Szabad Földműves, 1959. január-június (10. évfolyam, 1-51. szám)
1959-05-01 / 34-35. szám
136 VIRÄGZÖ MEZŐGAZDASÁG 1959. május 1. A növények irányított beporzása nem gátolja Az ügyes méhész úgyszólván egész évben a főhordásra készül. Azért neveltet minél több fiatal anyát, és azért teleli be elegendő élelemmel méhcsaládait, hogy azok már tél végén, tavasz elején minél jobban megnépesedjenek. A főhordás előtti serkentés, vándorlás korai virágport adó növényekre, a virágpor pótlása mesterségesen, a méhcsalád melegen tartása, korszerű itatás stb. a főhordás legnagyobb kihasználása érdekében történik. Minden méhész igyekszik, hogy méhcsaládjai főhordásra elég népesek legyenek Ezt rendszerint a legtöbb méhésznek sikerül elérnie, de annál kevesebben tudják gazdaságosan felhasználni a nagy méhtömeg erejét. A nagyüzemi méhészet jó előre betervezi, hogy mennyi rajt készítenek, mennyi mézet termelnek és hány helyre vándorolnak mézgyűjtés vagy a növények irányított beporzása céljából. Nagyüzemi méhészeink már az előző években is nagyon szép eredményeket értek el, de ahol nem sikerült úgy, ahogy számítottak, azzal érvelnek, hogy ők nem a méztermelésre vették a fő irányt, hanem a virágok irányított beporzására. Rendszerint azok a nagyüzemi méhészetek végeznek jó munkát a növények irányított beporzásában is, amelyek sok mézet termelnek. A kétfajta termelés nincs egymás rovására, hanem inkább kölcsönös előnybe juttatják egymást. Még nem találkoztam olyan nagyüzemi méhészmesterrel, aki főhordáskor meggátolta volna méheit, hogy az akácról, baltacímről vagy egyéb jól mézelő növényről ne gyűjtsenek. Ezt még az agronómusok sem kívánják, hisz akácvirágzáskor nem virágzik olyan kultúrnövény, amelyik nem mézel és amelynek terméshozama a méhek irányított beporzásától függne. A repce már ekkorra régen elvirágzott, a magnak szánt herefélék pedig még nem virágoznak, kivéve a baltacímet. Erre meg irányítani sem kell a méheket, mert még ott is tömegesen látogatják, ahol sok az akác és jól is mézel. De ha irányítanók is rá a méheket, az sem lenne baj, mert az akác után egyik legjobb mézelő növényünk. Sok esetben még az akácot is felülmúlja, mert a szél nem töri oly hamar össze virágait és a páraképződés is nagyobb a talaj közelében, ahol a baltacím virágzik, mint feljebb az akác koronájánál, a nektár képződéshez pedig a nedvesség igen fontos. A lóhere és a lucerna irányított beporzásában szintén azok a méhcsaládok érvényesülnek jobban, amelyek elég mézet gyűjtöttek a föhordásban. Hordástalan időben, mikor kitör a rablás, nem a gyenge, kevés élelemmel bíró család támadja meg a másikat, hanem az erős. Az utóbbi ösztönszerűen fosztogatja a gyengébbeket. Az erős család rámenős. Ha a herevirágban nincs máz, vagy a hosszú virágkelyhek miatt nem tudja a rövid szipókájú méh kiszívni a nektárt, a méhek inkább a kaptárban tétlenkednek, de nem szállnak virágra. Illatosított virágszörppel azonban munkára lehet őket bírni. A herevirág illata nagy ösztönt ébreszt bennük. De melyik családra hat jobban? Ugyanaz a helyzet, mintha hordástalan időben kaptárt bontunk. Az erős családok lepik meg az áldozatokat. Az erős család méhe még életét is bátrabban feláldozza az élelemért, mint a gyenge. így van ez a virágok beporzásánál is. Mint a fergeteg, a méztermelést úgy indul a jó család méhe a herevirágra. Az erős család még akkor is kirepül, ha csak igen keveset gyűjt a virágról. A gyenge pedig a legkedvezőbb körülmények között is keveset gyűjt. Föhordáskor talán a legnagyobb hiba ott történik, hogy kevés az erős családunk A népesség még nem kész erő, a túlnépesség pedig éppen nem az. Az ember erejét sem leihet súllyal mérni, habár nagy összefüggésben van vele. Nem minden mázsás ember erősebb a 80 kilósnál. A kövérség az erőt nyűgözi, a rossz táplálék miatt lesoványodott pedig éppen ezért nem bír oly erőt kifejtem, mint az edzett. Legerősebb az az ember, akinek izomzatúban nincs hiány, sem pedig felesleges súly. így van ez a méheknél is. A túlnépes családban felébred a rajzási ösztön és az ilyen család még anynyit sem hord főhordáskor, mint a közepes. Az a család pedig, amely fiasítás gondozásával van elfoglalva, szintén nem használhatja ki a főhordást. Ezenkívül, és egyéb ilyen leküzdhető hibákon kívül az időjárás is közbeszólhat és rendszerint mindig ez a legfontosabb tényező. Vitathatatlan, hogy létezik olyan főhordás is, amikor a méhek inkább csak rajzani akarnak (még a mézelésre előkészített családok is) és' van olyan idő is, amikor a rajzófélben levő család lerombolja az anya bölcsőit a jó hordás miatt, lemond a rajzásról és mézet gyűjt. Igen nagy hibát követnénk el, ha nem szaporítanánk az állományt rajzó időben azért, mert a méztermelést vettük terv-Miböl ered a kaptár szó? Talán a „kap“ és a „tár“ szavakból lett? A szavak hasonlósága sokszor csalóka. A kaptár szó eredete homályos. Bérezi Géza szerint (Magyar szófejtő szótár; Budapest, 1941) talán kapcsolatba hozható az ófelnémet „chaftaere“, az újfelnémet „kafter“ (rekesz, fülke) szóval, de sem hangtani, sem szótörténeti szempontból nem elégít ki az összefüggés. Más nyelv közvetítésére sem lehet gondolni, mert megfelelő alakot sehol sem mutattak ki. A kaptár szó legrégibb nyomát helységnévként találjuk 1367-ben. Régi méhészeti irodalmunk nem ismeri a kaptárt. Legelső nyomtatásban megmaradt méhészkönyvünk, az „Angliai méheskert“ (1759) a köpü és a kas szavakat fölváltva használja, végül egészen a köpünél marad. Pálfi Lőrinc (1762; „Erdéllyi méhecske“) és Szigeti Gyula József (1763; „Méhészkönyvetske“) csak kasról ír. Ravazdy András (1791; „Méhtolmács“) és Csáti Szabó György (1792; „Magyarországi méhesgazda“) megkülönbözteti a szalmából, gyékényből, veszőból font kast az odvas fából vagy deszkából készült köpütöl. Haderla György köny - vében (1795; „Üj méhész“, 2. kiadás, az 1775-i 1. kiadást nem ismerem) az általános elnevezés edény, a fonott méhlakás neve kas, a tuskó neve köpü, a deszkából készült pedig láda. A kaptár szót a méhészeti irodalomban Szuhányi Jánosnál találom először (1795; „Szorgalmatos méhész“). Szuhányi azt írja, hogy hazánk majdnem minden részén más nebe, és akkor is bakot lőnénk, ha mindenáron rajt akarnánk jő mézhozam idején. Használjuk ki a természet adta lehetőségeket minél jobban és ha kihasználtuk, akkor a tervünk félig már megvalósult. Például beterveztünk 8 kg-os átlagos mézhozamot családonként és rajt nem akarunk, mert már megvan a tervezett állomány, vagy még annál is nagyobb és nem mézelő, hanem rajzó idő következett, akkor rajoztassunk. Mondjuk 50 családos az állomány, szaporítsuk fel 100-ra, természetes vagy mesterséges rajoztatással. Ha ősszel egyesítjük a családokat, hogy újból 50 család maradjon, bizonyára megmarad a 8 kg tervezett méz családonként, ha pedig eladjuk a felesleges családokat, még több lesz a haszon. Ilyen műveletnél akadály lehet, hogy kevés az üres kaptárunk, mert nem terveztünk annyi rajt, mint amennyit lehetne készíteni, akkor két családból csinálunk egy műrajt. Ez még jobb megoldás lehet. Ellenkező esetben is könnyű a megoldás, ha a méhek inkább mézet gyűjtenek, hát csak gyűjtsenek. A főhordás után is lehet műrajt készíteni és a siker biztos, mert van tartalékméz. Ilyenkor is inkább két családból csináljunk egy, műrajt, vagy pedig többől böngésszünk. A sikertelenségnek tehát leginkább a méhész az oka. Tíz-húsz évben alig akad olyan év, amikor az ügyes méhész ráfizetne a méhészkedésre. A méheknek járó etetőcukor ésszerű felhasználásával és egyéb idejében végzett jó munkával minden nagyüzemi méhészetben nemcsak teljesíthetők, de túlteljgsíthetők is a tervek. Csurilla József vet használnak a méhek lakására. Ö a saját vidékén (Jászalsószerrtgyörgyönj szokásos nevekkel él, vagyis „köpü“ =>; tőkefából kivésett, vagy deszkából ládaalakra összegezett méhek hajléka; „kaptár“ = gyékény, szalma vagy vessző, alsó része széles, felseje hegyes; „kas“ = anyaga a kaptáréval egyezik, de alulfölül tágas. Kalo Péter szerint (1816; „A méhtartásnak ... módgya“) a fából készült méhlakás köpü, a szalmából, gyékényből, vesszőből font neve kas, némelyik vidéken kosár vagy kaptár. Érdekes, hogy a ma annyira elterjedt kaptár szót régi méhészeti Irodalmunk még sokáig csak elvétve használta. Helyes-e a „gyámol“? Egy másik olvasónk kárhoztatja, hogy a kas alsó toldalékét id. Boczonádi Szabó Imre nyomán gyámolnak mondják. Ezt a szót a „gyámolít“ nemkívánatos csonkításának tartja. A gyámol régi főnevünk. Azt jelentette, amit ma a belőle elvonással képződött „gyám". A gyámolból lett például a gyámolít, gyámolatlan és sok más hasonló szó. A méhészeti irodalom már jóval Boczonádi előtt használta a gyámol szót a mai értelemben. Ügy látom, hogy az első Csémy Péter volt (1851; „Okos méhesgazda“), majd Sághy Mihály (1856; „Mé-i hész naptár“) követte. Csémy az osztható kas gyűrűit is gyámolnak vagy koszorúnak nevezte. A „gyámol“ tehát helyes. (O. P. Z.) A kaptár szó eredete
