Szabad Földműves, 1959. január-június (10. évfolyam, 1-51. szám)
1959-04-01 / 26. szám
100 VIRÄGZÖ MEZÖGAZDASÄG 1959. április 1. A hektárhozamok fokozásának egyik fontos eszköze: az öntözőgazdálkodás írta: LENKEY Z. GÉZA, a bácsi szövetkezet mezőgazdásza Mezőgazdasági termelésünk központi kérdése: a hektárhozamok fokozása. Ha a hektárhozamok emelkednek, ennek eredményeként több állattenyésztési terméket állíthatunk elő, s nagyobb mennyiségben adhatunk nyersanyagot az ipari termelésnek. Mindez lényegesen csökkenti a termelési költségeket, nagyobbak a mezőgazdasági üzemek bevételei, tehát tovább fokozódik a dolgozók életszínvonala. Mi ennek az előfeltétele? Termőterületeinken okszerű gazdálkodást kell folytatnunk, ami megköveteli a szakavatott tplajművelést, a talajtáperő biztosítását, a jó minőségű vetőmagvak használatát, s főleg a legjobbkor alkalmazott agrotechnikai intézkedéseket. De még ez sem mindig elegendő. Főként ott nem, ahol az évi csapadék mennyisége mindössze 300 — 500 mm között mozog. Gondoljunk csak a dél- és kelet-szlovákiai nagy területekre. Itt az említett követelményeken kívül a leglényegesebb tényező, hogy a növényzet kellő időben, minőségben és főképp mennyiségben vizet kapjon. Ez mindig döntő módon kihat a növényzet életére, gyarapodására és terméshozamaira. Ezek előrebocsátása után álljunk meg egy pillanatra. Ne essünk túlzásba, mert a sok és rossz minőségű víz, ha a talaj jellege nem megfelelő, minden jó szándékunk ellenére alig helyrehozható károkat okozhat, s tönkreteheti az öntözött területeket. Itt az ideje, hogy fölhívjuk a tudományos dolgozók és gyakorlati szakemberek figyelmét a szakirodalom ilyen irányú észrevételeire, valamint a gyakorlat tanulságaira, mert nagy felelősséget vállalunk magunkra, ha az öntözőgazdálkodást megfontolás nélkül mindenütt és bármilyen körülmények között erőltetjük. Miről is van szó voltaképpen? Tudjuk, hogy a kultúrnövények zavartalan fejlődése érdekében a talajnak nemcsak vizet és tápanyagokat, hanem levegőt is tartalmaznia kell. Ha minden talajpórus vízzel telik meg, a levegő kiszorul, s ha ez az állapot hosszabb ideig tart, a növényzet megfullad. De ha a fulladás nem is következik be, a túlöntözés visszaveti a növényt fejlődésében, süllyed a terméshozam, a további következmények pedig: a talajszerkezet romlik és a talajvíz szintje túl magasra emelkedik. A helytelenül öntözött talaj leromlásának másik oka, hogy a talajban a sók fölhalmozódnak, ami akkor következik be, ha a talajvíz sós (savanyú talajok esetén fordul elő) és nagyon magasra emelkedik, vagy pedig ha az öntözővíz összetétele nem megfelelő. Ha a talajvíz eléri a talaj felszínét, a benne oldott sók a föld felszínén vagy felső rétegében viszszamaradnak, s az ilyképpen fölhalmozódott só miatt szikesedés áll be. Ez a jelenség mindenütt előfordulhat, ahol a talajvíz sós és az ún. kritikus szint fölé emelkedik. A szovjet kutatók a talajvíz szintje fölött húzódó réteg nedvességéből következtetnek arra, hogy a talajvíz kapillárisán mennyire húzódott föl. A víz kapilláris emelkedési magasságához 60 — 70 cm-t hozzáadnak és ezt nevezik kritikus szintnek. Tehát azt a követelményt kell szem előtt tartanunk, hogy a talajvíz a felszín alatt 60 — 70 cmre húzódó réteg fölé ne emelkedjék. Ennek a követelménynek az elhanyagolása miatt esett meg az Észak-Amerikai Egyesült Államokban, hogy a körülbelül hat millió hektárt kitevő öntözött területből több mint 600 000 hektáros terület elszikesedett. Saumjan szovjet kutató is arról ír egyik közleményében, hogy a helytelen öntözés következtében körülbelül 100 000 hektáron a termőképesség 30 — 40 %-kal hanyatlott. A talajvíz kapilláris emelkedése a talaj mechanikai és vegyi összetételétől is függ. Nemcsak az öntözés folytán emelkedhet a talajvíz szintje, hanem az öntözöcsatornák és víztárolók hatására is. A víztárolók környékén, főleg alacsonyabban fekvő területeken, a talajvíz szintje 300 — 1000 méteres távolságban is emelkedhet, s ennek az átszivárgásnák, illetőleg emelkedésnek a mértékét a talaj vegyi és mechanikai összetétele szabja meg. Antyipov Karatajev szovjet kutató megemlíti például, hogy a válnyi körzet öntözési rendszerében átszivárgás miatt nagy területek szikesedtek el (az öntözőrendszer területének mintegy 37 százaléka), mert a talajvíz szintje a kritikusnál magasabbra emelkedett. A Duna völgyében a mély bevágású csatornák vizének szintje a környező területek talajvizének szintjét is befolyásolja. Ezeken a pontokon az altalaj kavicsos homok, amelyben a víz aránylag könnyen mozog. Ha a csatornában a vízszint magas, a környező terület Talajvizének szintje is magas, viszont ellenkezőleg: ha a csatorna vizének szintje süllyed, a környező területről a talajvíz a csatornába szivárog. Emiatt a Duna völgyében a talajvíz szintjének emelkedése hátrányos és káros, mert szikesedésre vezet, meg egyébként is: a magasan húzódó talajvíz sok kultúrának árt. De a káros sók felhalmozódása is árt, tehát ügyelnünk kell, hogy a talajvíz szintje ne emelkedjék az ilyen alkálisós talajvíz emelkedésének hatására. A Duna mentén fekvő Muzsla, Búcs és Bugyi községek határában, ahol egy-két évtizeddel ezelőtt még virágzó szántóföldek terültek el, ma már elszikesedett talajokat találunk. Ott tűnnek elő a leginkább szikes területek, ahol közel van a mészkőpad, aminek következménye, hogy az alkálisók a talajban fölszaporodtak. Az ilyen különböző bázisok megkötése folytán a talaj legfinomabb szemcsés része, az adszorpciós komplexus fizikai tulajdonsága különbözőképpen változik föl, ha pedig a megkötött bázisok között a nátrium az uralkodó, akkor a szemcsék nem tömörülnek kis morzsákba, hanem különállók maradnak, s emiatt a talaj szerkezete és vízgazdálkodása romlik. A szerkezet nem morzsalékos, ha viszont a talaj átázik, ilyenkor szétfolyik, mint a pép, s a vizet nem fogadja be. Ezzel szemben szárazság idején kőkeménnyé áll össze. Fölmerül tehát a kérdés: milyen víz hatására szikesedik a talaj? Ez attól függ, hogy a vízben mennyi a kalcium, magnézium, kálium és nátrium, s ezek az elemek hogyan viszonylatiak egymáshoz. Továbbmenőleg a víz' sótartalma is számottevő tényező. Az a kedvező, ha egy egyenérték nátriumra három vagy még több egyenérték kalcium jut. Az öntözővíz alkalmassága a talajminőségtől is függ. Ha a talajba jutott víz nátriumot ad le és káliumot vesz föl, akkor szikesít, ellenkező esetben nem. A jó mésztalajok morzsás, omlós szerkezetét meg kell őriznünk az öntözőgazdálkodásban, viszont szikes talajok esetén arra kell törekednünk, hogy az adszorpciós komplexus túlsúlyban levő nátriumja kalciumra cserélődjék. Hogy az öntözővíz alkalmas-e az adott talajjelleg mellett s megfelel-e a követelményeknek, evégett gondos laboratóriumi vizsgálatra van szükség a káros sók kimutatása céljából. A gyakorlat sok helyütt igazolta már, hogy a nem megfelelő öntözővíz szikesedést okozott. Az alkáli fémek és alkáli földfedémek arányára nagyon kell ügyelnünk. Mindenképpen indokolt tehát, hogy a Duna völgyében a belvízlevezető-csatornák vizének felhasználásakor óvatosságot tanúsítsunk, mert a belvizek eredete sós és szódás, s ezekbe csak akkor és annyi Dunai-vizet adjunk, amennyit a belvíz levezetése megenged. Miután még öntözések idején is többnyire belvízzel kevert Duna-vízzel rendelkezünk, ezért fontos, hogy a Duna mentén húzódó belvízlevezető-csatornák vizének használhatóságát tanulmányozzuk Az öntözőgazdálkodással kapcsolatban hangsúlyoznunk kell azt is, hogy a talaj tápanyagainak erősebb kihasználása, valamint a nagyobb termések és az éfénkebb kilúgozódás miatt fokozottabb szükség mutatkozik a jó minőségű szerves trágyák adagolására. Az elmondottakból láthatjuk, hogy a helytelen öntözés, amikor nem vesszük figyelembe az adottságokat, milyen káros következményekkel járhat. Tehát mielőtt egy-egy területet bekapcsolnánk az öntözőgazdálkodásba, gondosan vizsgáljuk meg mind a talaj, mind az öntözővíz tulajdonságait, s az öntözést a legnagyobb körültekintéssel végezzük, nehogy pár esztendő csalóka látszateredményei után évtizedekre kiható károkat okozzunk magunknak és népgazdaságunknak egyaránt. Amikor öntözési terveinket készítjük, a döntést engedjük át a laboratóriumi, dolgozóknak, akik megadják az igen fontos útmutatásokat az öntözővíz összetétele, a talaj szerkezete és talajvíz kérdéseiben. ★ ★ ★ Svédország gyümölcstermelése Svédországban a gyümölcsfák száma mintegy 9 Ö00 000 db-ot tesz ki. Egy lakosra átlagban egy gyümölcsfa jut. Az almafa után a legtöbb a körte-, szilva- és a cseresznyefa. A gyümölcsfák, illetőleg a gyümölcsösök túlnyomórészt a mezőgazdasági kis- és középüzemek tulajdonát képezik. A gyümölcsültetvények többsége fiatal és főleg alacsony törzsű fákból tevődik össze. Az ültetési távolság általában 5 — 6 méter. A svédek a fák alatt közteseket nem termesztenek. Mindenekelőtt a zöldtrágyázást alkalmazzák, s a gyümölcsfák általában kevés istállótrágyához jutnak. Annál gondosabb a műtrágyázás, amelyet az igen gyakori talajelemzés alapján hajtanak végre. A gépesítés magas szinten áll, s így a munkatermelékenység is nagyon kedvező fokot mutat.
