Szabad Földműves, 1959. január-június (10. évfolyam, 1-51. szám)
1959-02-25 / 16. szám
1959. február 25. VIRÁGZÓ MEZÖGAZDASÄG 63 A vad takarmányszükséglete r A vadnak, hogy életben maradhasson, testét megfelelő hőmérsékleten kell tartania és életfenntartásához szükséges szerveinek is biztosítania kell a munkájukhoz szükséges előfeltételeket. Testének hőmérsékletét az állat a felvett takarmányban levő tápanyagok fel-, használásával tartja fenn. A test hőmérsékletének fenntartásához és az egyes szervek munkájának biztosításához szükséges tápanyagot (fűtőanyagot) a takarmányból fedezi az állat. Azt a takarmánymennyiséget, amely erre a célra elegendő (mármint az élet fenntartására), vagyis csak ennek a két életszükségletnek a kielégítésére szolgál, „fenntartó“ takarmánynak nevezzük. Ha a vadak ennél kevesebb táplálóanyagot kapnak, akkor testükben — az agancsok pedig trófeájukban is — hanyatlanak Hogy milyen mérvű egyes vadfajoknál ez az időszakos takarmányigénybevétel, erre jellemző, hogy például amíg egy 250 kg-os szarvasbika testének csontozatát, amelynek súlya körülbelül 25 kg, csak három-négy év alatt fejleszti ki, addig ugyanaz a bika néha 10 kg súlyt is elérő agancsát mintegy 145 nap alatt rakja fel; vagy más példa: a fogolytyúk összes tojásainak súlya néha többet nyom, mint a fogolytyúk testsúlya, tehát már csak ebből az arányból is következtethetünk a fogolytyúk rendkívül erős igénybevételére tojásrakás idején. Ilyen óriási megterhelések esetén tehát természetesnek találjuk, hogy a vadnak ezekben az időszakokban nem elég csak az életfeltételét biztosító „fenntartó“ takarmány, hanem ennél többre, vagyis „termelő“ takarmányra van szüksége. A vad életének azonban nemcsak ezekben az időszakaiban ke'I többlettakarmányt biztosítani, hanem a kedvezőtlen külső, vagyis környezeti viszonyok hatásának ellensúlyozására is. Ilyen időszak van a tél viszontagságai idején: hidegben, fagyban, hóban stb. Hogy a vad életfenntartásához szükséges hőmérsékletét biztosíthassa, télen fokozottabb fűtésre vagyis nagyobb takarmányfelvételre van szüksége. A téli időben szenvedő vad — különösen ha nincs elegendő takarmányozási lehetősége — egy ideig saját tartalékából él. Ezt láthatjuk abból a jelenségből, hogy például a nyúl testében, ahol szokásos körülmények között tél elején zsírrétegek voltak, ott tél végén semmiféle zsírszövetet vagy csak az összezsugorodott vázat találhatjuk meg, és hasonlóképpen megfagyott a test izomzata is. A nyulak, foglyok, ha nem etetjük őket télen, néha a testük fele súlyára is lefogynak. A téli takarmányozás elmaradása azzal a veszéllyel jár, hogy a legyengült vad kevésbé ellenálló, könnyen megkapja a fertőző betegséget, vagy kevésbé mozgékony, tehát könnyebben áldozatul esik az őt üldöző állatfajoknak. Egyes fajoknál, amelyek korai anyai örömök elé néznek, kevesebb lesz a szaporulat. A nemi ösztön kielégítése ugyanis csak a kellően táplált és a jó erőben levő állatoknál következik be. Végül a testben legyengült, lesoványodott szarvasbika, őzbak nem rak olyan jó agancsot, mint a jó testi erőben levő hasonló korú és tehetségű társa. Mindent összefoglalva, az elmaradt vagy hiányos téli takarmányozás, amelyet téli etetéssel kell pótolni, a törzsállomány számát, a szaporulatot és a trófeafejlesztő készséget is csökkentheti. sál rontott felénk. Józsi bácsi célzott és lőtt. A disznó elvágódott és többet meg sem mozdult. Józsi bácsi megfújla vadászkürtjét, és néhány perc múlva összesereglett az egész vadásztársaság. Csodálattal néztük a hatalmas kocát. Kizsigerelve 230 kg-ot nyomott. Hazafelé ballagva nem győztem felelni hajtótársaim kérdéseire. Büszke voltam, hogy én voltam ott a legszebb vad elejtésénél. Senkár Ferenc (Komárom) Észtország vadállománya Észtországban a jávorszarvas csaknem kiveszőben volt, mert az elszaporodott farkasok nagyon pusztították. Az első világháború után mindössze 25 darabot számláltak a védett területeken. Azóta szépen elszaporodott és ma már a lakott területek közelében is előfordul. A barna medve is ritka vad volt itt a század elején. Mindössze 20 darab élt az ország észak-keleti erdőségeiben. Mióta védelem alatt van elszaporodott és itt— ott már kárt is tesz a szarvasmarhaállományban. A farkas valóságos átka volt ennek az országnak. Ma már minden eszközzel irtják ezt a veszedelmes ragadozót. 1954-ben 40 darabot, 1955-ben pedig már 218 darabot pusztítottak el. Kiveszőben volt a hiúz is. Hosszú éveken át tiltották a vadászatát. Az utóbbi időben 30 — 35 darabot lőnek évente. Az őzállomány is gyarapodik és egyre északabbra terjed. Nagyban elősegíti ezt a farkasok pusztítása. A legdrágább állatfaj Ezt a címet a Panda nevű medve érdemelte ki, mert a frankfurti állatkert ezért a kis macska nagyságú medvéért 48 000 dollárt fizetett. Ez a kis medvefaj Nepáltól északra, a 2000 méteren felüli hegyekben, továbbá a Himalája hegységben és Dél-Kínában él. Szép, fekete, tömött szőrméje van. Nagyon óvatos és éjjeli ragadozó. Kakuknyálas kabóca A kakukknyál, amelytől a néphit szerint megbetegszik a marha, a kakukknyálas kabócának (Aprhrophoza squmarius) a nyála. Ez a kakukknyálas kabóca füzeken és réti növényeken éldegél, a nőstény ősszel helyezi el petéit, amelyekből tavasszal a kikelt kis álca felkeresi az egyik-másik gazdanövényt és szívogatni kezdi. Hogy megvédje meztelen testét, a hátán levő mirigyeivel habos nyálat választ ki, amely egészen beburkolja. Ha sok ül a füzek gallyán, különösen tikkasztó nyári hőségben, a habos nyál lecsurog a fákról, ilyenkor azt mondják: a füzek sírnak. A kabóca tajtékösszetétele kevés nyálkás anyag, valamint sok szénsavét és mész, amely széndioxiddal van oldva és egy szerves sav kálisóját tartalmazza. Vaddisznók a körben Hideg, téli vasárnap reggel volt. A vadásztársaság hajtóvadászatot rendezett a Duna mellett húzódó csenkei erdőben. Amikor megérkeztem a gyülekezőhelyre, a vadászok már mind ott voltak; türelmetlenül várták a lassan szállingózó hajtókát. Ügy fél kilenc felé elindultunk a helybeli erdész vezetésével. Megkezdődött a vadászat. Hatalmas kört kerítettünk. Hideg, metsző szél fújt észak felől. A köd lassan felszállt. Az első puskadörrenések hatására megpezsdült a vér az ereimben. Már az erdő mélyén járunk, az első áldozatra várnak a puskacsövek. Piff... piff... hallatszik egyre sűrűbben. Karcsú őzek rohannak el előttünk. A felvert tapsifülesek eszeveszetten száguldoznak. A mellettem haladó vadász türelmetlen: kevés vad kerül a puskája elé. Bezárul az első kör, s csak három nyulat ejtett el. A második kör biztatóbb. — Még dúvad is kerülhet a cső elé —mondogatják a vadászok. Józsi bácsival — így hívták a vadászt, aki mellé beosztottak — az erdei útra kerültünk. Alig indulunk el, amikor a sűrűből erélyes puskaropogás hallatszik és felhangzik, mint a segélykiáltás: — Vigyázat, vaddisznók! Végigfut rajtam a hideg, hiszen először látok vaddisznókat. Józsi bácsi gyorsan kicserélte puskájában a töltényeket. De már látni is a vaddisznó-családot, amint nagy csörtetéssel, visítással rohan felénk. Egy fa mögé húzódtam és onnan figyeltem az eseményeket. A család nyolc tagból állt: apa, anya és hat malac. Józsi bácsi felemeli puskáját, egy kicsit vár és lő. Az anyát találat érte, elkanyarodott a többitől. Pillanatok múlva minden lecsendesedett. A homlokomon hideg verejték gyöngyözött az izgalomtól. Dr, Hermann előhívta kutyáját és a koca nyomába küldte. Pár perc múlva kutyaugatás hallatszott. Józsi bácsival a hang irányában rohantunk. Amikor odaértünk, meghűlt ereinkben a vér: a felbőszült, megsebzett vad ádáz támadás
