Szabad Földműves, 1959. január-június (10. évfolyam, 1-51. szám)

1959-03-11 / 20. szám

80 VIRÄGZÖ MEZŐGAZDASÁG 1959. március 11. JURÁN VIDOR Oroszlán-farkas Podolinban í. Diana istenasszony egy őszi reggelen mosolyogva ébredezett. Amikor a fő- és félisteneket földi pa­radicsomukból száműzték, Zeus egész istenkíséretével a Jupiter bolygóra me­nekült. Az öregekben ott is tovább él az ősi honvágy; sokszor sopánkodnak, visz szakívánkoznak, de ivadékaik, a buja nimfák és a parázna faunok vígan élik világukat, mert a sártekén felszedett régi szokások ott tovább dívnak, pedig ott is sok minden megváltozott azóta. Az istenasszony félébrenlétben még egyet tunyán nyújtózkodott, aztán egy­szerre felpattant, félrehúzta a felhőfüg­gönyt és a messzeségből ráirányította fénysugarakat vetítő gépecskéjét a Föld­re. Előbb végigpásztázta az egyenlítő övét, majd átsiklott a mérsékelt öv tá­jaira. Itt felbukkantak a Magas-Tótra csipkézett élű csúcsai, bíborban fürdő sziklafalai. Innen letért a szepesi fenn­síkra és végigcirógatta régi városkáit. A fénylencsében megcsillant két karcsú torony: ez Podolin. a nagy mesélő Krúdy Gyula diákvárosa. — Nini... az utcán puskás férfi baktat füzérre kötött vadászkutyáival! — Ki lehet az? Diana erősít vetítőgépén és összehu­nyorított szemekkel sokáig néz. Végűt az erösbödö derengésben ráismer: — Szemüveges Jánoska! Régi imádom! Jó fiú... - Sápadt holdfényben egyszer elébe várazsoltam a Kárpátok remete­kanját, de nem lőtt rá. Rossz a világítás, vélte ö, a cél elmosódott, inkább éljen még az öreg vándor, mintsem egy rossz találat által nyomorultan elpusztuljon. — Máskor a lövési Utalom első regge­lén elvonultaUam előtte az előző napon keresett szarvasbikáját. Ajkúit keserűen összeszorította, a kísértés tüzelt benne: — Senki sem kételkedhetik, hogy nem este lőttem. Hát rajta! De mégse .. Jánoska levette kalapját és a bikát hangosan köszöntötte: — A viszontlátásra jövő öi'szel! — Jánoskám, nem felejtem el! — mo­solygott a vadászok istennője. A napkorong első sugarai vándorútra keltek a mindenségben. Ráestek a Ve­­nusra és szétfutottak a Földön is. Az istenasszony elcsavarta vetítőgépét, lus­tán nyújtózkodott egyet, aztán ledobta magáról hálófátylát és belépett a tükrö­ző harmatvizes fürdőkádba 2 Délelőtt Diana teljes vadászkíséretével Zeus föisten palotájába vonult. Az öreg papa mosolyogva fogadta a ragyogó szép­ségű istenasszonyt és röviden közölte vele, hogy az istenek délutáni szórakozó összejövetelén a műsor utolsó számát ré­szére tartotta fenn, és meglepő befeje­zést vár. Az istenasszony némán mégha- . jolt, visszatért felderítő gépecskéjéhez és 'addig forgatta, míg a lencsében a Ma­gas-Tátra csillagvizsgálója megjelent. Onnan délkeleti irányban eltért a lőcsei havasok előhegységeire. A zöldkabátosok ott hiába keresik ma a Poprád menti erdőkben a regös vadkant. Annak tanyája ezúttal más határban van. Az őszi verőfényben fürdő fenyves szomszédságában a mogyoróbokrokkal behintett lejtőn egy férfi mogyorót szed, kezében zsebkés és mogyorót nyitogat. A puska a vállán, tehát nem vár semmi­féle vadat. — Jánoskám, - mosolyog Diana, - most rajtad a sor vigyázz, ügyes légy! A vadász körülnéz, tekintete a közeli árokra esik. A kés kihull a kezéből és zajtalanul lecsúszik a puskája a válláról. Az árokban megmozdul valami... Előbb egy hát hosszú vonala emelkedik ki, az­tán egy elfordított fej. A soha nem lá­tott fenevad egyre nagyobbra nő. Most előtűnik hatalmas mellkasa — Itt a cselekvés másodperce ... — Piff! — csattan a lövés éles hangja az őszi csendben Az ismeretlen zsák­mány elvágóáik égy kévésig vergődik még, majd mozdulatlanul elterül a gyep­szőnyegen. Jánoska meredten néz rá, lö­vésre készen; hátha még felemelkedik és menekülni akar De a golyó az élet köze­pébe vágott . Vége! A vadászban most fellobbant a megle­petés izgalma Megborzongott és moz­dulatlanul várta a folytatást. A közeledő lárma megtörte a csendet. A vadászok és a hajtők kérdései szálltak feléje: — Mire lőtt ? — Hol a zsákmány? — Lesz áldomás? János egy pontra mutatott. A zöld­kabátosok és a hajtők erre az árokpart felé rohantak. Az első, ahogy odaért, fél­­reugrott: — Micsoda bestia!... — Orbszlán, - mondta az egyik pus­kás, aki kitűnő eredménnyel tette le a vadászvizsgát. — Tévedés! Nincs nyaksörényé, — ki­áltotta a természetrajzos szakember. — Akkor nőstényoroszlán. Annak nincs sörénye, - makacskodott egy fiatal nim­­ród. Odaért a főzoológus: — Óriási: oroszlán-farkas! Ilyet még nem lőttek a kerek földön. — Éljen! — rikkantott a főhajtó. — Ezerkoronás lövési díj! - kurjan­tott örömében társa. — Nagy áldomást iszunk! .— csengett két tucat száraz torok hangja. Diana istenasszony jókedvűen lekattin­totta gépecskéjét. 3. Az alkonyatba hajló délután az istenek palotájának nagytermében a fehér vászon előtti első sorban az öreg Zeus néma fejbólintásokkal hallgatja feleségének ma­ró bírálatát a lepergett számról. A többi föisten közepén, a félistenek a hátsó so­rokban halkan fecsegnek, a nimfák pedig a kakasülön vigyorogva hallgatják a sze­relemittas faunok mekegéseit, A fény hirtelen elalszik ... az utolsó szám követ­kezik. A távolból harsán tülökszó jelzi egy vadászmenet jöttét. Hangos rivalgás, du­haj ének tudatja, hogy győzelmi mámor­ban közeledik a város felé a zöldkabáto­sokkal, hajtókkal és a ritka zsákmánnyal megrakott létráskocsi. A zsivaj hallatára a riadt emberek ki­rohannak a házakból: — Jön az árvíz? — Hol ég? A becsiccsentett, kiáltozó vadászokkal és hajtókkal megrakott kocsi a főtérre fordul. Az éles kanyarulatban egy látha­tatlan kéz hirtelen megrántja az egyik gyeplöszárat... A nagy iram a forduld kocsiban ülő vadászokat és hajtókát egy­­oldalra lendíti. Az ósdi létra nagyot recs­­csen és az alakok egymás hegyón-hátán keresztül az útszéli árokba zuhannak. A levegőben rekedt hangok, kalimpáló kezek, lábak kavarognak. A nyüzsgő em­berhalom tetején pedig a kocsi aljából utolsónak kivetett hatalmas ordas ter­peszkedik. A városka ujjongott, tombolt e ritka élöfilm-bemutatón, az alkonyati fuvalom pedig a Jupiter tájékán tapsorkánt ka­pott szárnyaira. Történt Podolinban 1958 őszének egyik alkonyatán. Itt a szalonka, a tavasz hírnöke A vadászok egyik legszebb vadja a szép erdei szalonka, amely márciusban érkezik vissza hozzánk. Vigyázzunk a lövésével, mert a tojók már magukkal hozzák a tojáspetéket és ezért elítélendő a bokrászás meg a hajtás is. Legszebb módja a szalonkavadászalnak az esti, esetleg a hajnali les. Ebben az esetben is elővigyázatosnak kell lenni és az első röppenő szalonkára ne lőjjünk, mert ez rendszerint tojó.

Next

/
Thumbnails
Contents