Szabad Földműves, 1959. január-június (10. évfolyam, 1-51. szám)

1959-04-19 / 31. szám

2 JraU-act Földműves 1959. április 19. A CSKP Központi Bizottságának és a Nemzeti Front Központi Bizottságának 1959 május 1-i jelszavai 1. Éljen május 1-e, a világ dolgozói harci szolidaritásának napja! Világ proletárjai, egyesüljetek! 2. A proletár nemzetköziség zász­laja alatt, Csehszlovákia Kommunista Pártja vezetésével előre a békéért és a szocializmusért folytatott küzde­lemben! 3. Fokozódjék és erősödjék a szo­cialista tábor országainak megbont­hatatlan egysége, örök barátsága és kölcsönös együttműködése, mely le­hetővé teszi közös előrehaladásukat a kommunizmus felé! 4. A Szovjetunió vezette szocialista országok szilárd egységében előre a szocializmus építésének befejezésé­ért! 5. Éljen a legyőzhetetlen Szovjet­unió és a kommunista társadalmat lelkesen építő hős dolgozó népe! 6. Éljen a Szovjetunió Kommunista Pártja, a szovjet nép és a nemzetközi kommunista mozgalom harci élcsa­pata! Az SZKP XXI. kongresszusa a világ dolgozóit még tevékenyebb harcra lelkesíti a szocializmusért és a békéért! 7. Dicsőség az SZKP XXI. kong­resszusának, mely reális távlatot mu­tatott az emberiségnek a szocializ­mus kapitalizmus fölötti teljes fölé­nyének elérésére és lehetőséget adott a háború teljes kiküszöbölésére a népek életéből! 8. Dicsőség a nagy Szovjetuniónak, felszabadítónknak és leghívebb bará­tunknak, a népek biztonsága és a világbéke hatalmas támaszának! Di­csőség a hős szovjet hadsereg által felszabadított Csehszlovákia felszaba­dulása 14. évfordulójának! örök idők­re a Szovjetunióval! 9. Erősödjék szüntelenül a nemzet­közi forradalmi munkásmozgalom a békéért, a demokráciáért és a szo­cializmus 'vívott harcban! 10. Erősöí ’• a világ kommunista és munkáspártj ának marxi-lenini egy­sége! 11. A Szovjetunió és a szocialista országok lenini békepolitikájának to­vábbi sikereiért! A népek barátságá­nak kibontakozásáért és az emberiség megszabadulásáért a háborús veszély­től! 12. Teljes mértékben támogatjuk a nemzetközi problémák tárgyalás út­ján való megoldására irányuló kor­mányfői értekezlet összehívására tett szovjet javaslatot! 13. Felszólítjuk a hitlerellenes koa­líció államainak népeit: Fokozottan küzdjenek a német militarizmus, re­­vansizmus és a Bundeswehr atomfel­fegyverzése ellen! Szüntessék meg a nyugat-németországi új háborús tűzfészket! 14. Követeljük a berlini kérdés meg­oldására és a két német állammal való békeszerződés haladéktalan megköté­sére tett szovjet javaslatok elfogadá­sát! Váljék Nyugat-Berlin békeszere­tő várossá! 15. Éljen a Német Demokratikus Köztársaság, mely a boldog jövő útját mutatja az egész német népnek! For­ró üdvözletünk Németország béke­szerető és haladó erőinek, melyek küzdenek a német- és amerikai impe­rializmusnak egy új világháború ki­­robbantására szőtt tervei ellen! 16. Elvtársi üdvözletünk a Kínai Népköztársaság dolgozóinak, akik nagy sikereket aratnak a szocializmus építésében és a békeharcban! Éljen és fejlődjék népünk és a kínai nép hű barátsága! 17. Elvtársi üdvözletünk a népi de­mokratikus Albánia, Bulgária, Magyar­­ország, Lengyelország és Románia dolgozóinak a békéért és a szocializ­mus építéséért vívott sikeres harcuk­ban! Fejlődjék és erősödjék népeink szilárd barátsága! 18. Elvtársi üdvözletünk a népi de­mokratikus Korea, Vietnam és Mon­gólia dolgozóinak a béke megszilárdí­tásáért és a szocializmus felépítéséért kifejtett hősies törekvésükben! Éljen és szilárduljon tovább megbonthatat­lan barátságunk! 19. A munkásosztály nemzetközi testvériségének és népeink barátsá­gának szellemében üdvözöljük Jugo­szlávia dolgozó népét! f-TnlutntAr A kékkői és a lévai JNB mezőgazdasági osztályainak válasza és a döntő fordulat Két válasz érkezett szerkesztő­ségünkbe. Az egyik az „Elfe­lejtett szövetkezetek“, a másik „Zá­tonyra futott a lökiek hajója“ ügyé­ben. Hosszú „részletes“ levelek ellátva pecséttel és aláírással. A külsőre nézve hiba nem is sejthető. Van azonban egy közös — talán összebe­széltek — tulajdonságuk. Mindkét válasz a következőképpen fejeződik be: „A bírálattal nagyobb részben egyet­értünk, de a jövőben jó lenne, ha a szerkesztő előre megbeszélné a cik­ket a mezőgazdasági osztály dolgo­zóival és csak azután jelenne meg a lapban." A javaslat nem rossz. Soha nem árt, ha minél több emberrel, az illetékes szervekkel, több oldalról alaposan megvizsgáljuk a problémákat. A je­len esetben azonban másról van szó. A cikkek írói a járási nemzeti bi­zottságok dolgozóival részletesen megvitatták a helyzetet, sőt az; „El­felejtett szövetkezetek“ születésénél ott volt Cesznak elvtárs, a kékkői JNB mezőgazdasági osztályának dol­gozója is. Együtt beszéltük meg a siraki, terbegeci, kiscsalomijai indu­lási nehézségeket. Méltatlankodtunk, hogy a kiscsalomijai szövetkezet ter­melési tervének összeállításánál a szövetkezet vezetősége nem segít a kiküldött instruktoroknak. Röviden miről is volt szó a cikk­ben? A kékkői járásban — amint a Szlovákia Kommunista Pártja ülése is bírálta — az elmúlt években lassú volt a szövetkezetesítés üteme. A múlt év őszén és az idén a járási nemzeti bizottság agitátorai és a he­lyi nemzeti bizottságok azonban jó munkát fejtettek ki és egymás után alakultak Sirakon, Terbegecen, Kő­­keszin, Leszenyén, Ipolykeszin a szö­vetkezetek. Szerkesztőségünk tagjai is részt vettek az agitálásban és la­punk riportokat közölt az alakuló és jól gazdálkodó szövetkezetekről. Januárban újra meglátogattuk a megalakult szövetkezeteket. Sajnos, az indulással nem voltunk megelé­gedve. Ki veszít, ha későn és rosszul összpontosítanak ? A kékkői JNB elhatározta, hogy Sirakon, Terbegecen, Kiscsalomiján októberben összpontosítanak. A hatá­rozat azonban csak papíron maradt. Kit illet a bírálat? Helyes-e a ha­tározat? A szövetkezet megalakítása — bár türelmes, hosszú agitációs munkát igényel — még csak az első lépés. A kis- és középparasztokat tovább­ra is nevelni kell, meg kell szabadítani őket a múlt csökevényeitől. Mert jönnek a „visszarángató gondolatok". Jó volna egy-két tehénkét még elad­ni, meg a szénát is a komának, hogy egy kis friss pénz jöjjön a házhoz. „Nekik“ meg majd ami marad. Még nem érti, hogy ami „nekik“ a közös­ségnek jó, az később neks is előnyére válik. Tudja azt minden földműves, hogy szarvasmarha nélkül nem ér semmit a gazdaság. De a friss pénz mégis csábítja. De arra nem gondol, hogyha most elad 4 — 5 ezer koroná­ért egy tehenet és emiatt a szövet­kezet nem tudja teljesíteni beadási kötelezettségét, keveset ad a piacra, mindannyian károsodnak. Ha rende­sen beadja a szarvasmarhát és a szénát, később úgyis megkapja érte az árát a 20 százalék levonással. De a húsz százalék lényegesen kamato­zik. Az olyan szövetkezet, ahol már az indulásnál megvan a tervezett állatállomány, két-három év alatt 20 koronás munkaegységet ér el. Ha a tag 600 munkaegységet teljesít, 12 ezer koronát kaphat. Tehát három közepes tehén ára. Hogy csak egy konkrét példát hozzunk a kékkői járásból, a varbóiak a szarvasmarhá­val nem összpontosították a szénát. Emiatt sok szarvasmarhájuk elpusz­tult és a tagok évenként több tízezer koronával károsultak, mivel a mun­kaegység értéke még mindig nem haladta meg a tíz koronát. A rossz gazdálkodáshoz hozzájárult még az is, hogy éveken át 60 — 70 parcellán gazdálkodott a szövetkezet. Semmiféle alibit nem fogadhatunk el sem a Kékkői Járási Nemzeti Bizott­ság mezőgazdasági osztálya, sem pe­dig a varbói HNB részéről, hogy elnézett a hiányosságok felett. Cikkünk célja tehát az volt, hogy a kékkői JNB a HNB- okkal együtt minél hamarabb időben hajtsa végre az összpontosítást, hogy a megalakított szövetkezetek az élen­járó nyényei , vagy zsélyi EFSZ-he* hasonlóan gazdálkodjanak. A kékkői JNB-tól — nem csűrést-csavarást — > hanem egyenes választ vártunk. Amikor a szerkesztő „elfogult“ emberekkel beszél A lévai JNB mezőgazdasági osztálya' hasonlóan csak részben ért egyet a bírálattal. Az embernek az az érzése, hogy talán nem is olvasták el alapo­san a cikket. Megjegyzik, hogy a szerkesztő talán „elfogult“ emberek­kel beszélt. Hivatkoznak arra, hogy a szövetkezet sokat adott építke­zésre. A „Zátonyra futott a lökiek hajója“ című cikk méltatja az épít­kezést, sőt meg is dicséri őket. Azon­ban bírálja a JNB-ét, hogy a homok­bánya megnyitásához nem adtak gépet. Kifogásolja, hogy 100 liter tej után a fejők több mint 3 munkaegy­séget kaptak, (ami lényegesen meg­drágítja a tejtermelést és kerékkö­tője a többtermeléshek). A munka­egységet a tervezett hozamok elérése nélkül 2441-el túllépték. A tehenek napi fejési átlaga pedig csak 4 liter. A löki határban — amikor a szom­szédok Alsószecsén, Felsőszecsén, vagy Kissallón 400 — 500 mázsás cu­korrépa hektárhozamot értek el, — csak 160 mázsa cukorrépát termel­tek, árpából 9,8 mázsát. A szövetke­zet 400 tyúkja akkoriban csak 8 — 10 tojást tojt naponta, és 177 hektáron pedig még nem végezték el a mély­szántást. 'T'ehát a Cikk írója megvilágítot­­ta, hogy egy olyan régi szö­vetkezetben mint a löki, miért nem volt osztalék, A lévai JNB mezőgaz­dasági osztályának vezetője mégis védi a hibákat, bár a levél végén ér­tesítik szerkesztőségünket, hogy egy zootechnikust és agronőmust helyez­tek a szövetkezetbe, s megvan rá minden lehetőség, hogy a szövetkezet gazdálkodása megjavuljon. Az EFSZ-ek IV. kongresszusa ki­tűzte, hogy döntő fordulatot kell el­érnünk a mezőgazdaságban. Hiába beszélünk mi a szakkáderek kérdé­séről, hiába lesznek meg az előfelté­telek, ha a JNB-ok és HNB-ok nem törődnek a szervezési kérdésekkel és a hibák felett csak hímeznek-há­­moznak. A két JNB illetékes szervei­től a jövőben elvárjuk, hogy a sajtó bírálata után ne igyekezzenek szé­­pítgetni az elkövetett hibákat, hanem közösen járuljunk hozzá a döntő for­dulat eléréséhez. Baila József A szlovákiai szakszervezetek feladatai .Vojtech Daubnernek, a Szlovák Szakszervezeti Tanács elnökének a szakszervezetek szlovákiai konferenciáján elmondott beszédéből Ezekért a sikerekért a hála a cseh munkásosztály áldozatkész segítségét, valamint köztársaságunknak Szovjet­unióval való együttműködését és a Szovjetunió önzetlen támogatását ille­ti. Szlovákia még fokozottabb mérték­ben válik ipari területté, fejlett mező­gazdasággal és magas életszínvonal­lal rendelkező országrésszé. Elsősor­ban a’kohászati, a vegyi és a gépipart fejlesztjük olyképpen, hogy vala­mennyi kerület ipari színvonala emel­kedjék. A Keletszlová,kiai Kohóművek építésével fellendül az egész kelet­szlovákiai terület. A Csehszlovák Köz­bányában a Dominik Tuzincin elvtárs vezette ifjúsági munkabrigád szocia­lista kötelezettségvállalásában, vagy a bratislavai Slov­­naft Ifjú Gárda kollektívájában ki­­;űnik erkölcspoli­tikai oldaluk: az a szilárd akarat, iogy mintaképpé váljanak a mun­kában, a műszaki­lag indokolt nor­mák alapján dol­gozzanak a munka fokozott biztonsága mellett, elsajátít­sák és fejlesszék az új technikát, tö­kéletesítsék a termelés technológiáját és a munka szervezését, magasabb szak- és általános képzettséget érje­nek el és az új szocialista ember példaképei lehessenek a munkahelyen kívül is - lakóhelyükön, családjuk­ban és a társadalomban. A szakszervezetek segítsége mezőgazdaságunknak A szocializmus építésének befeje­zésére szükséges megnyerni a kis­termelő, egyénileg gazdálkodó parasz­tok még hátralévő részét a kollektív gazdálkodásnak és az újonnan alakí­tott szövetkezetekben meg keli szi­lárdítani a szocialista termelési vi­szonyokat. A munkásosztály a szövetkezeteket korszerű technikával látta el. Ez idén az ipar mezőgazda­ságunknak Szlová­kiában további 4122 traktort és 388 te­herautót ad. A me­zőgazdaságnak Szlovákiában 1965- ben mintegy 37 000 traktora lesz. Üze­meink évről évre több műtrágyát, építkezési anyagot és más gyártmá­­falvainknak. A kollektivizálás eredményeiben nagy része van a szakszervezetnek is. Üzemeink dolgozói a pártszerve­zetek vezetésével parasztjainkat meg­győzték a közös gazdálkodás előnyei­ről és segítséget nyújtanak az újon­nan alakult szövetkezeteknek, hogy leküzdhessék a kezdeti nehézségeket és akadályokat. Betegbiztosítás és egészségügyi gondoskodás Társadalmunk az egészségügyre óriási összegeket fordít. Csupán az 1947 —1958-as években a szlovákiai egészségügyi szolgálatokra több mint 3 milliárd koronát áldoztunk. A lakos­ság több mint 90 százalékának in­gyenes orvosi ke­zelést nyújtunk. Az egészségügyi gondoskodás szín­vonala azonban nem felel meg azoknak az anyagi lehetőségeknek, amelyeket az egész­ségügynek nyújtunk 1959. április 1-től emeljük a nyug­díjakat a szociális biztosítás terén. A nyugdíj-rendezés megközelítőleg 200 millió koronát igényel ez évben és minden további évben száz millió koronába kerül. A szlovákiai nyugdí­jasokra ebből több mint 40 millió korona jut. Emellett a CSKP Központi Bizottságának határozata rámutat arra, hogy a jelenlegi javítás nem végleges és csupán attól függ, hogy jobb gazdálkodással és a termelésben végzett jobb munkával megteremt­jük-e feltételeket a lakosság életszín­vonalának további emelésére. Csehszlovákia Kommunista Pártja XI. kongresszusa után fokozódott a szakszervezeti funkcionáriusok a szo­ciális biztosításért viselt felelőssége közvetlen részvételükkel a biztosítás teljes végrehajtásában és ellenőrzé­sében. Az üzemi bizottságok tárgyal­ják meg legelőször a nyugdíj iránti kérvényeket. A szakszervezetek kép­viselve vannak a szociális biztosítás bizottságaiban és így az egész szo­ciális biztosítást ma a dolgozók aktív részvételével hajtják végre. HÍREK • A banská bystricai kerületben a szövetkezeti tagok talajjavító munká­val több mint 3000 hektár földet tesz­nek termővé. • A francia hatóságok feltartóztat­ták a Lidice csehszlovák tengerjáró hajót. Az oráni kikötőben a Marokkó számára küldött teherszállítmányt jogellenesen elkobozták. Csehszlová­kia kormánya kifejezte tiltakozását és követeli a kár megtérítését. • Nemzetközi orvosi értekezletet tartottak Prágában. • A Központi Szakszervezeti Ta­nács adatai szerint már 2412 kollek­tíva versenyez a szocialista munka­­brigád címért. • A szninai Vihorlat gépgyárban a dolgozók május 1. tiszteletére vállal­ták, hogy évi tervüket december 24-ig és exporttervüket pedig november 30-ig teljesítik. ★ ★ ★ Az USA-ban április 14-re virradó éjjel két mesterséges bolygót lőttek ki A Discoverer II. elnevezésű 200 kilós súlyú bolygó észak-dél irányban ke­ring a Föld körül. Röppályája 94 percig tart. Remélték, hogy a mű­szaki szekrény ejtőernyő segítségé­vel visszatér a Földre, de a legújabb jelentések szerint, ez felmondta a szolgálatot. Ugyanabban az időben lőtték ki a „Vanguard“ nevű rakétát, amelynek két mesterséges bolygót kellett vol­na felvinni. A rakéta második lépcsője azonban felrobbant és beleesett az Atlanti óceánba Ugyancsak felrob­bant a Canaveral fokon fellőtt „Atlas“ rakéta is. A legutóbbi szlovákiai szakszerve­zeti konferencia óta eltelt időszakot a népgazdaságunk fejlesztésében és dolgozóink életszínvonala emeléséber elért nagy sikerek jellemzik. Az 1957 és 1958. években Szlovákiában az ipar: termelési tervet egészben véve sike­resen teljesítettük. Különösen ki kel emelnünk a múlt évet, amikor lénye­gesen javult a terv teljesítése mé( olyan ágazatokban is, amelyek azelőtt elmaradtak. Az ipari termelés terje­delme az 1957. évhez viszonyítva 13,/ százalékkal növekedett. Ez az emel­kedés a legnagyobbak közé tartozik A termelés és munkaszervezés tö­kéletesítésével, a munkaidőalap jobl kihasználásával, az új technika beve­zetésével, a szocialista munkaversenj tömeges fellendítésével, az üzemer belüli önálló elszámolás további meg­szilárdításával és elmélyítésével í szlovákiai iparban a munkatermelé­kenység az 1957. évhez viszonyítví 7,4 százalékkal emelkedett, az önkölt­ség 150 millió koronával csökkent é: a terven felüli nyeresség több min 170 millió koronát tett ki. Ezek a sikerek lehetővé tették i lakosság életszínvonalának tovább emelését. 1858-ban a lakosság jövedel­me 7 százalékkal növekedett. Több mosógépet, hűtő­szekrényt, televí­­zort, húsárút, bort, sört és más köz­szükségleti cikket adtunk el: 9360 la­kást adtunk át használatra. Dolgo­zóink örömmel fo­gadták a CSKP KB márciusi plénumá­nak a közszükségleti cikkek árai to­vábbi leszállításáról, a többgyerme­kes családok gyermekpótlékának eme­léséről, a nyugdíjak emeléséről szólt határozatát, miáltal a köztársaság la­kosai évente 3 milliárd koronát nyer­nek. társaság az egy főre eső acélterme­lésben túlszárnyal olyan államokat, mint az USA és a Német Szövetségi Köztársaság és Nagy-Britannia. A má­sodik ötéves terv során 140 ezer sze­méllyel és a harmadik ötéves terv folyamán további 138 ezer személlyel többet fogunk alkalmazni. Ez a fejlő­dés lehetővé teszi a nép életszínvona­lának további emelését. Szocialista munkabrigádok Külön figyelmet kell szentelni a verseny új, magasabb formája sok­oldalú megteremtésének. Ez a forma a szocialista munkabrigád, amely ná­lunk a Szovjetunióban megalakított kommunista munkabrigád mintájára jött létre. A szocialista munkabrigád jelentősége messzeható főképen azért, mert benne tükröződnek vissza az új kommunista vonások. A nováky Béke-

Next

/
Thumbnails
Contents