Szabad Földműves, 1959. január-június (10. évfolyam, 1-51. szám)

1959-03-11 / 20. szám

A viszontlátásra, Prágában! A párt veseiésével egyre közelebb a célhoz A .szepsi járás szövetkezeteseit heten képviselik majd az EFSZ-ek IV. országos kongresszusán (március 19 — 22) Prágában. Eltökélt szándékuk, hogy hallassák majd szavukat. Beszá­molnak arról, mekkora utat tett meg a járás szövetkezeti parasztsága a Sziirke szombati hajnal mint sok száz a megszokott hétköznapokból. Oe a nagyváros utcáin csak pár percig tart a pillanatnyi kép, mert talán min-Baranóík József, a somorjai járás He­­fánikovcei szövetkezetének elnöke így nyilatkozott a váratlan hírre: „Ennél tzebb ajándékot már nem is kaphattak volna asszonyaink a nemzetközi nőnap alkalmából!“ den valaha látottnál mozgalmasabbá elevenedik a város, vidámabbá a mun­kába Igyekvő emberek arca, az1 újság­árusok pedig nem győzik osztogatni a lapokat. El is fogy mind még a kora reggeli órák­ban. Csupa izga­lom, öröm, bizako­dás csillog az ar­cokon. Ilyen kép foga­dott azon a bizo­nyos március 7-i reggelen a brati­­slavai utcákon. De bizonyosan ilyen volt az egész or­szágban, hiszen a hetedik árleszállí­tással nem kis do­log történt. És az árleszállítás csak az egyik dolog, — mert ott a másik, a nem kevésbé lényeges, a családi­pótlékok, a szociális járulékok ren­dezése. Pergessük vissza pár hónappal az idők kerekét. Legalább odáig, amikor -a párt Központi Bizottsága vitára bo­­csájtotta az életszínvonal további emelésével foglalkozó levelét. Üze­mek, intézmények, állami gazdasá­gok, EFSZ-ek, városi és falusi párt­­szervezetek ezrei, a dolgozók milliói szóltak hozzá a párt leveléhez. Itt munkafelajánlás született a termelés növelésére, a munkatermelékenység fokozására, másutt javaslatok a szo­ciális segélyek rendezésére. Most az árleszállítás és a szociális járadékok rendezését nyilvánosságra hozó újsá­got lapozva emlékezzünk vissza a ja­vaslatokra: — Négyszáz koronás mi­nimumra kellene emelni az aggsegélyt és a rokkantsági járadékot, csökken­teni a kapitalista világ magas fizeté­ses állami hivatalnokainak örégségi járulékait. A harmadik gyerek után emelni a családipótlékot stb. — hang­zottak a vélemények, és most nézzük az újságot. Mintha a szívünkben fo­­gamzott vágyak váltak volna törvény­­nyé. Hittük, hogy pártunk politikája nyomán megvalósul a legmerészebb álom is, hittük, hogy a kommunizmus már kézzelfogható közelségbe érke­zett, mégis váratlanul ért ez a mostani intézkedés. Mert íme az életszínvonal további emelésének, a kultúrforrada­­lom betetőzésének további konkrét bi­zonyítéka — három milliárd koroná­mindez azért történhetett, mert pár­tunk politikájának helyességét mind mélyebben tudatosítja hazánk dolgozó népe, mind nagyobbrészt vállal a ter­melés és a munkatermelékenysége fokozásából, azért történhetett, mert dolgozóink kezdeményezéséből további milliárdos értékű vállalások történtek a termelés fokozására és az önkölt­ségek csökkentésére. És pártunk bölcs vezetésével egyre öntudatosabb dol­gozóink, földműveseink áldozatkész munkája nyomán a jövő még meré­szebb távlatokat ígér. val lettünk gazdagabbak az új intéz­kedések nyomán. S hogy a miértre választ adjunk: Kudarcbafúlt agitáció A múlt hét pénteken mozinézö ked­vem támadt. Mivel az előadás kezde­téig volt még vagy félóra hátra, gon­doltam, addig is elnézegetem a kira­katokat ... A Duna Áruház szomszédságában levő büfé előtt „lehorgonyoztam" né­hány percre. Csupán annyit vettem észre a kirakaton, hogy valamivel Ízlé­sesebben rendezték, mint máskor. Egyébként ugyanazok a borfajták, saj­tok, húskészítmények kínálták magu­kat, mint annakelötte. Már éppen odább akartam menni, amikor egy öt­ven éven felüli férfi szegődött mellém. — Teletömik a kirakatokat, hogy az amerikaiak lássák, - (itt a Jégko­rong Világbajnokságon részvevő ame­rikaiakra célzott). — Máskor tán üresek a kirakatok? Hát ilyent aztán ne állítson. A szem­fényvesztés a Nyugat kedvenc eszkö­ze, mely alól igen sokszor „kilóg a lóláb" — tettem meg az ellenvetést. A kirakatnéző amerikabarát felis­merve agitációja kudarcát, elódalgott, mint oldalba rúgott kutya. Másnap reggel bizonyára keserű szájízzel vette tudomásul, hogy kor­mányunk megfosztotta még attól az érvtől is, hogy a mindennapi élet va­lósága (az életszínvonal emélese) csak szemfényvesztés. Ugyanis a rádió, az újságok hírül adták: három milliárd koronát tesz ki az újabb árleszállítás, a családi pótlék, az aggsegélyek, öz­vegyi járulékok stb. emelése. (k. i.) III. kongresszus óta, milyen eredmé­nyeket értek el, hogyan küzdik le az előforduló nehézségeket s milyen ter­veik vannak a második ötéves terv mezőgazdasági mutatószámainak ez év végére való teljesítése terén. íme 3 a kongresszusi küldöttek közül: Hangács István az elnöki tisztséget viseli már több éve az alsólánci EFSZ- ben. Elért eredményeik tanúskodnak arról, hogy a közös gazdaság irányí­tása jó kezekben van. Tavaly tehe-Koleszár János a tornaújfalusi EFSZ elnöke A konferencián szövet­kezetüket jó oldaláról emlegették. Többek között arról, hogy egy hektár szántóra 20 anyakoca jut. — Arról szerettem volna hírt adni a kongresszuson, hogy járásunkban már befejeződött a kollektivizálás. De remélem, hogy május 1-ig száz szá­zalékra befejezést nyer ez a nagy mű. A tornaijai járási szövetkezeti kon­ferencián Bató Jánost, a királyi EFSZ zootehnikusát is jelölték a prágai I ivl---. ’ nenként 2250 liter tejet termeltek; 100 tehéntől száz borjút választottak el; tojástermelésben pedig 1 ha-ra 121 tojás jutott. — Szeretném elmondani Prágában, hogy az eddigi eredményeinkkel csöp­pet sem vagyunk elégedettek. Azon leszünk, hogy az élenjáró szövetkeze­tek soraiba kerüljünk ne csak járási, hanem kerületi méretben is. Ez raj­tunk múlik, hiszen erős, egészséges és szorgalmas emberekből tevődik össze tagságunk... — fejezte ki óha­ját. Övék ez a közös gazdaság. Amilyen­né építik, olyan lesz. Üveges Klára, a szepsi EFSZ zoo­­technikusa. Nagy megtiszteltetésnek vette, hogy a VII. járási konferencián kongresszusi küldöttnek jelölték. kongresszusra. Megérdemli, mert nagy része ’ van abban, hogy a tervezett 2000 liter helyett tehenenként ,3240 literes fejési átlagot értek el. Tyúkon­ként pedig 150 darab tojást termel­tek az elmúlt éven. A zselízi járás legfiatalabb küldötte a 18 éves Szabó Mária, a kisallói szö­vetkezet tagja. A helyi CSISZ szerve­zet elnöke és annak az ifjúsági mun­kacsapatnak tagja, amely a szövet­kezetükben ezidáig a legszebb ered­ményeket érte el. Kubacka elvtársat az orávkai szö­vetkezet küldi a kongresszusra. Ö a szövetkezet elnöke. Vezetése alatt szövetkezetük különösen a kalászosok termelése terén szép eredményeket ért el. Ő is méltán kerül a tornaijai járás küldöttei közé. Hangács István Üveges Klára Koleszár János Bató János Szabó Mária Kubacka elvtárs A szocialista faluért A CSKP Központi Bizottságának határozata I az árleszállításra és az életszínvonal emelésére vonatkozó intézkedésekről t A MEZŐ- ÉS ERDŐGAZDASÁGI MEGBÍZOTTI HIVATAL LAPJA — Ezt a bizalmat azzal* viszonozom, hogy szövetkezetünkben minden tudá­somat és szervezőkészségemet az­­irányban fejtem ki, hogy az állatte­nyésztésünk fellendüljön, az eddiginél sokkal jövedelmezőbbé váljon — tett, ígéretet a zootechnikusnő. IFIolmicTOI"pl/ Cukormázas Cseresnyelekvár 6.25 Kcs-ről 5.20 Kcs-re 500 g-os üvegben • CICIIIllSZBlCR mézeskalács csomagolt 9.50 Kcs-ről 8.— Kcs-re 1 kg-ként Meggylekvár 6.50 Kcs-ről 5.20 Kcs-re 500 g-os üvegben Töltött Orangekeksz, Eperdzsemm 10.75 Kcs-ről 8.20 Kcs-re 500 g-os üvegben 1. Cukor csomagolt 18.— Kcs-ről 13.— Kcs-re 1 kg-ként » Málnadzsemm 8.50 Kcs-ről 7.20 Kcs-re 500 g-os üvegben Arasid koszorúk Meggydzsemm 6.60 Kcs-ről 5.70 Kcs-re 500 g-os üvegben Kristálycukor 10.40 Kcs-ről 8.80 Kcs-re 1 kg-ként csomagolva 16.— Kcs-ről 13.— Kcs-re 1 kg-ként Kockacukor 11.— Kcs-ről 9.60 Kcs-re 1 kg-ként Töltött ostya csomagolt 20.— Kcs-ről 16.— Kcs-ra 1 kg-ként ■■ ^ ,. . csomagolt II. Gyermekruhak 2. Vaj nápolyi szelet 30.— Kcs-ről 24.— Kcs-re 1 kg-ként ' Extra-minőség 48.- Kcs-ről 44.- Kcs-re 1 kg-ként g Liszt Felsőruha I. minőség 42.- KÄ-röl 38.- Kcs-re 1 kg-ként * Fiú-öltönv félovaDiú II. minőség 36.- Kcs-rol 34.- Kcs-re 1 kg-kent Daraliszt 450. típus 4.40 Kcs-ről 3.80 Kcs-re 1 kg-ként 2_6 évesr’e i07._ Kcs-ről és 126.- Kcs-ről 94- Kcs-re . Simaliszt 650. típus 3.50 Kcs-ről 3.20 Kcs-re 1 kg-ként 7_g évesre 141 — Kcs-ről 115 — Kcs re 3. Zsír Csomagolt gyermekdara 5.40 Kcs-ről 4.80 Kcs-re 1 kg-ként 10_14 évesre 162Í- Kcs-ről és 186.- Kcs-ről 13o!- Kcs-re Zsírszalonna bőrrel 29.- Kcs-ről 25.- Kcs-re 1 kg-ként. 6. Tésztanemüek Í5ű”fonaftóTkészS'" KŐS'rÖ1 17°'_ I* minőségű Ipfinvnihálf nVmfnőféoűír 52.- Kcs-ről 28.- Kcs-re 1 kg-ként Háromtojásos csomagolt levesbe 2-6 évesekre 55.- Kcs-ről és 61.- Kcs-ről 45.- Kös-re II. minőségű és körítésnek való • 7.40 Kcs-rol 6.80 Kcs-re 1 kg-ként fi_7 &ve<;pkrp 72 - Kés rnl — Kés olvasztott zsír 26.- Kös-ről 22.- Kcs-re 1 kg-ként öttojásos 9.- Kcs-ről 8.40 Kcs-re 1 kg-ként ®o-14évesekre 83 - Kés rő és 95 - Kcs röl 75- kPs'Íp Füstölt szalonna bőrrel 31.- Kcs-ről 28.- Kcs-re 1 kg-ként iu 14 evesekre 83. Kcs-roj és 95.- Kcs-rol 75.- Kcs-re 7. Rjzs Leány és fiú félgyapjú 4. Péksütemény felöltő Extra minőség 11.— Kös-ről 10.— Kcs-re 1 kg-ként 2 — 6 évesekre 129.— Kcs-ről és 142.— Kös-ről 92.— K£s-re 76 gr-os vajas zsemlye 0.50 Kcs-ről 0.45 Kcs-re I. minőség 7.20 Kcs-ről 6.- Kcs-re 1 kg-ként 7-9 évesekre 171.— Kös-ről 125.- Kös-re 53 gr-os vajaskifli 0.35 Kcs-ről 0.30 Kcs-re II. minőség 6.— Kcs-ről , 5.- Kcs-re 1 kg-ként 10-14 46 gr-os töltelék nélküli évesekre 203.- Kös-ről és 246.- Kcs-ről 140.- Kcs-re vajassütemény (lupácek) 0.40 Kcs-ről 0.35 Kcs-re 8. Lekvárok és dzsemek Gyapot leányruha 480 gr-os fánksütemény 2.40 Kcs-ről 2.- Kcs-re 2-6 évesekre 26,- Kcs-ről 20.- Kös-re 460 gr-os mazsolya ' Vegyes gyümölcsből készült 7-9 évesekre 35.- Kcs-ről 28.- Kös-re nélküli fonott kalács 6.30 Kcs-ről 5.- Kcs-re Kimért lekvár 7.20 Kös-ről 6.- Kcs-re 1 kg-ként 10-14 évesekre 42.- Kös-ről 35.- Kcs-re

Next

/
Thumbnails
Contents