Szabad Földműves, 1959. január-június (10. évfolyam, 1-51. szám)
1959-01-14 / 4. szám
14 VIRÁGZÓ MEZŐGAZDASÁG 1959. január 14. Cseresznyepaprikával gyógyítjuk a tyúkokat Már fiatal koromban, amikor az uraság tarlójára jártam idénymunkára, megismerkedtem az erős zöld paprikával és minél erősebb volt, annál mérgesebben ettük. Abban az időben nem kérdezték a munkást, hogy milyen kenyeret enne, feketét vagy fehéret. Amilyenre sikerült megsütni a kenyeret a 85—87 százalékra beőrött termény lisztjéből, olyannal kellett beérni. No de sohasem volt baj a fekete kenyérrel. Akkoriban azt tartották, hogy a fehér kenyérhez jó a szalonna, sonka, kolbász, egyszóval minden húsféle, de a fekete kenyérhez nem kell semmi, csak jó étvágy. Az pedig minden embernek van, ha jól kidolgozza magát. Viszont a munkásnép is használt a munkán kívül egyéb étvágygerjesztőt is: fokhagymát, vöröshagymát, paradicsomot, uborkát, és zöldipaprikát. Elnéztem munkatársaimat, amikor kint a mezőn kiterítettük a reggelit vagy az ebédet a természet zöld asztalán, úgy festett mint a piaci kofa asztala. Volt azon mindenféle zöldség. De térjünk a tárgyra! Itt ismerkedtem meg a cseresznyepaprikával, aminek az a tulajdonsága, hogyha valaki megeszik belőle kettőt-hármat, olyan étvágya gerjed, hogy megenné még a mohás keresztfát is. A cseresznyepaprika tehát megeteti a legsoványabb kenyeret is. Aki a szájába veszi, mintha lángot nyelne. Háztartásunkban már a múlt köztársaságban igen nagy megbecsülésnek örvendhetett a cseresznyepaprika. Hogy miért, azt az alábbiakban elmondom. Egyszer a feleségem a magját ki-, szórta a tyúkoknak. Azok mindjárt megették és nemhogy ártott volna nekik, hanem használt. Azután rendszeresen etettük velük a paprikamagot. Ennek az lett az eredménye, hogy 1937-ben, amikor a baromfipestis az egész környéken pusztított, és a szomszédok baromfiállománya teljesen elhullott, a miénkből csak néhány betegedett meg. Azután a következő években elhatároztuk. hogy még több cseresznyepaprikát A falusi ember nyáron nem sok húst fogyaszt, legalábbis nálunk. Fő eledele a nyárson sütött szalonna. Annál több húst fogyaszt ősszel és télen. A húsnak maradéka is van, a benne levő csontok. Sok helyen az a szokás, hogy a csontot odadobják a kutyának, macskának; hadd rágja, mormogjon vele. Hej, de nagy kár! Sokkal nagyobb szüksége van rá a baromfinak. Itt a tél. A jól kezelt és helyesen táplált baromfi csőre, lába, szépen megsárgul, taraja megélénkül. Jele annak, hogy felébredt benne az ösztön a következő nemzedék életrekeltéséhez. A korai jércék már tojnak. Az éves tyúkok közül is veteget egy pár. Ha ebben az időben a tojást alkotó anyagok pótlásáról nem gondoskodunk, a tyúkok hamar abbahagyják a tojást. Már pedig az a jérce most kezd tojni, olyan, mint az ősszel ellett tehén, amely kétszer friss fejős; elles után és a májusi zöld hatására. A téli tojás is kétszer annyit ér, mint a későbbi, mert az ára is nagyobb és a tápanyagára most nagyobb szükség van mind a gyermeknek, mind felnőttnek. Az ez idő tájban tojó jércék szervezetéből mihamar kifogy a mész, pedig a tojáshéj képződéséhez és a szervezet felépítéséhez sok mész szükséges. Nyáron kedvezőbb a helyzet, hiszen a szatermelünk és a baromfi étrendjébe illesztjük, mint gyógyszert. Ezt a tevékenységet több éven keresztül folytattuk, de eddig azért nem akartam nyilvánosságra hozni, mert magam sem akartam elhinni, hogy ilyen nagy hatású. Már annyira mentünk a dologgal, hogyha a falu más részén megbetegedett a baromfi, oda is elvittük a gyógyszert, nehogy a betegséget onnan olyanok terjesszék el, akiknek érdeke, hogy a faluban minél több tyúk elpusztuljon. Attól az időtől baromfiállományunkban csak egy kakas pusztult el és ez is azért, mert későn kapta a cseresznyepaprikát. Az esetet 1956-ban jelentettem a gútai állatorvosnak, s azt kérdeztem, mikor lenne ideje nálunk beoltani a baromfit, mert néhány már tüsszög. De adtunk neki cseresznyepaprikát is és megjavult. Erre dr. Patus állatorvos azt válaszolta, hogyha az állatok között már l^eteg van akkor hasztalan az oltás. Addig kell beoltani őket, amíg egészségesek, hogy kitermelhessék a betegségek ellen hasznos ellenálló mérgeket. Másnap az állatorvos eljött, de mivel iátta, hogy néhány tyúk még szomorkodik, hát nem oltotta be őket. A csípős paprika azonban segített a bajon. Kértük az állatorvost, hogy nyilatkozzék az erős paprikáról. Azt mondta, hogy nem éppen a paprika segített, hanem a jobb táplálás. A baromfi a paprikától jó étvágyat kapott és emiatt többet megevett, s így történt az egész. No én meg azt válaszoltam az orvosnak, ha a paprika nem segített, akkor anélkül miért nem küzdötte le a szervezet a betegséget. Az orvos is mondta, hogy van valami hatása a paprikának. Éppen ezt szeretném megtudni, hogy milyen mértékben. Ezért kérem ennek a kivizsgálását és ajánlom: minél többen alkalmazzák, hogy minél több tapasztalatot érhessünk el. Ha másütt is úgy beválik, mint nálam, igen nagy népgazdasági károkat lehet megelőzni, s kívánom, hogy ez sikerrel járjon. Füri Ernő (Gúta) badban bőven találnak meszes anyagokat, vakolatot, homokot, de magában a zöld növényekben is sok a mész. Télen legalább részben nekünk kell gondoskodni, hogy a baromfi szervezetében pótoljuk a meszet. Erre a célra nagyon jól felhasználható a háznál összegyűjtött csont és az elhasznált tojás héja. Ezért ne adjuk a csontot a kutyának, macskának, hanem gyűjtsük össze, tepsiben szárítsuk meg és árpával, kukoricával együtt kalapácsos darálón daráljuk meg. Ha azonban ilyen daráló nem áll rendelkezésünkre, a csontot rongyba csavarjuk, hogy szét ne hulljon és úgy törjük össze. Az így összetört csontot apránként adagoljuk az eleséghez, de tisztán is megeszik a tyúkok. Ennek hátránya, hogy az ügyesebbek elkapkodják a többiek elől. A csontot nagyon szeretik a tyúkok, de az is baj, ha egyszerre sokat esznek belőle. Tanácsos csontkészleteinket megszárítva elrakni és mindennap csak egy bizonyos adagot megtörni vagy megdarálni. Kicsinek látszó dolog ez, de mégis nagyon fontos. Ne sajnáljuk a fáradságot, ha azt akarjuk, hogy tyúkjaink télen is tojjanak, mert másképpen nem tudjuk őket rákényszeríteni. Httiesz Pál (Tornagörgő) A tyúkok téli takarmányozása A tél folyamán fordítsunk nagy gondot tyúkállományunk takarmányozására. A megfelelő tojástermelés elérése érdekében az időjárás viszontagságai között az állatok egészségének megóvása szükségessé teszi, hogy még gondosabban foglalkozzunk a takarmányozással, mint az év egyéb időszakai alatt. A tyúkok takarmányozására többnyire a szemestakarmányokat (kukorica, árpa, ocsú) és ezek daráit használjuk. A táplálóanyagok, különösen a fehérjék kiegészítése céljából ezenfelül ipari takarmányokat (korpa, olajpogácsadara, halliszt, húsliszt) adunk. Mindezek a takarmányok csak részben biztosítják az állatok természetszerű táplálását, különösen vitaminszükségletük kiegészítését. Tavasztól őszig az udvaron, szérűskertekben vagy a ház körül kapargáló baromfi eleségének egy részét maga keresi meg, s így sok vitamindús, friss zöldeleséget fogyaszt. Télen, amidőn a baromfi aránylag keveset tartózkodik a szabadban és ott jóformán semmi eleséget nem talál, szemes és ipari takarmányokon kívül iktassunk be egyéb takarmányokat is a takarmányadagokba. A nagyállatok takarmányozása körül szerzett tapasztalatok rávezettek arra, hogy a természetszerű téli takarmányozásban nagy szerepet kell juttatni a gyök- és gumóstakarmányoknak, továbbá a szénaféléknek. E takarmányféleségek közül egyeseket (sárgarépa, cékla stb.) a baromfitenyésztők jórésze eddig is rendszeresen felhasználta állományának téli takarmányozására. A gyök- és gumóstakarmányok közül a baromfitenyésztésben legjobban a sárgarépát használhatjuk. A sárgarépának jelentős karotintartalma van, könynyen emészthető, és a baromfi megfelelő hozzászoktatása után szívesen fogyasztja. Nagyobb mennyiségű sárgarépa etetése csak úgy vihető keresztül, ha a répát apró, 4 — 5 mm-es darabokra felvágjuk és a lágyeleségbe egyenletesen belekeverjük. A szénafélék közül a baromfi számára leginkább a lisztté őrölt lucernaszénát adjuk. Csak a kevés rosttartalmú, fiatalon kaszált leveles lucernából készítsünk lisztet. Az ilyen lucemaliszt minősége a korpa táplálóértékét meghaladja, mert több fehérje és vitamin van benne, mint a korpában. Az elmondottak szerint állítsuk össze példaként egy tyúk téli takarmányadagját, a tömegtakarmányok fokozott felhasználásával. Egy 2 — 2,40 kg súlyú tyúk részére a napi takarmányban — téli időszakban — 103 gramm szárazanyagot, ebiben 79 gramm keményítőértéket és 13 gramm fehérjét kell adnunk. Ez a táplálóanyag az életfenntartáson felül havonta mintegy 6 db tojás termelésére is elegendő. A takarmányadagot a következeképp állíthatjuk össze: A takarmányok egy részét (10 gramm árpa, 32 gramm kukorica) szemesen, másik részét (30 gramm kukorica, 10 gramm korpa, 7 gramm halliszt, 15 gramm lucernaliszt, 80 gramm sárgarépa) pedig darakeverékek formájában lágykeverékként adjuk. A keveréket fölözött tejjel nedvesítsük meg. Igen ajánlatos a szentesen adott árpát csíráztatni és csíráztatva etetni. Csíráztatáshoz az árpát egy napig áztassuk, utána 20 cm vastag rétegben elterítve mintegy 5 napig csírázni hagyjuk Gyűjtsünk csontot a baromfinak
