Szabad Földműves, 1959. január-június (10. évfolyam, 1-51. szám)
1959-03-11 / 20. szám
76 VIRÄGZÖ MEZŐGAZDASÁG 1959. március 11. Adjuk meg a földnek, ami megilleti (Országos talajerőgazdálkodási értekezlet Bratislavában) ■ A talajerőgazdálkodási kérdések fontossága mindinkább előtérbe jut, s ezt a 5 fontosságot emeli ki az a tény is, hogy a Mező- és Erdőgazdasági Minisztérium, g valamint a Mező- és Erdőgazdasági Megbízotti Hivatal, a Csehszlovák Mezőgaz■ daságtudományi Akadémiával együtt, kétnapos országos talajerögazdálkodási ér- J tekezletet hívott össze Bratislavába. A Vigadóban megtartott értekezleten apró■ lékosan megvitatták azokat a feladatokat, amelyek ezen a szakaszon mezőgaz■ dasági dolgozóinkra várnak. A széleskörű vitát Michal Chudík mező- és erdőgazdasági megbízott beszéde vezette be, aki mindenekelőtt azt szögezte le, hogy 1965-ig, az 1957-es esztendőhöz képest, 40 %-kal kell fokoznunk a mezőgazdasági termelést. Nem kis feladat ez, de megoldhatjuk. Az előfeltételek nem hiányzanak. A szocialista termelési viszonyok immár döntő fölénybe jutottak nálunk, hiszen köztársaságunkban a szocialista szektorhoz tartozó üzemek a mezőgazdasági talajterület 77 százalékát tartják művelésben. Sőt az árutermelést illetőleg ez a százalékarány még magasabb Ez pedig azt jelenti, hogy mezőgazdasági dolgozóink maradéktalanul kihasználhatják a legkorszerűbb és legnagyobb teljesítményt nyújtó termelési eszközöket, s alkalmazhatják a leginkább bevált és legtermelékenyebb munkaformákat. Földművesszövetkezeteink egyesített nagytáblákon gazdálkodhatnak, s olyan gépállománnyal rendelkeznek, amilyenről a gazdálkodók nemrég még csak nem is álmodhattak. S ne felejtsük el azt sem, hogy az állam messzemenőleg támogatja rrrézőgazdasági dolgozóinkat, akik beruházási kölcsönökben, olcsó hitelekben és sok egyéb kedvezményben részesülnek. Éppen ezért nem térhetünk napirendre afölött, hogy a mezőgazdaság lemaradozik, mert amíg a legutóbbi tíz évben az ipari termelés 11,3 %-kal, a mezőgazdasági termelés csupán 3,4 %-kal emelkedett. Bátran kijelenthetjük: az aránylag kis hozamok legfőbb oka, hogy helytelenül gazdálkodunk a talaj víz- és tápanyagtartalmával. A földet mindig a legjobb fizikai és élettani állapotban kell tartanunk, hogy a talajba juttatott trágya a leghatásosabban érvényesüljön; Trágyázással nemcsak a növényzetet tápláljuk, hanem a talaj életét is élénkítjük. A hasznos talajparányok tevékenysége nélkül ugyanis hiába várjuk a dúsabb termést. Nagyon fontos tehát az ésszerű trágyázás, mert jól jegyezzük meg, hogy a gazdálkodás belterjességének emelkedésével több tápanyagot vonunk el a talajtól. Egy vagon búza körülbelül 200 kg nitrogéntől és majdnem ugyanennyi egyéb tápanyagtól fosztja meg a talajt, a cukorrépa betakarított termésével pedig még földet is elhordunk a mezőről, s az igen értékes földnek ez a mennyisége államunk viszonylatában évente három millió mázsára tehető. Ezt nem nézhetjük ölhetett kézzel, s tartsuk kötelességünknek és jól felfogott érdekünknek, hogy mindent visszaadjunk a földnek, amit tőle elvettünk. A talaj tápanyagellátásával az istállótrágya termelésének és kezelésének nagyon fontos kérdése szorosan összefügg. A szövetkezeti és egyéb mezőgazdasági dolgozók jól tudják, hogy a termelt istállótrágya, hígtrágya és trágyalé mennyiséget a tenyésztett háziállatok, főként a szarvasmarha állományának nagysága határozza meg. Az ország 5 000 000 számosállata körülbelül 500 millió vagon istállótrágyát termelhet, s ha ezt a hatalmas trágyatömeget vagonokba raknék, a belőlük összeállított vonat 40 000 km-es, tehát olyan hosszú lenne, mint a földgömb kerülete az egyenlítő mentén. Ennyi trágyából tényleg jutna négyévenként 300 mázsa a mezőgazdasági terület minden hektárára, csakhogy a trágyatermelés nem kielégítő, a trágya kezelése pedig még kevésbé felel meg. Megállapított tény, hogy az istállótrágya, a gondatlan kezelés következményeként, három hónap alatt szerves anyagainak és nitrogéntartalmának akár 60%-kát is elvesztheti, s bizony, nálunk igen sok mezőgazdasági üzemben bánnak hanyagul a trágyával. Hogyan akadályozzuk meg a károkat? Sokat lendítene a trágyatermelésen, ha a szövetkezetek legalább részben áttérnének a nyitott istállózásra és a mélyalmozásra. Ehhez viszont kielégítő alomkészletek kellenek. Az istállózás jelenlegi módja mellett az alomszalmát aprózzuk föl, s a naponta kitermelt trágyát rakjuk tömbökbe, ha pedig nagyobb méretekben gazdálkodunk, okvetlenül szervezzük meg a trágya naponkénti kihordását a mezei trágyatelepekre. Tenyészidőben viszont a trágyalé jobb kihasználása segíti elő a kapások, takarmánynövények, cukorrépa stb. hozamainak emelkedését. De szerves anyagokkal gazdagítják a talajt a zöldtrágyanövények is, amelyeket mindenekelőtt a korán lekerülő kultúrák után kell vetnünk. A könnyebb talajok termőerejének fokozására — főleg az ősziek aláveteményeként — szeradellát, fehérherét, somkórót, a távolabb eső könnyű homoktalajokon pedig csillagfürtöt termesszünk. A talaj televénytartalmát továbbá komposzttrágyákkal fokozhatjuk, tehát létesítsünk alacsony komposzttelepeket, s az ezzel összefüggő munkát gépesítsük. Ahol viszont lejtős a terep, rétegvonalas szántással, fűfélék vetésével és a leginkább fenyegetett pontokon növénykuliszszák ültetésével állhatjuk útját a televényes termőréteg lemosodásának. Am a szocialista nagyüzemi mezőgazdaság a műtrágyákat sem nélkülözheti, s ez a magyarázata, hogy a párt és kormány gondoskodása folytán mezőgazdaságunk ötször annyi műtrágyát kap, mint amennyi az első köztársaság idején gazdálkodóink rendelkezésére állt. Ugyanakkor sajnálattal kell megállapítanunk, hogy az elért hozamok nincsenek arányban ezzel a műtrágyabőséggel, s ezen a vonalon a kellő hatékonyságot nem is remélhetjük, amíg az istállótrágya termelésének és kezelésének kérdésében rendet nem teremtetünk. S ha már a földalap megjavításáról szólunk, nemcsak a szántókra kell gondolnunk, hanem a rétekre és legelőkre is, amelyek főképp a hegyi és hegyaljai körzetekben a takarmánytermesztés fontos tényezői. A felszántható füves területeket törjük föl és illesszük a takar.mányforgöba, míg a többi rétet és legelőt trágyázással, felületi rendezéssel, karámozással, hígtrágyás öntözéssel tegyük termőbbé. További probléma: a víz. Talajaink televényszegénységét még fokozza a csapadék kedvezőtlen megoszlása. A kiegyensúlyozott és megbízható hektárhozamok egyik előfeltétele: a vízgazdálkodási viszonyok szabályozása mindenütt, ahol erre szükség mutatkozik és ahol az adottságok nem hiányzanak. A pillanatnyi helyzet igazán nem vigasztaló, amennyiben a mezőgazdasági terület mindössze 10 %-án, vagyis körülbelül 800 000 hektárén történt meg a lecsapolás, s csupán % %-án folytatunk öntözőgazdálkodást. Helyre kell hoznunk a múlt hibáit, s ezért tűztük ki célként, hogy legkésőbb 1975-ig több mint 1100 ezer hektáron rendezzük a vízgazdálkodási viszonyokat. Tagadhatatlanul lenyűgöző, a szocialista társadalom építőihez méltó feladat! Fáradozásunk és áldozatkészségünk azonban nem marad eredménytelen, mivel az említett munka végeztével a megjavított föld 20 000 vagon búzával, 16 000 vagon árpával. 25 000 vagon kukoricával, 80 — 90 000 vagon cukorrépával, 6000 vagon burgonyával és 65 — 75 000 vagon évelő takarmányfélével fizet majd többet, mint amennyit 1956-ban adott. Ugyanakkor a bővebb takarmánykészletek birtokában 55 — 60 000 tonna hússal és körülbelül 500 millió liter tejjel várhatunk többet állattenyésztőinktől. Tehát a vízierőművek építésének és a vízgazdálkodási viszonyok rendezésének ügyét egész népünk tekintse a sajátjának, hiszen mindnyájunk boldogulása, magasabb életszínvonala a cél. * * * A mező- és erdőgazdasági megbízott nagy figyelemmel kísért beszéde után négy beszámoló hangzott el a Csehszlovák Mezőgazdaságtudományi Akadémia dolgozóinak részéről. Jaroslav Simon professzor a vetésforgók szervezéséről, Bohumír Novák mérnök a mezőgazdasági kultúrák tápanyagellátásának időszerű kérdéseiről Bretislav Konícek mérnök a rétgaajdálfcodás javításáról és Milan Peter menrok talajjavítási kérdésekről szólt. A kétnapos vita résztvevői sok érdekes kérdést vetettek föl; beszéltek a kötött agyagtalajok művelésének módjairól, a talajerőgazdálkodási szövetkezetek létesítéséről, az öntözővíz vegyelemzésének fontosságáról, a szikesedés veszedelméről, a vízszabályozási munkálatok meggyorsításának népgazdasági jelentőségéről. a körültekintő agrotechnika hozamfokozó hatásáról, a cukorrépa öntözése körül szerzett kedvező tapasztalatokról, stb. Ezeknek a problémáknak egyikére-másikára alkalomadtán visszatérünk. Bártfai László
