkal összehasonlítva logikátlan Az elbeszélés befejezése szerint a nagyapó már kint volt a kastély parkjában a gesztenyesor lombjai alatt, ahol csodálatos melegséget érzett szivében. Tehát nagyapóban a Lenin-kép láttán egy bizonyos idő eltelte után lett egyszerre világossá a mai élet értelme és törvényszerűsége és felfogását kísérő csodálatos melegség is egyszerre jelentkezett a szivében. S itt a következetlenség. Az elbeszélésben már előbb olvashattuk „volt valami Bolya bácsi1 (a nagyapa) hangjában, ami marokra szorította a hevesen dobogó szíveket Büszkeség, diadalmas öröm izzott a hangjában, jelezve a kibontakozó jelen győzelmét a zsarnoki múlt felett. A kötet címadó novellája a „Haragosok“ a feltartóztathatatlan haladó élet igazát és győzelmét mutatja be közvetlenül, emberien, az emberek egymás közti viszonyát meghatározó két legfontosabb, legdöntőbb tényen keresztül. A vagyon és a szegénység, a tiszta szerelem és az ezt letiporni kész osztályellentét alapján. Kocsis Péter, a jómódú urasági vincellér és Hajnóci Imre azért haragosok, mert Kocsis nem adja egyetlen lányát Hajnóci fiának, Jóskának. Hiszen nekik „rozzant viskójukon kívül semmijük sincs és napszámból tengetik az életüket“ Annuska azonban a szivére hallgat, s szülői beleegyezés nélkül követi Jóskát, felesége lesz. Kocsis, akinek csak a vagyon volt a fontos, elveszíti egyetlen lányát is. Annuska boldog a szegény, de becsületes munkáscsaládban Nem így az apja. Mikor leányának gyereke születik, megérzi, hogy az igazi emberi érzések mégis csak több boldogságot rejtenek, s ő is erre. az útra lép Eljut a jogukért harcoló, nagyobb darab kenyérért sztrájkoló munkások igazságának megértéséhez is. S most már inkább megtagadja az uraság szolgálatát, de őket nem árulja el. így azután kibékül a két haragos, mert Kocsis Péter megtalálja a helyes utat, vejét, leányát és a családi élet meleg boldogságát. Lovicsek az idáig vezető utat jó írói érzékkel ábrázolta. Bemutatta a falusi élet tipikus alakjait is. Hiteles képet festett az uraságról, a munkásokat eláruló munkásarisztokrata vincellérekről, a sztrájk előkészítéséről, lefolyásáról, a sztrájktörők szerepéről és az ellenük való harcról anélkül, hogy mind ez zavarná a fő mondanivaló kifejtését s feldarabolná a meseszövés egységét. A fiatal Hajnóci fejlődését azonban hitelesebben, meggyőzőbben kellett volna ábrázolni. Az író képessége, művészi ábrázolókészsége akkor van leginkább próbára téve, ha mai életünk alakjait ábrázolja sokrétű ♦roblémái tengerében. Lovicsek nem félt az igazi prob- n lémák felvetésétől. Rámutatott arra, ^ hogy a földműves embernél hosszú és ft nehéz út vezet az elhatározásig, hogy 3 a szövetkezetbe lépjen. A lépteket a '* jövőbe irányító és a múltba húzó ^ éPjk harcából, azonban mindig az új 3 felé irányítja. 3 A falusi emberek egyéni élete be- 1 mutatásánál kitűnik, hogy az író ^ ismeri a falusi emberek gondolkozá- v sát. (Választ a legény. Rozika), s ezt 3 igen hűen, a lényegre tapintóan áb- \ rázolja. Van azonban eset, amikor [5 csupán az eseményeket rögzíti annak \ ellenére, hogy bizonyos eszmei mon- 3 danlvaló kidomborítására kitűnő al- j kálóm nyílt volna. A félresiklott élet- t ben például minden szinte sorsszerű, 3 pedig az író, a háború megnyomorító 1 erkölcsi hatását jól kiemelhette volna. Nem eléggé világos, hogy Foltán Jolika V hogyan kerülhetett annyira mély er- 3 kölcsi útvesztőbe. Hiszen lánykorában j bár szegény, mégis gazdag volt, mert J volt „két dolgos keze, mert ügyes, v tűzrőlpattant, mert olyan tiszta volt 3 a lelke mint a hó, olyan áldott puha j volt a szive, mint a falat kenyér". ' A befejezés sem nagyon meggyőző, « mely háromévi börtön letöltése után " új. tisztességes élet kezdésének lehe- ■ tőségét sejteti. Ez azonban — miután j látjuk, hogy Joliban nem volt meg az elegendő erkölcsi erő, s nem volt senki, akire támaszkodva új életet kezdhetne - az olvasót nem győzi meg , Helyes, ha fölvetjük, bátran rámu- ’ tatunk napjaink hibáira, mint Lövi- • esek azt az „Igazságkeresés“ című ; novellájában tette. A Reháky. a hiva- , tál főnöke megfeledkezett az emberi kötelességéről, arról, amit Veres János így fogalmazott meg: „Nálunk i embernek lenni, rangot és kötelessé- , get jelent!“ Igen, ezt érezni, éreztetni • és ábrázolni kell. A szereplő azonban [ sohasem mondhatja magáról, sohasem , beszélhet így, mint a novella szerint ' a sérelmet elintéző ellenőr: „Pozso- ! nyi vagyok, a megbízotti hivatal tisztviselője .. Ember vagyok, érti bá- ] csika . . Ember, akiben szív dobog, r akinek lelke van.“ Lovicsek könyve, ha némelyik el- , beszélése művészi ábrázolás szem- ' pontjából nem is tökéletes, mégis ; sokat nyújt az olvasóknak. S ha írói egyénisége tovább fejlődik, bízhatunk . abban, hogy még sok szépet; művé- , szít nyújt egyre növekvő olvasótábo- 1 runknak, i CSIZMADIA DEZSŐ Ú tf I Nem tipikus, [j de sok helyen előfordul... ] Sándor találkozót régi katonacimbo- ' rajával, Józseffel, Mivel elég messze > laktak egymástól, nagy volt az öröm, , hogy összejöttek. Elmondtak egymás- fi nak minden családkörüli újságot, ki Ű beteg, ki halt meg, végül a szövetke- a zetre terelődött a szó. rj- Mi van nálatok a közössel? Hogy megy a gazdálkodás? - érdeklődött Sándor- Mint minden faluban. Néha megy a munka, mint a karikacsapás, máskor meg elakad, mint a kátyúba került szekér.- Oszt mi az oka az elakadásnak.- Hogy mi? Legtöbbször az asszonyok nyelve. Olyan az komám, hogy mindig forog . mint a szélkerék.- Ej, Jóska! Akkor forog csak a szélkerék is, ha fúj a szél.- Hát van benne válami, mert min- ^ dig találnak okot, ami kicsalja belőlük ) a hangot. f- Aztán micsodát? Mi az az ok? I- Az elnökünk felesége. Azzal'( veszködnek azok az égetni való asz- t szonynyelvek leginkább ... az a cél- r tábla. ÍJ- Mért éppen öt választották? - V kíváncsiskodott Sándor. r- Mert önagysága azt hiszi, hogy f neki nem illik megfogni a kapanyelet, t Bolond lesz dolgozni, ha már elnöknél V No hát, hogy nektek még ilyen k problémáitok is vannak! Nálunk ilyes- T mi még sose fordult elő. Nincs is az h elnök feelségével semmi baj. f- Áruld el már. hogy csináljátok, f hogyan lehet az? t- Ogy hogy a mi elnökünknek f nincs felesége, — kacagott Sándor, f VÍGH RÓZSAT Mars-lakók voltak itt? Több mint félévszázada történt, hogy hatalmas meteorit esésének gyanúja hozta lázba a világ közvéleményét. Mivel a kérdés azóta is rejtély maradt, érthető, hogy a tudósokat még ma is foglalkoztatja a titok: meteorit esett-e 1908-ban az Orosz tajgába, vagy más bolygóról irányított rakéta. De nézzük csak sorjába! Lássuk a tényeket. 1908. júniusában egy francia csillagász idegen test földkörüli forgásáról adott hírt. A Nap által megvilágítva jól látható volt, s mindinkább közeledett a Földhöz. A tudós világ felbolydult. A kérdés lényege ekörül forgott: vajon egy eddig ismeretlen bolygó Földdel való öszszeütközésére számíthatnak-e, vagy csupán óriási meteorit-zuhanással. Az említett év július 30-án történt az eset a messze Szibériában a Tunguszka folyó mentén. Mintegy 100 ktn innét, a végtelen Szibériát átszelő gyorsvonat mozdonyvezetője a pályát figyelte Valamit mondani akart fűtőjének, s abban a pillanatban, ahogy feiéje fordult, hirtelen nagy nyomást érzett, s a lélegzete is megállt. Felette óriási fényesség jelent meg, mind közelebb kerülve, úgy, hogy elhalványította még a Napot is. Azt hitte hamarjában, hogy ég a Föld és az ég is, s lefékezte mozdonyát. Majd óriási robbanások következtek. S amikor mind ez elmúlt, újra munkához látott, s a gyors utasaival együtt folytatta útját. Senki sem tudta, hogy miről van szó. Eddig a szemtanúk megfigyelése. A megfigyelők nagy többsége abban a hiszemben volt, hogy valami óriási meteorit-zuhanással állnak szemben, mely nemcsak hogy óriási hőt fejlesztett, de a hatalmas légnyomás következtében néhány száz kilométeres körzetben kiszaggatta a fákat. Az óriás robajt mintegy 1000 kilométerre hallhatták, s nemcsak Irkutszkban és Taskentban, de Jénában is (Németország) földrengést észleltek. A keletkezett légnyomás kétszer megkerülte a Földet, és határozott jeleket jegyeztek a londoni műszerek is. Három napon át volt Európa és Észak- Afrika felett a fénylő gombolyag figyelhető. Fényénél nemcsak fényképezni, de még újságot is lehetett olvasni. Színe sárgászöld volt, s fokozatosan vörösbe ment át. De a meglepetés csak ezután következett. A kutatók többszöri meteorit-kereső munkája sikertelen volt. 20 kilométeres körzetben találtak ugyan kisebbnagyobb krátereket, de a meteoritnak nyoma tűnt. A robbanás középpontjában letarolva, de álltak az erdő fái, míg távolabb gyökerestől tépte ki az ismeretlen erő. És most mérlegeljünk. Valóban meteorit eséséről lehetett szó? A tudósok feltételezése, mely kategorikusan kizár minden más lehetőséget, semmivel sincs alátámasztva. Sőt! Lehetséges az, hogy az ilyen óriásnak hitt meteorit után még csak porszemnyi nyomokat sem találtak? Még ha zuhanása közben az összes energia hőben sugárzott volna is ki, akkor is kellett volna nyomokat találni. Ugyanakkor kevés valószínűség van arra is, hogy ilyen óriási test csak úgy egyszerűen megjelenjen. S magában a szemtanúk megfigyelése teljes mértékben elüt a meteorit-esés ismert lényeitől. De ott van még a megcsonkított, leveleit, ágait elhullatott erdő! Lehet a kérdésnek más oldala is. Vajon nem bolygó-közi rakétával áliunk szemben?! Ezt a feltételezést először Alekszander Kazancev szovjet író vetette fel a „Robbanás" című elbeszélésében. A szovjet/tudósok egy része — köztük A. A. yíhajlov, P. P. Parenago, Voroncov-Verjaminov, s több más ismert tudós — egyetértett ezzel a feltételezéssel. Ha a tényeket mérlegeljük, rájövünk arra, hogy itt tulajdonképpen a magfizikából jól ismert új hajtóanyaggal lehet dolgunk. S a robbanás lefolyása majdcsaknem pontosan megegyezik az atomrobbanással. (Abban az időben még csak elképzelés sem lehetett erről.) K, P. Floreckij legutóbbi tudományos kutatása is azt igazolja, hogy az „ismeretlen test“ robbanása a levegőben történt. így magyarázható, hogy a robbanás középpontjában „enyhébb“ lefolyású volt a hatás, mint távolabb. Rasla — Fldm. 4. 5. S még valami, ami tényként kínálkozik. Az abban az időben itt élő evenk nép, amely a robbanás következtében nem pusztult el, később mégis mindannyian kihaltak. Ismeretlen betegség pusztította el őket, melyet a „jósok“ úgy hittek, hogy az istenek tüzének áldozatai lettek. (Égető érzés.) Ma, Hirosima és Nagaszaki után, valamint az atomrobbanás következtében meghalt japán halászok után nyugodtan állíthatjuk, hogy az evenkok (???) is hasonló halált haltak. A közelmúltban A. J. Molockov, szovjet technikus feltételezése elevenítette meg a tudományos világot. A szemtanúk nagy többségének véleménye, s az akkori tudományos megállapítások nyomán ugyanis kiszámította, hogy a katasztrófa felett az ismeretlen test sebessége 0,7 km volt másodpercenként. Ez a sebesség megfelel a mai léglökéses repülők sebességének, s kizárja a meteorit feltételezésének hiedelmét, melynek sebessége sokszorosa az említettnek. Hisz a változó (csökkenő) sebesség ténye is ellentmond ennek. (A meteorit „képtelen“ fékezni), s mindezek a tények amellett szólnak, hogy a tunguz-i (?) meteorit valójában más bolygóról irányított bolygóközi repülő volt. Honnét repülhetett hát ez a „vendég“? 1956-ban a Mars 56 millió kilométerre megközelítette a Földet. Ez a közelség 17 évenként ismétlődik. A. A. Mihajlov szovjet tudós véleménye szerint abban a pillanatban, ahogy a legközelebb haladt a Föld körül, felszínén nagy robbanások jeleit figyelhették meg a csillagászok. A műszerek is feljegyezték ezeket, s amellett tanúsítanak, hogy a magfizikából ismert, értelmes lények által irányított robbanások voltak. Hasonló, irányított jeleket már 1909-ben felfogtak! És 1999. a Mars Föld-közelségét illetően megfelel 1956-nak! A felfogott jelek hasonlítanak a földi adó kisugárzott jeleihez. Alekszander Kazancev kitart állítása mellett, hogy a Mars-lakók legalábbis azon a fokon állnak, mint az ember. Feltételezi, hogy az említett „idegen test“ az ő művük. Felkérte Sternfeld ismert szovjet tudóst, számítsa ki a rakéta legkedvezőbb kilövési feltételének Idejét. Az időpont 1907- re és 1909-re esett. Tehát nem 1908- ra. Kazancev azonban nem hagyta magát. Feltételezte, hogy a Marslakók az utat a Vénuszon való megállással számították ki. És Sternfeld újabb számítása szinte hihetetlen volt. A rakéta legkedvezőbb kilövési idejét vette számításba — a Vénuszról — úgy, hogy a Földre érés ideje: 1908. június 30! Tehát az az idő, amikor az „ismeretlen test" robbanása bekövetkezett. Egyben kiszámították azt is, hogy a legkedvezőbb visszatérés ideje 1909 lett volna. Rakéta volt, vagy meteor? Marsról, vagy a Vénuszról (ahol hasonlóképp élhetnek élőlények), vagy a naprendszer más bolygójáról?! Ki tudja. A kérdésre feleletet csak akkor kapunk, ha az űrhajó megáll a Marson vagy a Vénuszon. De a Tajgára esett ismeretlen test erősítheti a meggyőződést, hogy valóban más égitestről bocsátott kozmikus rakétával van dolgunk. Mf>rt egy biztos: az élet nem szorítkozik csak a Földre. És ez újra csak a marxista-filozófia tanításának igazát bizonyítja, a természet, a világmindenség kialakulását illetően. És ma közel az idő, hogy megtudjuk a titkot... A brit cégek hirdetésekre, reklámokra évente 350 millió font sterlinget (közel 7 milliárd csehszlovák koronát) adnak ki. A reklám, a hírverés azonban nem javítja meg, és nem emeli az angol dolgozónak vásárlóképességét. (A Science Digest c. folyóiratból.)
